-

A gyerekek „nyomasztása" már óvodás korban elkezdődik

A család részéről elindul a találgatás: Mi lesz majd az iskolában? Aztán jönnek a vészjósló sóhajok: Csak szorgalmas legyen! Amennyiben a gyerek jól tanul, a szülők, nagyszülők úgy érzik, semmi gond nem lehet, minden sínen van.

Pedig nagyon sok eminens gyerek szorong, fél a kudarctól, a szülei reakciójától, ha nem megfelelően teljesít.

Olykor 15-18 év is szorongással telhet el, ha a felsőoktatást is beleszámítjuk.

Vajon a szülők miért hajlamosak arra, hogy csak a kitűnőkre legyenek büszkék? Miért esik nehezünkre azokat is megdicsérni, akik kiküzdik magukból a matek hármast? Kemény kérdés, de fontos, hogy minden szülő föltegye magának: hogy az odaadott, kimutatott szeretet mennyire függ a gyerek iskolai teljesítményétől? 

A felnőttek sem teljesítenek nap mint nap ötösre, mégis  elvárják a gyereküktől a feltétel nélküli szeretetet. De akkor miért kell egy gyereknek attól rettegnie, hogy nem szeretik majd a szülei, ha rossz jegyet visz haza? Hát csoda, hogy sok gyerek csak a rossz jegy eltitkolásával tudja elkerülni a (sajnos igen gyakori testi) fenyítést?

Minden kisiskolás jó akar lenni, ez a természetes vágya, szeretné kivívni a tanítója és szülei elismerését – képességtől függetlenül – így kezdi az iskolát.

Élvezi, ha vannak feladatai, ha kompetens, ha jutalmazzák. Kíváncsi, és a világra való nyitottság is ösztönzi őt a tanulásra. Ebből lesz később a belső motiváció.

Ez a természetes kíváncsiság azonban több ponton megakadhat.

Mi tesszük önállótlanná a gyerekeinket

A kisgyerek természetes kíváncsisága már nagyon korán megmutatkozik, és az önállósodási folyamat során bontakozik ki igazán. Felfedez, próbálkozik, kérdez, kérdez, kérdez a végtelenségig... és választ vár. Erre a szülők különbözőképpen reagálnak. Sok szülő – szerencsés esetben – tág teret enged a gyerek felfedező vágyának, csak a legszükségesebb helyzetben tiltja és korlátozza, nem akar mindent megoldani helyette. Mások kevésbé nyitottak erre, időhiányra hivatkozva, a kisebb ellenállás felé mozdulva gyorsan inkább megoldanak mindent a gyerek helyet. Cipőt kötnek, öltöztetnek, diktálják a tempót. Majd néhány év múlva csodálkozva veszik észre, hogy a gyermek mennyire önállótlan, bátortalan. Valahol itt kezdődik, ilyen korai időszakban a gyerekek saját kompetenciájának, önmegvalósításának csírája, amit aztán visznek tovább az iskolába.

Egy kisiskolás akkor teljesít legjobban, ha kedveli a tanárát, ha jó a hangulat az osztályban, ha sok a pozitív megerősítés, kevés a büntetés és a kényszerítés, és közben természetesen megfelelő a szüleivel való kapcsolata.

Valóban sok mindenre szükség van a megfelelő teljesítményhez, és ahhoz is, hogy a gyerek motiváltságát fenn tudjuk tartani.

Akkor érdekes a tananyag, ha valamilyen módon kapcsolódik a hétköznapi élethez, ha van az oktatásban játékosság, interaktivitás, megerősítés és persze sok visszajelzés. Hiú ábránd és irreális elvárás, hogy a gyerek minden tárgy felé nagy motiváltsággal forduljon! A jelenlegi oktatási rendszernek – finoman szólva – ez nem igazán erős oldala.   

Gyakori probléma, mondhatnám inkább tünet, hogy a gyerek elveszíti az érdeklődését a tanulás iránt. Kevesebbet jelentkezik, nem figyel, unalmasnak találja az iskolát, elmarad a leckeírás, rosszabb jegyeket gyűjt be, nem a képességeinek megfelelően teljesít…

Mi az oka annak, ha a gyerek nem úgy teljesít, ahogy elvárják tőle?

Érdemes megvizsgálni, hogy vajon a tanulási probléma állandó-e, illetve épp csak átmeneti nehézséget okoz? Kamaszkorban gyakori, hogy egy időre elmegy a gyerek kedve a tanulástól. De sok iskolással találkozom, akiknél már az első osztályban elkezdődik a szülőkkel vívott közelharc a tanulással kapcsolatban. Gyaníthatóan nem a gyerek hibájából.

A szülő kényszerít, az ő döntése a tanulás, sokszor a gyereknek semmi köze hozzá. És ezzel el is veszíti a saját motivációját.

A felnőtt fenyeget, adott esetben büntet, és a szülő-gyerek kapcsolat egyre feszültebbé válik. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy

a gyerek kihátrál a tanulásból, eltávolodik a szüleitől, mert úgy érzi, nem szeretik őt. A tanulási problémát pedig évekre elmélyítették.

De lehet még számos oka annak, ha a gyerek nem úgy teljesít, ahogy elvárják. A családi problémák, válás, testvér születése, iskolaváltás, kiközösítés, betegségek, a megfelelő törődés hiánya... minden ilyen változás erősen hat rájuk. 

Mit tegyek, ha feszülés helyett segíteni szeretnék neki?

A munkám közben szerzett tapasztalataimból kiindulva összeírtam néhány fontos szempontot, amelyet érdemes átgondolni, ha a „tanulási probléma" már előállt. Vagy akkor, ha nem szeretnéd, hogy előálljon...

1.
Nézz szembe önmagaddal! Mi lehet a te szereped a probléma kialakulásában neked, mint felnőttnek? Milyen nálatok otthon a családi minta? Értéknek számít-e otthon a tanulás, a tudás? A „látod, mennyit tanultam, mégse megyek vele sokra!” – kezdetű mondatok például nem sokat segítenek...

2.
Mennyi a gyerek iskolán kívüli elfoglaltsága? Elképzelhető, hogy túlterhelt?

3.
Van-e saját felelőssége a gyereknek a tanulásban? Megbízol-e benne?

4.
Nem gyakorolsz-e túlzott szülői kontrollt? Esetleg a tanulás terén nem vagy-e túlságosan kemény, ellentmondást nem tűrő?

5.
Nincsenek-e túlzott elvárásaid felé? Az elvárásaidnak van-e közük a gyereked képességeihez?  

6.
Mi a helyzet a pozitív visszajelzésekkel? Előfordul-e, hogy kizárólag a teljesítményét értékeled, és csak akkor, ha jó? Elismered-e az erőfeszítéseit?

7.
Milyen tantárggyal van nehézsége? Nézz körül – ha egy adott tárgyat az egész osztály kollektíven utál, az is lehet, hogy a tanárral van gond.

8.
Előfordult-e olyan, hogy tanulás közben súlyosan minősítetted, netán akaratodon kívül megaláztad, fenyegetted? „Ennyi ésszel nem sokra mész, fiam! Olyan hülye vagy, mint apád. Ha nem tanulsz, meglátod, mi lesz!” Csupa mérgező mondat, amely szinte beleég a gyerekek emlékezetébe.

9.
Bünteted-e, ha rossz jegyet hoz haza? Az a szomorú helyzet, hogy ez a módszer soha nem fog tartós változást hozni.

10.
Van más témátok a tanuláson kívül? „Velem kapcsolatban az égvilágon semmi nem érdekes, csak, az hogy hányast kaptam, és ha négyesnél rosszabbat, akkor lehordanak a sárga földig” – mondta nekem egy 16 éves kamasz.

11.
Mennyire vannak helyükön a szerepek a családban? Nem támasztasz-e esetleg túl sok elvárást a gyerek számára?

12.
Mennyi időt töltötök együtt anélkül, hogy mellette ülnétek és követelnétek? Sok szülő határozottan úgy gondolja, csak így viszi valamire a gyereke, és nélküle megbukna.

13.
Milyen a hangulat otthon? Van-e esetleg olyan súlyos (vagy kevésbé súlyos) problémád, amit akaratlanul is a gyerekre vetítesz?

14.
Milyen a kapcsolatod a tanáraival? Kérsz-e a gyerekedről rendszeresen visszajelzést? Valójában mennyit tudsz az iskolai életéről?

A legfontosabb, hogy te állítsd helyre a kapcsolatotokat

Amennyiben ez nem megy önerőből, bátran kérj segítséget, mert nagyon sok múlik ezen.

Ne felejtsd el, hogy minden gyerek jó valamiben. Az általánosan nagyon gyenge teljesítményt nyújtó gyermeknél általában komolyabb lelki probléma húzódik a háttérben, ez nem egyszerűen tanulási zavar, ilyenkor speciális megoldásra van szükség. Ami biztos, hogy:

egy gyereket soha nem érdemes kényszeríteni a tanulásra.

A probléma ennél komplexebb, emiatt sincs egységes álláspont a kezelésére. A legkisebb közös többszörös a bizalom, a türelem, az önmérséklet, az odafigyelés, a feltétel nélküli elfogadás, a reális elvárások kialakítása. Ha ez a kiindulópont megvan, akkor jó eséllyel a megoldás is meglesz. 

Szalánczi Kriszta
klinikai szakpszichológus

 Kép: iStock by Getty Images