„Szokásos szerda reggelnek indult. Gyors készülődés, irány a suli és a tavaszi szünet első fele, ami a megbeszéltek szerint most apukás.

Kedd este a nemsokára tízéves a kezembe nyomott egy pici ajándékot, de parancsba adta, hogy csak másnap délelőtt nézhetem meg. Akkor még semmit nem sejtettem. Hiszen rendszeresek a rajzok és a kis cetlikre hanyagul odakanyarított Szeretlek, Anya! üzenetek. Annyit mondott, hogy szerinte ő mindent beleírt, ami jó csak lehet.

Munkába indulás előtt aztán kinyitottam a rám várakozó meglepetést. Pici papír fecnik összetűzve, mindegyiken egy-egy mondat, amolyan jóslat, ami az adott napon történik majd velem.

Például ilyenek: Romantikus estéd lesz! Megdicsérnek! Ma nagyon finomat eszel! Szabadságot kapsz!

Potyogni kezdtek a könnyeim. Hát most betáraztam, jó időre biztosítva vagyok. Egy kis tízéves elintézte. És azt is, hogy az anyukája fél órán át sírjon a meghatottságtól és felduzzadt szemekkel érjen be a munkahelyére.

Elképesztő, micsoda ereje van egy ilyen pár grammos papírnak. Azt éreztem, hogy ha egy új autó várna a ház előtt, vagy a Gazdálkodj okosan! társasjáték lakásnyereménye válna valóra, az sem lenne képes kiváltani ezt az érzést. Mert ő tényleg mindenét beleírta. És valaki mindenének lenni elképesztő érzés. Kesze-kuszán bonyolult és a legegyszerűbb is egyben. Köszönöm."

Mi köszönjük, Eszter!