–

Kalandok a betűkkel

Kifejezetten nehezen tanultam meg olvasni, de amióta sikerült, azóta szenvedélyes kapcsolatot ápolok a betűkkel, és biztos vagyok benne, hogy ez a szenvedély soha nem múlik el. Már jó tizenöt éve hivatásszerűen gyerekkönyvekkel (is) foglalkozom, abszolút szívügyem az olvasóvá nevelés, épp ezért ajánlom szívből a Már tudok olvasni!-sorozat friss köteteit.

A legfontosabb: mesélj!

Természetesen a minta, amit a gyerek lát a családban, (azaz, hogy ti magatok is olvastok könyveket), legalább olyan fontos, mint az, hogy rendszeresen meséljetek neki akár könyvből, akár fejből. A közös mesélés igazán minőségi együtt töltött időt jelent a mesélőnek ugyanúgy, mint a mesét hallgatónak. Ha a gyerek már egészen kicsi korában megszereti a történeteket, a betűk iránt is nagyobb érdeklődést mutat majd. Az a sikerélmény pedig leírhatatlan büszkeséggel tölti el, ha egy EGÉSZ könyvet elolvasott egyedül.

Már tudok olvasni!

Ez a sorozat már 1974 óta létezik a Móra Kiadó jóvoltából, és nagyon sok gyereknek hozta meg az olvasási kedvét. A mostani hat kötet pedig, amit ajánlok nektek, szinte tudományos alapossággal vezeti be a gyerekeket a nekik való történeteken át az olvasás varázslatos világába.

Már az egészen kezdők számára is megadja a sikerélményt, hiszen a betűk mérete, a szövegek mennyisége és a történetek szövete is az eltérő korosztályok különböző olvasási szintjeihez igazodik. Ráadásul mindegyik illusztráció szinte önmagában is elmeséli a jól megírt sztorikat. Jól átlátható a kötetek szerkezete, a hosszabb, nehezebben olvasható kifejezéseket szótagolva is megismétlik az adott oldalon, és a könyv végén jutalmat is kap a kis olvasó: egy oklevél várja, sőt, egy matricagyűjtő útlevélre is szert tehet.

A betűk összekötik a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat is

A Már tudok olvasni!-sorozat hat egészen friss és kiváló kötetéhez különböző olvasást segítő játékos feladatokat is kapnak a gyerekek minden kiadvány utolsó oldalain, ezeket akár a szülőkkel együtt is megoldhatják, de a pedagógusok is találhatnak a Móra Kiadó oldalán az adott könyvhöz kidolgozott letölthető segédanyagokat. Ehhez a hat kötethez Csájiné Knézics Anikó vezető tanító, tankönyvszerző, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium munkatársa készített élményalapú kompetenciafejlesztő feladatokat.

Majoros Nóra – Szabó Imola Julianna: Éjjeli kalamajka – 1. szint

„Ez egy görkorcsolya. Ede beleül.

Bence sétálni viszi kutyáját, Hurkát.

Segítség, ránk támadt egy kerekes kaktusz! – kiált Bence.”

A kifejezetten humoros történet egy Ede nevű, igencsak kalandvágyó sünről szól. Ede a kuka mellett talált, kidobott görkorcsolyába bújva, „gördülékenyen” fedezi föl egy éjjel a várost.

A teljesen kezdő olvasók is élvezhetik az írónő megkapó humorát. Majoros Nóra kiválóan beszél a gyerekek nyelvén, és azt is jól tudja, mivel lehet megmozgatni az adott korosztály fantáziáját, élénk figurákkal vezeti őket végig egy egész mesén.

Az egyszerű, mégis szinte költői szókészlet, a buborékokban megjelenő szövegek, és az ezeket kiválóan illusztráló, vicces, színes és plasztikus képek – Szabó Imola Julianna jóvoltából – mind azt szolgálják, hogy könnyen olvasható, mégis érdekes történettel gazdagodjon a kezdő olvasó.

Tamás Zsuzsa – Kismarty-Lechner Zita: Türkiz, a tűzoltó – 1. szint

„Szeptemberben a kis sárkányok is megkezdték az iskolát.

Türkiz volt az egyetlen kék sárkány, de nem csak ebben különbözött a többiektől.

Jól olvasta a füstjeleket, de nem tudott füstölögni.

Jól ment neki a betűvetés, de nem vetett lángot.

Jól fújta a sárkánynótát, de nem fújt tüzet.

Egy szikrányi tehetség sincs bennem? – búslakodott.”

Mi történik, ha egy sárkány eleve úgy születik, hogy képtelen tüzet okádni? Tamás Zsuzsa író és IBBY-díjas gyerekkönyvszerző nem csupán szellemes mesét kanyarított az igazán kezdő olvasók számára, hanem a másság elfogadásának fontosságát is megmutatja könyvében.

A sok poénnal tarkított történet nagyon mai, de népmesei gyökereket is fellelhetünk benne, és Csukás István ma már klasszikusnak számító figuráját, Süsüt is megidézi.

Az egyszerű nyelvezet ebben a kötetben sem azt jelenti, hogy igénytelen szöveget kellene olvasniuk a gyerekeknek, ellenkezőleg, nagyon tudatosan megformált egyszerűség ez, mely épp ettől nagyszerű.

Kismarty-Lechner Zita élénk színekkel és invenciózus, egyedi látásmóddal, kártyaszerűen megjelenő képekkel tette láthatóvá a látszólag mindenre alkalmatlan, szomorú sárkány meséjét, aki a végére természetesen hőssé válik.

Miklya Luzsányi Mónika – Bogdán Viktória: Zűrös Zénó – 2. szint

„Anyaaaa! Vágódott be Zénó az ajtón. – Tudod, mi leszek a farsangon?

Anya épp szólni akart, hogy lehetne például oroszlán, mert ahhoz van egy jó parókája. Vagy sakktábla, mert azt a jelmezt könnyű elkészíteni. De Zénó nem várta meg az anyukája válaszát. Szuperhős leszek! – vágta ki büszkén.”

Miklya Luzsányi Mónika számtalan gyerekkönyv írója, még több tankönyv és szöveggyűjtemény kiváló szerkesztője és szerzője tényleg mindent tud a gyerekekről. Zénó figurája is rendkívül életszagú.

A három rövidke meséből megismerhetjük az igazi rosszcsont, mégis nagyon szerethető Zénó figuráját, családját, osztálytársait és tanítóit.

A hosszabb mondatok, összetettebb helyzetek és bonyolultabb szavak hamar összeállnak egésszé, hisz a hipervicces történeteket Bogdán Viktória mozgalmas, lendületes illusztrációi szinte előrevetítik.

Stiglincz Milán – Szabó-Nyulász Melinda: Kincskeresés Nagymaroson – 2. szint

„Ti mi járatban vagytok errefelé, ifjú vándorok?

Aranyat keresünk – vallotta be Borisz.

Dicséretes küldetés! – bólintott elismerően Hugó. Jómagam is Arany-kutatónak készültem, de végül úgy döntöttem, inkább a saját verseimet csiszolgatom.”

A poénos történet Borisz és Lujzi aranykutatásának tévútjait követi végig.

A lelkes „aranyásók” meséje a gyerekeknek okozott vidám pillanatok mellett a felnőtt olvasókat is megörvendezteti egy csomó poénnal.

Stiglincz Milán igazán kortárs, sok áthallással, játékossággal és szellemes nevekkel tarkított történetét Szabó-Nyulász Melinda karakteres illusztrációi kísérik végig. A végén persze sokkal, de sokkal édesebb aranyat kapnak főhőseink annál, mint, amit kerestek, és nagyon elégedettek, ahogy a gyerekek is biztosan azok lesznek majd, ha végigolvasták a könyvet.

Kertész Edina – Szabó Imola Julianna: A repülő teknős – 3. szint

„– Innen tűnt el a teknős? – kérdezte Peti.

A kislány bólintott, és újra könny futotta el a szemét.

– Igen, Benőke, a görög teknősünk – suttogta. – Tegnap délután óta nem láttuk.

Peti bólintott.

– Semmi vész. Azért jöttem, hogy segítsek. Peti vagyok, a nyomozó.”

A kicsit gyakorlottabb olvasók természetesen nem maradhatnak nyomozós történet nélkül, és Kertész Edina jól tudja, hogyan lehet a gyerekeket bevonni egy olyan történetbe, ahol akár ők maguk is szereplők lehetnének.

A fantasztikus mesei elemek kiválóan belesimulnak a realitásba, és Szabó Imola Julianna kétszínnyomású rajzain az árnyékokról akár külön elemzést lehetne írni, annyira izgalmasak.

Tökéletes kötet a kicsit nagyobbaknak.

Nógrádi Gábor – Nagy Norbert: Segítség, értem a kutyámat! – 3. szint

„Te…? Te…? Te beszélsz? Te…?

Naná, hogy én! – vihogott a kutya, és az orrával megbökte a szőnyegen fekvő kislányt. – Tisztára lökött vagy, Lizi! Látsz még valaki mást is a szobában rajtam kívül?”

A nyomozás után az állatos történetek a legkelendőbbek a gyerekek körében, és egy beszélő kutya meséje természetesen kihagyhatatlan eleme a kezdő olvasókat megcélzó sorozatnak.

Ha pedig még egy kis bűnügy is keveredik bele, az biztos receptje a sikernek.

Nógrádi Gábor több mint harminc gyerekkönyv szerzője, óriási rutinnal és még mindig nyitott szívvel navigálja el a betűk tengerében már kicsit jártasabb olvasókat. Nagy Norbert lehengerlő látásmódja igazán átélhetővé varázsolja a mesét. Összetéveszthetetlen képeit nézegetve arra gondoltam, hogy jó volna megint gyereknek lenni…

Both Gabi