Gyeskonty és fehér zaj: Egy újszülött mellett széteső világ naplója

–

Kezdetben volt a petezsák. Embrióvá fejlődött, és akkora lett a súlya, mint két kanál cukor, majd mint egy tábla csokoládé – a terhesapplikáció szerint.

Eldöntöttem, hogy igény szerint szoptatott, hordozott, mosipelusos baba lesz. Nem fogok mobilon pötyögni, miközben sétáltatom. Nem fogunk minden felesleges baba-mama vackot megvenni és nem lesz ezer játéka. Elkezdtem felkészíteni az apját, hogy magáénak érezze a döntéseimet. A baba véleményével nem számoltam. Közben legóember, aztán playmobil figura, végül túró rudi méretűvé növekedett, és kinőttek a végtagbimbói.

Az app elszabadult, és a gyereket licsihez, fél mangóhoz, avokádóhoz hasonlította. A harminckilencedik héten reméltem, hogy a fejlesztők tévedtek és nem metélőhagymát vagy szárzellert fogok szülni.

Szófogadó gyerek, nem lépte át a határértéket, jöhetett kifelé magától. 

Mióta megszületett, most van. Most ülök a kanapén gyerekkel a kezemben, eszik, majd éberen alszik és nyekereg, ha leteszem. Végtelen ciklus.

Az első pár napban veszít a súlyából, ez normális. Etetem, fogy, etetem, fogy. Az apja melegíti az ételt, terít, mosogat. A szabadság a kanapén túl van. Növekszik bennem a vágy, hogy elmosogathassak. Hagymát kockázzak, felporszívózzak a szekrény és a fal között is – mert az apja ezt a részt kihagyja, látom a kanapéról! –, hogy kivihessem az összes koszos bögrét a mosogatóba.

Tápszer 100 ml, anyatej 40 ml, eddigi pelenkák száma 6, írom egy másik appba. Nem kapok egyetlen pontot vagy csillagot se, pedig már tíz napja tartjuk életben a gyereket, és zsinórban harmadik napja nem felejtettük el beadni a D-vitamint. Átszólok a másik szobába, hozd már át a hurcit meg egy tetrát.

Alszik a hasamon, amíg én egyet lélegzem, ő hármat. Ha visszatartom a lélegzetem, érzem a pulzálásnyi emelkedést-süllyedést.

Hány ember kell egy csecsemő megszoptatásához? Legalább kettő. Az egyik egy fitneszlabdán ül és függőlegesen ringatja, az üvöltés pillanatnyi szünetében megpróbálja egy mozdulattal csatlakoztatni. A másik lefogja a két babakezet. A baba éhes, ezért a szájába tömi a kezét, ezért nem tudom egyedül megszoptatni, ezért éhes, ezért a szájába tömi a kezét, ezért… Kiderül, hogy az elektromos fejő mégsem felesleges baba-mama vacak.

Bemutajtuk a babát a templomban (bank, hivatal), és amerre járunk, utánunk fordulnak az emberek.

Kattog az agyam altatás alatt, ma sem ettem gyümölcsöt, nem ittam eleget, nem lesz tejem, nem lesz benne vitamin.

Nem gügyögtem szoptatás közben, nem tartottam a babával a szemkontaktust. Traumatizált, drogos influenszer lesz belőle, ha így folytatom. 

Éjszakánként sír egy órát, nehéz átállni a világra. Váltásban ringatjuk, sétáltatjuk az apjával, a másik közben belealszik az együttérzésbe. Félálomban adagolom a tubifex-szagú tápszert hajnalban, könyökkel leverem az apja kedvenc söröspoharát. Francba.

Rá se kell keresnem a fehér zajra, azt dobja fel elsőnek a Youtube, tízórás, reklámmentes verzió, már az apja sem tud nélküle elaludni. 

A baba gyomra kéthetesen cseresznye méretű. Nincs átmenet, vagy jóllakott, vagy farkaséhes. Nyögve eszik, fuldokolva, rúgkapálva, valamennyi étel mégis bejut. Hallani, ahogy megérkeznek a kortyok a gyomrába. Az egész mellkasomat bojkottálja, ennyit a szoptatott-hordozott babáról. Háton majd csak akkor hurcolhatom, ha megtartja a fejét. Felelőtlenség etetés közben mobilozni (lásd traumatizált, drogos influenszer), ezért inkább mobilozás közben etetek. 

Egyre kevesebbet kell gugliznom az anyukacsoportok kódnyelvét. Miközben alapszavakat felejtek el vagy cserélek fel, szókincsem ugrásszerűen bővül. PICen kezdtük, iszsz baba, szivárványbaba, gyapi. Kinek mi vált be narancsbőr, banyapúp ellen? Végre vannak szinonimáim arra, hogy csúnya vagyok. A szülés utáni test kisebb horror azoknak, akiknek már a szülés előtti se volt nagy szám.

Kiszóródott a kávé a főzőlapra, dühös lesz az apja. Lecsöppent az anyatej a mellszívóból, beszól majd. Hiába mondom neki, hogy ez csak a bevezető, mit fog művelni a gyerek!

Szagolgatom az arcszeszét a fürdőben, tapogatom az ingeit a szekrényében. Ki ez az alsógatyában vakarózó fickó a laptopja előtt? Ebben a lakásban nem lehet élni – legalábbis ezzel a pasival nem.

Felnyög a baba, kipattanok az ágyból, átteszi a fejét és alszik tovább, én már nem. Pont rosszkor ébresztett, éppen megnyertem egy csatát. Általában rosszkor ébreszt, épp szülök, érettségizek, megbukok a rutinvizsgán, zuhanok, bevagoníroznak, smárolok. 

Álmában hangosabb, mint ébren. Pöfög, nyikorog, szirénázik, hetekbe telik, mire megtanulom, hogy nem vészhelyzetet jelez, csak az elején van pár extra szelep a rendszerben. A másik fajta alvása mozdulatlan és néma. Ha végre elcsöndesedett, a kiságy mellé állok, próbálom megkülönböztetni, hogy a szemem vibrál vagy tényleg emelkedik a csíkos takarója. Odatartom az ujjam az orra alá, alig érzek valamit, ahogy visszahúzom, véletlenül hozzáérek. Megnyikkan, oké, él.

A kórházi csecsemősök szerint, a védőnő szerint, az anyafórumok szerint, a webbeteg szerint, a szomszéd és a járókelők szerint, a legfrissebb szakirodalom szerint, ha hason altatom, belesüpped a matracba és megfullad, ha háton, visszalélegzi, amit kibukott. Tehát utólag derül ki, melyik módszerrel öltük meg. 

Fekszem az ágyban és nem tudok elaludni, mert hangosan alszik. Nem tudok elaludni, mert némán alszik. Fülelek, hogy hallok-e szuszogást. Ha még három percig nem ad hangot, megnézem. Á, biztos él, öt perce raktam le. De mi van, ha elfelejt levegőt venni? Mondjuk öt perc után már mindegy. Megnézem. Lélegzik.

Belerázódtunk a közös életbe, kitárjuk az ajtót a látogatóknak. Hoznak aranyat, tömjént, mirhát, szundikendőt és kiságyforgót.

Egyetlenegy játékot se vettünk a gyereknek, mégis tele a ház zenélő csillagokkal és plüss brokkolival. 

Az apja újra dolgozik. Ez annyit jelent, hogy ott kell olvasnia, mobiloznia, aludnia, tévéznie, ennie a számítógép közelében. Éjjel felébred a babára, kitámolyog a vécére, visszafelé megtalál egy pohárszilánkot. Látom a szemén, rájött, hogy ebben a lakásban, ezzel a csajjal nem lehet élni.

Az első anya-lánya program: közösen hullatjuk a hajunk. Az enyémet szedegetem a markából, a nyaka redőiből, a keze-lába hurkáiból, az övét söpröm a feje alól. A gyeskonty jelentőségére akkor jövök rá, amikor megtanul célzottan megragadni dolgokat.

Mindent szeretek rajta, az orrlyukán átsejlő fényt, a leendő szemöldöke helyét, a homloka felett a forgót. Alszik és gyönyörű, eszik és gyönyörű, átpelenkázom, csodaszép. Ezt nem én mondom, hanem az apja, és az duplán számít. Ő a legszebb licsi-túrórudi-szárzeller a családban.

WMN szerkesztőség