Street Books: életeket ment a portlandi biciklis könyvtár
Nem kell hozzá igazolvány, lakcímkártya, és nincs késedelmi díj sem – a portlandi Street Books mozgókönyvtárban elég egy keresztnév ahhoz, hogy valaki könyvet kölcsönözhessen. Az utcai könyvtár azért jött létre, hogy a hajléktalan emberek számára is elérhetővé tegye az olvasást, de a kezdeményezés ennél sokkal többet jelent: közösséget teremt, visszaadja a méltóságot, és olykor szó szerint is életeket ment. Bánhegyesi-Tóth Balázs írása.
–
Egy szerdai délelőtt, Portland belvárosában. A Trinity katedrális elé lassan gördül be egy háromkerekű bicikli. A csomagtartóján láda, benne nem zöldségek vagy szerszámok sorakoznak, hanem könyvek: többek közt Octavia Butler, Colson Whitehead és Bruce Springsteen művei közül lehet válogatni. A bicikli köré hamar kisebb társaság gyűlik. Van, aki a templom melletti közösségi étkeztetés miatt van itt, más csak ismerősökkel vált pár szót – és persze többen könyvet is kölcsönöznek. Nincs igazolvány, nincs lakcímkártya, nincs késedelmi díj: csak egy keresztnév kerül fel a listára, és egy kötet a hátizsákba, derül ki a Portland Monthly riportjából.
A Street Books, egy nonprofit kezdeményezés, amely 2011 óta működtet mozgó könyvtárakat a hajléktalan vagy állandó lakcím nélkül élő emberek számára, akik így más könyvtárakból kiszorulnak. Heti tizenkét alkalommal gurulnak ki a város különböző pontjaira, hogy könyveket adjanak kölcsön, olvasószemüveget osszanak, vagy egyszerűen beszélgessenek azokkal, akik megállnak mellettük.
A kezdetek – kísérletből közösségi küldetés
Amikor Laura Moulton 2011 nyarán először vitte ki a könyveket, legfeljebb három hónapot szánt a projektre. Művészeti kísérletnek szánta: szerette volna megtapasztalni, mi történik, ha az utcán élő emberek számára kínál olvasnivalót. A környezete szkeptikus volt, sokan biztosra vették, hogy a kötetek gyorsan eltűnnek, és soha nem látja viszont őket.
Ehhez képest már az első hetekben kiderült, hogy a könyvek nemcsak visszakerülnek, de újabbakat is kérnek helyettük. Egy férfi például, miközben leadta az olvasnivalót, egyszerűen csak annyit mondott: „Akkor jövő héten találkozunk.” Ekkor döbbent rá Moulton, hogy a kísérlet túlmutat önmagán: közösség kezd formálódni a könyvek körül.
„Elképzelni sem tudtam még akkor, hogy ez a kezdeményezés egyszer virágzó nonprofit szervezetté növi ki magát” – mesélte februárban a KATU televíziónak Moulton.
Már az elején sorra dőltek meg a hajléktalan emberekkel kapcsolatos előítéletek is. Volt, aki Nietzschet keresett, más Thomas Pynchont olvasott, egy visszatérő olvasó pedig rendre orosz klasszikusokat kért.
„Ez egy állandó tanulási folyamat volt, újra és újra felül kellett vizsgálnom a gondolkodásomat. Minden alkalommal, amikor meglepődtem egy kérésen, rájöttem, hogy magam is előítéleteket hordoztam” – vallotta be Moulton a The Scholarly Kitchennek.
A kezdetekhez szorosan kötődik Ben Hodgson története is. Ő az utcán élt, amikor először könyvet kölcsönzött a bicikli mellől. Első találkozásaik egyikén humorosan számonkérte a kínálatot: „Milyen könyvtáros az, aki nem tart P. G. Wodehouse-t?” – ezzel is bizonyítva, hogy az utcai könyvtár olvasói igényes közönség. Hodgson később a Street Books igazgatótanácsának tagja és munkatársa lett, ma ő felel a leltározásért és a logisztikáért, sőt, 2021-ben az alapító Moultonnal közösen megírta a szervezet történetét Loaners: The Making of a Street Library címmel.
?si=6vq_9zc44LIAF25KHogyan működik ma a Street Books?
A Street Books ma már városszerte ismert találkozási pontot jelent az emberek számára. A könyvek kölcsönzése mellett egyre inkább a szövődő kapcsolatok és az apró gesztusok adják a szervezet igazi súlyát.
A könyvkölcsönzés ritkán ér véget a kötet átadásával. Sokszor hosszú beszélgetések kezdődnek a bicikli mellett. Kerry Robinson, aki hajléktalan emberként először olvasó volt, majd később maga is könyvtáros lett, így fogalmazott:
„Van, aki azért olvas, hogy elmeneküljön a problémái elől. Van, aki azért, mert az olvasás jó unaloműző. Tudjuk, hogy a tétlen elme az ördög játszótere, és a tétlen kéz is gondot jelenthet. Ha olvasol, az néha lehetőséget ad arra, hogy kiszabadulj a saját valóságodból.”
A szervezet külön figyelmet fordít a fiatalokra is: ifjúsági programjuk keretében olyan gyerekeknek és kamaszoknak is kínálnak könyveket, akik bizonytalan lakhatási körülmények között élnek. A kifejezetten nekik összeállított gyűjteményben mesekönyvek, ifjúsági regények és kortárs szerzők művei is helyet kaptak, hogy az olvasás élménye ne csak a felnőttek kiváltsága legyen.
View this post on Instagram
A számok is évről évre emelkednek: amíg 2023-ban kb. 7500 könyvet és 786 szemüveget adtak ki, egy évvel később már 8 419 kötet és több mint 1 000 szemüveg talált gazdára.
Diana Rempe, a szervezet egyik legrégebbi munkatársa szerint a Street Books lényege azonban nem a számokban mérhető:
„Ez az egész arról szól, hogy másfajta kapcsolat alakulhasson ki olyan emberek között, akik egészen eltérően élik meg a világot – vagy épp a benne lévő szenvedést.”
Rempe szerint óriási jelentősége van annak, hogy a könyvtáros visszatér a kért kötettel. Azt üzeni ezáltal, hogy az olvasó vágyai, kívánságai számítanak – ez egy olyan rendszerben különösen fontos, ahol a rászorulóknak többnyire be kell érniük azzal, amit éppen kapnak.
Több mint könyvek: közösség és túlélés
Van a Street Booksnak egy más jellegű, de fontos szolgáltatása is. A naloxon egy életmentő szer, amely túladagolás esetén gyengíti az opiátok hatását. Az önkéntesek rendszeresen visznek magukkal néhány adaggal, mert tudják: bármikor szükség lehet rá.
Egy könyvtáros így mesélt erről: „Megtörtént, hogy valaki összeesett közvetlenül mellettünk. Ha nincs nálunk naloxon, talán már nem él. Nem vagyunk orvosok, de nem hagyhatjuk magára az embert, akivel tegnap még arról beszélgettünk, milyen könyvet keres.” Ez a fajta rugalmasság – hogy a könyvtár a szó szoros értelmében életet menthet – egyáltalán nem volt benne az eredeti tervben, de mára szerves része lett a működésnek.
View this post on Instagram
Az apróságok is sokat számítanak. Egy olvasó például minden héten szemüveget keresett, mert a régiek rendre eltörtek vagy elvesztek. Mások száraz zoknit kértek, amikor a hosszú, esős portlandi télben mindenük átnedvesedett.
A könyv mellé mindig kerül egy-két praktikus tárgy is, ami kicsit könnyebbé teszi a túlélést az utcán élők számára.
Nagyon fontos az ingyenes ID-klinika szolgáltatás is – segítségével az utcán élők pótolhatják az elveszett személyi irataikat és más fontos dokumentumaikat: ez sokszor az első lépés ahhoz, hogy újra hozzáférjenek alapvető szolgáltatásokhoz.
A közösséghez tartozás szintén nem mellékes hozadéka a projektnek. Egy férfi, aki évekig hajléktalanként élt Portland belvárosában, egyszer így fogalmazott: „Nem a könyvek miatt járok ide. Hanem mert tudják a nevemet. Emlékeznek rám, megkérdezik, hogy vagyok. Ez nekem mindennél többet jelent.”
Laura Moulton szerint „az olvasás élménye összeköt minket, de ami igazán számít, az az, hogy közben látjuk egymást. A Street Booksnál a „látás” szó szerint is értendő: szemüvegektől a fényforrásokig sok mindent biztosítanak annak érdekében, hogy az emberek olvashassanak. De legalább ennyire számít az is, hogy van valaki, aki figyel rájuk, aki hetente ugyanott, ugyanabban az időben várja őket.
A Street Books egy olyan rést tölt be, amit a hivatalos szociális ellátórendszer sokszor nem tud: a folyamatos, személyes jelenlétet. A könyvtárosok nem szociális munkások, mégis gyakran ők az elsők, akikhez segítségért fordulnak az emberek. Nem minden problémára tudnak megoldással szolgálni, de az már önmagában sokat ad, hogy valaki emlékszik a történetükre.
Értékek és társadalmi kiállás
A Street Books működését nemcsak a könyvek és a személyes találkozások határozzák meg, hanem az is, hogy nyíltan kiállnak bizonyos ügyek mellett. Az elmúlt években például részt vettek abban a jogi küzdelemben, amely egészen az amerikai Legfelsőbb Bíróságig jutott: arról kellett dönteni, megbüntethetik-e a városok a hajléktalan embereket azért, mert közterületen alszanak, miközben nincs elegendő szállás számukra. A Street Books ebben az ügyben is megszólalt, hangsúlyozva: a hajléktalanság nem bűncselekmény.
Szövetséget vállaltak a Welcome Home Coalition nevű helyi szervezettel is, amely a stabil és megfizethető lakhatásért dolgozik. De nemcsak a politikai és jogi térben aktívak: a portlandi városi archívummal közösen életútinterjúkat rögzítettek hajléktalan olvasókról, hogy történeteik a város hivatalos emlékezetének is részei legyenek.
Írókat és költőket is bevontak: több felolvasóest és jótékonysági esemény bevételét ajánlották fel a Street Books javára, így a szervezet nemcsak a rászorulók, hanem Portland kulturális életének is szerves részévé vált.
View this post on Instagram
Együttműködtek újságírókkal is: a ProPublica riporterei például közvetlenül a könyvtár olvasóit szólaltatták meg a hajléktalantáborok felszámolásának következményeiről.
Értékeik között központi helyen szerepel a méltóság tisztelete és a hajléktalanság kriminalizálása elleni kiállás. A szervezet víziója mindezt így foglalja össze hivatalos weboldalán: „Olyan világot építünk, ahol a lakhatás alapvető emberi jog, és ahol senki nincs kizárva a kultúrához való hozzáférésből.”
A Street Books példája azt üzeni: a könyv lehet történet, menedék vagy éppen életmentő eszköz – de mindenekelőtt eszköz arra, hogy meglássuk egymást.
Kiemelt kép forrása: Facebook/ Street Books hivatalos oldala