Mámorosan szép emlékeink szerény birtokosa – Házi gyökérkenyér – recepttel
Támogatott tartalom
Szentül hiszem: az igazi boldogsághoz nem kellenek nagyívű, magasztos vagy drága dolgok. Az tud elégedett lenni az életével, aki képes értékelni az apró gyönyörűségeket, az egyszerűnek tűnő semmiségeket, amik azonban mégis sokkal mélyebb tartalmat, sokkal több boldogságot, érzelmet és emlékréteget hordoznak magukban, mint az első pillantásra látszik. Számomra az egyik ilyen dolog a kenyér: minőségi alapanyagokból, ropogós héjjal, puha bélzettel, sós vajjal megkenve, bárhol és bármikor. Ezúttal egy olyan receptet hoztam nektek, amihez nem kell más, csak öt perc munka, és némi türelem, cserébe tiéd a földi mennyország egy csiklandósan boldog szelete. Fiala Borcsa írása.
–
„A szerelembe – mondják – belehal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér.” (József Attila)
Hiába főzök több mint egy negyed évszázada, még mindig lenyűgöz a konyhai folyamatok bűvös világa. Ahogy a sütőportól felhabzik a lisztes keverék, a citromlétől kiolvad a pirosság a retkekből és mindent rózsaszínre fest, hogy milyen csodákra képes egy báránycombbal és pár gerezd fokhagymával meg néhány ág rozmaringgal a vákuum 48 óra alatt… és hogy milyen fantasztikus dolgok tudnak születni egy kevéske búzaőrleményből (barátainknak: liszt), vízből és élesztőgombából. Végigbábáskodni a folyamatot, ahogy a száraz és nedves alapanyagokból először egy cseppet sem bizalomgerjesztő kulimász keveredik, majd beindul benne a biológia, és szép lassan felhólyagosodik, telebuborékosodik a massza, egyre magasabbra törve a tálban, miközben már érződik rajta az élesztőgombák kissé csípős illata.
Végül ahogy a forró sütőben először megemelkedik, hogy aztán egyre aranylóbbá süljön a roppanós kéreg – nos, ez minden egyes alkalommal gyönyörűség és terápiás folyamat egyszerre.
„Az vagy nekem, mint testnek a kenyér/ S tavaszi zápor fűszere a földnek” (Shakespeare)
Talán nincs is még egy olyan étel, amihez annyi színes, illatos, ízes, otthonos emlékünk kötődik, mint a kenyérhez.
A szendvics, amit anyukád kent otthon, és amit nagy izgalmadban bekebeleztél már Kelenföldnél az osztálykirándulás elején, vagy a haverokkal a Balaton felé tartva. A hajnalban a buliból hazaesve befalt zsíros deszka. Az elegáns étteremben tálalt frissen sült, vékony karikára szelt üdvözlőfalat francia sós vajjal. A boltban frissen megvásárolt, még meleg vekni, aminek nem tudsz ellenállni, úgyhogy a papírzacskót a hónod alatt tartva törsz belőle, először csak egy kis csücsköt, aztán az íze kedvéért még egyet, meg még egyet, hogy aztán otthon inkább azt füllentsd, elfeledkeztél a lista ezen tételéről, mintsem bevalld a mohóságod. Az első kovászos kenyered, amit ugyan nem követ több, de az emléke örökre összefonódik a karantén hosszú hónapjaival. A külföldi utazások, ahol belekóstolsz az igazi párizsi bagettba, (sőt baguette-ba), a norvég fekete kenyérbe, vagy abba a vastag, szeletelt, puha valamibe, amit az angolok annyira szeretnek. Az első csücsök, amit a kisbabád kezébe nyomhatsz, hogy aztán boldogan nézzed, milyen mély átéléssel majszolja hosszú perceken át. A maradék, már kissé megszáradt szeletek, amiket bedobálsz a hattyúknak a tónál. A szalámi illatú tízóraid, amit annyira vártál, hogy végre megehesd, de végül mégiscsak odaajándékoztad az utcán valakinek, aki pénzt kért tőled, ám azt nem tudtál adni.
A vajas kenyérszelet, amiről csak úgy csorgott le a frissen főzött baracklekvár a nagymamád nyári konyhájában. Vagy az a házi készítésű, ropogós gyökérkenyér, amit a saját szád íze szerint készítettél el, és ami betölti az egész lakásod a mámorító illatával.
„A kenyér és a bor az ember leleménye” (Jean Jaurés)
Íme, az én házi gyökérkenyér-receptem: 90 dekagramm kenyérlisztet villával keverj össze másfél evőkanál szárított élesztővel, egy evőkanál sóval, hét deciliter langyos vízzel, majd robotgéppel (ha van dagasztógéped, akkor azzal) keverd öt percig. A munka dandárja ezzel le is van tudva. Ennél a pontnál, ha szeretnéd, tehetsz bele különféle betéteket: aszaltparadicsom- darabkákat, olajon karamellásra dinsztelt hagymát, magkeveréket, olajbogyót. Fedd le az edényt, majd tedd félre legalább öt órára szobahőmérsékleten, de még jobb, ha teljes 24 órát pihen a hűtőszekrényben.
Vedd ki, kukkants bele, és örvendezz, milyen csodálatos adomány a természettől az élesztőgombák ereje. Borítsd a tésztát lisztezett deszkára, és vágd négybe. Óvatosan vedd fel az egyik negyedet, kissé húzd meg, tedd a sütőpapíros tepsire, aztán csavarj egyet a közepén. Ha szeretnéd, most megszórhatod mákkal, dióval, napraforgómaggal a tetejét.
Hagyd, hogy egy kicsit pihenjen a tészta, közben a sütőt melegítsd elő 175 fokra, és süsd meg a gyökérkenyérkéidet 40–45 perc alatt készre. (Még jobb eredményt tudsz elérni, ha gőzölős sütőt használsz, és azon belül is a kenyér programot – ettől lesz igazán roppanós a házi kenyered héja.)
Ekkor következik a legnehezebb feladat: várni egy kicsit, amíg kihűl a veknid, legalább annyira, hogy szelhess belőle egy csinos deszkát, amihez ezúttal tényleg nem kell más, mint egy kocka minőségi vaj, hogy a kenyérhez fűződő szép emlékeidet egy újabb fontos tétellel gazdagíthasd.
Fiala Borcsa