„MegBízott intézményvezető helyett megHízott intézményvezetőt gépeltem a név alá” – Jocó bácsi és kollégái vicces baklövései a tanév végének örömére

–

A tanév végi hajtás egy végeláthatatlan osztályozó értekezlettel kezdődik

Ilyenkor minden diák magatartás-, szorgalomjegyét meghallgatjuk, adott esetben megvitatjuk, és szavazunk róla. Minden diákét. Egyesével. A feszültség egyre nagyobb lesz, így mind többször vannak nagy röhögések vagy vérre menő viták, hogy most Példás Juliska szorgalma miért csak jó, amikor példás, másnál meg változó. Szóval ez sok-sok órát emészt fel, de amíg ez nincs meg, nem léphetünk tovább…

Amikor végre túl vagyunk ezen a körön, kezdődik a bizonyítványírás. Egy ember diktál, az osztályfőnök pedig rendületlenül írja, hiszen utána még össze kell olvasni törzslappal, naplóval, és ki is kell osztani. Iskolaszerte furcsa, szektásokhoz hasonlító, dünnyögő pedagógusokat látni, akik órákon keresztül mondogatják, hogy „magyar nyelv jeles, angol nyelv jó”.

Ezt a monoton zúgást néha megtöri egy-egy káromkodással cifrázott mondat: „nem hiszem el, hogy megint elrontottam”, „miért változott meg megint a záradék szövege”, „miért kell ezt még mindig kézzel írni”, és hasonlók.

Sokszor. Hangosan.

A bizonyítványírás egy része iszonyatos összpontosítást igényel, hogy jó érdemjegy kerüljön jó helyre, más része pedig kifejezetten monoton munka, hisz a dátum… a hely… a továbbléptető záradék… OM-azonosító… és az óraszám mindenhol ugyanaz. És ha ez megvan, még az összeolvasásnál kiderülhet, hogy van benne hiba, elírás, javítanivaló. Akkor pedig újra, javítva. Szóval ez olyan rész, amit csak az érthet meg, aki iskolában dolgozik, a szülők csupán már a kész bizonyítványt látják, és maximum bosszankodnak egy-egy javításon. De csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Mi meg, ugye, dolgozunk. És arról nem is beszélek, hogy utána még jönnek a fejlesztési, lemorzsolódási tervek, beszámolók, SNI-külívek, ami mind-mind feladat év végén, hogy július 5-én el tudjunk menni szabadságra. Még egyszer: július 5-én.

Ilyenkor mindig eszembe jut a legviccesebb rontásom

Véletlenül rossz pecsétet vettem a kezembe, és azzal pecsételtem le a bizonyítványt. Így hivatalosan a pecsétet egy záradékkal érvényteleníteni kellett. A záradékot pedig pecséttel kell hitelesíteni. Természetesen megint mellényúltam.

Szóval érvénytelenítettem az érvénytelenítést tartalmazó záradék pecsétjét is.

Volt pár pecsét abban a biziben. Azt nem is említve, hogy az idén a törzslapok nyomtatásakor (ami szoros számozású lap, tehát ha rontasz, akkor sztornózni kell) egy post-it maradt a törzslapok között, és azzal együtt nyomtattam ki, tehát a jegyek egy része egy levehető kis lapra került…

Pedig úgy örültem, hogy ebben a tanévben nem rontottam bizonyítványt, hiszen kilencedikes ofőként az egészet nekem kellett írnom. 

 

De nemcsak én hibázom, hanem a kollégáim is

„Az egyik osztályomnak annyiszor kellett beírnom, hogy szakmai… tantárgy, hogy az aláírás is véletlenül Szakmainé lett.”

„A sokadik bizonyítvány után már csak a keltezés és aláírás volt hátra. Így lettem osztályfőnökként Budapestné.”

„A régi, kézzel írt napló végére be kellett írni, hogy X tanítási nappal a mai napon lezártam. Mutattam a kolléganőmnek, hogy mit írjon, hogy csinálja, erre ő is az én nevemet írta oda a sajátja helyett.”

„A kollégám diktálta a jegyeket, amikor szólt, hogy ne haragudjak, elnézte, mégsem jó, hanem közepes. Nem baj, záradék: a jó szót közepesre helyesbítettem. Majd szólt, hogy bocs, mégsem közepes, hanem elégséges. Szóval újabb záradék. Végül rájött, hogy kettőt lapozott, és nem is annak a jegyeit diktálja, akinek a bizonyítványát írtuk. Persze neki jó volt a jegye…”

Nem mindegy, hogy léphet vagy téphet…

„Egyszer azt írtam a 10. évfolyamba léphet helyett, hogy 10. évfolyamba téphet.

Záradék: a »téphet« szót »léphet«-re helyesbítettem. Dátum, pecsét aláírás.”

„Elrontottam a dátumot, aztán javítottam, de mivel oda kellett dátumozni a javítást, ezért sikerült azt is elírni. Aztán javítottam a rontott dátum dátumát, és ezzel a művelettel sikerült arra a kis helyre öt dátumot és két pecsétet bepasszírozni. A végén már fel sem tűnt a hiba.”

„A szorgalomhoz azt kezdtem írni, elég… Amikor észbe kaptam, folytattam: hanyag. Így lett »elég hanyag« a szorgalom minősítése.”

Nagy ívű tervek

„Egyszer, fiatal, kezdő tanító koromban az igazgató neve helyére írtam a nevem. Az összeolvasásnál sem tűnt fel, csak az igazgató vette észre, amikor aláírta volna. Hívatott, és gratulált a terveimhez, de azt kérte, legyek precízebb, mert így soha nem lesz belőlem diri. Hát nem is lett!”

„Programozásgyakorlat tárgyból az évi összes óraszám 234.

Kábé harmincszor írtam le ezt a mondatot javításként, miután 324 órát írtam elsőre. Dátum, pecsét, aláírás. Még mindig emlékszem, pedig 2004-ben volt.”

„Aláíráshoz, megbízott intézményvezető titulus helyett, meghízott intézményvezetőt gépeltem a név alá.”

„Igazgatóként kétszer is előfordult velem, hogy az adott tanuló nevét kezdtem írni a bizonyítványban a sajátom helyett.”

„Kaptak már tőlem elégest és közepesest is a diákjaim.”

Szóval mi is hibázunk, és olykor jól szórakozunk a saját botlásainkon, főleg most, amikor végre tényleg elkezdődik a nyári szünet!

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/monkeybusinessimages