-

A bevezetés, amelyből kiderül, mi a különbség a bor meg a sör között

Valahol azt olvastam, hogy egy nemzet gondolkodását nagyban befolyásolja, mi az adott nép itala. Hiszen az ember egészen más hangulatba ringatózik, (vagy borul) egy korsó sörtől, egy pohár bortól, esetleg egy kupica vodkától. És talán ezért van az, hogy míg a magyar regények, versek, sőt még a Himnusz is magán viseli a borozás búskomorságát és mély depresszióját, addig a szomszédos cseh művekben nyomát sem találni e zsigerből jövő depressziónak.

Ez nem a balsorsú, hosszan bűnhődő, terhelt múltú nemzet epigrammája, hanem a vígan göcögő, bögyös menyecskék farába csípő, pocakos urak joviális világa.

Nincs itt semmi bú, se szíveknek keserű szakadása, csak aranyló, kemény habú söröskorsó-koszorúk, puncik köré rendezgetett százszorszépek, meg virágágyásban elheverve vígan befalatozott kolbászvégek.

Esetleg a posztkommunista erotika netovábbja, a ruganyos popókon csattanó vasúti pecsétek sorozata.

Prága, szerelem, Bohumil

Nem emlékszem már, mi volt hamarabb: a tyúk vagy a tojás, a Hrabal iránti szerelmem vagy a Prága-imádatom, de annyi bizonyos, hogy erős átfedés volt a kettő között. Legyünk őszinték, ki ne lenne szerelmes azonnal a jópofa Pepin bácsiba, vagy a bűbájos, huncut mosolyú Magdába, meg abba az édesen keserű kisvárosi hangulatba, ami miatt legszívesebben Csehországa költöznék, de rögvest. Leginkább Prágába, ahol lehetetlenség csupán egyetlen korsó sört inni, pedig én igazán megpróbáltam.

Isten látja lelkemet, úgy mentem be egy fényes nyári délutánon az Arany Tigrisbe, hogy a nagy melegre való tekintettel csak legurítok egy pohárral, meg hátha ott lesz ő is, talán összefutunk Bohumillal, aztán egyre csak jött a mogorva morva pincér, nem kérdezett, húzta a papíron a strigulákat, én meg kötelességszerűen vedeltem. Aztán mire felocsúdtam, ég és föld helyet cserélt, csak ő nem volt sehol. De sebaj, másnap újra mentem, meg harmadnap is, nyilván az ember sokat áldoz egy olyan íróért, aki képes volt egy teljes regényt egyetlen összefüggő mondatban megírni, és aki olyan élvezetesen kikacagott a sorok közül, akinek a rokonait, (ha már a magaméit nem is), kedvemre a keblemre ölelhettem.

Vigyázat, a következő bekezdés egyetlen mondatból áll!

Szóval sokszor visszajártam az Arany Tigrisbe, pedig nem volt könnyű megtalálni, főleg annyi sör után, de sebaj, ez egy olyan város, ahol mindenki iszik, mesélték is, hogy egyszer bejött egy irodista a kocsmába, hogy melyik volt az, a Fekete Ökör, vagy a másik libling, a Két Macskához nevű, már nem is tudom, de ez az irodista a hat kirendelt korsó sört tüchtigen beleállította az aktatáskájába, és egy csepp nem sok, annyi se folyt ki, érted, kellett a kraft a munkahelyen is, de mindegy, mert az én személyes kedvencem akkor is a Blanka apukája marad, aki egyetemistaként, a városnézésben kitikkadva betért egy prágai sörözőbe, majd amikor egyetlen pohár sört kért a pultostól, mert még csak dél volt, és ennyire még ő sem volt elvetemült, akkor a kocsmáros megrovón csak annyit kérdezett, hogy uram, nem szégyelli magát?, azóta én soha nem kértem pohárral, vagy neadjisten egy piccolóval, nekem is volt gyerekszobám, viszont rendre visszajártam az Arany Tigrisbe, hátha találkozunk, jól is tettem, mert egy ízben, amikor a sok malátától, de legfőképp a víztől már muszáj volt kimennem, észrevettem, hogy a turistáktól elszeparálva, a pincérek által óvva,

de ott ültél a sarokban egyedül, pedig biztos dumáltál volna mindenkivel, csak addigra már nehéz volt kiszűrni, hogy kivel, de ott ültél te – öregen–,  én meg még zsengén, és ahogy mentem ki pisilni, a tekintetünk összeforrt, ha csak egyetlen pillanatra is.

Ez pedig a vége, ami szomorú, de huncut, és szép... olyan: hrabalos

Akkor naivan azt hittem, egyszer majd rólam is írsz. (Mentségemre szolgáljon, hogy csupán 19 éves voltam.) Vagy ha te nem írsz, akkor majd írok én. Aztán te inkább megetetted a galambokat. Én meg megírtam rólad ezt a cikket. Ennyiben maradtunk.

Fiala Borcsa

Fotó: flickr.com