„A szív billentyűse” – Ma lenne 75 éves Balázs Fecó

–

Tizenhárom éves voltam és őrült Piramis-rajongó, vagyis rocker… még pontosabban úgynevezett „csöves”, amikor 1981-ben a Táncdalfesztiválon feltűnt az akkor már három éve létező Korál együttes a televízió képernyőjén, így az egész ország megismerte a nevüket. Azt ugyan nem állíthatom, hogy azonnal átpártoltam a Piramistól a Korálra, de addigi plátói szerelmemtől, Révész Sándortól, 180 fokkal Balázs Fecó felé fordultam. (Révész Sándorról is megemlékeztem pár éve a 65. születésnapján.)

Ne kérdezzétek, hogyan jutottam be 1983. szeptember elsején a Korál jászberényi koncertjén az öltözőjükbe, mert én sem emlékszem rá. Arra viszont igen, hogy az a néhány túrós pite, amit anyukám azért csomagolt, hogy legyen mit ennem a koncerten, harminc másodperc alatt elfogyott.

Balázs Fecó pedig a következő szavakat intézte hozzám: „Ez jó volt, csak kevés volt.”

Addigi életem legnagyobb élménye volt az a fergeteges buli. Minden számukat betéve tudtam már, Horváth Attila identitásformáló dalszövegei pedig olyanok voltak, mintha csak az én életemet írta volna meg. Mélyen azonosultam az összessel, ezzel pedig kiváltképp:

„Lehet, hogy rossz csillag alatt születtem
és nem volt soha szerencsém
Szégyenkezve emlegették a nevem a családban
Fekete bárány voltam én!”

Tényleg az voltam egyébként… A plátói szerelmem hamar elmúlt persze, de a rajongásom megmaradt. A későbbi koncerteken, pár perces beszélgetéseken kifejezetten kedves volt velem Balázs Fecó. (Mindenkivel az volt amúgy.) Még évek múlva is emlékezett a túrós pitére, minden alkalommal szóba hozta, mennyire ízlett neki.

Az anyátlan fiúk – Balázs Fecó és Horváth Attila: egy legendás dalszerző páros

Balázs Fecó neve mellől soha nem hiányozhat Horváth Attiláé, mert abszolút egyenértékű alkotótársak voltak, 1972 óta dolgoztak együtt. A lány, akire szerelemmel nézhetek volt az első közös számuk. Fecó dalainak 99 százalékát Horváth Attila írta. (Amúgy a Piramis dalait is… Szóval még az is lehet, hogy valójában Horváth Attila iránt tápláltam plátói érzéseket, csak nem tudtam róla.) Horváth Attilával közös munkáik listája tehát igencsak hosszú, szerintem sokunk akkori életét és érzéseit leírják ezek a dalok.

Mindketten nagyon korán elveszítették az édesanyjukat, ezért sokkal érzékenyebben tekintettek a világra, többek között ez is mélyen összekötötte őket. 

„Talán az édesanyám korai halála és az, hogy sokat betegeskedtem gyerekként, és sokat voltam kórházban, tett engem hiperszenzitív emberré. Az átlagnál erősebben átélek minden érzést, azt hiszem, ezek is kellettek a lírai dalokhoz” 

– idézték Balázs Fecót egy portréban.

Még csak négyéves volt, amikor meghalt az édesanyja, az Anyám vigasztalj című dalukra pedig minden koncertjük egyik csúcspontja volt. A másik nyilván a Maradj velem. Többnyire ezzel fejezték be a bulikat. Úristen, mennyit bőgtem minden koncert után… „Ki mondja meg, dalainkból mennyi maradt.”

Ferencvárosi gyerekkor

Vendéglátós szülei egyetlen fiaként a Ferencvárosban cseperedett Balázs Fecó, édesanyja halála után pedig apai nagymamája nevelte őt az Ernő utcai gangos ház földszintjén. Nagyon hamar kiderült kivételes muzikalitása: a házuk udvarába vasárnapoként bejáró zenészeknek hagyományosan újságpapírba csomagolt aprópénzt dobáltak le a lakók, de amikor egyszer nem jöttek, a négy-öt éves kis Fecó kiállt az udvarra, és frissen kapott tangóharmonikáján, hallás után eljátszotta ugyanazokat a dalokat, amiket korábban a zenészek is. Így hát ő is keresett néhány forintot.

A szomszédjukban lakott egy zongoratanárnő, akinek három lánya volt, ő kezdte el tanítani a kisfiút, Fecó pedig sikeresen felvételizett a nagy hírű Bakáts téri zeneiskolába.

Balázs Fecó tősgyökeres ferencvárosiként élt-halt a fociért, nagyon tehetséges volt, a Fradi kölyökcsaptában is játszott. Ám amikor 13 évesen a Galatasaray csapata ellen pályára lépett, a harmadik percben eltört a keze, így nem tudott elmenni a másnapi zongoravizsgára, ezért eltiltották a focizástól.

„Akkor ezt még nem éreztem, hogy a sors megfordította valahogy az életemet, és jó felé irányított”

– mondta ebben a nyolc évvel ezelőtt forgatott videóban. Így hát búcsút intett a fényesnek ígérkező focista-pályafutásnak, de rajongása mindvégig megmaradt. Felnőttként a legendás Albert Flórián egyik legközelebbi barátjává vált, nagyon fontos volt számára a ferencvárosi identitás.

Komolyzene helyett jött a beat és a rock – Neoton, Taurus és Korál

A Bakáts téri zeneiskola után a zenei konzervatóriumban tanult tovább. Egy ideig közös volt a zongoraoktatójuk Presser Gáborral. Mindketten komolyzenésznek készültek, ám közbejött a Beatles meg a Rolling Stones… és magával sodorta annak a korszaknak az összes ma ismert nagynevű zenészét.

Bár a zenei érdeklődése egészen más volt Balázs Fecónak, amikor azonban az 1967-es Ki mit tud? selejtezője előtt megkeresték őt az akkor már a Közgázra járó Neoton tagjai, hogy szükség volna egy billentyűsre a zenekarban, csatlakozott hozzájuk. Lilunak mondta el ebben a remek videós interjúban, hogy amikor az első próbára ment, benyitott a terembe, és azt kérdezte az ősz hajú dobostól, Tóth Istvántól:

„bácsi, hol próbál itt a Neoton?”

Fiatalon megélt feldolgozhatatlan élmények

Nagyon fiatalon belekerült tehát a zenei körforgásba Balázs Fecó, hiszen már 18 éves kora előtt világot láthatott és utazhatott. Így azzal is pontosan tisztában volt, hogy az, ami itthon van, nagyon távol áll a szabadságtól. „Amikor egy rádió és egy tévé volt, és háromévenként mehettél külföldre, mást jelentett a zene. Olyan életérzés, ami visszahozhatatlan. Egyek voltunk. A zene olyan szintetizáló szerepet töltött be az életünkben, ami mindannyiunkat meghatározott” – mesélte Lilunak erről a korszakról, és azt is hozzátette: „Túl sokat kaptam a koromhoz képest, amit nehéz volt feldolgozni. Naprakészen közelebb voltam a világ valóságához, mint azok, akik itthon éltek.”

Amikor a Neotonnal egy afrikai koncertturné után, hazafelé megálltak Amszterdamban egy napra, és az akkor szintén ott játszó Som Lajossal eljutottak egy Black Sabbath-koncertre, elhatározták, hogy kilépnek a Neotonból, és saját zenekart hoznak létre. Ez volt a legendás Taurus, amelynek frontemberéről, Radics Béláról nemrég emlékeztem meg. Ezt a történetet most nem mesélem újra, a lényeg az, hogy a rendszer nagyon félt a Taurustól. Az Anyám vigasztalj című dalukban az „anyám-anyám ébredj” sorait így írták át, és így is skandálták koncertjeik után: „hazám-hazám ébredj”…

Persze 1972-ben, amikor a Tabánban a Taurussal arról énekeltek, hogy „a kőfalak leomlanak”, mindenki pontosan értette, miről szólt a dal. Balázs Fecó azt is elmondta Lilunak, hogy

„akkor még Németország ketté volt választva, és csak egyirányú út vezetett oda.”

Miután nem kaptak lehetőséget lemez készítésére, és Radics Béla is belecsúszott az alkoholizmusba, a zenekar hamarosan feloszlott, Balázs Fecó pedig elment vendéglátózni Ausztriába és Németországba. Amikor hazatért, 1978-ban megalapította a Korál zenekart, amely egy ideig Koncz Zsuzsa kísérőzenekara is volt, ám 1980-ra megtalálta a saját hangját, és immár Koncz Zsuzsa nélkül önállósodott.

Egy új korszak kezdete – A Korál sikere: Homok a szélben

Szintén Lilunak mondta Balázs Fecó:

 „Egy behatárolt világban éltünk, és akik képesek voltak kompromisszumot kötni, azok életben maradtak mind a mai napig.” 

Az első Korál lemezből 400 ezer példányt adtak el, ami már akkoriban is elképesztő sikernek számított. A lemezgyár nagy hatalmú ura pedig, a sokszor emlegetett Erdős Péter, aki a Neotont is menedzselte, azt tanácsolta Balázs Fecónak, hogy induljanak el a Táncdalfesztiválon. A Homok a szélben elsöprő sikere után megállíthatatlan volt a Korál, évi 400 koncerten léptek föl, lemezeik pedig kiugró számban fogytak. A zenei minőséget jól jelzi, hogy 1979 és 1984 között, hatszor egymás után ő lett „az év billentyűse”.

Szólókarrier és filmzenék

1986-ban a Korál mégis feloszlott, Balázs Fecó pedig szólókarrierbe kezdett. Ekkoriban főként filmekhez írt kísérőzenét. Ezt a zenei világot én már kevésbé kedveltem, mert az addig erős érzelmeket megmozgató dalai számomra kissé érzelgőssé váltak. A Gondviselés, a Vakvilágban, a Laura, A pókok vagy a Nyolc évszak filmjeihez komponált dalai közül is slágerré vált jó néhány, persze. Sok önálló lemeze is megjelent, például a Best of Bach vagy az Időtörés.

Rédl Ádámnak mondta 2017-ben ebben a videóban, hogy: „A nagybetűs Zenész mindegy, milyen hangszeren játszik, legyen az kis szintetizátor vagy nagy Steinway zongora, ha a szívét adja bele, akkor az lejön. Ha nem jön le, akkor játszhatsz Steinway zongorán is, soha nem fog megérinteni.”

Balázs Fecó közösségi emberként is megmutatta magát, amikor 1984-ben belekezdett a romos sitkei kápolna felújításába. Számos koncert zajlott a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesület szervezésében, a bevételt pedig a felújításra fordították, amelynek teljes rekonstrukciója 1991-ben ért véget.

Balázs Fecó és a politika: állami támogatások és Kossuth-díj

Ahogy sok pályatársánál, nála sem maradt el a politikai szerepvállalás: Balázs Fecó az utolsó pár évében igen nyíltan támogatta a kormánypártot, hálából pedig elég bőkezűen megjutalmazta őt a Fidesz. Kásler Miklós minisztersége idején az akkor 40. születésnapját ünneplő Korál 10 millió forintot kapott külön miniszteri keretből, de Balog Zoltán is szponzorálta a hangzóanyagok kiadását 15 millióval, és 2016-ban a Kossuth-díj is megérkezett hozzá.

Nem törhetek pálcát fölötte, Balázs Fecó az identitásom része volt, és az is maradt.

Az utolsó fellépése a Covid alatt a Raktárkoncert-sorozatban látható: 

A szívbeteg, infarktuson korábban átesett Balázs Fecó szervezete sajnos nem tudott megküzdeni a Coviddal, 2020. november 26-án átköltözött az ég színpadára. Bár nagyszabású tervei voltak a 70. születésnapjára készülő koncerttel kapcsolatban, nem élte túl a fertőzést.

Az égi színpadon játszik

Amit még nem mondhattam el címmel, 2026. május 9-én a Budapest Arénában Balázs Fecóra emlékeznek egykori pályatársai. Dorozsmai Péter, a Korál egykori dobosa igen szép szavakkal mesélt ebben a videóban a leendő koncertről. Ott a helyem!

Remélem, sokan leszünk, és a koncert végén együtt elénekejük, hogy Maradj velem! Aztán persze bőgünk egy sort, és boldogok leszünk megint, mint annak idején, amikor Horváth Attila és Balázs Fecó dalai jelentették számunkra a szabadságot.

Veled maradunk, Fecó, és te is velünk maradsz mindörökre!

Both Gabi