Drága Albertem,

Tegnap megkaptam kedves leveledet, és nagyon örültem neki. Már aggódtam, hogy esetleg nem írsz többé nekem. Amikor Zürichben találkoztunk, azt mondtad, furcsa számodra engem ott látni. Így azt gondolom, az lenne a legjobb, ha eztán máshol találkoznánk, hogy ne okozzon számodra kényelmetlenséget. Bárhogy is döntünk, azt javaslom, hogy mostantól minden évben töltsünk együtt egy egész hónapot, hogy tapasztalhasd: van édesapád, aki imád és szeret téged.

Meg aztán, sok minden szépet és jót tanulhatnál is tőlem, csupa olyasmit, amit más nem taníthat meg neked. Azt a rengeteg dolgot, amit kemény munkával megtanultam, nemcsak idegeneknek szeretném átadni, hanem a saját fiaimnak is. Képzeld, nemrég befejeztem életem egyik legszebb munkáját. Majd ha nagyobb leszel, mesélek róla.

Nagyon örülök, hogy ennyire élvezed a zongorázást. A te korodban a zene és az asztalosmunka a két leghasznosabb tevékenység, amit csak végezhetsz. Szerintem még az iskolánál is hasznosabb. Mert egy olyan fiúcskához, mint te, ezek illenek a legjobban. Amikor zongorázol, főleg olyasmit játssz, ami neked tetszik – még akkor is, ha a tanárod nem azt a feladatot adta.

Mert akkor tanulsz a legtöbbet, amikor valamit olyan élvezettel csinálsz, hogy észre sem veszed, ahogy múlik az idő!

Néha én is annyira dolgozom, hogy elfelejtek ebédelni…

Csókollak téged és Tetét,

Papa

Üdvözlöm a Mamát is.

 

A levelet innen fordítottam.