Kinyitom a szemem. Sötét van. Már reggel? Vagy este? Ránézek az órámra. Hajnali négy. Úristen, ruhában aludtam el. Ó, a fiaim betakartak. Ez annyira jó! Imádom őket. Alszanak. Legalább egy kicsit egyedül lehetek. Senki nem szól hozzám. Áldott csönd.

Nem. Anyukám már fent van. És már főz. Hajnali 4-kor?!

Nem bírom tovább. Itt vagyok 53 évesen, és még mindig a szüleimmel lakom. Meg a fiaimmal. Hogy miért?

Na igen, Ági, nem örököltél. Nem vettél fel hitelt. Hogy fizetted volna? Nézem az albérleteket. Minek? Legalább lenne egy saját szobád… Tulajdonképpen van hol aludnom. A nappaliban.

És tessék, a kávé után már be is nyit anyukám. Leszedhetem a ruhákat a szárítóról? Mert apa indul Szabolcsba. Persze. Hogyne. Üvöltenék! A következő pillanatban már lelkiismeret-furdalás gyötör. Hálás vagyok, hogy 80 évesen ilyen aktívak a szüleim. És nekik is alkalmazkodniuk kell. De én meg megőrülök. Menjek a híd alá?

Nem, hamar elkészülök, és bemenekülök a munkahelyemre. A 17 éves fiamat is keltenem kell. Meg a nagyobbat is, akinek órája van az egyetemen. Hajat is kell mosnom. Belenézek a tükörbe. Jó lesz az még. Majd nem nézek bele ma többet. Meg különben is apukám van a fürdőszobában. 

Ébresztő! Iskola!

Még vagy ötször ugyanezek a mondatok. Anya! Köhögőroham, náthás, szenvedős hang. Rosszul vagyok. Homlok megérint. Forró. Istenem. Anya! Csinálsz forró teát? Jaj, csillagom, csak most kezdődött az év.

Elindulok. Istenem, nem készültem semmit… Beérek. Úgy tűnik, én vagyok majdnem az első. Nahát! Már diákok is lézengenek. Egy pillantás. Jó napot, tanárnő! Széles mosoly. Mint, aki tényleg örül. Oldódik a feszültség. Mit csinálsz te itt ilyen korán? Hát, messziről járok. Minden reggel látom, minden reggel nagy mosoly. Nekem szól. „You’ve made my morning!” Nem tudom megállni: Csillagom, szuper, hogy mindig így mosolyogsz, olyan jólesik erre érkezni. Mit szedsz? Nekem is adj! Kuncogunk. És már benne is vagyunk az életében… Jézusom, eltelt 20 perc.

Mit is kell csinálnom? Igen. Tegnap elfelejtettem felvenni a diákigazolvány-matricákat. Szét kell osztanom. Alá is kell íratnom. Oké, az angolóra osztályfőnöki lesz. Egy csomó papírt alá kell még velük íratni. Meg beszedni, amit elfelejtettek visszahozni. Szortírozok, írom a neveket, kinek mi van meg. Jézusom, még az OKTV miatt is szólni kell. A munkaközösségi célkitűzéseket is alá kell íratni a kollégáimmal. Mikor?

Becsengettek. Létezik, hogy eltelt negyven perc? Szegény tanárjelöltemhez még nem is szóltam. Melyik csoportom van most? Mit is csinálok?

Belépek a terembe.

B.: Tanárnő, most akkor én fogok felelni?

Megvan, igen, már tudom. Persze. Látom, hogy készült. Nem akartam feleltetni. De ötöst akarok adni neki. Mert a dolgozatai mindig rosszul sikerülnek. És milyen klasszul elmondta az olvasmány tartalmát. Janne Teller Nothing. Első két fejezet. Jézusom, tavaly kezdtek angolul tanulni, és értik, és tudnak válaszolni a kérdésekre angolul! What is the meaning of life? (Mi az élet értelme? – a szerk.) És valami történt. Valami megmozdult. Valami nyílt. Érzem.

Ott az a fiú. Egész órán csak feküdt a padon. Jól vagy, csillagom? Maradj már egy kicsit. Látom, hogy valami van. Hááát… És ömlik belőle… És már be is csengettek. Figyelj, gyere vissza a nagyszünetben! Addig csak legyél. Itt várlak a nagyszünetben… Tényleg, jöhetek? Nem gond? Istenem, de jó, talán azt érezte, hogy tényleg figyeltem…

2. óra. De jó! Prezentálnak. „2-minute talks about global issues.” Le vagyok nyűgözve. Csillagom, egyetemen taníthatnád, hogy kell prezentációt tartani. Nincs PPT, csak jegyzetek vagy a tábla. Nincs egyetlen because, but vagy so. Van: since, due to, the fact that, however. Jól beléjük vertem. De megérte. És a többiek reagálnak, kérdeznek. Néha röhögünk. Idióták. Imádnivalók. Az az igazság, hogy ti vagytok az életem csoportja. Széles mosoly. Boldogság. Flow.

Kicsengetnek. Kinyitom az ajtót. Egy fiú vár az osztályomból. Tanárnő, nagyon rosszul érzem magam, kérhetek egy kikérőt. Nagyon rosszul vagy, csillagom? Haza tudsz menni egyedül? Utána még négyen akarnak valamit tőlem.

Jesszusom, ma még nem ettem semmit.

Ki kell mennem egy szusszanásra a levegőre. Még mindig nem sikerült a tanárjelöltemmel beszélnem. Csak egyetlen szót. Mindjárt. Szusszanás közben összefutok az igazgatóhelyettessel. Ági, csütörtökön és pénteken össze kell vonnod három csoportot, mert a kollégák kirándulnak a végzős osztályukkal. Nem dobsz hozzájuk még hármat? Menjenek a vetítőbe, majd megnézünk egy filmet. Szuper. 

Muszáj vennem valamit a büfében, mert elfelejtettem magamnak szendvicset pakolni. Nem működik a bankkártyaterminál. Szuper. Hagyja csak, majd visszajön. Tündér a büfésnéni. Közel van a kolléganőm szertára, akivel a szalagavatót szervezzük. A múltkor is majdnem belehaltam a szervezésbe. Rendezvényes cégek milliókért csinálnak ilyet. Mi a francért kell ez? Szegény végzősök. Nekik ez nagyon fontos. Én meg bele fogok halni. Nyomda, tárgyalások, hangosítás, műsor, meghívók, tanári büfé, próbák, és még egy csomó. Hogy fogom ezt bírni? Mikor? Majd csak lesz valahogy!

Kilépek a szertárból, pont ott egy angolos kolléga. Hopp, figyelj, alá kell írni a munkaközösségi célkitűzéseket. Felrohanok a másodikra, vissza hozzá, aztán a többiekhez. Órát tartanak. Na majd szünetben. Még mindig nem szóltam a tanárjelöltemhez. Visszamegyek a szertárba. És már ki is csengettek. Mi van?! Rohanok a többi angoloshoz. Szerencsére mindenkit megtaláltam. Az iskolatitkár megállít. Ági, a diákjaid nem adtak le nyilatkozatot az OKTV-hez. És még a biziket sem adtad le, meg az aláírt házirendet, és tűzvédelmi oktatást. Még jó. Hol ez a diák nincs, hol az.

Visszamegyek a szertáramba. Végre beszélgetek a tanárjelöltemmel. Hogy érzi magát? Mi a benyomása az órákról? Mit tervez? Közben a tavaly végzett fiatal kolléganőmnek keresek egy tesztet, vele is beszélgetek. Hogy van? Hogy érzi magát? Hogy bírja? Van-e esetleg problémája?

Még nem néztem bele a könyvbe, nem adminisztráltam, nem nyitottam ki a Krétát. Nem javítottam. És eltelt a második lyukas órám is.

Rövid szünet. Diákok már megint. Tanárnő, átvehetem most a matricát? Jaj.

Már be is csengetnek. Még három óra. Két kilencedikes csoport. Még nagyon lelkesek. És aranyosak. Meg idióták. Én is. És közben egy csomó szó kerül a táblára. Jé!

Az utolsó óra az angol osztályfőnöki az osztályommal. Zaj van. Nem bírom. Ordítok. Csend lesz. Ha csendben lesztek, gyorsan végzünk.

Óra után én is gyorsan akarok távozni. Megyek a Katonába átvenni a jegyeket. Színházi előadás az osztálynak. Hülye vagyok, hogy autóval indultam. Hogy gondoltam, hogy találok parkolóhelyet?

Telefon. Hogy vagy, csillagom? Anya, csinálsz olyan finom sajtszószos-virslis tésztát, amit régen?

Telefon. Anya, van otthon virsli? De hát én csináltam ezt meg azt, van egy csomó kaja. De hát az unokád sajtszószos-virslis tésztát akar.

Megyek a boltba. Tömeg van. Telefon. Csillagom, vegyek még valamit? Másik csillagom, te mit kérsz? Neked vegyek valamit?

Hazaérek. Anyukám főz a konyhában. What the fuck?! 6 óra van. És még mindig főz. Süt. Palacsintát. Nem bírom. Elegem van. Megyek a híd alá.

Anya, csinálok az unokádnak sajtszószos-virslis tésztát. De hát palacsintát csinálok. Meg úgysem férünk el.

Nappaliból: Anya, én sajtszószos-virslis tésztát akarok. A másik szobából: Én is.

Konyhából: Minek főzök? Itt fáradok, és senki nem eszi meg. Igen, anya, így van. Hangosan: Nem baj, anya, hidd el, el fog fogyni. Majd én befejezem a palacsintát is. Nem!

Hogy érzed magad, csillagom?

Telefon. Szülő. Sajnos felveszem. Nem akarok zavarni… Elnézést, majd holnap visszahívom.

Anya, nem baj, ha itt nézem a Breaking Badet? Dehogyis! Nincs lázad? Olyan, mintha rosszabbul lennék. 

A táska szemrehányóan figyel. Hé, itt van egy csomó javítanivaló. Hé, tegnap sem készültél. 

Anya, isteni lett a tészta. Volt értelme! Elkezdünk beszélgetni valamiről a Breaking Bad kapcsán. Nem lesz már ma sem készülés. Másik csillagom is bejön. Isteni volt a tészta. És nézzük együtt a Breaking Badet. És beszélgetünk. És jó, nagyon jó.

És anyukám megint bejön leszedni a száraz ruhát. Már megint mostál?! És aztán még egyszer. A sok kaja, amit főzött, nem fér el a hűtőben. Ki kell vinni az erkélyre. Jön egy sms. Tanárnő, holnap beszélhetek önnel?

Végre egyedül maradok. Tíz óra van. Megnézem, mit csináltam az órákon, és mit fogok csinálni holnap. Szuper, a Breaking Bad adott egy ötletet.

Becsukom a szemem. Kinyitom a szemem. Hajnali négy óra van. Csillagom alszik. Anyukám már fent van. Előveszem a javítanivalót. Jézusom, milyen intelligensek és tájékozottak a diákok! Imádok esszét javítani. Hogy lehet valakinek 14 évesen ilyen érett gondolkodása? És humora. És hogy a francba tud így angolul? Nem bírom megállni, és még írok vagy féloldalnyi love lettert az esszék után motivációnak. Ránézek az órára. Létezik, hogy 6 óra van?!

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Imádok tanítani.

Hogy lehet, hogy itt kell laknom? Ki tud megélni ennyi pénzből? Miért nem számít a munkám? Menjek az Aldiba pénztárosnak? Látens hajléktalan vagyok. Hogy lehet, hogy a saját fizetésüket megemelik? Miért nem fontos, amit csinálok? Szívemet-lelkemet beleadom. De tényleg. Már most az összeomlás szélén állok. És nem a munkám miatt. Hogy fogom tudni kifizetni a számláimat? Hogy fogok kaját venni? Kezdjek éhségsztrájkba? És láncoljam magam a Parlament lépcsőjéhez valami molinóval? Az ő gyerekeik hol tanulnak? Ki tanítja őket?

Elegem van. Polgári engedetlen leszek. Rúgjanak ki. Ébresztő. Egyfolytában abuzálnak. Fenyegetnek. 

Pénzes Ágnes

gimnáziumi tanár


Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Ghislain & Marie David de Lossy

WMN szerkesztőség