Képernyőidő a gyerekeknél: nem a mennyiségre, hanem a minőségre kéne figyelnünk

–

Gyerekek kezéhez nőtt telefon: a valóság összecsap a jó szülőség igényével

Annyi mindent számolunk manapság: hány lépést tettem meg, mennyi kalóriát fogyasztottam és égettem el, hetente hány órát töltök megbeszélésekkel, mennyit alszom, milyen a pulzusszámom, mennyit használom a laptopomat – és persze a telefonomat. Tele van ilyen számokkal a modern élet. Egy részük érdekes, azzal foglalkozunk, a többinek meg próbálunk nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani.

Szülőként is egy csomó ilyen számolást csinálunk, ezekben az években talán leggyakrabban az internet és a digitális eszközök kapcsán. Az internet megjelenése óta az az alapkérdés, hogy hány órát tölt a gyerek a gép, telefon, tévé előtt – és ehhez képest mennyi lenne az ideális. Az ajánlások többsége is ezt sugallja a szülőknek, emellett tippeket ad ahhoz, hogy ezt az időt (ha lehet) hogyan csökkentsék a lehetséges minimumra. Miközben tudjuk, hogy minden korábbinál jobban integrálódtak az okoseszközök a szülők életébe (már a várandósság kísérése is sok esetben alkalmazásokkal történik), tehát egyre nehezebb a kisgyerekeket távol tartani ezektől. Ennek ellenére egyre egyértelműbben fogalmaznak a szakemberek:

hatéves kor alatt lehetőség szerint ne használjon okoseszközt a gyerek, és utána is, 12 éves koráig nagyjából napi egy-két óra lehet(ne) a maximum. 

A digitális szülőséggel kapcsolatos beszélgetésekben a legtöbbször én magam is ezeket a kérdéseket kapom meg: hány évesen vegyük az első készüléket a gyereknek, és napi hány óra használatot engedjünk meg neki.

A szülők elvárása, hogy a fenti kérdésekre választ kapjanak, teljesen érthető. Azt éreznék segítségnek, ha tiszta kereteket (számokat) kapnának, amihez utána tartani tudják magukat. Vagy legalábbis egyértelmű lenne, ha távol kerülnek az ideális helyzettől. 

Szóval, az egyik oldalon ott van a tiszta és egyértelmű igény néhány számra, ami segítene elég jó szülőnek lenni a digitális világban is. A másik oldalon meg ott a valóság.

Az élet, amiben lehetetlen követni, valójában mennyi időt telefonozik, és ül, áll, fekszik képernyő előtt egy gyerek.

Vannak helyzetek, amikor több gyerek verődik össze, és néznek egy eszközt, máskor az idősebb testvér videójátékozása zajlik ugyanabban a szobában, ahol a kisebb van, így ő óhatatlanul is részese lesz ennek az aktivitásnak, arról nem is beszélve, hogy az üzletektől az autókon át az iskolákig gyakorlatilag mindenhol képernyők vesznek minket körül. Az otthonról dolgozó, számítógéphez kötött munkát végző szülőkről nem is beszélve. 

A képernyőidő számolgatása alapvetően arra az időszakra nyúlik vissza, amikor még csak a tévé volt. A mai szülők többsége mit nem adna ezért a helyzetért, ami ezeket a boldog békeidőket jellemezte: a tévé nem volt okos, nem volt interaktív, nem lehetett bevinni a vécére, simán ki lehetett kapcsolni, vagy egyszerűen csatornát váltani. Ma viszont nagyon más a helyzet: nem csak a tévé van, sőt, a tévé egyre kevésbé fontos, a gyerekeinknek legalábbis biztosan.

A Time magazinban nemrég megjelent egy publicisztika arról, hogy vajon nem totál lehetetlen (és felesleges)-e a képernyőidő számolása? Van-e értelme ennek az egésznek, vagy inkább el kellene engedni, mint a kalóriák számolását, amivel csak szorongást keltünk magunkban, és szinte kizárt, hogy a vágyott, ideális célt (legyen szó radikális fogyásról, vagy digitális detoxról) elérjük. A szerző utánanézett, hogy 1980 és 2000 között a táplálkozással foglalkozó könyvek nagy része a kalóriák számolását ajánlotta, azonban ez a 2010-es évektől kezdve már „kiment a divatból”. Pontosabban: árnyaltabban látják a szakemberek a helyzetet – egyaránt hangsúlyozzák a megfelelő kalóriabevitel szükségességét is, meg azt is, hogy az is számít mikor eszünk, meg hogyan, és nem csak az, hogy mennyit. 

Kalóriák és percek

A magyar adatok alapján az 5–15 éves gyerekek majdnem mindegyike mindennap internetezik.

Az internethasználat mértéke pedig az életkorral és az idő múlásával párhuzamosan növekszik. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Digital parenting kutatásának 2020. évi adatai arra mutatnak rá, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a saját mobiltelefonnal bíró magyar gyerekek száma. A háztartások több mint 80 százalékában van mobiltelefon, és azt a gyerek is használja. Egy másik magyar kutatásból pedig az derült ki 2023-ban, hogy a 14–25 éves gyerekek és fiatalok 43 százaléka napi 4 óránál is több időt tölt online. (Minden adat megtalálható itt.)

Persze, a fenti gondolatok fényében itt is érdemes feltenni a kérdést, vajon hogyan jött ki ez a szám. Élek a gyanúperrel, hogy ha tényleg minden képernyőidőt összeadnánk, még ennél is magasabb adatot kapnánk. 

Ha az Egyesült Államok számait nézzük, a 8–12 évesek közel felének van saját telefonja, amit a szülők 80 százaléka nem helyesel ugyan, de ettől még a készülékeket megveszik, ennek következtében pedig egy átlagos amerikai gyerek ma már napi öt és fél órát tölt képernyő előtt, az idő nagy részében a YouTube-on és különböző közösségimédia-platformokon.

Ezzel pedig eljutottunk a mai kor talán legkeményebb digitálisszülő-feladatáig: a képernyővel bíró eszközök a mindennapi tevékenységeink szerves részévé váltak. Van persze „tévéfunkciójuk” is, amikor passzívan nézünk egy tartalmat, de ezen túl minden mást is ott csinálunk, és ott csinálnak a gyerekek is: beszélgetés, munka (házifeladat-írás), szórakozás, programszervezés vagy akár meditálás. Bármi megtörténhet online. 

A Time újságírója ezért amellett érvel, hogy

engedjük el a képernyőidő számolását, és a mennyiség helyett a minőséget próbáljuk figyelni, és abban tudatosabbak lenni, hogy az eszközök előtt töltött idő mit ad hozzá az életünkhöz, mit vesz el tőlünk, és hogyan tudunk egyensúlyt teremteni magunknak.

Hiszen míg egyik oldalról ott ragadhat a gyerek órákra egy képernyő előtt lefekvéskor, ami miatt nem fog jól aludni, lelassul az anyagcseréje, ingerültebbé válik és nehezebben fog másnap koncentrálni, a másik oldalról beszélgethet órákat cseten egy jóbarátjával, miközben mindketten épp utaznak. 

A kalóriaszámolgatós példához visszatérve, édességet adni a gyereknek lefekvés előtt nem ajánlott, viszont kifejezetten jót tehet egy nagyobb testi vagy szellemi igénybevétel előtt, ahogy az sem elhanyagolandó, hogy egyébként mennyire egészségesen, tápanyaggazdagon étkezik valaki. Csak a cukor van, vagy más is. 

Ugyanígy, a képernyőn keresztül befogadott tartalmaknál számít, hogy mire mennek el az órák, és milyen arányban mit veszünk magunkhoz. És persze hogy ennek mi lesz a következménye. Mert bármilyen hasznosan töltsük is az időt online, az biztosan nem vezet jóra, ha rendszeresen és tartósan több időt vagyunk képernyő előtt, mint anélkül (és ez fokozottan igaz a gyerekekre). Nem lehet eleget írni arról, milyen fontos az unatkozás, a szabad játék, a strukturálatlan idő, a fókuszált figyelem, a mozgás, a másokhoz, és a környezethez (természet, állatok, művészet stb.) való közvetlen kapcsolódás. 

Érdemes keretezni az eszközhasználat szabályait családi szinten (minden családtagra nézve), és akár saját családi netes házirendet alkotni, ami tudatosítja a gyerekben is, hogyan tud odafigyelni a saját egyensúlyára.

De hajlok rá, hogy a Time újságírójának igaza van, a képernyőidő számolgatása nem oldja meg a problémát. 

Fontos tudni azt is, hogy mi történik a gyerekkel online, mi váltható ki egyéb (személyes) aktivitásokkal, hogyan teremthető meg az egyensúly az online és az offline világ között. Ahogy ha valaki fogyni akar, nem elég a kalóriát számolnia, életmódot is kell váltania, ugyanúgy a képernyő-túlhasználat is csak akkor fordítható vissza, ha tudatosabban és okosabban élünk. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Orbon Alija

Gyurkó Szilvia