„Mi annak örülünk, ha meghekkelik a termékeinket” – Egy kudarcba fulladt sajtóút története
-
Rettentően érdekelt, mégis milyen emberek állnak az általam kinézett fotelek, asztalkák, textilek és kiegészítők mögött. (Kicsit regényesen úgy képzeltem, olyan lesz az egész, mint a Gruban, csak itt a hegyes orrú, kedves gazember helyett Ingvar Kamprad fogja irányítani a sárga-kék minyonokat.)
Felvérteztem magam csupa kellemetlen, szurkálódós kérdéssel, amivel majd jól leránthatom a leplet az ott dolgozókról! Majd én pipecül térde kényszerítem őket, vallják csak be, rabszolgasorban tartják őket, otthon bosszúból csupa-csupa JYSK holmival tömik tele a lakásukat, és amúgy is a könyökükön jön ki a hülye húsgombóc meg a lazac!
Azonban amint beléptem a főhadiszállásra, rögtön éreztem, hogy ez a térdrekényszerítés nem lesz épp fáklyásmenet. Amerre csak néztem, párás tekintetű, mosolygós és készséges arcok fogadtak. Na sebaj, gondoltam, engem sem ejtettek a fejemre, akkor is kihozom belőlük a magyaros keserűséget. A délelőtti terepszemle után le is csaptam Sarah Fager dizájnerre, aki többek között gyerekbútorokat is tervez. Ráadásul (a nyomaték kedvéért) épp az ebédideje kellős közepén vetettem rá magam. Szeme sem rebbent, félretolta a húsgolyóit, majd kedvesen és segítőkészen elmesélte, hogyan vesz részt maga a célcsoport is az egyes termékek megalkotásában.
– Amint elkészülnek az egyes termékek prototípusai, több iskolába is ellátogatunk, ahol megmutatjuk őket a gyerekeknek. Kíváncsiak vagyunk, hogyan reagálnak rá, hogyan használják őket. Egyúttal természetesen az ötleteiket is megoszthatják velünk. De gyakran hívunk gyerekeket a fejlesztőrészlegeinkbe is, illetve az egyes termékeket otthoni kipróbálásra is elküldjük.
Na jó, ez így mind nagyon szép, de mi újság a naprakész trendekkel? – kötöttem az ebet a karóhoz. Mennyire tudják az új irányzatokat, divatos klipeket, filmeket belevonni a termékek dizájnjába? Hol van egy Star Wars-os, Twilight-os, vagy Tarzanos cucc?!
De Saraht nem sikerült kibillentenem derűs nyugalmából.
– Előfordul, hogy megihletődünk egy-egy olyan dolog kapcsán, amelyik épp fut. De ami ennél sokkal érdekesebb, hogy észrevettük, a fiatalok mennyire szeretik meghekkelni a dolgokat. Ha arra tudjuk inspirálni őket, hogy meghekkeljék a mi cuccainkat, hogy a saját személyiségükre, képükre formálják, annak nagyon örülünk. Szoktunk nekik ötleteket adni, hogyan tudják meghekkelni a dizájnjainkat, de őszintén szólva nálunk ehhez sokkal jobban értenek.
Hú, ez bitang jól hangzik! - gondoltam. Lelkesedésemet azonban nem mutattam, hanem pókerarccal tovább kötözködtem. Azt firtattam, hogy mi a tervezés során a legnagyobb kihívás. És itt, végre egy halvány zavartságot láttam interjúalanyom arcán! Háhá, megfogtalak! – reménykedtem.
– Mivel nagyon nagy mennyiségben termelünk, és nem szeretnénk levegőt szállítani keresztül-kasul a világban, a legnagyobb nehézséget a termékek minél laposabb csomagolása jelenti. Ez néha elég frusztráló tud lenni. Mert ha nem sikerül optimalizálnom a csomagolást, akkor a termék drágábban tud csak a boltokba kerülni, és olyankor kevesebb ember engedheti meg magának, hogy megvásárolja. Úgyhogy hosszú távon a céget, a vásárlókat és a környezetvédelmet is azzal szolgálom, ha sikerül mindent a lehető leglaposabbra tervezni a csomagolás szintjén.
Sarah azonban ezt is úgy adta elő, hogy látszott, valóban örül annak, hogy a végén mindent jól kilapíthat. Ennyi, ez a nő reménytelen... Vele felsültem, de sebaj, irány a következő alany!
A konyharészlegen az IKEA egyik főszakácsa beszél, a javarészt francia zsurnalisztákból álló közönségéről pedig messziről látom, teljesen odáig van érte. És ennek nemcsak a séf sármos arcéle az oka, hanem az a csupa mosoly lelkesedés, amivel épp azt magyarázza, hogyan próbálja huszonöt éve (!) a legjobb minőségű lazacot megszerezni a legjobb áron. Mindeközben pedig olyan gyöngéden simogatja az előtte heverő halat, hogy ha a férjem nyúlna így hozzám, egy darab panaszszavam nem lenne, komolyan. Látom, ezen a csávón képtelenség lesz fogást találni. (Nem is mernék, még bosszúból jól megblansíroz a felhevült francia nőhorda.)
Úgyhogy továbbállok, de nem jutok sokáig. A szemem megakad néhány bűbájos múmián, cuki vámpíron, meg tüneményes denevéren. (Mondtam már, hogy imádom a Halloweent?) Kekec tervembe tüstént hiba csúszik... Miközben lelkesen gusztálgatom a vámpír tematikájú képeskönyvet és kiegészítőket, újabb derűs ábrázat tűnik fel mellettem: Bodil Fritjofsson, akinek a nevéhez fűződik a 2017-es LATTJO kollekció. A csaj máris lelkes magyarázatba kezd:
– Ezek a karakterek mind a Dreamworksszel együttműködve készített rövidke rajzfilmjeink szereplői. A figurákkal zsúrokra is készülünk, tehát a könyveken és a babákon, ágyneműhuzatokon kívül majd lesznek papírtányérok, poharak is...
– És lufik? – csillan fel a szemem, magamban már az elkövetkező halloween partimat szervezve.
– Lufik sajnos nem... Beszüntettük a lufik gyártását annak ellenére, hogy hihetetlen népszerűek voltak. Előfordult néhány baleset, ezért abbahagytuk.
Pedig a lufikat aztán tényleg állati laposra lehetne csomagolni, gondolom magamban, de szóhoz már nem jutok, mert Bodil a telefonján gyorsan megmutatja, miről is van pontosan szó.
Ennél a pontnál pedig úgy vagyok vele, hogy kész, engem megvettek kilóra, én itt képtelen vagyok belekötni bármibe. Ezek a tervezők tényleg halál lelkesek, büszkék arra, amit csinálnak, és abszolút nyilvánvaló, hogy a szívük is kéken és sárgán dobog.
Úgyhogy amikor Bodil a Soft Toy kampányról kezd magyarázni, ahol a gyerekek beküldött rajzaiból készítenek plüssjátékokat, hogy milyen szuper, mert a játékok megvásárlásával a gyerekek más gyerekeken tudnak segíteni, akkor azon kapom magam, hogy már én is olyan „svédesen derűsen” mosolygok. Hát még, amikor hozzáteszi, hogy Magyarországon ez milyen elképesztően sikeres, és hogy karácsonykor viszik a jótékony plüssöket, mint a cukrot!
Annál a pontnál pedig, amikor azt meséli, hogy találkozott azzal a dél-koreai kislánnyal, akinek ugyan nem tudták nagy tételben legyártani a rajza alapján a játékot, mert túl bonyolult volt, de ő mégis készített neki egyet, amit aznap reggel személyesen adott át, ekkorra a meghatottságom és a lelkesedésem már nem ismer határt.
Kész, vége, nekem annyi. Ez itt nem fog menni. Sutba dobom a kötözködős énemet, és miközben sárgára vált arccal kifelé igyekszem, magamban Ingvar nevét dúdolom.
Fiala Borcsa
