–

„A szerelembe – mondják – belehal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér.” (József Attila)

Hiába főzök több mint egy negyed évszázada, még mindig lenyűgöz a konyhai folyamatok bűvös világa. Ahogy a sütőportól felhabzik a lisztes keverék, a citromlétől kiolvad a pirosság a retkekből és mindent rózsaszínre fest, hogy milyen csodákra képes egy báránycombbal és pár gerezd fokhagymával meg néhány ág rozmaringgal a vákuum 48 óra alatt… és hogy milyen fantasztikus dolgok tudnak születni egy kevéske búzaőrleményből (barátainknak: liszt), vízből és élesztőgombából. Végigbábáskodni a folyamatot, ahogy a száraz és nedves alapanyagokból először egy cseppet sem bizalomgerjesztő kulimász keveredik, majd beindul benne a biológia, és szép lassan felhólyagosodik, telebuborékosodik a massza, egyre magasabbra törve a tálban, miközben már érződik rajta az élesztőgombák kissé csípős illata.

Végül ahogy a forró sütőben először megemelkedik, hogy aztán egyre aranylóbbá süljön a roppanós kéreg – nos, ez minden egyes alkalommal gyönyörűség és terápiás folyamat egyszerre. 

„Az vagy nekem, mint testnek a kenyér/ S tavaszi zápor fűszere a földnek” (Shakespeare) 

Talán nincs is még egy olyan étel, amihez annyi színes, illatos, ízes, otthonos emlékünk kötődik, mint a kenyérhez.

A szendvics, amit anyukád kent otthon, és amit nagy izgalmadban bekebeleztél már Kelenföldnél az osztálykirándulás elején, vagy a haverokkal a Balaton felé tartva. A hajnalban a buliból hazaesve befalt zsíros deszka. Az elegáns étteremben tálalt frissen sült, vékony karikára szelt üdvözlőfalat francia sós vajjal. A boltban frissen megvásárolt, még meleg vekni, aminek nem tudsz ellenállni, úgyhogy a papírzacskót a hónod alatt tartva törsz belőle, először csak egy kis csücsköt, aztán az íze kedvéért még egyet, meg még egyet, hogy aztán otthon inkább azt füllentsd, elfeledkeztél a lista ezen tételéről, mintsem bevalld a mohóságod. Az első kovászos kenyered, amit ugyan nem követ több, de az emléke örökre összefonódik a karantén hosszú hónapjaival. A külföldi utazások, ahol belekóstolsz az igazi párizsi bagettba, (sőt baguette-ba), a norvég fekete kenyérbe, vagy abba a vastag, szeletelt, puha valamibe, amit az angolok annyira szeretnek. Az első csücsök, amit a kisbabád kezébe nyomhatsz, hogy aztán boldogan nézzed, milyen mély átéléssel majszolja hosszú perceken át. A maradék, már kissé megszáradt szeletek, amiket bedobálsz a hattyúknak a tónál. A szalámi illatú tízóraid, amit annyira vártál, hogy végre megehesd, de végül mégiscsak odaajándékoztad az utcán valakinek, aki pénzt kért tőled, ám azt nem tudtál adni.

A vajas kenyérszelet, amiről csak úgy csorgott le a frissen főzött baracklekvár a nagymamád nyári konyhájában. Vagy az a házi készítésű, ropogós gyökérkenyér, amit a saját szád íze szerint készítettél el, és ami betölti az egész lakásod a mámorító illatával.

„A kenyér és a bor az ember leleménye” (Jean Jaurés)

Íme, az én házi gyökérkenyér-receptem: 90 dekagramm kenyérlisztet villával keverj össze másfél evőkanál szárított élesztővel, egy evőkanál sóval, hét deciliter langyos vízzel, majd robotgéppel (ha van dagasztógéped, akkor azzal) keverd öt percig. A munka dandárja ezzel le is van tudva. Ennél a pontnál, ha szeretnéd, tehetsz bele különféle betéteket: aszaltparadicsom- darabkákat, olajon karamellásra dinsztelt hagymát, magkeveréket, olajbogyót. Fedd le az edényt, majd tedd félre legalább öt órára szobahőmérsékleten, de még jobb, ha teljes 24 órát pihen a hűtőszekrényben. 

Vedd ki, kukkants bele, és örvendezz, milyen csodálatos adomány a természettől az élesztőgombák ereje. Borítsd a tésztát lisztezett deszkára, és vágd négybe. Óvatosan vedd fel az egyik negyedet, kissé húzd meg, tedd a sütőpapíros tepsire, aztán csavarj egyet a közepén. Ha szeretnéd, most megszórhatod mákkal, dióval, napraforgómaggal a tetejét.

Hagyd, hogy egy kicsit pihenjen a tészta, közben a sütőt melegítsd elő 175 fokra, és süsd meg a gyökérkenyérkéidet 40–45 perc alatt készre. (Még jobb eredményt tudsz elérni, ha gőzölős sütőt használsz, és azon belül is a kenyér programot – ettől lesz igazán roppanós a házi kenyered héja.)

Ekkor következik a legnehezebb feladat: várni egy kicsit, amíg kihűl a veknid, legalább annyira, hogy szelhess belőle egy csinos deszkát, amihez ezúttal tényleg nem kell más, mint egy kocka minőségi vaj, hogy a kenyérhez fűződő szép emlékeidet egy újabb fontos tétellel gazdagíthasd.

Fiala Borcsa