WMN: Számodra mi a legszembetűnőbb különbség a te gyerekkorod és a gyerekeid, vagy általában a mostani gyerekek gyerekkora között?

Ördög Nóra: Egyértelműen sokkal több hatás, impulzus éri őket, mint minket gyerekkorunkban, teljesen normális, hogy emiatt majdnem mindent előbb kezdenek el, például a kamaszodást is. Az ismeretségi körben lévő gyerekek tíz–tizenegy éves korban úgy viselkednek már, mint ahogy mi tizenöt–tizenhat évesen tettük. Nem csoda, hiszen egyetlen nap alatt sokkal több inger éri őket, mint minket egy hét alatt, így a „használható” tudáson túl még egy csomó plusz adatot is kapnak, ettől szerintem, más ütemben, gyorsabban is fejlődnek. Másrészt én gyerekkoromban, Mórahalmon például egyedül sétáltam haza az oviból is már, ami mai fejjel szinte felfoghatatlan különbség.

WMN: Elgondolkodtál valaha azon, hogy mi minden történhet a gyerekekkel ebben a sodró világban? Soha nem féltél, hogy túl őrült világba szülsz gyereket?

Ö. N.: Ilyen típusú gondolatok nem nyomasztottak előre, ennél az anyává válás ösztöne sokkal erősebben munkált bennem. Az már más kérdés és további feladat, hogy a lehető legjobban megpróbáljuk a gyerekeinket a helyes vágányon tartani, mert hiszek abban, hogy a jó alap, a biztos háttér, a szeretetteli közeg majd elég stabil támaszték lesz a jövőben is. Ilyen szempontból én nem vagyok parázós típus, de amikor nagy ritkán gondolatban előreugrom az időben, és elképzelem, hogy majd kamaszként mennyiféle hatástól kell megóvni őket, akkor az meg tud rémiszteni. Ilyenkor azért visszaterelem a gondolataimat az aktuális problémákra. A gyerekeim négy- és öt évesek, ez az életkor is tartogat rengeteg kihívást.

Hiszek abban, hogy mindent abban az életszakaszban kell orvosolni, amikor éppen felüti a fejét, nem érdemes előrerohanni és előre idegeskedni.

Én is teljesen más életet élek most, mint amit gyerekként tapasztaltam a kisvárosban, ahonnan jövök, mégsem okozott gondot alkalmazkodni egy jóval pörgősebb világhoz. A szüleim által teremtett nyugodt, biztos háttér jó alapnak bizonyult minden élethelyzetre, én is ezt szeretném megadni a gyerekeimnek.

WMN: Mit látsz a következő nemzedék legfontosabb feladatának, kihívásának?

Ö. N.: Türelmesnek maradni ebben a felfokozott tempóban, ez borzalmasan nehéz már most is, és érzésem szerint még sokkal nehezebb lesz a jövőben. Az egyetemekről kikerülve sok fiatal azonnal komoly pozícióban tudja csak elképzelni magát, hiszen úgy érzi, minden tudás a birtokában van, pedig a legtöbb munkahelyen ekkor kezdődik csak a valódi tanulási folyamat. A boldoguláshoz a türelmet sokszor nem mellékelik a diploma mellé. Az Instagram és a Facebook az arcunkba tolja, hol tartanak mások – pontosabban egy képet, ami persze lehet, hogy egy illúzió –, és akaratlanul is megtörténik az összehasonlítás. Hinni magunkban, elfogadni, megérezni a saját tempónkat, és nem elégedetlenkedni, ha nem azonnal azt látjuk viszont a saját tükrünkben, mint amit mások vetítenek kifelé, szerintem ez komoly kihívás.

 WMN: Mennyire hiszel abban, hogy a gyerekeket fel tudod készíteni a jövőjükre?

Ö. N.: Konkrét helyzeteket nem tudok persze lemodellezni az életükben, de – hiába is tűnik közhelyesnek, én a biztos családi háttér és a példamutatás erejében hiszek a leginkább. Talán ezzel a bázissal, ha majd döntéshelyzetbe kerülnek, akkor jól fognak választani, jó irányba mennek majd. Egyrészt örülnék, ha bármikor hozzánk fordulnának a problémáikkal, másrészt bízom benne, hogy nem esnek kétségbe majd, ha ki kell állniuk magukért. Hiszek abban, hogy olyan alapvető emberi tartással tudnak elindulni az önálló életbe, hogy meg tudják oldani majd a leendő problémáikat.

WMN: Mi lenne az egyetlen a változás a világban, amit 20 év múlva szeretnél a gyerekek vagy az egész társadalom számára?

Ö. N.: Én őszintén hiszek a globális világban: nagyon szeretném, ha úgy tudnánk globálisan békében élni, hogy minden nemzet közben meg tudja őrizni az identitását, kultúráját. Ezért örülnék, ha valahogy meg lehetne szüntetni a hülyeséget és a gyűlöletkeltést. Persze tudom, hogy ez nem reális, pláne nem 20 év távlatában, de szeretek hinni a csodákban.

 

Mészáros Antóniával készült nagyinterjúnkat a témáról ITT olvashatjátok. Ugyanezekre a kérdésekre Józsa Balázs, pszichológus ITT és Balatoni József, alias Jocó bácsi történelemtanár ITT válaszolt!  Jó bemelegítést, és várunk titeket október 24-én a BMC-ben, a Hello, WMN!-en!

Képek: Nánási Pál