Örömzene, láthatatlan színház, légtorna: 10 kihagyhatatlan program a Művészetek Völgyéből

Tudom, szinte fölfoghatatlan ez a szám, mégis igaz: a Művészetek Völgye idén 3382 programmal várja 16 különböző műfajban a művészetkedvelő látogatókat, méghozzá tíz napon át, július 18-tól 27-ig. Az „őstelep”, azaz Kapolcs mellett Taliándörögd és Vigántpetend is helyszínt ad az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának. Filákovity Radojka korábban már többet kimazsolázott azok közül az előadások közül, amelyekre én is nagyon kíváncsi vagyok (mindig is bíztam az ízlésében, most sem okozott csalódást). Úgyhogy ebben a cikkben arra a nehéz feladatra vállalkozom, hogy csupán tíz izgalmas eseményt emeljek ki a 3382 közül – bízom benne, hogy ti sem csalódtok az én választásaimban. Both Gabi hegyes-völgyes ajánlója.
–
Mennyi? 30… + 4
Elég nehéz elhinni, hogy ez lesz a 34. Művészetek Völgye, különösen akkor, ha még azt is elárulom, hogy közreműködőként én is ott voltam a legelsőn. Igen, 34 éve. Ebbe azért most kicsit beleborzongtam…
Aki járt már a Völgyben, tudja: az a legcsodálatosabb benne, hogy bárhova is megyünk, minden zugban találhatunk valami izgalmas eseményt, akár egy pajtában, egy udvaron, egy játszótéren, egy tűzoltószertárban, egy plébánián, egy kovácsműhelyben vagy egy zenélő buszon utazva is élvezhetjük a művészet sokszínűségét.
Játszi könnyedséggel bármilyen helyszínből galériát, koncerttermet vagy színházat varázsolnak a kreatív előadók és a lehetetlent nem ismerő szervezők.
Az pedig csak hab a tortán, hogy a csodálatos Balaton-felvidék olyan hátteret ad ennek a művészeti „robbanásnak”, amire semmiféle épített környezet nem volna képes.
A Csigabusz mellett idén először arra is lehetőség van, hogy a Visa kártyabirtokosok a Visa taxit is használják a fesztivál területén belül. Aki közösségi közlekedéssel érkezik, annak pedig külön kedvezmény jár az érvényes belépője felmutatásával a Volán és a MÁV járataira.
A fesztivál továbbra is elkötelezett abban a szándékában, hogy csökkentse az ökológiai lábnyomát: a közösségi közlekedés támogatása mellett a repohár rendszer, a komposztálható étkészletek és a vegetáriánus ételek is gondoskodnak arról, hogy minél kevésbé terheljük a bolygónkat, amiből csak ez az egy van, szóval közösen vigyázzunk rá!
A Művészetek Völgyében tényleg mindegyik korosztály megtalálhatja a neki való kulturális és kulináris kalandot.
Kezdjük a gyerekekkel, ők az origo:
A Visa-szakkör minden délelőtt és mindig 11-kor várja az egész családot. Szabad alkotás, egy kis „fejtágítás”, közösségi játékok, sőt még ajándékok is várják a kicsiket és a nagyokat, de arra is van lehetőség, hogy egyszerűen csak letanyázzatok és megpihenjetek ezen a barátságos helyszínen.
Persze az összes családi program igen hívogató, nézzétek, milyen gazdag a kínálat!
A kamaszokat is „ki lehet mozdítani”
Tudjuk, milyen nehéz szóra bírni a kamaszokat, de ezen az eseményen erre sincs szükség: biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebb lesz megnyitni őket, ha elmentek a Segítő Udvarba, ahol a Felhőjárók Mozdulatszínház tagjai garantáltan megmozgatják a résztvevőket. Így szavak nélkül is megnyílnak a hallgatag kamaszok, hisz a gesztusok nyelvén mindent elmodhatnak magukról. A Csendtől a csengettyűig – mozdulat és muzsika című zenés előadás szívet melengető pillanatokat kínál a résztvevőknek.
Szőke Bandi nélkül nincs Völgy!
Szőke András olyannyira a Völgy szellemiségéhez tartozik, hogy – Budapestet elhagyva – Taliándörögdön telepedett le, és most épp az Ősök Házában tart Osztályfőnöki órát többször is, de én egy vasárnap délelőtti előadását linkelem ide, mert lehet, hogy sokan csak hétvégén tudtok jelen lenni a fesztiválon, és ha ott lesztek, ezt tényleg ne hagyjátok ki, tuti, hogy felpezsdíti a napotokat! (Figyelmetekbe ajánlom a 60. születésnapjára írt köszöntőmet is, sok személyes emléket idéztem fel benne.)
Művészetek Zöldje!
Nem mindennapi sétaszínházra invitál benneteket Bohoczki Sára, aki Pelsőczy Réka rendezésében a Legyél te is, Jane! című előadásban arra vállalkozott, hogy megeleveníti Jane Goodall életét, és felvillantja munkásságának fontos állomásait.
A természet és a színház találkozásának a Jane Goodall Intézet is szabad utat adott, ők a partnerei ennek a kivételes vállalkozásnak.
ETNOperett és örömzene
Aki valaha is részt vett már Ágoston Béla bármilyen zenei akciójában, az egészen biztosan nem hagyja ki ezt a rendhagyó muzsikus menetelést, amelyben a Kárpát-medence számos melódiája egyfajta ETNOperetté áll össze. Aki pedig sosem látta még, mire képes ez a társaság, biztosan hagyja magát elsodortatni a fergeteges hangulattal: kicsit cirkusz, kicsit színház, nagyon zene. A Bélabáband ördöngös zenészei a Magyar Jazzszövetség Udvarán várják azokat, akik hajlandók táncra perdülni.
Láthatatlan, de érezhető
A Tarisznya Evangélikus Udvaron speciális színházi előadáson vehetnek részt azok a nézők, akik a szó hagyományos értelmében semmit nem néznek: épp ez a Láthatatlan színház lényege, hogy nem a megszokott érzékszervünkkel fogadjuk be az élményeket, hanem mélyebb síkon is átélhetjük, milyen impressziók érnek egy látássérült embert a színházban.
Nagyon fontos infó, hogy telefonon is egyeztessétek a látogatásotokat, mielőtt odamentek az előadásra. Ez az az esemény, ahova nem lehet csak úgy beesni.
Amit mindig is tudni akartál a festészetről, de sosem merted megkérdezni
Soós Nóra arra vállalkozott, hogy minden olyan kérdésre válaszol a MűvészVölgy Kúrián, ami festményeinek jelentős rajongói táborában felmerült. A műhelytitkok is biztosan előkerülnek, de Soós Nóra egy rendhagyó tárlatvezetést is tart, mert arról is beszél majd, hogy a Kúrián kiállított festményekre mit festene rá utólag legszívesebben. Ez igazi bakancslistás program lesz, ami sehol máshol nem születhet meg, kizárólag a Völgyben.
„Szeretni, Istenem, milyen nehéz”
Egész életünkben küzdünk azzal, hogyan is mutathatnánk meg úgy istenigazából, mennyire mélyek az érzéseink a szeretteink iránt. Nagyon nehéz kiefejezni, mit is érzünk valójában, de a Szívbe írt mondatok workshopja épp ebben segít nekünk. A gyakorlott segítők ihletet adnak nekünk ahhoz, hogyan írhatnánk le a szerelmes üzeneteinket, és még arra is lehetőséget kapunk, hogy egy online üzenőfalon közzétegyük, mit is jelent számunkra az, akit most már nem is annyira kimondhatatlanul szeretünk.
Szabad áramlás
Sena azon előadók közé tartozik, akit már számtalanszor meghívtunk muzsikálni, sőt beszélgetni is a különböző WMN-eseményekre. Legutóbb épp a tizedik születésnapunkon rendezett WMN Fesztivál utolsó fellépőjeként varázsolt el mindannyiunkat a Sena Dub formációjával. Frenetikus élmény volt a koncertje egy ilyen lélekemelő nap után.
Néhányan csak üldögéltek, totális békében, szinte meditatív állapotban, mások pedig eksztázisban „lebegtek” a színpad előtt.
Ami tény: mindannyiunk számára maradandó élmény volt Sena fellépése, azóta is sokszor emlegetjük. Ti is valami ilyesmire készüljetek: ki merem mondani, ez egy boldog szombat éjjel lesz a Petőfi Uvarban.
Lebegés
Ha már Senát és szabad áramlást emlegettem, a lebegéssel fejezem be ezt az ajánlót. A Művészetek Völgyében a felemelő élmények után sokszor érezhetjük úgy, hogy valósággal lebegünk. Nos, a Cirque du Tókertben valódi lehetőséget kapunk erre, hiszen a Légtornabemutató és workshop alatt a bátrak kipróbálhatják, milyen is a manézsról lenézni a sok boldog emberre.
A Visa által támogatott Művészetek Völgye teljes programjáról és a jegyvásárlási lehetőségekről ITT és ITT tájékozódhatsz.