Az idei már a 90. Ünnepi Könyvét, és a 18. Gyerekirodalmi Napok, ami valóban azt jelenti, hogy felnőtt a magyar gyerekirodalom, hiszen a könyvhéten belül már 18 éve kiemelt ünnepként tartják számon.

Most rövidebb ajánlókat olvashattok, mert annyi jó könyv van, és nagyon szeretném minél többre felhívni a figyelmet. Minden korosztályt megszólítanak a kiadók, és szerencsére épp azokkal a témákkal, amelyek valóban foglalkoztatják őket. A nagyobbaknak valókat a jövő héten írom meg, de azért a cikk végén a címeket megemlítem, hogy tudjátok, mi az, ami szerintem valóban kihagyhatatlan.

1. Marék Veronika: Alfa bácsi titkai

Bár a kötet meséi már évtizedekkel korábban megjelentek különböző kiadványokban, most a Pagony kiadó új köntösbe öltöztette Marék Veronika bölcs, humoros meséit, melyek a mai gyerekeknek is ugyanolyan izgalmasak, mint a régieknek. Semmit nem veszítettetek aktualitásukból, és ehhez Baranyai B. András retró hangulatú illusztrációi is hozzájárulnak. Kétségtelenül ez az egyik kedvencem a kicsiknek szóló könyvek közül, többször is elolvastam, miközben csak ámultam és bámultam, mennyire korszerű és érvényes Marék Veronika minden története, aki nem csupán a korával vezeti a kortárs meseírók listáját, hiszen már elmúlt 80, hanem a tudásával is.

2. Bajzáth Mária: Pont, pont, vesszőcske – Legkisebbek magyar népmeséi

Ha Kodály Zoltán szerint már az anyaméhben el kell kezdeni az a zenei nevelést, akkor az olvasóvá nevelést is épp ily korán elkezdhetjük. Ehhez nyújt fantasztikusan gazdag mese- és mondóka anyagot az a könyv, melyet Bajzáth Mária, a mesepedagógia módszerének kidolgozója gyűjtött a legkisebbeknek és szüleiknek. A hét téma köré csoportosított rövid mesék a születésről-, a testről-, az evéstől-ivásról-, a családról-, az állatokról-, a mesés erőkről-, valamint az életről és a halálról szólnak. Olyan érzelmi útravalót nyújthatnak ezek a történetek már a fogantatás pillanatától, amelyek a gyerekek egész további életét meghatározhatják, hiszen a mese egészen különleges kapocs ember és ember, lélek és lélek között. A magzati korban elkezdett mesélés, mondókázás pozitívan hat az érzelmi fejlődésre csakúgy, mint a kötődési képességre. Kürti Andrea szemet gyönyörködtető illusztrációi már a legkisebbeket is elvarázsolják. Nullától hároméves korig. (Kolibri Kiadó)

3. 3–5–8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz

Végre magyar szerzőktől is olvashatunk színes, vidám, változatos, és rövid meséket, amelyek minden élethelyzetben jó szolgálatot tehetnek, ha például várakoztok az orvosnál, vagy rövidebb utakra mentek. Mindegyik mesének megvan a maga világa, mindegyik történet végén ott a szellemes csattanó, persze a kortárs magyar gyerekirodalom legnevesebb szerzőitől nem is várhatnánk mást. Tizenhat szerző gondoskodik arról, hogy gondtalanul teljenek a várakozás percei. Adamik Zsolt, Berg Judit, Dániel András, Dávid Ádám, Gévai Csilla, Gimesi Dóra, Harcos Bálint, Igaz Dóra, Kertész Edina, Kertész Erzsi, Kiss Judit Ágnes, Lackfi János, Majoros Nóra, Marék Veronika, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Stiglincz Milán, Vadadi Adrienn és Wéber Anikó meséit Kismarty-Lechner Zita jellegzetes illusztrációi színesítik. Háromtól-hatéves korig. (Pagony)

4. Révész Emese: Simi és a rendetlen betűk

A szerző eredetileg művészettörténész, aki sokat foglalkozik mostanában gyerekkönyv-illusztrációval is. Nagyon személyes ez a történet, hiszen a saját kisfia diszlexiás, ez indította arra, hogy írjon egy mesét azoknak a gyerekeknek, akik szintén a „kavarék szellemmel” küzdenek, ahogyan a könyvben nevezik azt a furcsa dolgot, ami miatt Siminek olyan nehéz összeolvasnia a betűket. Mégsem tanmese ez, hanem egy igazán érdekes, nyomozós kaland. Metzing Eszter érzékenyen, részletgazdagon illusztrálta ezt a hiánypótló történetet. Hatéves kortól. (Pagony)

5. Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más

Bán Zsófia az ELTE BTK amerikanisztika szakán docens, és több nagyszerű felnőtteknek szóló próza írója. Ez a kötet pedig az első mesekönyve. A humoros történetek jóval túlmutatnak önmagukon, hiszen teljesen természetes módon jelenik meg a témák között az alternatív családmodell, a szegénység vagy a hajléktalanság. Igazán érzékenyítő mesekönyv, hiszen kiderül belőle, hogy „mindenki lehet más”. Nagyon fontos, hogy már gyerekkorban elkezdjünk beszélgetni a másságról is a kicsikkel, mert csak így lehet belőlük toleráns felnőtt. Ezek a történetek jó apropót adnak a hasonló témákhoz. Nagy Norbert pazar illusztrációi pedig méltó módon egészítik ki a történeteket. Hat-tíz éves korig. (Pagony)

6. Zalka Csenge Virág: Ribizli a világ végén

A világjáró mesemondó 39 magyar népmesét gyűjtött össze gyerekeknek, amelyek centrumában erős és bátor mesehősnők állnak. A jó stílusban újramesélt, mégis hiteles forrásokat felhasználó történetek között olyanok is akadnak, amelyek soha nem jelentek meg nyomtatásban. Az egész magyar nyelvterületről gyűjtött mesék nyelvében ott él tovább a magyar mesehagyomány, mégis a mai gyerekeknek szólnak, hiszen vagány királylányok éppúgy megtalálhatók benne, mint önbizalomhiányos kamaszok. Herbszt László illusztrációs munkája pedig – ahogy a borítón is látható – egészen lenyűgöző. Hatéves kortól. (Móra)

7. Lackfi János-Molnár Krisztina Rita: Titkos versműhely – A kreatív írás öröme

Íme, egy kamaszoknak szóló könyv a költészetről. A két remek költő verses példákon keresztül mutatja be a különböző versformákat, és sok-sok humorral vegyítik ezt a tudást. Ha kamaszként találkoztam volna ezzel a kötettel, lehet, hogy én is költő lettem volna... Lakatos István sajátos, formabontó illusztrációi igazán illenek ehhez a világhoz. Tízéves kortól. (Móra)

8. Molnár Krisztina Rita: Borostyán, az időkapus

Esterházy Pálról és a fraknói várról szól ez a gyönyörű kötet, melyet az előbb említett Molnár Krisztina Rita mesélt el. A kalandos, humoros, szép nyelvezetű könyvben Dóri, a főszereplő összebarátkozik a kapuőrző krokodillal, Borostyánnal, aki mindent tud a fraknói vár történetéről. Ne úgy képzeljétek el ezt a könyvet, mint egy történelemleckét, hiszen hús-vér emberek igaz és izgalmas történetei olvashatók benne. Szalma Edit illusztrációi pedig nem csupán a borítón ennyire szépek, hanem az oldalakon is. Minden helyszín jól felismerhető, mégis mesés az egész. Nyolcéves kortól. (Móra)

9. Majoros Nóra: Borz beköltözik 

Majoros Nóra első olvasóknak szóló kötete már az egészen kezdőknek is sikerélményt adhat, hiszen a nyomtatott nagybetűkkel szedett rövid történet úgy is végig élvezhető, ha csak a vastagon szedett sorokat olvassák el a gyerekek. Humor, könnyedség és meghatározhatatlan báj árad minden sorából. Ehhez pedig nagyban hozzájárulnak Hanga Réka pompás illusztrációi. Hatéves kortól. (Cerkabella)

10. Finy Petra Óvodások kézikönyve

Aktuális lehet az óvodába készülő kicsiknek ez a fanyar humorú, gyereknyelven megszólaló kötet, amely amellett, hogy elég realisztikus életképeket mutat egy ovi hétköznapjaiból, praktikus segítőeszköz is. A szülők és a gyerekek szorongásait is oldják a vicces történetek. A „kedvességszagú” óvónénikre pedig igen nagy szükségük van az óvodásoknak. Rippl Renáta elbűvölő illusztrációi sem nélkülözik a humort. Hároméves kortól. (Manó Könyvek)

11. Farkas Nóra: Apa szeret

Egy rövid és szép történet arról, hogy apa akkor is szeret, ha épp nincs otthon. Az anya is segít felderíteni azokat a bizonyos „szeretetnyomokat”, amik megerősítik a kicsiket abban, hogy apa bizony mindig szeret, akkor is, ha épp nem lehet jelen. Sok apró meghitt pillanat, és például az „apajegy” is erről árulkodik. Láng Anna klasszikusabb vonalvezetésű illusztrációi jól illeszkednek a meséhez. Hároméves kortól. (Manó Könyvek)

12. Szokács Eszter: Királyok – Bibliai történetek

Szokács Eszter olyan olvasmányos stílusban meséli el a királyok históriáit, hogy közben eszünkbe sem jut: ezek valójában bibliai történetek. A József és a Mózes mellett ez a harmadik kötet ebben a sorozatban. Nagyon kevés olyan bibliai mese olvasható magyar nyelven, ami valóban megszólítja a kicsiket, ebből a szempontból abszolút hiánypótló a sorozat. Nagy Norbert illusztrációiról megint csak szuperlatívuszokban tudnék írni. Nyissátok ki a könyvet, és ámuljatok! Hatéves kortól. (Csimota)

13. Diósi Annamária: Hallod?

Ez ismét egy olyan kötet, aminek aligha van párja a magyar gyerekkönyvek között. Hiszen azoknak a gyerekeknek nyújt segítséget, akiknek hallásproblémáik vannak. A korai fejlesztésre is használható mesék segítik a gondolkodást, a beszédet és építik a személyiséget. A mesés feladatok a hallásfigyelem kialakulásához is hozzájárulnak. Diósi Annamária nem csupán a játékos feladatokat írta meg szakemberek segítségével, hanem az illusztrációkat is ő készítette. Három-hat éveseknek. (Csimota)

14. Otfried Preußler: Kökény és Bozont

A méltán világhírű Torzonborz trilógia szerzője úgy tud mesélni, hogy annak mindig tétje van. Kökény, a kalapos manó végre barátra lel Bozont személyében, és mint tudjuk, egy igazi barát mindig kihúz a bajból. Így történik most is. Ennél a könyvsorozatnál (mert ez már a második, az első címe: Kökény, a kalapos manó) fontos kitérni a fordítóra is. Nádori Lídia valahogy „megmagyarítja” a szereplőket, és olyan „testet ad a szövegeknek”, amitől minden szereplő életre kel. Anette Swoboda illusztrációi egy régebbi kor ízlését tükrözik, de annyira „manós” az egész, hogy ez cseppet sem zavaró. Hatéves kortól. (Kolibri)

 15. M. Kácsor Zoltán: Acsargó mocsarak – Zabaszauruszok 3

A dínómániás fiúknak és akár lányoknak is remek szórakozást és izgalmas kalandokat rejteget a sorozat harmadik megjelent kötete. Most épp a Szaurusz-szigeteken járnak a Zabaszauruszok, és az is kiderül, hogyan csendesítsük le a „Csendetlen-óceánt”. A betűméret lehetővé teszi, hogy akár önállóan is olvashassák a kis dínószakértők. Humorból itt sincs hiány, a remek illusztrációkat pedig Kecskés Juditnak köszönhetjük. Irány az okostojásdomb! Hatéves kortól. (Kolibri  Kiadó)

És a végére a kamaszoknak pár cím

A jövő héten a kamaszoknak szóló könyvekről is írok hosszabb ajánlót, most elöljáróban csak a címeket sorolom, hogy tudjátok, melyek azok az újdonságok, amelyeket szerintem nem lehet kihagyni a könyvhéten. A lista bővülhet!

Ezentúl lesz banán, Tilos az Á kiadó. (Történetek kamaszoknak a harminc évvel ezelőtti rendszerváltásról – neves kortárs szerzők írásai.) 

Berg Judit: Őrzők, Ecovit kiadó (Tényleg letehetetlenül izgalmas krimi és nyomozás, nem mellesleg: szinte mindent megtudhat belőle a kamaszod a Mátyás templomról.)

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók, Vivandra (A világhírű szerző most arról ír, hogy nem kell mindenkinek szuperhősnek lenni. Nagykamaszok alapkönyve.) 

Találj ki! Betűtészta kiadó (Izgalmas történet egy középiskolai kirándulásról, melyet nyolc kortárs magyar író gyúrt egybe.)

Both Gabi

 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images