-

 DTK

A legviccesebb szoptatásos történetem nem is közvetlenül a szoptatáshoz, hanem inkább a fejéshez kapcsolódik. Aki használt már kézi „fejőgépet", az sosem felejti el annak jellegzetes, magas frekvenciájú hangját, amelyet az idéz elő, amikor benyomod, majd kiengeded a szívópárnát működtető hozó kart, ezt a hangot adja hallod: Híííhááá, híííhááá, híííhááá... Na, szóval egy alkalommal az Európai Parlamentben, munka közben jött el a fejés ideje. Bevackoltam magam a női mosdóba, összeállítottam a szerkezetet (addigra már álmomból fölkeltve, csukott szemmel ment, körülbelül tíz másodperc alatt), szabaddá tettem a célterületet és elkezdtem dolgozni: híí... hááá... hííí... hááá.... hííí.... háááá. Egészen addig nyugodt voltam, míg a munka végeztével, a hirtelen támadt csendben kisebb tumultusra nem lettem figyelmes a női mosdó előterében. Óvatosan lecsatlakoztam a cuppanós párnáról, biztonságba helyeztem a kinyert tejet, szétszedtem, és a táskámba rejtettem a fegyvert, felöltöztem, és kinyitottam az ajtót. Odakint vagy fél tucat kiskosztümös uniós munkásasszony és újságíró kolléganő állt felháborodottan. Azon tanakodtak, vajon miféle válogatott szexjátékot űz valaki odabent, míg mások az EU-s paragrafusokat rágják... Nyilván egyiküknek sem volt még dolga kézi fejőgéppel. Úgyhogy mosolyogtam egyet, és meglötyköltem a szemük előtt a kis tejtartót... Majd megkönnyebbülten távoztam.

Kárpáti Judit

Nekem is fejőgépes sztorim van, ami azért történhetett meg, mert az enyém nem manuálisan, hanem elektromosan működött. Egy alkalommal, amikor végre elaludt Milán, nekiálltam fejni a konyhában. A konnektorhoz oda kellett húzni a széket, így a fal mellett egy széken ásítoztam, és emlékszem, azon töprengtem, hogy minden percnyi fejéssel eggyel kevesebb jut az alvásra, miközben három óra múlva biztosan felébred a „zabagép". Aztán már csak arra riadtam, hogy a fiam buliból hazatért édesapja áll felettem, és rázogat, mert elaludtam... és már réges-régen csak fejt és fejt a szerencsétlen készülék, én pedig egy tócsa tej közepén ülve aludtam.

Rohrböck Kinga

Olyan szerencsés voltam, hogy Dávidot és Tomit is egyéves korukig szoptattam, persze ez meg is látszott rajtam, sokat híztam közben. Amikor az ikrek Dalma és Bence megszülettek, őket is szoptattam. Elolvastam mindent, ami az ikrek szoptatásáról szól, sőt ki is próbáltam. Egyszer törökülésben betámasztva ültem, két párna a két oldalamon, és a két gyerek is az egyik illetve a másik cicimen csüggött. Gondoltam, milyen szuper, mennyi időt megspórolok vele! De amikor elkezdték a szopizást, felváltva nyeltek félte. Nekem pedig nem volt még négy kezem, hogy büfiztessem őket. Így maradt a kivárásos módszer: az kapott hamarabb, aki hamarabb kért!

Fiala Borcsa

Már kemény öt hete voltam anyuka, és mitagadás, marhára untam magam a négy fal között, összezárva egy óbégató csecsemővel. Úgyhogy addig-addig nyüstöltem életem párját, hogy én bizony világot akarok látni, amíg meg nem esett rajtam a szíve, és a hétvégére kirándulást tervezett. Olyan izgatott voltam a levegőváltozás gondolatától, hogy csak na! A férjem választása valami homályos okból és egy még homályosabb emlékű vállalati teambuilding miatt Ráckevére esett. Nosza, fel is kerekedtünk, babakocsi, hordozó, extrapelus, pelenkázós pléd, kiskendő, nagylepedő, plusz sapka, szúnyogháló, nálunk volt minden Jézuskától géppuskáig, amire kezdő szülőként az ember úgy érzi, hogy feltétlenül szüksége lesz. Ám amikor odaértünk Ráckevére, viszonylag hamar be kellett látnunk, hogy ott bizony nem akad túl sok látnivaló, ráadásul az időjárás is elég pocsék volt. Szemerkélt az eső, a viharos szél homokot és szúnyoglárvákat fújt a szánkba, valahányszor beszélgetni próbáltunk volna. Egy darabig kitartóan és néma csöndben róttuk az utakat, de aztán a babakocsi mélyéről harsány óbégatás jelezte: felébredt a trónörökös és táplálkozni óhajt. Fejvesztve visszarongyoltunk az autóhoz, gyorsan beültem, feltéptem a mellemen a göncöket, majd rácuppantottam a kisdedet.

Ebben a pillanatban tűnt fel a parkoló szélén egy nászmenet. Elöl a menyasszony, utána szép sorjában a teljes rokonság. Gyorsan oldalba böktem a férjemet, iszkoljunk innen, ha kedves az élete, nem akarom, hogy mindenki szemtanúja legyen az én intim pillanatomnak. Ezzel persze csak annyit sikerült elérnem, hogy épp egyszerre értünk a parkoló kijáratához a násznéppel. Kedves, közvetlen emberek voltak mind a százhúszan. Mintegy ötven centiről bekukucskáltak, ránk mosolyogtak, biccentettek. Én is visszabiccentettem, eltátogtam egy gratulálok-ot, ahogy illik. Húsz perccel később, amikor az utolsó ember is elvonult előttünk, és a kisded még mindig buzgón táplálkozott, végre kiszabadultunk a parkolóból. A férjem a biztonságunkat szem előtt tartva szép lassan, óvatosan gurult végig Ráckeve utcáin, én még mindig félig kitakarózva, cuppogó csecsemővel a mellemen. Úgyhogy aki esetleg valami véletlen miatt addig kimaradt volna a kebleim látványából, annak házhoz vittük a portékát.

Én az eset után csak azzal vigasztalom magam, hogy ha egyszer egy baleset következtében szétroncsolódna az arcom, vagy ad absurdum lerepülne a fejem, bárkit meg lehet kérni Ráckevén, hogy azonosítsa a holttestemet...

Gyurkó Szilvi

Imádtam terhesnek lenni meg babázni meg szoptatni... meg mindent! Zseniális időszak volt, de persze jól ráküldtem egy kis szorongást, hogy vajon elég tejem van-e, eleget eszik-e a gyerek, meg úgy egyáltalán, hogy jól csinálom-e én ezt az egészet. Úgyhogy elkezdtem tejfakasztó teákat inni, amitől konkrétan annyi tejem lett, hogy a cicim nagyobbra nőtt mint a lányom feje. Éééés, akkor azt gondoltam, hogy ezt valószínűleg túltoltam. Úgyhogy leálltam a teával, Lili meg nyolc-kilenc hónaposan úgy döntött, hogy az őszibarack ezerszerte finomabb mint amit én tudok nyújtani, és lejött a szerről.

Both Gabi

Mindig nagyon sok tejem volt, és mindegyik gyerekem elég problémásan szopott, de ezen már túl vagyunk szerencsére. Összesen hét és fél év telt el az életemből úgy, hogy várandós voltam és/vagy szoptattam. Az utolsó a kisfiam volt, akit két és fél évesen igencsak szerettem volna már elválasztani, ezért galád módon elutaztam tíz napra Berlinbe. Abban bíztam, hátha azalatt elfelejti ezt az egészet. Szép-szép a szoptatás, de azért ekkorra már egy kicsit elegem volt belőle. Amikor tíz nap után meglátott, az volt az első szava, hogy: CICI! És persze azonnal szopni akart. Még néhány hónapig szopott, de már nem olyan intenzíven, mint előtte. A mai napig emlegetik és kérdezgetik Elzával (aki már 11 éves), hogy biztosan nem maradt-e még egy kis tejecske a cicimben.

A másik sztori akkor történt, amikor felújítottuk a lakásunkat, és egy kölcsönlakásban „csöveztünk". Akkor még csak két gyerekünk volt. Szakaszosan költöztünk vissza, és közben eladóvá vált a lakás, amit egy ingatlanközvetítő mutogatott a leendő vásárlóknak. A mélyhűtő tele volt lefejt anyatejjel, (ami nem fogyott el, azt a fürdővizükbe öntöttem, tényleg tejben fürösztöttem őket). Az ingatlanközvetítő – ki tudja, miért, – lekapcsolta a biztosítékot, amikor elment, és az anyatej felolvadt, aztán kifolyt a mélyhűtőből, és amikor legközelebb mentünk oda holminkért, olyan, de olyan bűz áradt mindenhonnan, amit még soha életemben nem éreztem.

Pásztory Dóri

Barnabás születése előtt egy szülősre felkészítő tanfolyamra jártunk, ami állati jó volt. Ott hallottam először, hogy léteznek laktációs tanácsadók, akik segítenek a szoptatási nehézségekben, meg az igény szerinti szoptatásról, az elektromos és kézi fejőgépről, bimbóvédőről és hasonló szuperszexi dolgokról. Marcival kikerekedett szemekkel bámultunk egymásra, amikor eljöttünk, és én váltig állítottam, hogy nem leszek mindössze két cici, az én melleimen aztán nem fog éjjel-nappal lógni a gyerek, az tutifix. Ilyen és ehhez hasonló rendkívül határozott és ellentmondást nem tűrő kijelentésekből volt még egy pár. Aztán megszületett Barnabás és az „én" kicsit visszavett az arcából. A szoptatási nehézségek széles skáláját jártuk végig, a laktációs tanácsadó a családunk része lett néhány hétre, és többet beszéltem vele, mint a férjemmel. Fejőgépek minden típusával (beleértve a kórházakban használt ipari változatot is, amin aztán tényleg egy fejős tehénnek éreztem magam) közeli kapcsolatba kerültem. A bimbóvédő minden méretét és típusát ismertem, és az óramű-pontosságú szoptatástól eljutottunk az igény szerintiig. Voltak csodás, meghitt pillanatok, és volt, amikor utáltam az egészet. Egyszer boldog voltam tőle, máskor meg zokogtam. Az első igazi próbatétele volt a szülői létemnek, az első igazi, küzdelem volt a gyerekemért, az első olyan élményem volt, amikor megtapasztaltam, hogy valakiért képes vagyok teljesen leépíteni az egómat. Hosszú volt, rögös, de megérte.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Marko Poplasen