„A harmadik eset után már munkavédelmi szemüvegben szoptattam”

–

Lakásnézés monokliban

Nem is olyan nagyon régen írtam már egy cikket olyan balesetekről, amiket, ha filmben látnék, azt gondolnám, mindez durva túlzás, amik nem történhetnek meg az életben. Aztán persze hogy de. Ebből kiindulva jutott eszembe, hogy az anyaság viszont egészen új szintre tudja emelni a jelenséget, úgyhogy muszáj voltam rákérdezni: másnál is gyakoribbá váltak-e a balesetek, mióta anyává váltak? Feltettem a kérdést egy anyukacsoportban, és nem kellett csalódnom.

Csalinak egy saját történetet dobtam be, mert igazából úgy fair, ha én is színt vallok. Egyszer a kislányom fejelt le úgy, hogy egy szép, sötétkék monokli kerekedett a szemem alatt. A helyzet pikantériáját az adta, hogy épp albérletkeresésben voltunk, és hát ilyen fizimiskával kellett lakást néznem. Sose fogom elfelejteni a döbbent arcokat, amikor ajtónyitáskor megláttak. Nem győztem magyarázkodni: nyugi, nincs semmi gáz, csak egy igazán cuki kicsi lány hirtelen mozdulata hagyott ilyen csúnya nyomot. Igyekeztem nem túlzásba vinni persze a nyugtatgatást, nehogy pont azzal legyen még gyanúsabb a történet. De persze a klasszikus legóra lépés is megesett már velem, hónapokig hordtam egy kicsi, sötétlilás-kékes foltot, ami előtte hetekig egy tízcentis véraláfutásként díszelgett a talpamon. Fejeltem le ajtófélfát éjszakai ringatás közben, újabb plezúrt szerezve, ezúttal a halántékomra, és

azt már csak óvatosan említem meg, hogy amikor a lányom másfél évesen lefejelte a tükröt és cikcakkosra törte a fogát, az mit okozott velem, rajtam szoptatás közben. Nem részletezem, el tudjátok képzelni. Annyit mondok, hogy akkor szoktattam le az éjszakai büféről.

Na de térjünk rá a sorstársak eseteire! Annyit elárulhatok, hogy én, mondhatni, kispályás vagyok.

Mindenkiben rejlik egy mini-Zidane

Annyi lefejelős sztorit olvastam, hogy lassan kezdem azt hinni, az a bizonyos eset, amikor a megvadult Zidane (azon kevés focisták egyike, akinek a nevét megjegyeztem) hason fejelte Materazzit a 2006-os labdarúgó-vébén, mélyen belénk ivódhatott, mert úgy tűnik, édes drága ivadékaink egyik kedvenc fegyvere lett. Volt, aki azt írta, hogy végül is így legalább teljesen ingyen lehetett már többször is Angelina Jolie-szája, szóval a szájon fejelésnek van pozitív hozadéka is.

Eszter viszont nem járt olyan jól, neki a foga is kitört egy ilyen fejelős mutatványtól, de ez sem elszigetelt eset, többen írták, hogy az ölükben ficánkoló gyerek hirtelen mozdulatából fogkihullás lett. Itt felmerül a kérdés, hogy vajon a fogtündér a pórul járt anyukáknak is hoz-e valamit kárpótlásul.

Emili kisebbik fia egy- és kétéves kora között nagyon gyakran fejelgette szegény anyukáját hajnalok hajnalán és amikor már pont azt hitte, hogy véget ért ez az időszak, felkerült a pont arra a bizonyos i-re. „Tavaly ilyenkor, három és fél évesen úgy lefejelt, hogy bedagadt az orrom – meséli. – Egy hét múlva derült ki, hogy elrepedt és el is mozdult az orrcsontom, de már nem tudtak mit csinálni vele, ha nagyon zavar, megcsináltathatom majd. Bónusz, hogy az orrom az egyik olyan testrészem, amit igazán nem szeretek, mert nagy, na most már ferde is, és náthás időszakban rosszabbul funkcionál.”

Az a durva, hogy a fejelős történetek még csak nem is a legkeményebbek, hiszen azokkal legtöbb esetben el lehet kerülni az ügyeletre rohanást. Ám vannak anyukák, akik nem úszták meg ennyivel.

Kéz- és lábtörést!

Katalint a gyereke például egyik éjjel felordította a legmélyebb álmából, és olyan szerencsétlenül sikerült lendületből talpra ugrania, hogy egyenesen a radiátor kiálló pöckébe érkezett.

„Letört egy kis darab elöl a lábszárcsontomból. Némán zokogva felsántikáltam az emeletre az üvöltő gyerekért, levittem, és miközben egyik kézzel őt vigasztaltam, a másikkal fagyasztott zöldborsót szorítottam a lábamra” – meséli a horrorisztikus esetet.

Minden anyának ismerős lehet, amikor a lehető legrosszabb helyen és időben jelez a gyerek, hogy kakilnia, pisilnie kell, méghozzá azonnal. Brigittáékkal épp ez történt, ráadásul egy múzeumban. „Szaladtam a lányommal kifelé, megcsúsztam a lépcsőn, kifordult a bokám, négy hét rögzítő. Mindezt a nyaraláson, a nyári szünet közepén.”

Petra esete se piskóta, szegényt a flip-flop papucsa árulta el, de nagyon csúnyán. „Hátamon a gyerekem, a papucs elszakadt. Úgy estem orra, hogy a gyerek súlya a fejemen landolt, ettől meg elrepedt az állkapcsom. Szerencsére a gyereknek nem esett baja.”

A most következő történet kapcsán eszembe jutott, amikor az első terhességem harminchatodik hetében békésen sétálgattam a Károlyi-kert mellett, de rosszul léptem a járdaszegélynél, megcsúsztam, és egy jó nagyot estem a térdemre, majd a fenekemre. Persze, hiszen védtem a hasam. Halálra rémisztettem a körülöttem állókat, emlékszem, egy bácsi egyenesen a szívéhez kapott. (Az lett volna az igazán durva, ha szegény meg ott helyben szívrohamot kap a bénázásom miatt, de szerencsére ezt legalább megúsztuk.) Én nem törtem össze semmimet, csak lett pár csúnya zúzódásom. Ám Fanni rosszabbul járt, akinek a harmadik gyerekével félidős terhesen sikerült leesnie a létráról, egy méter magasról. „NE mossatok függönyt, nem ér annyit! Mivel a hasamat védtem, sikerült úgy esnem, hogy az egyik oldalon a combom, bordám és a karom is lezúztam, majd popsin landoltam. Az eredmény: eltörtem a farokcsontom és tele voltam fekete zúzódásokkal.”

Nem töréssel, viszont látható sérüléssel járt Anita babájának támadássorozata is, amit semmiképp nem hagynék ki a felsorolásból. „A kisfiam úgy aludt el babakorában, hogy szopi közben nagy, csapkodó mozdulatokkal babrálta a hajamat. Háromszor kötöttem ki miatta éjjel a szemészeti ügyeleten ömlő könnyekkel, mert úgy belekarmolt véletlenül a szemembe, hogy megsérült a szaruhártyám. A harmadik eset után már munkavédelmi szemüvegben szoptattam. Komolyan.”

Szemsérülésből bőven akadt még a beszámolókban, de például Petra balesetén konkrétan felszisszentem. „Egy 4D-s mozira ültünk be a kétévesemmel az Állatkertben. Ölben ült, nyilván és olyan lelkes lett, hogy szemen szúrt a szemüveggel. Szerencsére ott közel volt a kórház, roncsolódott a szaruhártyám, három hétig félig letapasztott szemmel mászkáltam.” 

A tárgyak támadása

Tovább haladva az anyabalesetek tiritarka mezején, muszáj vagyok külön blokkot szentelni azoknak az eseteknek, amiket gyerekjátékok, vagy az általuk/miattuk használt eszközök okoztak valamilyen módon. Én már nem is számolom, hányszor vágódott a roller a sípcsontomhoz úgy, hogy utána szénfekete nyomot hagyott a lábamon és azt sem, hogy hányszor léptem már legóra, vagy Playmobil-figurákra. Az unikornisszarvak által okozott brutál akupunktúrás kezeléseket meg már nem is említem.

Pontosan tudom azt is, min mehetett keresztül Ági, akinek minden szavát átéreztem, amikor olvastam.

„Talán a legrosszabb az volt, amikor egy éjjel a hegyes végű Duplo-virág felfelé álló szirmára léptem lendületből, ahogy megbotlottam valamiben. Az egész talpam közepe lila volt. Egy hétig sántikáltam.”

Ha már említettem a közveszélyes rollert, Zsuzsi például azt mesélte el, hogy félidős terhesen konkrétan átesett a rollerrel épp megbotló gyerekén, és így eltörte a kezét. Mindig mondom, hogy a kicsik alatti rollerek és futómotorok az ördög szekerei.

Visszatérve a szanaszét heverő gyerekjátékok alattomos támadásaira, Dóri pedig azt mesélte, hogy egy évvel a második gyereke születése után olyan rossz szögben lépett rá egy kisautóra, miközben épp a babakocsit hozta be az erkélyről, hogy eltört egy lábujja. „Utána három órán át élvezhettem egy kórház vendégszeretetét, hogy aztán közöljék, igen, eltört, de nem tudnak vele mit kezdeni.”

És ha már szóba jött a babakocsi, Eszterék a következő eset óta már csak akkor veszik elő e pompás eszközt, ha nagyon muszáj. „Mentünk át az úton és a sportbabakocsi hülye kereke beleakadt a villamossínbe annyira, hogy egyszerűen a lendülettől átzuhantam rajta, a kocsi meg felborult. Szerencse, hogy mindig be van kötve a gyerek, meg ott volt az a kereszt karfa is, de így is beütötte a fejét, én meg mindenemet.”

A klasszikus, földön heverő játékos, közlekedési eszközös balesetek után még elég gyakori a könyvekkel támadás. Engem a Kuflikkal csapott egyszer meg a szemem alatt úgy, hogy megrepedt egy hajszálér, szép nyomot hagyott egy időre. Zsanett-tel egy Anna, Peti és Gergő-kötet bánt el rettenetesen, amikor a kétéves gyereke hozzávágta.

Nem hagyományos értelemben vett játékszere a gyereknek a hangja, ám valahogy mégis ebbe a blokkba valónak éreztem. Tudjuk jól, milyen fülsiketítő hangon képesek sikítani, üvöltözni. Bármilyen édesek, cukik, azért igenis képesek egy olyan frekvenciaszintet megütni, amit bármelyik kínzókamrában sikerrel vethetnének be a foglyok vallatására. Klára történetének áldozata mondjuk épp egy kakukktojás, mert az apukával történt meg a hajmeresztő eset, de nem árt komolyan venni, mert bármelyikünkkel megeshet.

„Egyszer a gyerek úgy sikított a fürdőben, hogy apa dobhártyája beszakadt. Kábé egy hónapig süket volt az egyik fülére.”

Innentől kezdve nem hiszem, hogy retorikai túlzásnak kéne minősíteni, amikor egy gyerekzsivajtól zajos háztartásban azt mondják a szülők, hogy mindjárt megsüketülnek. 

Állandóan résen lenni

A gyerekvállalás előtt állókat gyakran rémisztgetik a nem alvással, meg a sok sírással, órákig tartó ringatással. De azt valahogy senki sem említi meg, hogy az anyává válás azt is jelenti, hogy állandóan résen kell lennünk, mert nem tudhatjuk, hol leselkedik ránk komplett életveszély. A kimerültség és a gyerekek gyakran kiszámíthatatlan mozgáskoordinációja, a sunyin szerteszét heverő ilyen-olyan játékok, a nem engedelmeskedő babakocsik és a nyughatatlan anyai hősködés váratlan veszélyeket hordozhat magában. 

Nem minden esetet írtam le azok közül, amiket elmeséltek nekem, például volt olyan is, ami vérfürdővel és hetekig tartó kórházzal végződött, maradandó sérüléssel, ami egyáltalán nem vicces. Jókat nevetgélhetünk a sorstársiasságon, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül, és utólag nyilván minden sokkal viccesebb. De ha belegondolunk, ezek rémes fájdalmak, amiket úgy hordunk ki lábon, hogy közben továbbra is ellátjuk a gyerekeket, végezzük a napi dolgainkat. Persze, nevezhetjük bénázásnak, röhögcsélhetünk magunkon, de azért elég kemény túlélők vagyunk, amit nem árt értékelni is magunkban. És ez nem vicces, hanem halálosan komoly.

Nektek is voltak már hasonló baleseteitek? Meséljétek el nekünk!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / tatyana_tomsickova

Szabó Anna Eszter