„Olyasmire tettem az életemet, ami nincs hatalmamban” – Nemes Nagy Ágnes születésnapjára
Tavalyelőtt ünnepeltük Nemes Nagy Ágnes születésének századik évfordulóját. A rengeteg esemény, kiállítás és újra kiadott kötetek után most, a százkettediken is érdemes visszaemlékezni a páratlan hatású költőre, aki egész életében kerülte, hogy a titulusa mellé odabiggyesszék a nő jelzőt is. Both Gabi írása.
–
Egy egész életre szóló trauma: a brutális anya
Nemes Nagy Ágnes felmenői az első világháború után a Partiumból települtek át Magyarországra, ő maga már Budapesten született 1922. január 3-án egy több generációra visszamenő református lelkész családban.
A gyerekkora sajnos elég brutális lehetett. Anyja szívproblémái mellett valószínűleg mentális betegséggel is küzdött, legalábbis erre adhat gyanút visszaemlékezése. Érdemes elolvasni Szilágyi Judit irodalomtörténész munkáját, amelyben feltárta a család történetét:
„Szegény, idegbeteg anyám, aki tönkretette a gyerekeit […], a férjét, és akinek nem volt betegségtudata. Mert akkor gyógyítani lehetett vagy kellett volna. […] nehéz felnőni egy idegbeteg anya mellett. […] Szörnyű volt az igazságtalansága, méltánytalansága. Ahogy büntetett, főleg ok nélkül, az ütésig (köpésig) alacsonyodva olykor-olykor.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bár egy ideig szenvedő cinkosként jó kapcsolatot ápolt apjával, aki kezdetben a költői pályáját is erősen támogatta, később a különböző politikai nézeteik miatt sajnos tőle is elhidegült.
Már négyévesen is szavakban fogalmazta meg az őt körülvevő világot:
„A büszke tehén a réten állt, csak állt.”
A Könyves Magazinban olvasható ez a visszaemlékezés a költészethez való kapcsolatáról:
„Nemes Nagy emlékei szerint a vers heves ellenállást váltott ki a szüleiből, akik azt mondták: »édes fiam, ez nem vers, ebben nincs rím meg ritmus, meg tulajdonképpen nem is szól semmiről«.
A fiatal költőt viszont nem lehetett eltántorítani, és váltig állította, hogy márpedig ez igenis vers. 1981-es interjújában úgy vélte, hogy ebben a versikében már megtalálható volt mindaz, ami későbbi költői életét határozottan jellemezte: »Az egyik a konkrétumhoz tapadás, a másik pedig az elvontsághoz húzó hajlam«.”
Érdemes összevetni későbbi versrészletével a fenti szöveget, mert egyértelműen kiderül, hogy gyerekként is benne volt a költészet csírája:
„Most az angyal hóban áll
És a hó most térdig ér
Egymagában áll a háznál
Némábban a némaságnál
Hóba tűzött régi nádszál
Hó-belepte sziklevél.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Menekülés a költészetbe
A nyomasztó otthoni légkörből az irodalom volt az egyetlen kiút a lány számára. Szerencsére a Baár-Madas Református Leánylíceum igazgatóját úgy hívták, hogy Áprily Lajos, aki természetesen az ifjúkori zsengékből is azonnal felismerte, hogy Nemes Nagy Ágnest nem mindennapi költői tehetséggel áldotta meg az ég. Áprily szívesen támogatta költői ambícióiban, neki köszönhető az is például, hogy a kamaszlánynak a Mi Utunk című református diáklapban jelentek meg először nyomtatásban a versei.
A Baár-Madasból egyenes út vezetett a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakáig. Már egyetemistaként elküldte verseit Szerb Antalnak, aki megkönnyebbülten ezt válaszolta neki:
„Kedves Kolléganő, bevallom, gyakran szoktam verseket kapni ismeretlentől és rendszerint nagy zavarban vagyok, hogy mit válaszoljak nekik. Annál nagyobb örömöm, hogy most végre egyszer őszintén és kertelés nélkül ezt írhatom:
A versei jók, Maga tehetséges és egyáltalán nem érzek lelkiismeret-furdalást, ha arra biztatom, hogy folytassa…
ha egyszer el akar beszélgetni velem, örülni fogok… Verseket is hozzon! Kézcsókkal és üdvözlettel, Szerb Antal.”
Szerb Antal amíg csak élt, hű mentora volt Nemes Nagynak, még arra is megkérte az ifjú egyetemistát a nagynevű, befutott író, hogy a Száz vers című, általa összeállított antológiában segítsen neki az apróbb munkákban. Szellemi kapcsolatuk elmélyült, de a háború sajnos ennek is véget vetett.
A németek bevonulása után nem sokkal, 1944. április 21-én kötött házasságot Nemes Nagy Ágnes a szintén irodalmár Lengyel Balázzsal, aki elszökött a katonai szolgálat elől Kistarcsáról. Házasságuk első időszakában erősen próbára tette őket a történelem, de emberségből kiválóan vizsgáztak, zsidókat mentettek, és 1997-ben Izrael Állam a „Világ Igaza” címet adományozta nekik, amit sajnos már csak Lengyel Balázs vehetett át.
„Március 19-e után elkövetkezett életemben az a sajátos korszak, amit én úgy nevezek, hogy az iratmosás kora. Egyre több embert kellett elbújtatni, és egyre több embernek kellett hamis papírokat szerezni, hogy élni tudjanak. Na most, a hamis papír előállításának nagyon jó módja az, hogy az ember fog egy régi papírt, lemossa, és az új szöveget ráírja. […] Mostuk tehát nagy szorgalommal a papírokat. Nagyon különös helyeken járt akkor az ember. Jártam vadidegen lakásban, ahol azt kellett kérdezni, hogy megjött-e a gyapjúszövet, és akkor kiadták a pecsétet. Jártam nyilas lakásban, lelkészi hivatalban, jártam sárga csillagos zsidó házban. Jártam olyan helyeken, ahol azelőtt soha, vittem az élelmiszert meg a zoknit meg a svájci mentesítő iratokat. Nem nagyon tudják ma már, hogy az mi volt.”
Nemes Nagy Ágnest élete végéig fájdalommal töltötte el, hogy nem sikerült megmenteniük Szerb Antalt, akit a munkaszolgálatban vertek agyon a nyilasok Balfon puskatussal, pedig mindent megtettek azért, hogy vele együtt Halász Gábor és Sárközi György is túlélhesse a kényszermunkatábort, ám sajnos hiába…
Kettős világban
Ez volt Nemes Nagy Ágnes első megjelent kötetének címe, amit 1946-ban adtak ki, és az Újhold című irodalmi folyóiratot is ugyanekkor alapította férjével, Lengyel Balázzsal. A Nyugat hagyományait próbálták feléleszteni, és nagyon sok akkori fiatal irodalmárnak adtak biztonságos, inspiráló szellemi közeget. Három évnyi munka után sajnos betiltották a lapot, mert „túlságosan polgárinak” tartották a népnemzeti irodalomhoz képest.
A kulturális szempontból (is) brutálisnak nevezhető Rákosi-éra előtt, egy alkotói ösztöndíjnak köszönhetően még megadatott nyolc boldog és szabad hónap Rómában néhány kiválasztott művész számára. Kardos Tibor, a Római Magyar Akadémia akkori igazgatója teremtette ezt a lehetőséget. Nemes Nagy Ágnes épp ekkor kapta meg a Baumgarten-díjat is, amiről ÍGY beszélt egy interjúban:
„Térjünk csak vissza a vágyaktól a tényekig. Összejött az első verskötetem anyaga, azt ki is adtuk, és kaptam is rá Baumgarten-díjat. Ez életem büszkesége. Bár sajnos, nem személyesen vettem föl Schöpflin kezéből, mert akkor éppen külföldön voltam.
KL: – Ekkor voltak Olaszországban.
NNÁ: – Úgy van. Mielőtt bezárultak volna a kapuk és a határok, nekünk Lengyel Balázzsal olyan szerencsénk volt, hogy még gyorsan, utoljára kinyíltak előttünk. Ösztöndíjjal elmehettünk 8 hónapra Olaszországba és Franciaországba. 47 végétől 48 augusztusáig.
KL: – Milyen ösztöndíj volt ez?
NNÁ: – Az egyik része az volt, hogy Kardos Tibor, a római Magyar Akadémia igazgatója meghívott minket, az ő meghívására volt az ösztöndíj, a másik pedig egy állami ösztöndíj volt Franciaországba. Tulajdonképpen ketten mentünk egy ösztöndíjjal. De hát boldogok voltunk.
Az én számomra ez a hároméves irodalom azzal zárult, hogy 47 végén kiléptem belőle egy kanyargós, nyolc hónapos külföldi útra.
A múlt századi arisztokraták szoktak volt tenni egy grand tourt a Föld körül, hát nekünk ez volt a nagy túra. És merem mondani, hogy valóban világ körüli út volt. Végtelen sokat jelentett az nekem, hatalmas ugrást, belelátást a világba. Panaszkodtam az előbb, hogy milyen keserves az, ha az ember nem juthat hozzá a szellemi eszközökhöz, a szellemi táplálékhoz, amire áhítozik. És akkor egyszerre csak belecsöppen a világ közepébe.”
(A kiválasztott művészek között volt Reigl Judit, akinek szintén megváltoztatta a római ösztöndíj az egész életét, róla is ÍRTAM korábban.)
Miután pedig hazatértek, ez a néhány hónap adott nekik erőt ahhoz, hogy túlélhessék a csend nyomasztó éveit.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A „répakorszak”
A szabadság után azzal kellett szembesülniük, hogy az összes publikációs lehetőségtől eltiltotta őket a hatalom. Ezt az időszakot ők maguk nevezték el répakorszaknak egyrészt a szegénység miatt, másrészt pedig azért, mert nem voltak hajlandók beállni abba a sorba, amelyben az úgynevezett népnemzeti írók minden lehetőséget megkaptak a hűségükért, noha tisztában voltak a rendszer embertelenségével. (Érdemes elolvasni a Ferencz Győző által közzétett indulatos írását erről az időszakról ITT.)
Inkább belső emigrációba vonultak. Nemes Nagy például azzal az indokkal tagadta meg a Rákosiról szóló óda írását, hogy „elvesztette a tehetségét”.
Szabó Magdához hasonlóan Nemes Nagy is tudatosan azért választotta a gyerektelenséget, hogy ne lehessen zsarolni őket. A gyerekirodalom viszont igen sokat köszönhet egyébiránt ennek a sötét évtizednek, amikor nemcsak Nemes Nagy és Szabó Magda, hanem Pilinszky János, Mészöly Miklós, Weöres Sándor, Zelk Zoltán vagy Mándy Iván is kizárólag az Ifjúsági Könyvkiadónál jelenhettek meg.
A Bors néni és az Aranyecset is ekkor született, de mellette műfordítóként is rengeteget dolgozott a költő. Főleg franciából és németből ültette át például Molière és Racine drámáit vagy Brecht és Rilke írásait. Gyerekeknek írt művei ITT olvashatók. (A 2023-ban megjelent A titkos út című gyönyörű verseskötetéről pedig ITT írtam.)
A nyomasztó politikai légkör, a kilátástalanság, a kiszolgáltatottság, a kirekesztettség és a szegénység ugyanakkor erősen felőrölte Nemes Nagy idegeit. A Köznevelés című pedagógiai folyóiratnak írt cikkeket, és magyart oktatott a krisztinavárosi Petőfi Gimnáziumban. Ez viszont Tandori Dezsőnek alapozta meg az irodalmi pályafutását, aki ebbe a gimnáziumba járt.
Legendás irodalmi barátságok köttettek ekkoriban.
A Polcz Alaine-Mészöly Miklós házaspárral való kapcsolatukról például ezt írta:
„Sokat voltunk együtt, és szorosan összetartoztunk. Ez olyan négyes volt, hogy mindenki mindeniket szerette. Ritkaság két házaspárnak ilyen meleg barátsága. […] Balázzsal mi voltunk a szelídek, az engedékenyek, és Ágnes, Miklós a tigrisek, a nemes vadak, akiket mi néha borzadva néztünk és próbáltunk szelídíteni, lágyítani, kisebb-nagyobb eredménnyel. Persze azért sok-sok szeretet volt bennük.”
Megjelent a levelezésükről egy külön kötet is.
De Ottlik Gézával is elmélyült a kapcsolatuk, ITT olvasható Ottlik néhány levele.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
És akkor eljött 1956… Egy korszak vége
Férje a forradalomban vállalt szerepe miatt börtönben ült, nem sokkal ezután került elő a házkutatáskor egy zakójába varrt levél is, amiből kiderült, hogy az író félrelépett egy erdélyi színésznővel. Nemes Nagy pedig Szabó Magdával üzente meg férjének, hogy tizennégy együtt töltött év után válni akar. A házasságuk ugyan véget ért, de lelki és szellemi kapcsolatuk életük végéig kitartott:
„Ágnes rohamról rohamra izzó dühvel, gyűlölve szeretett. S én is szerettem, megalázva, kétségbeesve”
– emlékezett vissza később Lengyel Balázs, aki 1971-ben újra megnősült.
Nemes Nagy Ágnes soha többé nem engedett magához ennyire közel egyetlen férfit sem. Gyötörte magát, rengeteget dohányzott, egykori legendás szépsége már szinte nyomokban sem látszott. Dolgozott megszállottan. Ha lírájával nem is, (rásütötték a költészetére, hogy túlságosan tárgyias, ami szerintem egyszerúen nem igaz), de esszéivel mindenképp kivívta magának a férfiak között a nemtelenség rangját. Sokan kifejezetten férfiasnak tartották. Takács Zsuzsa a WMN-en például EZT mondta Winkler Nórának korábban:
„Nem hiszem, hogy volnának költőnők és költő férfiak. Nemes Nagy Ágnes az Újhold legférfiasabb költője volt, Pilinszky pedig a legérzékenyebb, legesendőbb, a legtörékenyebb, csaknem nőies. Mégis milyen keményen fogalmaz.”
Nemes Nagy Ágnes konokul törekedett arra, hogy elismerjék a férfiak, és valóban a legjobbak között tartották számon a pályatársak, ahogy az utókor is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Amerika és angyalok
Az enyhülés egyik jele volt, hogy első kötete után tizenegy évvel megjelenhetett végre Száraz villám címmel a következő is, és lassan visszatérhetett Nemes Nagy az irodalmi nyilvánosságba.
Olyannyira, hogy 1979-ben egy négy hónapos amerikai ösztöndíjat kapott Lengyel Balázzsal együtt. Az Amerikai napló igen tanulságos olvasmány, az összes kelet-európai görcsünk kiolvasható belőle. És az is, hogy Nemes Nagy Ágnes a kemény páncél mögött egy rettenetesen sebzett kislány maradt egész életében.
„Amerikában tanultam meg, hogy európai vagyok. Ahogy Magyarországon kívül tanultam meg igazán, hogy magyar vagyok”
– írta.
A nyolcvanas évek közepén aztán Lengyel Balázzsal megint életre hívták az Újholdat, évente két periodika jelent meg, de sajnos csak néhány szám született, viszont a ma már legidősebbnek számító akkori fiatal kortársak is kaptak benne publikálási lehetőséget. Például Nádas Péter, vagy egykori gimnáziumi tanítványa, Tandori Dezső is. 1991-ben aztán – Nemes Nagy Ágnes halálával – sajnos megszűnt a lap is. Utolsó, egyre fogyatkozó erejével is részt vett a szerkesztésben.
Nagyon nehéz egy Nemes Nagy Ágnesről szóló cikket befejezni, még a negyedét sem írtam írtam bele annak, amit szerettem volna… Szerencsére rengeteg műve szerepel a világhálón, és szinte lehetetlen abbahagyni az olvasását, olyan erősen hat minden sora.
Végezetül néhány, tényleg csak néhány kedvenc idézetem Nemes Nagy Ágnestől:
Filozófia és jómodor – Élők mértana, I. kötet
„Suhogó és bizonytalan dolgok közt élek, az angyalok valóban itt csellengenek a szobámban, hinnem kell bennük, mert ők, csakis ők tesznek költővé. S ez egyszerre öröm és szomorúság. Öröm, mert kiválasztottság, és vigasz. Szomorúság, mert kiszolgáltatottság. Olyasmire tettem az életemet, ami nincs hatalmamban. Ő tart hatalmában engem.”
Kísértés, 1955. október 2.
„Erényes voltam, az igaz,
gerincem egyenes maradt,
ki is bökte az életem
oldalát mindig – jaj nekem”
„20. századi vagyok
Költő, esszéista, tanár, gyermekeknek író és fiatalokkal sokat foglalkozó. Régebben megkérdezték tőlem gyakran, hogy pesszimista vagy optimista vagyok-e. Ezek a kérdések a mai világban egy kicsit háttérbe szorultak. Nos így tudnék erre a kérdésre válaszolni: olyasféle dolog ez, olyan szeretnék lenni, mint a narancs, amely tudvalevőleg a legkeserűbb gyümölcs, de úgy a legkeserűbb, hogy a legtöbb édesítőanyag van benne. Hát így vagyok én optimista vagy pesszimista.”
A hitetlen
„Miben bízik hát a hitetlen?
A versben és a szerelemben.
Ki ebben, abban megcsalódott,
de eszét mégsem ölte meg,
a test s a lélek, föld s az ég
között megáll. Mit is tehet?
Kevésben hisz, de rendületlen
a versben és a szerelemben.”
A formátlan
„A formátlan, a véghetetlen.
Belepusztulok, míg mondatomat
a végtelenből elrekesztem.
Homokkal egy vödörnyi óceánt
kerítek el a semmi ellen.
Ez a viszonylagos öröklét
ép ésszel elviselhetetlen.”
Elégia egy fogolyról
[…] „ne mondd soha a mondhatatlant,
mondd a nehezen mondhatót,
vakít az éj, tekints előre –
erőd a semmi. Kapj erőre!” […]
Ha valaki, hát Nemes Nagy Ágnes igazán elmondta a nehezen mondhatót…
Halhatatlan költőink közé tartozik, nehéz sorsa, tartása, hajlíthatatlansága és a semmiből is táplálkozó ereje pedig azt mutatja, hogy néha a legkeményebbeknek látszó emberek a legtörékenyebbek.
Olvassatok sok-sok Nemes Nagy Ágnest, és ne csak a születésnapján!
Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt kép forrása: Fortepan / Hunyady József
