–

Politika és gyerekek a kilencvenes években

A rendszerváltás idején négyéves voltam, az EU-hoz való csatlakozásunkkor 18. Addigra már a kortársaimhoz képest jelentősen jobban érdekelt a politika, de a kettő között számtalan olyan esemény volt, ami megüthette volna az ingerküszöbömet, mégsem emlékszem semmi másra, csak minden milleniál „core” élményére: az Antall József halála okán megszakított Kacsamesékre. Pedig számos választás, a délszláv háború és minden bizonnyal csomó olyan politikai esemény volt, ami gyerekkoromban eljuthatott volna hozzám, mégsem jutott el.

16 éves koromig nem tudtam, hogy ki a köztársasági elnök és mi a szerepe, fogalmam sem volt a miniszterek neveiről, abban sem vagyok biztos, hogy 12 éves koromban tudtam-e, hogy vannak miniszterek. A szocializmusról a nagypapám azt mondta, hogy rossz volt, az egyik általános iskolás tanárom, hogy nagyon jó (és mesélt arról, hogy milyen csodálatos dolog volt kisdobosnak meg úttörőnek lenni).

Anyukám erre azt mondta otthon nagy sóhajtozások közepette, hogy ez csak nagyon a felszíne ennek a témának, és hogy bárcsak ne tudnám meg soha, milyen egy olyan világban élni, ahol politizálni csak zárt ajtók mögött lehet.

Mondhatnám, hogy ezt pont nem tudtam meg, de ez részigazság, mert én valóban nem alkalmaztam soha, de azért ahogy most látom a frissen „előbújó”, most már kormányellenes gondolatokat megfogalmazni merő ismert embereket, médiamunkásokat, azt gondolom, sokan érezhették ezt az elmúlt 16 évben. Kicsit nehéz is ezt kezelni olyan emberként, akit tudatosan nem hajolt meg ilyen helyzetekben (pedig gyerekem és hitelem is volt, amikor ezt várták volna tőlem).

Úgy kezdtem meg a felnőtt életemet, hogy már érdekelt a politika, de sok energiába került begyűjteni róla az információkat, egyrészt nyilván akkor még nem sok minden volt fent az interneten, másrészt a szocializmusban „edzett” felnőttek nem nyíltak meg könnyen 15 évvel a rendszerváltás után sem, harmadrészt a politika, mint téma, nem volt ennyire jelen a mindennapi életünkben. 

A mai gyerekek sokkal többet tudnak a politikáról, mint kellene

A gyerekeim 10 év fölöttiek (az egyik csak épphogy), ők bőven annak a generációnak a tagjai, akik az uszító plakátokon tanultak meg olvasni. A kisebbel voltam terhes, amikor tisztasági- meg babacsomagot vittem a Keletihez. Mondhatom, hogy az anyatejjel szívták magukba azt a furcsa állapotot, hogy évről évre jobban átitatják a mindennapjainkat a kormány kommunikációs döntései – ami a választások előtti hetekben érte el a csúcspontot.

Fel tudnak sorolni nagyjából 6-8 leköszönő minisztert (nem segít, hogy az egyik gyerekével egy suliba járnak),