Az idő természetéről

Huszonegy napja három nagykamasszal múlatom az időt a lakásunkban. Mindannyian eléggé betegek voltunk már a vesztegzár előtt is. (Szerencsére nem koronavírus.) Három hét hosszú idő, de azóta gyakorlatilag nem volt köztünk komolyabb nézeteltérés. (Előtte se nagyon.) Azt mondhatnátok erre, micsoda szerencse! Én meg azt mondom, hogy ebben benne van az elmúlt tizenhat és fél évem, amióta anya vagyok.

Amíg kicsik voltak a gyerekeim, a mesék határozták meg a mindennapjainkat

Gyakorlatilag az életünk alapja volt a közös mese. Én hivatásszerűen is mesékkel foglalkoztam egy gyerekkönyveket ajánló honlap főszerkesztőjeként, később pedig mesekönyveket is írtam. Mindhárom gyerekemnek egyet-egyet. A mesék, a könyvek, a történetek olyan természetesen hozzátartoztak a mindennapjainkhoz, akárcsak a levegő. A rengeteg együtt töltött mesés időnek köszönhetően – mert mesélni csak úgy lehet, ha minden figyelmed rájuk irányul – a gyerekeim olyan erős érzelmi biztonságban nőttek föl, aminek most látom csak az igazi hozadékát.

Az együtt töltött, egymásra figyelő időnket senki és semmi nem veheti el tőlünk. Még a karantén sem.

A koronavírus gyakorlatilag megkoronázta a mesés gyerekkorukat. Ezért nem lehetek elég hálás a sorsnak. Na, nem a vírusnak vagyok hálás, hanem a meséknek, és a közös időnknek, mert a meséktől (vagyis a meséken keresztül a gyerekeimtől) sosem sajnáltam az időt, a figyelmet és a türelmet.

Meséljetek ti is a gyerekeiteknek most, amíg kicsik, és amíg úgy szomjaznak a történetekre, a figyelmetekre, hogy az sokszor – főleg ilyen kiélezett helyzetben, amiben most vagyunk – elviselhetetlennek tűnik, mégis ez a lehető legjobb befektetés a közös életetekre.

A mese mindig biztonságot ad nektek és nekik is. Tíz év múlva (ami sitty-sutty elrepül, ezt tapasztalatból tudom) már biztos nem akarják hallgatni, ahogy meséltek.

Ha pedig muszáj ebédet főznötök vagy takarítanotok, és nem lehet őket bevonni a közös munkába (nekik is kell egy kis pihenőidő), akkor nézzétek meg, milyen remek kezdeményezések születtek rövid időn belül a világhálón arra, hogy igazán értékes és érdekes mesés tartalmakat nézhessenek a gyerekek. 

A lista természetesen nem teljes, viszont teljesen szubjektív. (Bátran folytassátok kommentben!)

Óvodásoknak zenék, mesék és bábok

Magyarország legnagyobb digitális mesetára ingyen letölthető a karantén ideje alatt! Négyszáznál is több mese érhető el szabadon a BOOKR Kids jóvoltából. ITT olvashattok az alapítóról, a csodálatos Horváth Dorkáról egy interjút, ami korábban jelent meg nálunk.

Kattintsatok IDE, és máris kinyílik a mesevilág!

📚Ünnepeljétek a Költészet Világnapját a Mesetárban fellelhető világhírű költők és írók műveivel: Erich Kastner, Jean de La Fontaine, Grimm testvérek, Antoine de Saint-Exupéry, A. A. Milne és még sokan mások.😊 #mutimitmesélsz #meséljmindennap #ígymesélj #olvasótnevelek #mese #mesekönyv #bookr #bookrkids #mesetár

Kárász Eszter, az Eszter-lánc mesezenekar vezetője is elindította napi frissülésű műsorát: Karanténmesék – Kárász Eszterrel, ITT csatlakozhatsz hozzá! A technika csodája, hogy a zenekar tagjai úgy is együtt muzsikálnak, hogy mindannyian máshol vannak.

Farkasházi Réka minden hétköznap délután fél ötkor élőben mesél az Életmesék című könyvéből, ITT nézhetitek meg az adásokat. Mikor, ha nem most van szükség igazán az Életmesékre?

Szalóki Ági ITT épp a Zöld Pétert meséli el a Facebook-oldalán, ez is a nagyon kedves meséim közé tartozik, ő négyéves kortól ajánlja a történetet. Minden hétköznap mesél, érdemes követni, mivel készül a gyerekeknek. 

A Veronaki zenekar énekese, Tarján Vera is naponta élőben jelentkezik egy lebilincselő online, mégis nagyon interaktív gyerekfoglalkoztatóval. Kattanjatok rá ITT!

A Büfik és bukások című remek sorozatunk szerzője, Herczeg Zsolt is csatlakozott az esti mesélők táborához. EZEN a videón épp Anna lányát altatja, de a csatornán követhetitek, ahogy felolvassa Bálint Ágnestől Mazsola és Tádé történeteit. Szívmelengető!

Büfik és bukások on Facebook Watch

Az óvodásoknak biztosan nagyon hiányoznak az óvó nénijeik, ezért a XIII. kerületi óvónők sem tétlenkedtek, indítottak egy csatornát, ahol ŐK mesélnek a gyerekeknek. 

A Budapest Bábszínház Bábok a neten címmel új csatornával jelentkezett, most szombaton, délelőtt 11-kor A legkisebb boszorkány című előadásukat nézhetitek meg ingyen. ITT vannak a részletek, felnőtteknek való bábelőadásokat is láthattok az oldalukon.

A Kolibri Színház Mobilmesék címmel indított csatornát, az ő színészeik olvasnak föl mindennap egy-egy mesét. ITT követhetitek a meséket.

A Mesebolt Bábszínház is csatlakozott a minden napra egy mese mozgalomhoz, ITT látható a csatorna. Ráadásul nyilvánossá tették Dániel András meséjének bábos feldolgozását. Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém ITT vidítja fel a kedveteket. 

A Szitakötő folyóirat is csatlakozott a járvány idején hallgatható mesélőkhöz, ITT van a Hangos Szitakötő. Azokból a mesékből olvasnak fel mindennap, amelyek a folyóiratban jelentek meg. ITT pedig egy nagyon érdekes, friss mesét olvashattok, amelyhez ráadásképp a pedagógusok még módszertani segítséget is kaphatnak, de a szülők is remek ötleteket gyűjthetnek ahhoz, mi mindent is lehet kezdeni egy ilyen remek mesével.

A Pagony-tévé már régóta garantáltan erőszakmentes tartalmakat kínál a gyerekeknek, kattintsatok IDE!

Papírszínház

A papírszínház külön kategóriát képvisel, hiszen egyszerre mese és színház. A Csimota Kiadó jóvoltából most rengeteg papírszínházas mese elérhető, ha ERRE a linkre kattintotok, máris kezdődhet a varázslat!

Írók olvasnak (nagy óvodásoknak és kisiskolásoknak)

Ha beírjátok a Facebook keresőjébe az #olvasaziro hashtaget, nagyon sok találatot kaptok, és remek meséket láthattok-hallgathattok. Tényleg! Menő szerzők olvasnak föl saját és mások meséiből izgalmas történeteket, méghozzá nagyon profi módon! Ez a kezdeményezés Tasi Katától indult, akit a papírszínházas linken is látható-hallható két nagyszerű saját meséjével.

Dániel András, a Kuflik-sorozat népszerű szerzője még lóhalálában egy webkamerát is vásárolt amiatt, hogy jobb legyen a képminőség, és saját YouTube-csatornát indított. Kövessétek ITT! Én minden este megnézem az aznapi termést. Kevesen tudnak olyan természetesen mesélni, ahogy ő, csak úgy árad belőle a mese.

Az #olvasakiado akció is elindult a Cerkabella Könyvkiadó jóvoltából. Adamik Zsolt frenetikus felolvasását ITT követhetitek.

Stiglincz Milán igazán profi megoldást talált ki a mesék megjelenítésére, még a képeket is láthatjátok az olvasással egy időben. Nézzétek csak, milyen jó! ITT látható Julia Donaldsontól az egyik legeslegkedvesebb verses mesém Milán előadásában.

Népmesék korhatár nélkül

Bajzáth Mária, a Népmesekincstár könyvsorozat szerzője és a mesepedagógia módszertanának megalkotója most is rendkívül aktuális válaszokat keres és talál a népmesékben, mondókákban rejtőző kincsekre. Sok írását olvashattátok már nálunk. EZT a korábbi cikkét (ebben a helyzetben) különösen ajánlom.

Most olyan meséket, mondókákat, játékokat keresett nekünk, amelyek járványokkal foglalkoznak.

Kövessétek az oldalát ITT. Bátorító, féleleműző gyűjteményei valódi segítséget adnak a mindennapokban nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk, aggódó felnőtteknek is.

Aki járatos a népmesék világában, az tudja, hogy Csernik Szende igazi unikum. Minden este egy találós kérdéssel indít, és igazán ízesen mesél élőben. Ide nem árt egy felnőtt „tolmács” is, mert a kicsik még nem biztos, hogy mindent értenek abból, amit mond. Mesecsemege akár felnőtteknek is! ITT épp arról beszél, hányféleképpen lehet elmondani magyarul, hogy MARADJ OTTHON! Frenetikus!

Security Check Required

Nagyobb iskolásoknak

Várszegi Adél a Gibbon és Makákó című könyvét olvassa föl estéről estére. Vicces mese a barátságról csodás rajzokkal! ITT látható.

Molnár Krisztina Rita Maléna kertje és más történetek címmel olvas föl saját mesekönyvéből minden este, ITT követheted a mesefolyamot. Az érzékeny, szép, filozofikus történet a szerző előadásában különösen értékes idő, amit a képernyő előtt tölt a gyerek (és valószínűleg ti is ott ragadtok, mert lebilincselő a mese).

Mesés-rajzos segítők

Agócs Íriszt nagyon sokan ismerik és szeretik, hiszen az egyik legkiválóbb gyerekkönyv-illusztrátor. Most saját Facebook-oldalán elindított egy különleges rajziskolát, amit élvezettel követhet minden gyerek és felnőtt. Ha nem tudod, hogyan lehet sünit, elefántot vagy mackót rajzolni, Írisz megmutatja. Így már tényleg nem is olyan nehéz. A különböző fázisokat gyerekjáték követni, ha eddig nem tudtál, a segítségével te is megtanulhatsz egyszerű, de nagyszerű állatfigurákat rajzolni. Nézd csak, ITT kezdődik a csoda!

Irisz Agócs

Egri Mónika az egyik legeredetibb magyar gyerekkönyv-illusztrátor, akit ismerek. Amellett, hogy frenetikusan rajzol, elképesztően szabad, vicces és izgalmas meséket is ír. Ezeket nektek kell felolvasnotok a gyerekeknek, de garantálom, hogy élvezni fogjátok! IDE kattintva elérhető a Cirmimesék című album, amit Mónika direkt a karantén idejére készített.

Rátkai Kornél színezői is letölthetők INNEN. A cicás mandalát felnőttek és gyerekek is szeretni fogják!

Szegedi Katalin illusztrátor a Kocsonyakirályfi című meséjét dolgozza fel folytatásosan minden napra, méghozzá igen eredeti módon, figyeljétek a naponta frissülő meséket ITT!

Maros Krisztina Edvárd és Kornél mesevilágába vezet be benneteket, nézzétek a színezőket ITT!

Kamaszoknak

Mészöly Ágnes készülő ifjúsági könyvének akár a te kamaszod is lehet a társszerzője! Csodás kezdeményezés, le a kalappal! ITT vannak a részletek, csatlakozz! Figyelem, MA estig tart a játék első része!

Bárkinek, bármikor, bármennyit

A Pagony (fel)olvasósarok-rovata tizenegy éve épül, EZEN A LINKEN érhető el, és nagyon-nagyon sok jó mese olvasható rajta.

Folytassátok a sort, segítsünk egymásnak, és ne felejtsük el a mesék egyik legnagyobb igazságát: jó tett helyébe jót várj!

Both Gabi

A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images