Én nem szerettem annyira a horvát tengerpartot, de Opatija meggyőzött, hogy mégis

–

A beszámolót egy töredelmes vallomással kezdem: egészen idáig nem igazán kedveltem Horvátországot mint üdülési célpontot. Felnőttként kétszer is jártam ott nyaralni, és nem az országgal volt problémám, sokkal inkább az odavezető hosszú-hosszú úttal – ugyanis mindkét alkalommal valamelyik messzebbi szigetre mentünk, a többórás kocsiutat pedig nagyon nehezen viseltem. Már gyerekként sem tudtam sokáig megülni a fenekemen, ez mostanra sem változott, így egy 8-10 órás autóút nem tartozik az első tízezer kedvenc elfoglaltságom közé. A másik ok, amiért magamtól nem választottam volna Horvátországot, az a sziklás tengerpart. Én abból a homokosat kedvelem, sokkal kényelmesebb, mint a kavicsos, sziklás vagy a betonozott.

A korábbi tapasztalataimból kiindulva tehát nem is néztem utána, van-e olyan része Horvátországnak, ami az én nyaralási preferenciáimnak is megfelel – tehát nincs messze autóval, van homokos part, és egyéb programlehetőség a tengerparti henyélésen túl.

Nemrég azonban három napot tölthettem Opatijában a Liburnia Hotels & Villas szállodalánc jóvoltából, és mint kiderült, a kisváros és környéke mindent tud, amire egy nyaraláson szükségem van – és még többet is.

Kereskedőfaluból a Monarchia luxusszanatóriuma

Opatija mindössze öt és fél órányi autókázásra van Budapesttől, tehát igen gyorsan oda lehet érni anélkül, hogy az olyan hosszú utaktól viszolygók elunják az életüket menet közben, mint amilyen én vagyok.

A város már az autó ablakából nézve is meseszép, és akkor sem csalódik az ember, amikor kiszáll a járműből körülnézni, mindez pedig elsősorban a közeli hegyeknek és a tengernek, na meg a lenyűgöző épületeknek köszönhető.

Opatija történelme a XV. században kezdődött, amikor a bencések kolostort építettek, amiből ma már csak az apátság van meg a város mai központjában, ám ezután még jó néhány évszázadig nemigen lakott erre senki, mert a hegyek miatt nehéz volt megközelíteni. A XIX. század első felében leginkább kereskedők éltek errefelé – a városka számára a fordulópont a XIX. század második felében következett be, amikor felfedezték, hogy a tenger és a hegyek közelsége miatt kialakult speciális klíma jót tesz az egészségnek, kiépült a vasút, és az Osztrák–Magyar Monarchia befolyásos és gazdag emberei kezdtek eszeveszett építkezésbe, hogy szebbnél szebb, minden luxusigényt kielégítő hoteleket húzzanak fel.

És amikor azt írom, hogy eszeveszett tempóban építkeztek, nem túlzok: a Kvarner Hotel, ami a város legrégebbi szállodája, mindössze tíz hónap alatt „nőtt ki” a földből, és a mai napig működik.

Ekkoriban a mesés tengerpart és a környező természeti kincsek másodlagosak voltak az idelátogatók számára – a vendégek elsősorban egészségi okok miatt érkeztek a városba, a szállodák pedig szanatóriumként működtek. Számos orvos tevékenykedett itt – köztük rengeteg magyar –, akik különböző terápiákkal kezelték a légúti problémával bajlódó pácienseiket. A magyar értelmiség krémje is ide járt kúráltatni magát, többek között Jókai Mór, Ady Endre, Móra Ferenc és Kosztolányi Dezső is ellátogatott Opatijába. De itt töltötte utolsó napjait gróf Andrássy Gyula, és a közegészségügy megreformálója, Markusovszky Lajos is itt hunyta le örökre a szemét a Bellevue szállodában – ebben a hotelben szálltam meg én is, az orvosnak egy tábla állít emléket a szálloda előtt.

De nem csak a Monarchia minden tájáról érkeztek ide vendégek, egy ízben megszállt itt Nassaui Adolf luxemburgi főherceg is, aki krónikus köhögését jött kezeltetni a tengermellékre. A betegsége oka egyértelmű volt: láncdohányos volt, az orvosa pedig nem meglepő módon azt tanácsolta neki, szokjon le káros szenvedélyéről, mert csak akkor lehet sikeres a terápia. Adolf azonban nem igazán akart lemondani kedvenc elfoglaltságáról, úgyhogy egyezkedni kezdett a doktorral: napi egy cigarettát azért szeretne elszívni. Az orvos ebbe beleegyezett, ám azzal nem számolt, milyen rafinált a főherceg:

Nassaui Adolf technikailag betartotta a napi egy cigarettára vonatkozó szabályt, csakhogy az a cigi körülbelül 40 centiméter hosszú volt – és azt szívta egész nap.

Arról nem szól a fáma, hogy a főherceg terápiája így sikeres volt-e, de azt javaslom, aki gyógyulni kíván tüdőgondjaiból, ne kövesse az ő példáját. 

Horvát riviéra tele kincsekkel

Opatija ma már elsősorban üdülőközpont, és annak, aki meg akarja tapasztalni, hogyan ejtőzött a Monarchia elitje a XIX. század végén, teljes élményben lehet itt része, ugyanis az egykori szanatóriumok jelentős része ma is szállodaként működik – megtartva azt a luxust és pompát, ami annak idején is jellemezte őket.

Ez a szobaárakon is meglátszik, de persze vannak nem luxuskategóriás hotelek és apartmanok is, tehát Opatija már régen nem csak a gazdagok számára elérhető.

És bár még ma is számos lehetőség áll a gyógyulni vágyók rendelkezésére, a klasszikus turizmus legalább olyan fontos a környéken, ami nem csoda: lenyűgöző természeti adottságokkal bír az Isztriai-félsziget ezen északkeleti része. Kezdjük rögtön a Lungomare nevű, tizenegy kilométer hosszú tengerparti sétánnyal, amin kellemesen lehet andalogni a tenger közvetlen közelében Voloskótól Ičićin át Lovranig. Aki viszont inkább a városkák látképében gyönyörködne, annak érdemes hajóra szállnia, és végigcsorognia a horvát riviérán, lenyűgöző látványban lesz része.

És ha már a környező városoknál tartunk: hajóval harminc, autóval tizenegy perc Lovran, aminek óvárosa egyszerűen lenyűgöző, mindenképpen megér egy sétát. A szűk utcácskákon, a mediterrán házikók között igazán hangulatos barangolni – a Comói-tó partján elterülő kisvárost, Varennát juttatta eszembe, ami hasonlóan idilli, csak sokkal drágább úti cél. 

Az Učka-hegy és Horvátország első kézműves szeszfőzdéje

Ha kigyönyörködtük magunkat a hegyek látványában, érdemes elindulni felfelé, és meg sem állni Horvátország első kézműves szeszfőzdéjéig. Ez a SuZa, ahol helyi alapanyagokból készült likőröket lehet kóstolni, de ha valaki nem érdekelt ilyen ügyekben, akkor is érdemes a hegyoldalban lévő manufaktúrába betérni, mert páratlan kilátás nyílik a tengerre, és egy minimúzeum található itt, ahol mindenféle kincseket lehet megtekinteni, amiket a tulajdonos gyűjtött össze az évek során – többek között egy ma is működő gramofont és egy hollywoodi forgatásokon használt reflektort.

És ha már elindultunk felfelé, egy másik napon kiváló program lehet elmenni az Učka-hegy 1396 méter magas csúcsára. A sportosabb utazóknak egy egész napos elfoglaltság, mire megmásszák a hegyet, de kocsival is elérhető a csúcs, és a pár száz méterrel lejjebb található Poklon látogatóközpont.

Előbbiről lélegzetelállító kilátás nyílik a tengerre és a környező városokra, köztük Fiuméra, utóbbiban pedig egy fantasztikus interaktív kiállítást nézhetünk meg a környék természeti adottságairól és történetéről.

Gyerekekkel is ideális program, mert bár a látogatóközpont elég kicsi, de annál több érdekesség rejlik benne: van például a semmiből gombnyomásra előbukkanó makett a hegységről, és azt is ki lehet próbálni, milyen ügyes denevérek lennénk. 

Bár az árak az euróra való átállás és az infláció miatt megnőttek az utóbbi időben, az itthoni rekordmagas infláció miatt elszállt árakhoz képest nem olyan nagy a különbség.

Opatija tehát számos érdekes és izgalmas programlehetőséget kínál a tengerparti henyélés mellett, ráadásul könnyen és gyorsan megközelíthető. A tengernek és a hegyeknek hála az időjárás még ősszel is ideális a látogatásra, de télen sem sokszor csökken 10 fok alá a hőmérséklet, így a természeti és kulturális látnivalók egész évben élvezhetők – kivéve persze a tengert, az télen már hideg.

Kiemelt képeink és a belső fotók is a szerző tulajdonában vannak

Dián Dóri