-

1. Az idő ólomlábakon jár

Persze csak akkor, ha tél derekán egy nyűgös csecsemővel vagy összezárva egész nap (és egész héten meg egész hónapban). Határozottan emlékszem, milyen rohadt lassan peregtek azok az évszázadok, amikor a hasfájós gyerekkel róttam négymilliókilenszázezerötszázhetvennyolcadszorra a bejárati ajtó és a nappali fala közötti mintegy hat métert. Vagy amikor ott gubbasztottam a játszóstakaró szélén csörgőt rázogatva, és miközben már az én szám széléről is nyál csorgott, dülledt szemmel egyre az órát lestem. Mert képtelen voltam elhinni, hogy ezek a rohadt mutatók totál visszafelé járnak! Aztán, hogy kirobbantsam magam a meghasadt tér-idő kontinuumból, telefonon kezdtem el zaklatni a férjemet. Mikor jössz már haza???!  Mi az, hogy még kell húsz perc???! Tudod te, mennyi az a húsz perc???! Az két év, hallod??!’

2. Az idő érzékelése kromoszómafüggő

Nem tudom, mások férje hogy van ezzel, az enyémnél az öt perc, és jövök rendszerint fél óráig is eltart, a kell még egy fél óra című gyakran ismételt megnyilatkozása soha nem megy másfél óra alá, az igyekszem pedig olyan homályos prófécia, hogy szerintem még a delphoi jósdában is tanították annak idején. Mondjuk, egy dolgot azért kénytelen voltam észrevenni: az apukák öt perc, és indulok haza intervalluma nanomásodpercre ugyanolyan hosszú, mint az anyukák fürdőszobából kikiabált öt perc, és már kész is vagyok lebegtetése. Képzeld, egyik sem öt percig tart!

3. Az idő gyorsan száguld

Végre hétvége van, együtt a család, és a férjem gavallérosan felajánlja, maradjak csak nyugodtan itthon egyedül, majd ő elviszi a játszótérre a gyerekeket. (És azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy az egyedül szónál nincs hatásosabb ajzószer egy középkorú anya számára!) Nem kell kétszer mondania, mire befejezi a mondatot, az állig gondosan felöltöztetett gyerekekkel együtt kint is találja magát a küszöbön. Én pedig végre, vééhéégrehee nekiláthatok a lakás gyors rendbetételének, békésen berakhatok egy mosást, közben felteszem az ebédet, és azt tervezgetem, mit csinálok majd a hátralévő szabadidő értékes perceiben. Ám épp amikor lehuppanok a kanapéra a félbeszakított krimivel a kezemben, azonnal hazaesik a család, éhesen, csatakosan. Pedig csak az imént mentek el!

4. Az idő, mint a kámfor

Szent meggyőződésem, hogy amióta megszülettek a gyerekeim, egy nagyon durva, tornádóként pörgő-forgó időspirálba kerültem. Kislány koromban a holnapután még türelmetlenül távoli volt, a jövő hónap pedig beláthatatlanul messzi. Most meg?! Bár az egyes napokra határozottan emlékszem, a hetek, hónapok, sőt, az évek olyan piszok gyorsan elteltek, hogy alig tudok felocsúdni a kábulatból. Tényleg csak tegnap volt, amikor a szülészeten a kezembe nyomtak egy aprócska, piros fejű, óbégató motyót? De akkor ki ez a lapaj, pattanásos siheder a lakásomban?! És ki lopta el galádul az elmúlt tizenhárom évemet??!

5. Az idő hatékonyan sűríthető

Manapság már kacagnom kell, ha eszembe jut, mit össze tudtam szöszmötölni régebben egy-egy dologgal. Persze akkor még nem sejtettem, hogy mint minden tisztességes nőben, gyári beállításként bennem is megvan az Időtömörítő Szupererő! Ezzel pedig lazán bepréselek szinte bármit a napomba, párhuzamosan mosok, főzök, írok, vasalok, olvasok, házi feladatot kérdezek ki, telefonálok, vakargatom a kutya fülét és szőrtelenítem a lábamat. (Bár időnként előfordul, hogy zavaromban felcserélem e két utóbbit, de sebaj. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit!)

6. Az idő az anyai memóriára relatívan hat

Az anyaságnak vannak gyönyörűségesen boldog pillanatai, és piszok kemény órái is. És mi mégis mindig csak a varázslatos pillanatokra emlékszünk. (Főleg az idő előrehaladtával...)

 Fiala Borcsa

Kép: adsoftheworld