Gyerekkorában nem járhatott edzésre, most tesz azért, hogy mások bokszolhassanak

–

Reggel érkezünk a bokszterembe, így nyugalom és csend fogad: fotós kollégámmal meg is csodáljuk a ringet és a sok bokszzsákot. Aki ugyanis nem próbálta még ezt a sportot, annak már egy ringbe belépni önmagában is izgalmas. A falon kisebb-nagyobb bokszkesztyűk sorakoznak: a kisgyerekektől a kis- és nagykamaszokon át a felnőttekig mindenféle korosztály érkezik a dunaföldvári bokszterembe heti több alkalommal. Akad, aki egyéni edzésre jön, más csapatban fejlődik. Ahogy Török Livi mondja: a lényeg számára, hogy mindenki megtalálja a számítását és örömét lelje a sportban.

Közben elkészülnek a portrék, és letelepedünk a ringbe beszélgetni. Nem lepődöm meg, amikor Török Livi elmeséli, már gyerekkora óta imádta a sportot. Mégis várnia kellett, míg rendszeres keretek között, egyesületben élhetett a szenvedélyének.

„Egy Tolna megyei kis faluban, Magyarkeszin nőttem fel, ahol egy lánynak nem igazán volt sportolási lehetősége: egyetlen fiúfocicsapat működött. A szüleimnek nem tellett arra, hogy Tamásiba írassanak sportolni, hiszen hárman voltunk testvérek – csak egy mehetett volna közülünk, így az igazságosabb utat választották. Egyikünk sem csatlakozott egyesülethez”

– meséli Török Livi, aki az általános iskola alatt futott vagy otthon próbált edzeni, hogy a sport iránti szenvedélyének hódolhasson.

A sportág, ami szerelem volt első látásra

A középiskola aztán új lehetőségeket hozott: mire Livi ide került, már az egyik ismerőse ritmikus sportgimnasztikázott. Nagyon tetszett neki ez a sport, ezért igyekezett ellesni ezt-azt a lánytól, gyakorolni otthon, amit tőle látott.

Amikor pedig továbbtanult, ő is ezt a sportágat választotta. „Nyilván hátrányban voltam azokhoz képest, akik kiskorukban kezdték, de a szorgalmammal egész jól fel tudtam zárkózni, és három évig versenyeztem csapatban szép eredménnyel” – idézi fel. Az RSG és a boksz persze kevésbé rokonsportágak, így az út, amíg megtalálta a maga sportját, kacskaringós volt.

„Tudni kell, hogy a családomban egy érdekes helyzet állt elő a kezdetektől: anyukám mindig lánygyerekekre vágyott, és tőle egy elég nőies iránymutatást kaptunk. Apukám viszont inkább fiús apának érezte magát, akinek végül három lánya született. Ehhez mérten gyerekkorunkban mi fát vágni, nyilazni, lőni és barkácsolni tanultunk. Bennem ez a fajta kettőség ezért mindig is megvolt” – meséli a bokszedző.

Az érettségi után Török Livi Budapestre költözött és elhatározta, addig, amíg kitalálja, mit is szeretne kezdeni az életével, dolgozik, eltartja magát. Ekkoriban sétált le először egy bokszedzésre csak úgy, és azonnal érezte: ez a sportág bizony szerelem első látásra.

Ahogy utólag felidézi: azért az édesapjának való bizonyítási vágy is ott munkált benne.

Néha dupla annyit kell teljesíteni, de megéri

„Az első versenyemet csak fél év edzés előzte meg, és az az igazság, hogy jól kikaptam” – meséli nevetve.

Nem bánta, hiszen a korábbi sportmúltjából megtanulta, a vereség is az élet része, a kudarcokból pedig szorgalommal és sok munkával fel lehet állni.

„Azt hiszem, mondhatom, hogy országos szinten egész jó voltam. A nemzetközi versenyeket már nem céloztam meg, hiszen egyrészt felnőttként kezdtem, másrészt 14 órában dolgoztam akkoriban, és nem tudtam élsportolóként edzeni és élni” – emlékezik vissza. A sportág iránti rajongás azonban nem hagyott alább: ennek ellenére nem magától született meg benne az edzősködés gondolata.

„Az edzőteremben, ahova bokszolóként jártam, az egyik személyi edző megkért, hogy tanítsam bokszolni. Ő vetette fel, nem akarok-e edző lenni, mert szerinte sokan nyitnának akár az egyéni órák felé is, hiszen van, akit érdekel a boksz, csak épp fél lemenni egy terembe” – mondja Török Livi. Végül átgondolva az ötletet arra jutott, valóban lenne kedve kezdőkkel és gyerekekkel is foglalkozni, így először elvégzett egy OKJ-s képzést, majd a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szükséges szakán diplomázott le.

Azt mondja: az elejétől tudta, fiatal nőként talán még többet kell teljesítenie, mint másnak, hogy komolyan vegyék ebben a sportágban edzőként is.

Így indult neki a feladatnak, és nem bánta meg, hiszen azóta ez lett a hivatása.

A gyerekek itt magabiztosságot találnak

Török Livi először a helyi Máltai Szeretetszolgálat tanodájában kapott helyet, amíg nem lett kész a saját terme. Itt találkozott olyan hátrányos helyzetű gyerekekkel, akik szívesen sportoltak volna, de nem tudták fizetni a tagdíjat.

„Ez egy fontos misszióm a kezdetektől: nem felejtettem el, hogy én anno gyerekként, miért nem tudtam sportolni. Szeretném megadni a lehetőséget nekik is, ezért őket ingyen fogadom. Egyrészt értelmes szabadidős tevékenységet kapnak, ahol sokszor csapatban kell dolgozniuk, együtt kell működniük másokkal. Másrészt megszeretik a mozgást, a sportot, és ez már egész életükre adhat valamiféle kapaszkodót” – magyarázza a bokszedző.

Persze, nem egy gyerek akad, aki lemegy a bokszedzésre, és azt gondolja, övé a világ, csak mert látta a Rocky-filmeket vagy épp pár alkalommal kesztyűt húzott. Azonban néhány edzés után mindenki számára kiderül: szorgalmasan kell tanulni ahhoz, hogy valaki jól tudjon ütni vagy védekezni.

„Az első lecke minden új gyerek számára az, hogy a boksz­tudással nem lehet visszaélni. Mindig azt mondom nekik, ha megtámadnak, fuss el. Ha az lehetetlen, akkor kezdd el védeni magad” – mondja Török Livi.

Sok szülő aggódva hozza a gyereket, mert bár nagyon akarna jönni, de féltik az ütésektől. Az edzés természetesen teljesen biztonságos, versenyezni pedig nem mindenkinek kell, de aki szeretne, fejvédőben és fogvédővel teheti. „Nem egy olyan gyereket hoztak, aki túlságosan visszahúzódó, vagy épp cikizik, bántják, itt pedig cserfes lesz és önbizalmat szerez. Ez nem azt jelenti, hogy utána verekedéssel oldja majd meg a problémáit, viszont sokkal inkább ki fog tudni állni magáért akár szavakkal is. Nagyon szeretem látni, ahogy a hozzám járó gyerekek szép fokozatosan megtalálják ezt a magabiztosságot” – osztja meg az egyik legfőbb motivációját.

Az eredményért küzdeni kell

Török Livi számára igazán lényeges szempont, hogy ne a versenyzésen legyen a fókusz, mivel sokszor éppen az veszi el a gyerek lelkesedését, ha muszáj megmérettetni. „Mindenkinek megvannak a maga képességei és elképzelései. Aki szeret versenyezni, az mehet, de ott is fontos, hogy meglegyen a fokozatosság. A verseny nagyon-nagy nyomás, és felnőttként sem könnyű kezelni a vele járó stresszt, ezért is jók például a házi bajnokságok” – fejti ki az edző, aki emellett azt is fontosnak tartja, hogy a gyerekek találkozzanak a vereség és a talpra állás élményével.

„Úgy tapasztalom, ma sokkal távolabb állnak tőlük ezek a fogalmak, és nehezebben veszik a hasonló akadályokat. Mindenki akarja az érmet, és sokszor úgy is kikéri magának, hogy nem nyert, ha nem tett bele annyit.

A sikerélmény nagyon fontos, és ezt edzőként mindenkinek igyekszem megadni, de szeretném, ha azzal is tisztában lennének: az eredményekért küzdeni kell” – foglalja össze.

Azt mondja, ha valaki egy-két év után továbbáll és más sportágat választ, az sem gond – bár természetesen sokszor sajnál egy-egy kedves tanítványt –, a fő, hogy sportol tovább. A megtanult mozgásanyag pedig már az övé, azt sosem veszíti el. 

„Mindig csinálni fogom, ez a hivatásom”

Török Livitől sokszor kérdezik, miért választott egy kisvárost, amikor Budapesten kezdte a pályáját. Dunaföldvárra szinte véletlenül sodorta az élet, volt párjával átutazóban a Dunát átszelő hídon autózva tetszett meg nekik a hely.

„A gyerekkoromból is adódik, hogy jólesik, ha egy kisebb közösségben élhetek, ha ismerem a szomszédjaimat, ha a boltba menet három-négy ismerőssel találkozom és beszélgetek.

Bokszedzőként is jó érzés egy hasonló helyen lenni: a környéken nálam lehet bokszolni, nem egy vagyok a sok közül, ezért érzem az igazi megbecsülést a munkám kapcsán” – mondja.

A sport nyomán Török Livi egyébként a média világát is megismerte: az Exatlon versenyzője volt többszöri hívás után. Egy tévés produkció kapcsán ugyanis bokszolni tanított egy énekest, ezért a szerkesztők célzottan keresték meg. Kétszer nemet mondott, végül a családja unszolására – akik nézték a műsort –, harmadszorra belevágott. 

„Jó tapasztalat volt, úgy érzem sikerült teljesítenem, amit elsődleges célként kitűztem ott: hogy megmaradjak sportolónak. Mégsem szeretnék többet tévéműsorban részt venni, nem kaptam kedvet ehhez a világhoz” – jelenti ki. De sokféle tervet dédelget a jövőre nézve: szeretne bővülni és a környéken több szakosztályt kialakítani. Szülőfalujában és más településeken is szívesen nevelne ki edzőket, akik foglalkoznak a helyi gyerekekkel, két-háromhetente pedig ő is elmenne tréninget tartani minden egyesülethez tartozó településre. Azokat a gyerekeket pedig, akik szívesen belevágnának a versenyzésbe, az egyesület szintén támogatná. „Mindig csinálni fogom, akkor is, ha nem éri meg, akkor is, minden félretett pénzem eszközökbe és az egyesületembe ölöm. Egyszerűen ezt szeretem, ez a hivatásom” – mondja Török Livi.

Széles-Horváth Anna