Ha nő vagy, naponta legfeljebb három órád marad arra, amit úgy hívnak: élet
Tippek, hogyan ne folyjon ki az a kevés is a kezed közül
Apám állandóan azt magyarázta nekem, hogy tulajdonképpen csak magamnak köszönhetem, hogy sosincs időm semmire. Én meg rendre agyvérzést kaptam, hiszen mégis kinek lenne ideje gyerekek, munka, háztartás, meg ki tudja még mi minden mellett tüchtig szépasszonyként körbeudvarolni a váratlan vendégeket, sütögetni, felnyalni a padlót! Aztán egyszer csak rájöttem, hogy egyáltalán nem arra célozgat, hogy szervezetlen vagyok. Sokkal inkább arra, hogy milyen sok időt vesztegetek el felesleges dolgokra. Például a szorongásaimra. Z. Kocsis Blanka saját kárán tanulta meg, hogyan ossza be jobban az idejét – tapasztalatait most nekünk is átadja.
–
Ami azt illeti, a túlgondolás olyan sport, amiben csukló nélkül nyerném az Eb-t, a vb-t és viszonylag nagy eséllyel az olimpiát is. Rettentően sok időt és energiát szánok ugyanis arra, hogy az élet minden területén megtervezzem az egyes lépéseket, majd az elágazási pontoknál A, B, C, Zs verziókat dolgozzak ki minden lehetséges következményre. Fejben szimultán, végtelenítve játszom ezernyi sakkpartit, hogy soha semmi ne érhessen váratlanul. Ami, lássuk be, nettó hülyeség, mert nem lehet mindent megtervezni és irányítani. De van, amit igen – és ezzel időt nyerhetünk.
Hány órából áll egy nap valójában?
Egy nap mindenkinek huszonnégy órából áll, előtted a lehetőség, hogy kihozd belőle a maximumot. Mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Az alvás a gyengék sportja.
Csak néhány a közszájon forgó mondatok közül, amelyek befolyásolhatják az időhöz való viszonyunkat és az önértékelésünket. Általános érvényű igazságként tartják őket számon, valójában azonban többet ártanak, mint használnak.
Az alvás például alapszükséglet, és mint ilyen, muszáj kielégíteni. Hiszen ha rövid távon időt nyersz is a megvonásával, hosszabb távon biztosan a sokszorosát fizeted meg. Az sem mindegy persze, hogy hány órára van szükséged a boldogsághoz, hiszen az alvással töltött órák száma határozza meg, mennyi időd jut minden másra.
Tegyük fel, hogy nyolc órát alszol, mert annyival működik jól a szervezeted. Adjunk hozzá nyolc-tíz óra munkát, mert abból indulunk ki, hogy nem száraz kenyéren és vízen akarod tengetni a napjaidat. Számoljuk bele, hogy a munkához gyakran utazni is kell – a Piac és Profit cikke szerint egy-két órát naponta, ha megyei jogú városban vagy nagyobb városban élsz, és gyakran még többet, ha kisvárosban vagy faluban dobott le a gólya. Vagyis, az alvás és a munka mellett legfeljebb négy és fél órád marad naponta.
Feltéve persze hogy férfi vagy. A Számoldki.hu adatai alapján ugyanis egy átlagos kétgyerekes magyar anya havonta kb. 70-130 órát tölt a család és a háztartás körüli láthatatlan munkával, amely óvatos számolással is további nap 2-3 órányi tennivaló.
Vagyis ha nőként láttad meg a napvilágot, akkor neked csak 2-3 órád marad naponta valamire, amit úgy hívnak: élet.
Időzabáló baromságok, amiket bármikor kiiktathatsz az életedből
A legtöbb embernek van mobilja, azon legalább egy-két közösségimédia-fiókja, különféle bevásárlós appjai, hírportálkedvelései, LinkedInje, Messengere, WhatsAppja, Viberje, TikTokja és sok más ilyen-olyan appja, amik folyton üzennek neki. Új kontent, friss akció, aktuális hírek, a ketyere pedig csipog rendületlenül. Ez még akkor is megzavarja az egyes munkafolyamatokat és tevékenységeket, ha az adott üzenetet egyébként nem ellenőrzöd. Mivel a rezgés így is, úgyis kibillent a fókuszból, sok időt – és főleg energiát – spórolhatsz magadnak, ha az egyes tevékenységek idejére leveszed a hangot vagy kikapcsolod az internetet. Így a feladatok közötti átzsilipelésben a netezés egyfajta jutalom is lehet – a folyamatosan érkező információk pedig nem befolyásolják hatékonyságodat tapasztalataim szerint.
Esetemben ugyanez igaz az e-mailekre is: akkor ellenőrzöm őket, amikor valóban van kapacitásom válaszolni rájuk. Még jobb, ha ezeket eleve blokkolom a naptáramban, mondjuk, reggel és kora délután húsz-húsz percben.
Az esztelenül eltöltött képernyőidő amúgy is az időbeosztás egyik legnagyobb ellensége, hiszen az NMHH szerint a magyar gyerekek átlagosan négy, egy európai felnőtt pedig – legalábbis ha hinni lehet a PC Mag beszámolójának – nagyjából hat órát tölt képernyő előtt naponta.
Nyilván tarthatnék kiselőadást arról, hogy ez mennyire káros és felesleges, morfondírozhatnék azon, hogy hová lesz így a fiatalság, meg a szebb jövő, de az igazság az, hogy én is hajlamos vagyok este tizenegykor vadul scrollozni és mémhegyeket küldeni a legközelebbi barátaimnak. Egyértelműen helytelenül, persze.
Néhány tipp arra vonatkozóan, hogy nekem mi vált be: képernyőidő-figyelő alkalmazás, amely a hét végén napi és heti bontásban is jelent arról, mikor mivel mennyi időt töltöttél. Ha egyben látod azt a heti negyven-ötven órát, amit hülyeségekkel töltöttél, rögtön megérted, min és miért kell dolgozni. A legjobb, hogy az app jelez, ha sikerül lejjebb faragnod valamennyit, és ettől olyan büszke leszel majd magadra, mint egy kiscserkész a jelvényosztás napján.
Talán sosem gondoltál bele, de rengeteg időt veszítesz el azzal is, amikor olyan dolgokon gondolkodsz, amiket tulajdonképpen néhány egyszerű lépésben, előre el lehet dönteni.
Murphy egyik legerősebb törvénye például: kitalálni, hogy mi legyen az ebéd, többnyire tovább tart, mint megfőzni. A menütervezés, a bevásárlólista-vezetés, a hűtő időszakos teljes kiürítése azonban nemcsak időt, hanem pénzt is spórol neked. Ha te mégis inkább a spontaneitás erejét élteted, legközelebb nyomj egy stoppert, amikor elkezdődik a mi legyen a vacsora?–nem tudom tánc, és nézd meg, mennyi ideig tartott, míg végül valamire mindenki rámondta az áment.
És ha már úgyis tervezni meg rendszerezni kezdesz, itt van még egy tipp: rakd rendbe a tennivalólistádat, munkaállomásodat, irataidat, otthonodat is! Hiszen így biztosan nem marad le semmi, mindig tudod majd, hol tartasz a feladatokban, és amikor szükséged lesz egy dokumentumra, fotóra, fájlra, pontosan tudod majd, hol keresd.
Engedd el azokat, akik csak visznek!
Nem tudom, te hogy vagy vele, de ahogy idősödöm, egyre inkább úgy érzem, hogy csak olyan emberekre akarok időt és energiát szánni, akik nemcsak visznek, hoznak is. Értük szívesen ébren maradok, nekik késő este is felveszem a telefont, miattuk a világ végére is elmennék. Mindenki másnak azonban egyre bátrabban mutatok ajtót, mert úgy érzem, az időm a legdrágább kincsem. Épp ezért szeretném olyanoknak adni, akik értékelik, megbecsülik, szívesen viszonozzák.
Ettől önző vagyok? Lehet. De néha igent kell mondanom önmagamra ahhoz, hogy aztán másokra is igent tudjak mondani.
Gondolj csak bele, milyen rossz szájízzel veszed fel a telefont azoknak, akik fárasztanak, akikkel nem szívesen vagy együtt! Emlékezz vissza, mennyit pufogsz, mielőtt egy olyan kolléganővel mész vacsorázni, akivel eleve csak a munka miatt jársz össze! Idézd fel, mennyit bosszankodsz a gyerekkori barátod miatt, akivel elfejlődtetek egymás mellől, mégis ragaszkodtok egymáshoz annak ellenére, hogy már nincsenek metszéspontjaitok!
Az én életemben nagy lépés volt megtanulni súlyozni – legyen az ember vagy feladat! Ha úgy érzed, vannak az életedben olyanok, akik már nem tudnak adni neked, vagy akiknek te nem tudsz adni többé, engedd el őket! (Persze ahelyett, hogy ghostingolnád a barátodat, beszélgess el vele, és mondd el, mi és miért történik veletek!)
Csak az az idő a tiéd, amit igazán megélsz
Coelhói gondolatok, nem igaz? Bár mondhatnám, hogy én eleve ilyen bölcsen születtem! De sajnos nem így volt. Terápia, időmenedzsment-képzés, coaching, meg sok-sok pofára esés segített ahhoz a tudáshoz, ami alapján most strukturálom a napjaimat. Például, hogy nem feltétlenül kell addig dolgozni, míg belebetegszem és a testem kényszerszabadságra küld. (Azért nyugi, évente kétszer-háromszor így is elmegyek a falig.)
Vagy hogy nem önzés, ha a gyerekeimmel töltött idő helyett időnként dafke elmegyek otthonról, és egy folyó partján vagy egy bájos teraszon nézek ki a fejemből, és egyszerűen csak élvezem, hogy nincsenek velem.
(Minek az ilyennek gyerek.) Vagy hogy tervezni, listázni, pipálni, újratervezni épp olyan jó, mint néha bedobni a lovak közé a gyeplőt, ha épp annak van itt az ideje.
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / unomat