Mint az arcba fúródó sörét, olyan nyomot hagy a lélekben A szent füge magja című film

–

Képzelj el egy világot, amiben megmondják, mit posztolhatsz és mit nem. Képzelj el egy világot, amiben, ha nem takarod el a hajad, szajhának neveznek, és akár a szabadságodtól is megfoszthatnak. Képzelj el egy világot, amiben a kormány szava Allah szavával egyenlő, ezáltal megkérdőjelezhetetlen. Képzelj el egy világot, amiben cserben kell hagynod a legjobb barátodat, különben te is börtönben végezheted. És képzelj el egy világot, amiben ezt a rendszert szolgálja a tulajdon apád is – ha pedig ellenszegülsz, voltaképp a saját családod halálos ítéletét írod alá.

Az itt felsoroltak nem egy Black Mirror-rész jelenetei, és még csak a történelemkönyvet sem kell fellapoznod hozzájuk. Ezek egy átlagos iráni család hétköznapjai, amik kevesebb mint 4000 kilométerre játszódnak tőlünk nap mint nap. Ebben a miliőben éli életét Mohammad Rasoulof új filmjének főszereplőpárja is, Iman és Najmeh, valamint két lányuk, Sana és Rezvan, akiknek története talán fiktív, az azt körbevevő kontextus viszont nagyon is valós.

Az ország, ahol egy rosszul felrakott hidzsáb az életed végét is jelentheti

Iman (Misagh Zare) ambiciózus, becsületes állampolgár, akit nemrégiben vizsgálóbíróvá léptettek elő: új pozíciójában az iráni kormánynak dolgozik, feladata eldönteni, hogy a vádlottak közül kit mentenek fel, és kire vár halálbüntetés. A férfi lelkesen veti bele magát új munkájába, ám viszonylag gyorsan kiderül, hogy itt nem a becsületességével érvényesül majd.

Iman a rendszer bábja lesz, aki – ha jót akar – apelláta nélkül írja alá a sokszor ártatlan állampolgárok kivégzését. Új munkaköre pedig a családja életét is nagyban átformálja.

Innentől kezdve jobb, ha felesége és lányai is meghúzzák magukat, hiszen könnyen kerülhetnek veszélybe, amennyiben Iman valamely elítéljének szerettei bosszút esküdnek ellenük.

És noha ez a helyzet már önmagában rengeteg morális dilemmát felvet, az aktuálpolitikai kontextus még mélyebbre sodorja a családot. A filmnek ugyanis az a 2022-es esemény adja a hátterét, amikor letartóztatták és agyonverték a 22 éves Mahsa Aminit, amiért „nem megfelelően” viselte a hidzsábját – az esetről mi is írtunk korábban. Amini halála (amit a kormány agyvérzésként kommunikált a médiában) széleskörű felháborodást okozott – ekkor indult el a Nő, élet, szabadság mozgalom, aminek következtében napokon belül lángokban álltak Teherán utcái, és számtalan fiatal, ártatlan embert végeztek ki polgári engedetlenségért – esetünkben éppen Iman aláírásának köszönhetően.

És ehhez kapcsolódik a film talán leginkább gyomorbavágó része is: Mohammed Rasoulof rendező, aki ez idő tájt börtönben volt, valódi telefonos felvételeket használt fel filmjében a ’22-es rendőri túlkapásokról.

A szent füge magjába ágyazott, brutális erőszakjeleneteket ábrázoló képsorok nem jól betanított statiszták mozdulatai: minden, amit látunk, nagyon is valós – legyen szó az utcákon heverő holttestekről, a vérző arcú diáklányokról, a repesz okozta sebekről.

Ha biztonságban akarod tudni a családod, hallgatsz

Rasoulof filmjének központi bonyodalmát egy ellopott fegyver adja. Ekkor kerül ugyanis fókuszba Iman felesége és két lánya, akik egyre nehezebb szívvel asszisztálnak a családfő munkájához. Míg Najmeh aláveti önmagát a klasszikus patriarchális családi mintának, és behódolva támogatja férje pályafutását, – hisz bízik benne, hogy a jobb fizetés tágasabb lakást és jobb életkörülményeket eredményez majd, – lányait már más fából faragták. Sana és Rezvan kritikusabb szemmel vizslatja az őket körbevevő világot, és mikor legjobb barátnőjük is megsérül a felkelők között, nyíltan szembefordulnak a rendszerrel.

Márpedig ez igencsak nagy szó egy olyan háztartásban, ahol a férfi nyugalmának fenntartása, munkájának támogatása a legfontosabb – Sana és Rezvan voltaképp lemodellezik azt kicsiben, ami nagyban az utcákon zajlik – még akkor is, ha azzal az egész család életét veszélyeztetik.

Noha a három színésznő (Soheila Golestani, Mahsa Rostami és Setareg Maleki) sokszor óvatos, finom gesztusokkal fejezi csak ki magát, a bennük dúló morális vihar a film minden képkockáját átjárja. A néző akarva-akaratlanul belekerül a történetbe, és mérlegelésre kényszerül: a tradíció és a hit a fontosabb, vagy amit a saját szemünkkel látunk? Isten nevében tényleg minden bűncselekmény érvényt nyerhet?

Merre dől el a mérleg nyelve, ha az egyik serpenyőben a család biztonsága, a másikban az erkölcs foglal helyet?

Ki avatkozhat közbe egy készülő katasztrófában, ha a nőknek nincs szava? Kiben bízhatunk meg, mikor már ember embernek farkasa? 

A filmrendezés legalább akkora rizikó volt, mint Rezna és Sana lázadása

A film hitelességét mi sem bizonyítja jobban, mint a rendező, Mohammad Rasoulof személyes története. A férfit korábbi, rendszerkritikus filmjei miatt többször is lezartóztattak, a felkelések ideje alatt is börtönben volt éppen, csupán azért engedték ki, hogy több hely jusson a túszul ejtett tüntetőknek. A rendező szabadulása után egyből munkához látott. A szent füge magja című filmet titokban, otthonról írta, egy más nevére regisztrált szélessávú internetet használva, a forgatás alatt pedig szinte végig FaceTime-on egyeztetett kollégáival.

„Tudtuk, hogy nem szabad a helyszínen lennem, miközben filmezünk. Ha bárki eljött ellenőrizni, nem talált meg a lakásomban, ha pedig közel kellett lennem a forgatáshoz, kocsiban ültem, vagy a jelenettől 100 méterre álldogáltam valahol” – mesélte a The Guardiannek, hozzátéve: az iráni hatóságok csak akkor tudták meg, hogy ki áll a film mögött, amikor azt már legyártották és beválogatták a 2024-es Cannes-i filmfesztivál programjába.

A forgatás azonban nem maradt következmények nélkül. Rasoulofnak és a három színésznőnek el kellett menekülnie az országból, az operatőr irodájában razziát tartottak, és megtiltották neki, hogy elhagyja Iránt.

Az édesanyát alakító színésznő, Soheila Golestani ellen eljárás indult a korrupció terjesztése és a rezsim elleni propaganda vádjával, jelenleg óvadék ellenében lehet szabadlábon. 

A rendező gyalog, a cseppet sem veszélytelen hegyvidéken keresztül menekült meg – így jutott el végül Németországba, ahol befejezhette a munkát, és így képviselhette alkotását Cannes-ban is, ahol elnyerte a zsűri különdíját, a közönség pedig 13 perces állótapssal ünnepelte. Noha Iránt a mai napig a hazájának tartja, többször is kifejtette: nem hajlandó magára áldozatként tekinteni, és reménykedik, hogy a '22-es lázadásoknak lesz foganatja. Ő egyelőre biztosan nem térhet vissza hazájába – de addig sem lazsál, jelenleg három filmes projekten dolgozik, amelyekben szintén az iráni társadalom nehézségeit dolgozza fel.

A film január 30-tól a magyar mozikban is látható. Forgalmazza: Cirko Film. 

Takács Dalma