Sz.A.E./WMN: Neked gyerekként mi volt az elképzelésed a szépségről? És most?

K.Á.: Azt hiszem azt tartottam szépnek, amitől nekem jó érzésem lett. Mint a színes virágoktól, amik mellett hosszasan ácsorogtam, még le is rajzoltam őket. Már akkor is fontos volt számomra a szépség, a harmónia és a biztonságot nyújtó nyugalom. Mivel gyerekként mindezt nem kaphattam meg, máshol kerestem, szép szavak, szép tettek, színek, ízek, illatok, imák, a szép ruhák, a jó tapintású, puha anyagok, a tisztaság, a rend, a ragyogóan tiszta tekintetek formájában.

Sz.A.E./WMN: Magadat milyennek láttad? 

K.Á.: Magamat sose láttam szépnek, talán nem is értettem, magamra vetítve mit is jelent ez. Apám például – amikor néha találkoztunk – gyakran mondta, hogy „Ágika milyen szép!“, de én ezt nem tudtam igazán értelmezni. Érdekesnek látom így utólag, hogy mennyire szerettem volna felhívni magamra a figyelmet, azért viszont semmit se kellett tegyek, hogy azt mondják rám: szép vagyok. Látszólag ez volt, azt hiszem, az egyetlen mások által kifejezett értékem, de ehhez meg tényleg nehéz gyerekként viszonyulni. 

Sz.A.E./WMN: Igen a szépségedet dicsérni nem olyan, mint egy rajz, amin sokat dolgozol, megmutatod, figyelmesen megnézik és azt mondják: jaj, de szép, milyen sokat dolgoztál rajta, de jó színeket választottál. 

K.Á.: Hát persze,

egy gyerek számára az őszinte, felé forduló figyelem, a bevonódás, ami jelent valamit. Az, hogy ő szép… hát, kösz. Azt bárki mondhatja, anélkül, hogy ránézne. 

Sz.A.E./WMN: Főleg egy kislánynak. 

K.Á.: Igen, a kislányoknak sokszor tényleg csak úgy odavetik, és ennek két üzenete van. Az egyik, hogy ez egy alapvetés kell legyen, a másik meg, hogy ez az első számú meghatározó jelzője egy kislánynak. A többi mintha érdektelen lenne. Ezzel főleg az olyan gyerekek nem tudnak mit kezdeni, akik például nem látják magukat szépnek, vagy nem tudják igazán értelmezni a fogalmat sem.  

Sz.A.E./WMN: És ráadásul nem is feltétlenül esik jól, legalábbis nekem a pubertástól kezdve rettentő kényelmetlen volt, ha családilag összetalálkoztunk mondjuk a strandon vagy a városban számomra ismeretlen felnőttekkel, és percekig engem nézve mondogatták, hogy jaj, milyen helyes, szép vagyok. Ez a fajta figyelem nagyon kiszolgáltatottá tett. 

K.Á.: Hát igen, nálad volt egy váltás. Még ovis korodban, amikor a hercegnős időszakod volt, és úgy mutatkoztál be, hogy: „Csipkerózsika vagyok!”, és a mellettem álló – mellesleg szakmánk nagyjának – mutattad, hogy térdeljen le előtted és ő megtette, ezt te teljesen természetesnek tartottad. 

Kazimir Ágnes: Ösztönösen harmóniát, szépséget akarunk teremteni magunk körül, mert annak van katarzisa

Sz.A.E./WMN: Hú, ezt a történetet már rengetegszer hallottam, és minden alkalommal fogom a fejem, hogy jó ég, én innen indultam. Számomra ez teljesen elképzelhetetlen, a töredéke is ennek a magabiztosságnak. 

K.Á.: Hát, valóban gyönyörű szép kislány voltál. Ezt nem vitatjuk, ugye?

Sz.A.E./WMN: Nem, én is nagyon szép kislányt látok a képeken, és mondom, kicsiként valóban úgy éreztem, hogy felveszem a versenyt Ariellel és társaival. Utána romlottak el a dolgok. 

K.Á.: Igen, először szemüveges lettél, aztán jött a fogszabályzó, majd a tested korai változása és a téged ért inzultusok miatt tétova és szorongó lettél. Később a különféle fiúválasztásaid is arra utaltak, hogy finoman szólva alulértékelted magad, őket meg „túlnál is túlabb“. 

Kazimir Ágnes: Ösztönösen harmóniát, szépséget akarunk teremteni magunk körül, mert annak van katarzisa

Sz.A.E./WMN: Addigra a szépséghez is megváltozott a viszonyom. Ha maradunk a meseanalógiánál, igaziból a legjobbkor jött Mulan és Pocahontas, mert nekik magasztos céljuk volt, önállóak voltak, vagányak, karakteresek, nem álltak be a sorba és nem voltak kiszolgáltatottak, ami nekem kiskamaszként sokkal jobban imponált, mint a szépség. 

K.Á.: De azért őket is szépnek ábrázolták, biztos, ami biztos.

Sz.A.E./WMN: Hát ez az! És pont erre akartam kilyukadni, hogy ahhoz azért hosszú éveknek kellett eltelnie, hogy mondjuk nagyközönség elé dobjanak egy olyan mesét, mint az Encanto, aminek a főszereplője, Mirabel, egy szemüveges, teljesen hétköznapi lány, akinek a családjában mindenkinek van valami szuperképessége, kivéve neki. Én odavagyok érte, de valahogy mégis Elzának öltöznek a kislányok farsangon, nem Mirabelnek.

K.Á.: Az egyértelműen szépet választani kevésbé tűnik rizikósnak egy gyerek számára.

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Kazimir Ágnes, Szabó Anna Eszter

Képek forrása: Szabó Anna Eszter