A kreativitás benned van – akkor is, ha művészettel keresed a kenyered, és akkor is, ha egy futószalag mellett dolgozol

–

Ha követsz könyves blogokat és/vagy művészeket a közösségi médiában, bizonyára szembejött veled az elmúlt hónapokban Rick Rubin: A kreatív folyamat: Az alkotás mindenkié című könyve. Egyszerű szürke, minimalizmusában szexi borító, mögötte egy zeneiproducer-óriás gondolatai a kreativitásról – hiába jön ki sok kötet a témában, lássuk be, nehéz versenybe szállni egy olyan szerzővel, aki nélkül nem lenne Reign in Blood, Blood Sugar Sex Magic, vagy Toxicity.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Johnny Starke (@johnny2tone) által megosztott bejegyzés

Egy szó, mint száz: talán jogosan feltételeztem, hogy Rubin tud valamit az alkotói folyamatokról, és noha egészen mást kaptam, mint amire számítottam, valóban sok útravalót tartogatott nekem a kötet. Bár vannak részek, amiknél felszaladt a szemöldököm – néhány helyen tagadhatatlanul közhelyes és számomra túl „spiri” – mégis úgy tettem vissza aztán a könyvespolcra, hogy tele lett aláhúzogatással, cetlikkel, és (urambocsá!) szamárfülezett oldalakkal is. Ebből a könyvből ajánlok most néhány megfontolásra érdemes gondolatot – ami akkor is hasznodra válik, ha teljesen hidegen hagy Rick Rubin személye, és művészi vénád sincs. Spoiler: pontosabban csak nem tudsz róla – mert amúgy van.

Még egy fontos dolog elöljáróban: noha Rick Rubin kreativitásról és művészetről ír, és én is gyakran használom majd a cikkben a „mű” és az „alkotás” szavakat, ezek értelmezéséhez bátran távolodj el a rajzórán megismert fogalomtártól, és helyettesítsd be azokat a te életedben jelenlévő kifejezésekkel – legyen az marketingstratégia építése, kampányírás, szakdolgozat, házépítés vagy gyereknevelés.

1. Mindenkiben ott az alkotó

Művészetterapeutaként rengetegszer tapasztalom azt, hogy az emberek félnek az alkotástól, a kreativitástól, és úgy gondolják, hogy amennyiben nem művészeti pályán mozognak, nemcsak tehetségük, de joguk sincs a kreatív kibontakozáshoz. Éppen ezért fogott meg nagyon Rick Rubin nyitánya, amiben egy sokkal szélesebb és inkluzívabb perspektívát kínál az alkotáshoz. Véleménye szerint ugyanis nincs olyan, hogy egy ember nem kreatív, hiszen mindennapi szinten folyamatosan alkotunk, létrehozunk valamit, újszerű döntéseket hozunk – ez pedig voltaképp már maga a művészet. Szerinte az alkotás azt jelenti, hogy csinálunk valamit, ami korábban nem létezett, és ez egyaránt lehet egy reggeli étkezés összeállítása, egy új útvonal keresése hazafelé, vagy egy üzenet megírása.

A létezés köznapi szintjén is alkotók vagyunk, méghozzá a legvalódibb értelemben: saját tapasztalatot szerzünk a valóságról, és érzékelésünknek megfelelően rakjuk össze a világot.

És ez már bőven elég ahhoz, hogy kijelenthessük: voltaképp mind művészként élünk, függetlenül attól, hogy fizikailag is elkészítünk-e valamit, megmutatjuk-e azt másoknak, és pénzt csinálunk-e belőle.

2. Az érzékenység áldás és átok egyszerre

Az alkotó ember nem attól lesz alkotó, hogy jó a kézügyessége, hogy bármilyen dalt lejátszik hallás után, vagy esztétikusan be tud rendezni egy színpadot. Rick Rubin szerint a valódi esszencia abban rejlik, ahogyan a világra tekint, és észreveszi a környezetében, az őt körbevevő emberekben és műalkotásokban a hívást, az alkotáshoz szükséges magot. Ez a fajta hívás pedig óriási amplitúdókkal, mélységekkel, magasságokkal érkezik.

Ahogy ő fogalmaz:

ha irdatlan szépséget vagy irdatlan fájdalmat látsz ott, ahol mások keveset vagy semmit, akkor állandóan nagy érzésekkel szembesülsz. Ezek az érzések megzavarhatnak és letaglózhatnak – és ha mások nem látják őket, elszigeteltséghez is vezethetnek. Ugyanakkor gyújtólángot is adhatnak egy nagy mű létrehozásához.

És hogy mit kell tenni, ha ezt a rengeteg érzelmet a szorongás helyett inkább alkotásba szeretnénk fordítani? Nagyjából ennyit: „Képzeljük el, hogy a külvilág egy szállítószalag, amely megállás nélkül hozza a kis csomagokat. Az első lépés, hogy észrevegyük magát a szállítószalagot. Ezután már bármikor levehetjük róla az egyik csomagot, és kinyithatjuk, hogy megnézzük, mi rejlik benne.”

3. Nem attól lesz jó egy műalkotás, hogy érti a közönség

Rick Rubin szerint az alkotás folyamatos együttműködés. Együttműködés a művészettel, ami előttünk létezett, a világgal, ami körbevesz, a tapasztalatokkal, az eszközökkel, és egyben a közönséggel is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden együttműködésnek ugyanabba az irányba kéne mutatnia – sőt! Ha tízen ránézünk Van Gogh Csillagos éjére, hiába látjuk mind ugyanazokat a színeket, végső soron tíz különböző módon értelmezzük és fogadjuk majd be az alkotást – ez azonban nem vesz el annak értékéből, sőt csak növeli. Rubin úgy gondolja,

ha az alkotó elégedett az alkotásával, a befogadó pedig örömét leli benne, teljesen mindegy, hogy a két percepció eltér-e egymástól.

Az pedig, hogy mit nevezünk művészetnek, végső soron megegyezés kérdése.

4. Az öntudatlanul betartott szabályok erősebbek, mint amiket szándékosan állítunk fel

Hogy mi a szabály? Van, aki számára a szabadság ellentéte, a korlátozottság, a kényszer, más ezzel szemben biztonságot, fix viszonyítási pontokat és stabilitást lát benne. És voltaképpen egyikkel sincs baj, amíg nem végletesen, a másik értelmezést teljesen kizárva működnek. Az, hogy vannak múltbeli mintáink arra vonatkozólag, hány oldalas egy könyv, milyen vászonra illik a festék, mennyi tőke kell egy vállalkozás elindításához, megadhatja a nagybetűs startpontot a saját ötletünk kibontakozásához. Ám a zenei producer szerint a valódi nagy alkotás ott kezdődik, ahol szükség esetén el tudunk tekinteni ezektől. De itt nemcsak a már jól ismert, az imént felsorolt szabályokat érdemes megkérdőjelezni, hanem azokat is, amiket gyerekkorunkban belénk programoztak, és mély hiedelmek szintjén élnek bennünk saját magunkról, a képességeinkről, az alkotás szabályrendszeréről.

Rubin szavaival: „Óvakodj azt feltételezni, hogy az a legjobb módszer, ahogyan dolgozol, csak azért, mert korábban már így csináltad.” Hozzáteszi: minden szabálynak, amit valaha megtanultunk, érdemes kipróbálni a teljes ellenkezőjét is.

5. A tudás hiánya alkalmat teremt új területek felismeréséhez

Megvan a go nevű stratégiai játék? Rubin érdekes történetet oszt meg a könyvében az emberiség legrégebbi táblajátékáról: egy csapat tudós mesterségesintelligencia-programot készített, aminek több mint százezer régi játszma alapján megtanították a szabályokat, azzal a céllal, hogy az MI le győzhesse a hús-vér játékosokat.

A második meccs 37. lépésénél a gép olyan döntésre kényszerült, ami meghatározza a meccs további menetét: az egyik lehetőség lehetőség alapján támadott, a másik alapján védekezett volna. A számítógép viszont egy olyan megoldás mellett döntött, amire a go háromezer éves története során nem volt példa – ellenfele is megdermedt ettől, és végül elvesztette a mérkőzést. Hogy mi tette ezt lehetővé? Nos, elsősorban nem a gép intelligenciája, hanem a tény, hogy az MI nulláról tanulta meg a játékot, edző és emberi beavatkozás nélkül, és nem követett semmilyen korábbi normát, hagyományt, szokást, csupán a szabályokat.

Rubin szerint van, hogy épp az gátolja meg az előrehaladásunkat, ha túl sokat tudunk valamiről.

Ha már ismerjük a dolog metódusait, lehetséges megoldásait, korábbi tapasztalataink vannak arról, hogyan és miként lehet azt végigcsinálni. Ha azonban el tudjuk engedni mindezt, és képesek vagyunk gyermeki kíváncsisággal tekinteni a feladatra úgy, mintha életünkben először látnánk, lehetséges, hogy sokkal tisztább megoldásokhoz jutunk.

6. Az egyhangúság megtörésével túllendülhetsz a kreatív blokkokon

Azt hiszem, a kreatív blokkot, kicsit magasztosabban: az alkotói válságot, mind ismerjük – függetlenül attól, hogy a biennáléra készítünk szobrokat, vagy gyorsíróként dolgozunk egy irodában. Bár a zenei producer a könyve nagy részében inkább filozófus, mintsem gyakorlati tanácsadó, erre azért ad pár, bárki számára elérhető tanácsot.

Ilyen az például, hogy kreatív blokk esetén változtassunk környezetet, és ha eddig irodában alkottunk, próbáljuk ki, milyen egy erdő közepén, egy zsúfolt és zajos étteremben, vagy az autónkban ötletelni.

Vagy az, hogy változtassunk a tempón, és például ne egy dalt, cikket, kampányt akarjunk egyszerre megírni, hanem határozzuk el, hogy mindennap csak egy sort teszünk hozzá. 

Vagy az, hogy hívjunk közönséget, megfigyelőt a munkánkhoz: sokan ugyanis jobban koncentrálnak az alkotásra, ha közben jelen van egy másik személy is. (Ez persze ellenkezőképpen is elsülhet, de honnan tudhatnánk, ha még sosem próbáltuk?)

Az elköteleződésfóbia az alkotásban is megjelenhet

Van egy projekted, amin ezer éve dolgozol. A 95 százaléka elkészült, de a maradék 5 heteket, hónapokat őröl fel, újra és újra előveszed, javítgatod, de a perfekcionizmusod nem engedi, hogy befejezettnek tekintsd. Ismerős, ugye? Erre mondta régebben egy barátom azt, hogy a jó ellentéte nem a rossz, hanem a „jobb”, illetve egy másik azt, hogy bizonyos munkákat nem lehet befejezni, csak abbahagyni.

Rick Rubin szerint az efféle blokk oka abban keresendő, hogy azt hisszük, egy alkotásban kell megmutatni a teljes személyiségünket, és az határoz majd meg bennünket a környezetünk szemében is. Ez azonban nincs így: „könnyebb kiengedi a művet a világba, ha nem felejtjük el, hogy egyetlen műalkotás sosem tükrözhet bennünket teljesen, csak azt, aki ebben a pillanatban vagyunk. […]

Olyan környezetben alkotunk statikus műalkotásokat, ahol semmi sem állandó”

– fejti ki, hozzátéve: bizonyára rengeteg olyan művészóriás létezik a nagyvilágban, akinek azért nem ismerjük a nevét, mert nem volt képes megtenni az utolsó lépést.

8. Nem kudarcot vallunk, hanem tesztelünk

Tegyük fel, hogy 10 különböző módon próbálsz megoldani egy problémát, és egyik sem működik. Rick Rubin szerint erre kétféleképpen tekinthetünk: az egyik, hogy kudarcnak éljük meg és megkérdőjelezzük a saját képességünket, adott esetben lemondunk a projektünkről, a másik pedig, hogy azt mondjuk: kizártunk tíz módszert, ami nem működik, és ezzel is közelebb vagyunk a megoldáshoz.

Oké, ha te is szorongó és imposztorszindrómával küszködő emberként olvasod ezeket a sorokat, valószínűleg most nagyot sóhajtasz egy „szép is lenne!” kijelentéssel – veled érzek, hidd el –, mindamellett tagadhatatlanul nagy ereje van az átkeretezésnek egy ilyen helyzet megoldásában. A szerző szerint sokat segíthet, ha ezeket a kísérleteket tesztelésként fogjuk fel, és a potenciális megoldás kizárásában ugyanúgy sikerélményt látunk, mint a megfelelő út megtalálásában. 

9. Olyan alkotótársat keress, akivel eltér a véleményetek…

…mert ha mindketten ugyanazt gondoljátok a készülőben lévő projektről, valamelyikőtök felesleges – vallja ezt az elsőre radikálisnak hangzó, ugyanakkor elgondolkodtató szabályt Rick Rubin. Emellett más támpontokat is ad a jó csapatmunkához: egyrészt, sose mérlegeljük a projekthez való hozzájárulásunkat, és csak akkor nevezzük késznek a munkát, ha minden résztvevő tökéletesen elégedett a végeredménnyel, és senki sem érzi azt, hogy nagy kompromisszumot kötött. (Ugyanis ez pont azt ásná alá, ami az együttműködés, a közös gondolkodás lényege.) Rick Rubin úgy tartja:

a nagy döntések nem áldozathozatal révén születnek, hanem az elérhető legjobb megoldás kölcsönös elismerése által. És akkor sem kell megijedni, ha ez némi súrlódással jár.

10. A játékosság nemcsak a művészethez, de az élethez is kell

Még 40 éves kor felett is. Egy futószalag mellett, monoton munkavégzés esetén is.

És igen, akkor is, ha épp életed lemezét készülöd kiadni, meg akkor is, ha csak helyszínt keresel a jövő heti randidhoz.

Rick Rubin szerint a komolyság terhet ró a műre, túl nagy tétet ad neki, ami könnyen vezethet lebénuláshoz, meghátráláshoz, vagy erőltetett, modoros végeredményhez. 

Ezzel szemben a játékban se tét, se határ, se mennyiségi kvóta, se jó és rossz előjel nem létezik. S hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy próbáljunk időnként egy négyéves szemével ránézni a feladatainkra: ha valami untat épp, tegyük félre; ha valami más kezd el foglalkoztatni, engedjünk a kísértésnek; ha eltérnénk az előre meghatározott szabályrendszertől, kísérletezzünk. Az elkészült mű szempontjából teljesen mindegy, hogy azt gyötrelmes vajúdás vagy kellemes játék előzte-e meg.

Kiemelt kép: Getty Images / picture alliance / Contributor

Takács Dalma