Egyre igazibbak a testvérkapcsolatok a mesefilmekben

–

A testvérkapcsolatokat sokféle irányból meg lehet közelíteni. Egyrészt benne van a szóalakban hordozott vérségi kötelék, másrészt pontosan tudjuk, hogy a jó viszony valójában nem ezen múlik. A testvér sokszor menedék, szövetséges. Ha jól működik a kapcsolat, kölcsönösen így alakul. Máskor a vérség akár teher is lehet, amikor az egyik visszaél a másik kötelességtudatával, vagy gáncsolja a saját testvérét. Már a Biblia – vagy a még régebbi mítoszok – is felfestik a testvérféltékenység, illetve a vérbosszú jelenségét Káinnal és Ábellel, de Jákob vagy József története sem a példaértékű testvéri szeretetet mutatja be.

Hasonlóan végletes karaktereket láthatunk sok népmesében, vagy akár műmesében is. Ahogy Kádár Annamária a Mesepszichológia című könyvében fogalmaz: „A mesékben ugyanaz a szélsőségesség uralkodik, mint a gyermeki gondolkodásban: minden ember vagy jó, vagy rossz, nincs átmenet, az egyik testvér buta, a másik okos, az egyik nővér kedves és szorgalmas, a másik pedig gonosz és lusta.

A mesehősökkel való azonosulás segít a gyermeknek ambivalens érzései feldolgozásában, egy negatív szereplőbe belevetítheti a testvérével szemben érzett negatív indulatait is.”

Tehát a szélsőségeknek megvan a helyük a mesék világában, de míg az írott mese több helyet ad az egyéni értelmezésnek és képzeletnek, addig a rajzolt animáció egy konkrétabb úton vezet végig. Talán ezért is jó hír, hogy utóbbiakat illetően egyre árnyaltabb karakterekkel találkozhatunk a vásznon.

A rossz testvérkapcsolat elvadítja a testet és a lelket

Még egy kicsit elidőzve az írott-beszélt mesék világában: akadnak azért pozitív példák is. Boldizsár Ildikó Mesék testvérekről testvéreknek című kötetében azt írja: a testvérmesék egyik legszebb jelenete, amikor búcsúzáskor jelet tesznek egy életfára és megegyeznek abban, hogy egymás életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást. „A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki. A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást…” – fogalmaz Boldizsár Ildikó. Hozzáteszi, emellett azok a történetek, amelyek a testvérek között feltámadó irigységet, erőszakot tárgyalják, világosan rámutatnak: a testet és a lelket alakítja át, „vadítja el”, ha valaki testvérében látja saját sorsának megrontóját.

Ha az animációs világban erre keresünk példát, az egyik legsikeresebb és sok mindenben elsőnek számító Disney-rajzfilm, Az Oroszlánkirály egy rossz testvérkapcsolaton alapul, amely az egész konfliktus elindítója: a féltékeny Zordon megöli saját testvérét, csak hogy ő uralkodhasson a trónon, amelyet aztán a száműzött herceg igyekszik visszaszerezni. Nem csak azért ismerős a sztori, mert sok népmesében olvastunk viszálykodó testvérekről: Az Oroszlánkirály állítólag Shakespeare Hamletjén alapult és annak erkölcsi tanulságait igyekezett átírni a mesék, az állatok és a boldog befejezés világába. A korábbi Disney-mesékben pedig – mivel klasszikus történeteket dolgoztak át – inkább az édes-mostoha családi viszonyok (legyen szó akár anyai, akár testvéri kapcsolatról) ellentétei kerültek előtérbe, így például a Hamupipőke vagy a Hófehérke esetében.

Néha medvévé kell válni, hogy jó testvérek legyünk

Az egyik legszebb és legérdekesebben megírt történet a testvériségről már a címében utal a témára. A Mackótestvér ugyanis nemcsak arról mesél, hogy milyen veszteségekkel és kihívásokkal teli utat kell bejárni, hogy az ember megbecsülje, ami számára természetes: a testvéreit, hanem azt is megmutatja:

nem csupán a vérségi kötelék nyomán szövődhetnek testvéri kapcsolatok. Sőt, néha azoktól távol, másokat támogatva sikerül megérteni előbbiek jelentőségét is.

A testvére halála után Kenai medvévé változik, és Koda, a bocs segítségével tapasztalja meg, mit jelent bátyként óvni, védelmezni, vezetni valakit és persze aggódni érte. Kenai medveként egy teljesen más szemszögből láthatja meg az egész életet: és miközben felfogja testvérei iránta való felelősségvállalását, ő maga is megtapasztalja, mi a lényege a kölcsönös gondoskodásnak és bizalomnak. A 2003-ban megjelent mese talán az első igazán átfogó animációs film a testvérkapcsolatok összetettségéről, amelybe épp úgy belefér a düh, a veszekedés, mint a feltétlen szeretet vagy a felülírhatatlan gondoskodás. A kettő nem zárja ki egymást, és nem kell egyik vagy másik szélsőségben véglegesen állást foglalni. Bár a Tarzan (1999) vagy a Dinó (2000) cselekménye szintén azon alapul, hogyan lehetünk egy család akkor is, ha máshonnan származunk, a Mackótestvér egyedisége mégis vitathatatlan. Nem véletlenül lett igazán nagy siker a megjelenéskor, és töretlen a népszerűsége most már 22 (!) éve.

Fontos példa, amikor maga a testvérkapcsolat is nagykorúvá tud válni

A Hókirálynő meséjét alapul vevő Jégvarázs (2013) a testvéri önfeláldozást állítja a középpontba: az eredeti Andersen-történetben Gerda és Kay barátok voltak, akik testvérként szerették egymást. A Disney azonban csavart a történeten és nemcsak édestestvéreket mutatott be, de magát a Hókirálynőt is az egyikükkel azonosította. Elza és Anna kapcsolata már – a később népszerűvé vált – transzgenerációs szemlélet első megmutatkozása: amikor az elhallgatott titkok, a származás rejtélyei, a múlt generációkon átívelő elfojtása az alapvetően szereteten alapuló emberi kapcsolatban tesz kárt. Vagyis tehetne, de a mese végkimenetele éppen az, hogy a két testvér együtt tudja felülírni a rossz mintát, és mivel mindkettő kész lenne feláldozni magát a másikért, végül győz a jó. Mégis mi a jó? Az egészséges, őszinte, de olykor a dühöt, egyet nem értést és féltékenységet sem nélkülöző, élő testvéri kapcsolat.

Hasonló és talán egy árnyalattal még inkább kidolgozott az Encanto című mese testvérdinamikája, amely már – lévén később készült – tudatosan vállalja fel az örökölt sorsok elvárásait, a transzgenerációs terhek jelenlétét a testvérkapcsolatokban, amelyek az egész család életére kihatnak. Mirabel története kibontja azt a feszültséget, ami a felnőtté válás idején ébredhet a testvérekben: amikor egyrészt ott van az életed szemtanúja, aki mindent pontosan ért, hiszen ugyanonnan jön, másrészt viszont már észreveszed a köztetek lévő különbségeket, és még nem feltétlenül tudod a helyén kezelni őket – főként, amíg nem találod meg a saját magad útját. Örök igazság: az ember a testvéreire nehezen tud távolabbról ránézni, és sokszor a szülei szemével látja őket. Eközben pedig – különösen kamaszként – nem veszi észre, hogy (ideális esetben) a szülei rá is ugyanazzal a csodálattal és szeretettel tekintenek, mint a testvéreire. Az Encanto tulajdonképpen a testvérféltékenység feloldására szolgáló mese – sok más mellett persze –, amelyben az új generáció felül tudja írni elődei tévedéseit. Egyszerűen, mert képes más nézőpontból ránézni a saját testvéreire. Ezzel pedig nemcsak az ember érik meg, hanem maga a testvérkapcsolat is nagykorúvá válik, mielőtt az élet új szakaszt nyitna mindenki számára.

Egy másik nemzedék, amely átírhatja a régi meséket

Nemcsak a jég meseszerű birodalma vagy Kolumbia távoli hegységei rejtenek tanulságos történeteket: közelebb lépve is akad olyan mese, amire érdemes a testvérek nézőpontjából rátekinteni. Az egyik a 2020-ban bemutatott Előre, amely egy fiútestvérpárról szól, akik egy varázslat segítségével igyekeznek egyetlen napra találkozni rég elvesztett apjukkal. A történet nemcsak a felnőtté válással kapcsolatos személyiségfejlődést szimbolizálja, hanem arra is rávilágít, milyen könnyen osztunk ki skatulyákat családon belül.

A nagy, a kicsi, a flúgos báty, a túlérzékeny öcsi: ezek a címkék gyakran valós tapasztalatokon alapulnak, de idővel gátakat szabnak abban, hogy két testvér egyszerűen emberként megismerje egymást. Bár a történet az elfvilágban játszódik, Ian és Barley sok mindenben hasonlít két mai kamaszra, akiknek függőhidak, hegyomlás, és tüzet okádó sárkány kell ahhoz, hogy rájöjjenek: néha lehet szerepet is cserélni.

Nem mindig ugyanannak kell lennie a bátornak, a felelősségteljesnek, az önfeláldozónak vagy az optimistának – ezek a szerepek időnként felcserélődhetnek. Hiszen a testvérviszony egyik legszebb lehetősége, hogy egyenrangú és kölcsönös. Feltéve, ha mindegyik fél ezt akarja.

A tavalyi ünnepi szezon egyik legszebb meséje számomra az Azon a karácsonyon című animációs film volt, ahol igazán életszerű díszletben ismerhettük meg többek között Charlie és Sam, az ikerpár történetét. (Külön szívmelengető, hogy Charlie alakjában kimondatlanul, mégis finoman megjelenik a neurodiverzitás és a vele járó előítéletek kérdése – amit jó lenne gyakrabban látni a mesékben is). A testvérek nem is lehetnének különbözőbbek, és mivel ráadásul még ikrek is, így a környezetük folyamatosan összehasonlítja őket. A rossz és a jó, az izgága és a nyugodt, a lázadó és a szófogadó.

Miközben ők maguk szeretik és el is fogadnák egymást, gyerekként mégsem egyszerű felülemelkedni azon, hogy a családjuk folyamatosan egymáshoz méri őket. Az egyik legszebb jelenet a filmben, amikor Sam (a „jó” iker) kiáll a testvére mellett, és azzal szembesíti a szüleit: „Jövőre jobban akarok hasonlítani Charlie-ra. Most pedig hagyjuk ezt a negatív beskatulyázást.” Ez a mondat már nemcsak a családdal, testvérséggel kapcsolatos új nézőpontokat erősíti meg a mese világának segítségével. Szívmelengetően ábrázolja az új generációt is, amely már egész korán rá tud nézni kívülről önmagára, a környezetére és a családi kapcsolatok mélyebb összefüggéseire. A változásért pedig nem fél szót emelni: pont úgy, ahogy az egy igazán jó testvérhez illik.

Széles-Horváth Anna