Esztergályos Cecília: Én nagyon szeretek élni – Elviszlek magammal (ÉVADZÁRÓ)
Rovattámogatás

„Maga mindig mosolyog!” – mondják neki rendszeresen. „De miért sírjak?” – válaszolja ő. Pedig lenne miért, de ezt már csak én teszem hozzá, miután beszélgettem vele egy nagyot. Esztergályos Cecíliáról tényleg a legtöbb embernek az elragadó, széles mosoly jut eszébe (mondjuk, talán közvetlenül a Família Kft. előtt vagy után). Hogy mennyi küzdelem, mennyi szenvedés, mennyi zuhanás, és mennyi újabb és újabb felállás van e mosoly mögött, arra valahogy mi, akik a negyedik fal mögül figyeltük őt az elmúlt hat évtizedben színpadon és vásznon, nem is gondolunk. Nagyon vártam, hogy találkozzunk, egyszer már majdnem el is jött, de aztán végül meg kellett várnunk, amíg lezajlik a négy (!) csípőműtétje, majd végre talál egy orvost, aki „megmenti az életét”. Sokáig rendszeres eleme volt a vele készült televíziós interjúknak, hogy Cili egyszer csak a nyakába emeli a lábát – elvégre, aki egyszer balerina (márpedig ő 1961 óta az), az világéletében balerina marad. Ezt ma már nem tudja megcsinálni, amiről, mint élete minden fájdalmáról és traumájáról, a rá annyira jellemző elfogadó derűvel mesél. Még arról is, ami tényleg felfoghatatlan: a férfiról, aki „tönkretette az életét”, a négy kisbabáról, akik megfogantak, de nem születtek meg, a végül aztán mégiscsak megtalált párkapcsolati harmóniáról és a vele kapott, olyan nagyon vágyott családról. És persze arról az elképesztően gazdag pályáról, ami a Pécsi Balett színpadától Szép Ágnesen keresztül a nyolcvanadik születésnapjára kapott jutalomjátékig vezetett. Érdemes volt várni rá, így vele zárhatjuk az idei évet a műsorban – Elviszlek magammal: Esztergályos Cecília.