-

Kislány örökké

Mielőtt mélyebben is elmerülnék abban, hogy milyen is az élet egy boldog anyával, muszáj tisztáznom, miben is áll a mamám boldogsága. Édesapám mondogatta mindig; „Bubika, te örök kislány vagy, ezt szeretem benned a legjobban.”

1-a

És valóban, a mamám nem attól boldog, hogy optimista... vagy, hogy olyan nagyon igyekezne mindig mindenáron pozitívan gondolkodni és valamiképp boldogságot teremteni maga körül. Sőt, könnyen kétségbe esik, és akkor gyorsan sír is egyet. És már kint is van a szomrúság. Jöhet újra a jókedv.

Az én anyám ösztönösen boldog. Pont, mint egy gyerek. Ő nem hagyta maga mögött a jelenben létezést, azt az adottságot, amivel tiszta erőből megélik a pillanatot.

Édesanyámmal - itt még én is kislány vagyok

Hófehérke és Dr. Dolittle

Amikor mi a testvéremmel megszülettünk, a mamám még csak a húszas évei legelején járt, így volt szerencsém őt még akkor megismerni, amikor  egészen fiatal volt. Ez a ifjú és gyermekien boldog lény imádta az állatokat, és azok is őt. Így került hozzánk Jatu, a kanárimadár, aki egy szép nyári napon berepült ötödik emeleti, belvárosi lakásunk ablakán, az én varrógépnél ülő anyukám vállára szállt, és onnantól fogva, amikor csak meglátta, trillázásba kezdett. Papagájunk, Fruzsina, fejét félredöntve, a nyakát borító puha tollakkal simogatta meg a mama arcát. Tisztára, mint Hófehérke és az erdei állatok... Az éppen aktuális kutyáink áhítattal csüggtek minden mozdulatán. Micike, Cirmi, Kormi és Minyó, a macskák az életünkből, csak érte rajongtak, és a környék kóbor kutyái az elégnél jóval többször épp a mi házunk előtt ültek le szomorú szemmel, abban a szent hitben, hogy Dr. Dolittle bizony itt lakik. Sőt csigák egész nemzedéke gondol hálával a mamámra, aki, ha meglát egy példányt az úttest közepén, a mai napig megfogja, aztán átviszi a túloldalra.

IMG_0279

Enni és olvasni

Igen, ekkor láttam a mamát a legboldogabbnak. Temérdek kép örökíti meg, ahogyan a legnagyobb beleéléssel olvassa az aktuális könyvét, ha pedig egy almát is ehetett mellé, akkor mi hiába nyaggattuk a nyaralásokon, hogy „Gyere, menjünk már a vízbe!”, ő csak annyit mondott; „Ó, de hát most a legizgalmasabb!” Neki minden finom dolog „isteni” volt. Az evésnél már csak az tette boldogabbá, ha másokat etethetett.

Az öröm képességét máig nem veszítette el. Majd’ hetvenévesen talán még a hétéves fiamnál is jobban tud örülni. Megjelennek a gödröcskék az arcán, és egy árnyalattal kékebb lesz a szeme, ha azt kérdezem: „egy fagyi Gianninál?”

1-b

Ruhák és cipők

Az én mesterszabó édesanyám ösztönös tehetség. A stílusérzék és a kézügyesség irigylésre méltó párost alkot benne. Ennek hála pedig egész gyerekkoromban minden jelmezversenyt én nyertem meg, a bulikra az utolsó pillanatban is elkészítette a legújabb nadrágot, és a mai napig az én szekrényemben vannak a legszebb ruhák és kabátok. Imád öltözködni, és gyerekkoromban bárhova mentünk, ő volt a legcsinosabb. Nem ismerek más anyukát, aki a törött lábára és a gipszére magas sarkút húzott volna, és olyan hetvenévest sem, aki nekem ajándékozza a tizenkét centis tűsarkút, amit magának vett, mert úgy érzi, ezt csak a papám mellett vehetné fel... de így, egyedül már nem sikkes ilyet hordani.

1-e

A Nagylajt

A kislány anyukából mostanra egy kislány nagymama lett. Nagylajt – így hívják a gyerekeink. Semmit sem változott. Nemcsak nagymamája a gyerekeknek, hanem pajtásuk is. Egy másik gyerek maradt ő is.

Ájfonja van és ájpedje, instagram oldala követőkkel, de az én FB oldalamat hekkeli, mert őt az öregek nem izgatják, az én barátaim meg igen. Az ő bejegyzéseiket böngészi reggelente, míg eszi a szokásos reggeli gabonapelyhét. Ezekhez minden körülmények között ragaszkodik. (Közösségi médiafogyasztás étkezés közben...)

Hát csoda, hogy a mamámról könyvet tudnék írni?

A fiam rajza, címe: Nagyival a kocsmában táncolunk

Ettől persze én még az apám szomorúbarna szemeit örököltem... És a melankóliáját is. Kiskorom óta fel-felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon milyen lehet az élet enélkül a boldog gyerekanya nélkül? Megijedek a választól.

Úgy képzelem, olyan lenne, mint egy klímaváltozás. Minden megváltozna.

Ha egyszer eljön az idő, akkor egy olyan kicsi, de annál jelentősebb koncentrációjú boldogsággal lesz kevesebb a Föld, hogy azt nemcsak én, a boldog anya lánya érzem majd, hanem minden állat, növény és ember.

Kárpáti Judit