„A női ruhák minden ajtót bezárnak előttem” – férfiként és nőként is élt a rejtélyes D’Éon lovag

–

A bevezetőben szándékosan nem írtam le D’Éon keresztnevét (a Chevalier lovagot jelent, ami nemesi rang volt a francia királyi udvarban), hiszen hol Charles-nak, hol Charlotte-nak nevezte önmagát, és a szakirodalomban is megtaláljuk mindkét néven. Már életében is rejtélyes figurának számított, és az az igazság, hogy nem is nagyon igyekezett eloszlatni a kétségeket nemi identitása körül, sőt mintha direkt úgy kavarta volna a kártyákat, hogy senki ne jöjjön rá (legalábbis életében), hogy ő valójában férfi vagy nő-e. Leveleiben például mind a franciában, mind az angolban felváltva használta magára mind a női, mind a férfi személyes névmást. Élete első felét férfiként, második felét pedig nőként élte le. A D’Éon névből eredő éonizmus szó évszázadokon át a mai transznemű kifejezéssel volt közel egyenlő. A mai kutatók ezt másként látják, de erről majd később. 

Kalandos férfikor

Charles Geneviève Louis Auguste André Timothée d’Éon de Beaumont a burgundiai Tonnerre-ben, Párizstól 160 kilométerre született 1728-ban. Fiúként anyakönyvezték, és fiúnak is nevelték, mint egy kisnemesi család egyetlen örökösét. Az egyetemen polgári és kánonjogot tanult, és először könyvcenzorként dolgozott. 1756-ban belépett a Le Secret du Roi, a királyi titkosszolgálat kötelékébe. Először Oroszországba küldték diplomáciai útra, és a kutatók úgy vélik, itt ölthetett először női ruhát, ugyanis I. Erzsébet, Oroszország akkori cárnőjének udvarában hetente (!) rendeztek olyan bálokat, amelyeken a nők férfinak, a férfiak pedig nőnek öltöztek.

Később maga D’Eon azt állította, hogy Erzsébet udvarában női ruhában, udvarhölgyként szolgált, de erre igen kevés a történeti bizonyíték. 

1761-ben tért vissza Franciaországba, és dragonyoskapitányként harcolt a hétéves háborúban, és egy csatában megsebesült. 1762-ben a hivatalos kommunikáció szerint azért küldték Londonba, hogy segítse a nagykövetet a hétéves háborút lezáró békeszerződés szövegének megfogalmazásában. Ám kiküldetésének valódi célja az volt, hogy felderítse egy francia invázió lehetőségét. Hogy milyen információkat juttatott el a királyának és a kancelláriának, azt nem tudjuk, mert nagyobb port kavart lefokozási és visszahívási ügye. D’Éon ugyanis eléggé túlköltekezett a király számlájára, arra hivatkozva, hogy a fogadások szükségesek ahhoz, hogy megszerezze a szükséges információkat. Amikor ezt a király megelégelte és vissza akarta hívni Angliából, akkor D’Éon megtagadta az engedelmességet, és inkább kiadatta visszaemlékezéseit, amiben nem sokat árult el ugyan a XV. Lajostól kapott megbízatásáról, de annyit mégis kiszivárogtatott, hogy Európa egy időre a francia kémhistóriától legyen hangos.

Azt állította például, hogy a felettese, a francia nagykövet el akarta őt tenni láb alól, hogy megszerezze a titkos invázió dokumentumait. A brit arisztokrácia és a közvélemény, annak ellenére, hogy náluk kémkedett, mégis D’Éon oldalára állt. Hogy a botrány hullámai elcsituljanak, a királynak nem volt más lehetősége, mint hogy kifizesse a lovag adósságait.

Férfi vagy nő?

1770 táján, a visszahívása körüli hercehurca idején merült fel először a pletyka a lovag nemi hovatartozását illetően, annak ellenére, hogy ebben az időben még dragonyos-egyenruhában járt. A kutatók szerint tény, hogy D’Éon saját maga kezdte terjeszteni azt a történetet, hogy a lánynak született, mivel azonban a családjában ő volt az egyedüli örökös, az apja fiúként nevelte. A „fiúsítás”, és az ezzel járó jogi eljárás elterjedt szerte Európában.

A diplomata neme körüli kételyek annyira izgatottá tették mind a francia, mind az angol arisztokrácia tagjait, hogy az 1770-es évek elején a fogadóirodákban óriási téteket tettek meg egyik vagy a másik eshetőségre. A licitálás hat évig tartott és több százezer fontot tettek ki a tétek 1777-ig, amikor is vizsgálatot indítottak D’Éon nemének megállapítására.

A tárgyaláson többek között tanúként hallgattak meg egy orvost, aki váltig állította, hogy nőgyógyászati panaszokkal kezelte D’Éont. Egy másik tanú, Charles Morande, D’Éon munkatársa volt, és azt állította, hogy szexuális kapcsolatot létesített D’Éonnal, aki bizony nő. Azt, mondjuk, elfelejtette elmondani, hogy ő maga is nagy tétet tett a fogadóirodákban D’Éon női mivoltára. A lovag nem egyezett bele a testi vizsgálatba, mondván, egy ilyen vizsgálat megalázó lenne, bármi legyen is az eredménye. Így hát a bíróság orvosi vizsgálat nélkül döntött úgy, hogy D’Éon nő.

Amikor XV. Lajos halála után ismét felvetődött D’Éon visszahívása, a lovag azzal válaszolt az új királynak, hogy csak akkor megy haza, ha a francia kormány királyi rendelettel ismeri el, hogy ő nő. Teljesítették a kívánságát, 1777-ben a lovag megkapta a kért okiratot. 

Az élet nőként a XVIII. században

Charles d’Éon, aki élete első 49 évét férfiként élte le, 1777 után női ruhákat hordott, és megtapasztalta azt a társadalmi különbséget is, ami a korban a férfiak és nők helyzete között feszült. 

„Legszívesebben megtartanám a férfiruháimat, mert azok minden ajtót megnyitnak a szerencse, a dicsőség és a bátorság felé. A női ruhák azonban minden ajtót bezárnak előttem. Ezek a ruhák sírásra késztetnek, látom a nők nyomorúságát és rabszolgaságát, és tudod, hogy megőrülök a szabadságért. […] 

De a természet azért jött, hogy szembeszálljon velem, és éreztesse, hogy szükségem van női ruhákra, hogy nyugodtak legyenek a napjaim” – írta önéletrajzában.

Ha már ruházat: D’Éon pompás öltözékeit Rose Bertin, a királyné, Marie Antoinette divattervezője készítette. Ám kiharcolta azt is, hogy hordhassa a férfiként megszerzett Szent Lajos-keresztet, és használhassa a lovag címet is.

A nagy francia forradalom idején felajánlotta a francia nemzetgyűlésnek, hogy felállít egy kizárólag nőkből álló szabadcsapatot, ám a kérelmét elutasították. Utolsó évtizedeiben visszaköltözött Londonba, és elsősorban akrobatikusvívó-tudományából élt: különleges harci bemutatókat tartott. Ezen kívül egyfajta vallásos mozgalmat indított el a női erény felmagasztalása ügyében.

Garry Kates, a téma kutatója szerint D’Éon úgy fogalmazott, hogy a hit segített neki a „rossz fiúból jó lánnyá való átalakulásában”. Kates D’Éon írásos hagyatékát tanulmányozva azt állítja, hogy D’Éon korát jóval megelőzve hitt abban, hogy mindenkinek a maga döntése, hogy férfiként vagy nőként éli le az életét. Hitével összefüggésben Kates azt mondta: „A kereszténység tette őt képessé arra, hogy átlépje a nemi korlátot.”

Nem csoda hát, hogy szolgálója, egy tizennégy éves lány, aki vallásos buzgalomból csatlakozott hozzá, teljesen megdöbbent, amikor D’Éon halála után a testét lemosva rádöbbent, hogy a gazdája nemi szerveit tekintve férfi.

Évszázadokig tartó vita

A lány elmondta a barátainak, hogy mit tapasztalt, de nem hittek neki. Viszont a dolognak híre ment, és a lovag nemének megállapítására egy 10-12 tagból álló vizsgálóbizottságot állítottak fel, ennek a halottkémen kívül orvosok és papok, valamit egy ügyvéd és egy újságíró is tagjai voltak. A vizsgálóbizottság szerint D’Éonnak kifejlett férfi nemi szerve volt, emellett nőiesen kerek csípője és alkata, valamit fejlett mellei. Mindezek ellenére férfinak minősítették, ám D’Éon valódi neme évszázadokon keresztül kérdéses maradt. Egy külön fogalmat hoztak létre a „kategóriájára”, az éonizmust, ami a mai transzneműséghez hasonló fogalom. Azonban Jesse Jack feminista kutató 2021-ben publikált tanulmánya szerint D’Éon nem transznemű volt, hanem interszex, mivel a testén mind a férfi, mind a női jegyek megfigyelhetők voltak. 

Forrás: womensprinthistoryproject.com, www.atlasobscura.com, www.academia.edu, history.com

Kiemelt kép: Wikipedia / National Portrait Gallery

Miklya Luzsányi Mónika