–

Utazás saját elképzelés szerint

A helybéli mindennapok megtapasztalása után turistáskodtunk is. De nem úgy, ahogy azt utazási irodák előírják, sőt, még azokkal a „hihetetlen kedvezményekkel” sem éltünk, amit a tengerparton személyesen ajánlottak nekünk. Inkább a saját elképzeléseinket követtük, és ennél jobban nem is dönthettünk volna.

Kifigyeltük, hogy a helyi menetrend szerinti  hajó mikor viszi a reggeli újságokat, leveleket a környező szigetekre. Ez a hajó a sibeniki szoroson keresztül jár, és a központi buszpályaudvartól  öt perc sétára köt ki. Mi három megállóra vettünk jegyet, célunk az óváros volt.

stopkave

Rengeteg séta és gyönyörű hajóút

Korán összekaptuk magunk, mert a hajó 7:15-kor indult, és húsz percet gyalogolnunk kellett a hajóállomásig. A sétához már hozzászoktunk, el sem tudom képzelni hány kilométer lehetett a lábunkban nyaralás végére. Megvettük a jegyet 18 kúnáért, ez alig az ötöde volt annak, amit a turistáknak ajánlott járatokon fizettünk volna. A hajó tetejében, az árnyékos padokon foglaltunk helyet. Rajtunk kívül körülbelül öt utas volt, de a matrózok rengeteg csomagot felpakoltak, csak találgattunk, mi lehet bennük. Talán friss pékáru vagy gyümölcs.

A hajó pöfögve, nehézkesen indult, és iszonyú zajosan szelte a vizet, de mi így is élveztük az utat.

A reggeli fények elöntötték a szigetvilágot, a halászhajókat követő sirályok szárnya csillogott a napfényben. Szinte kiestünk a korláton, úgy szívtuk magunkba a látványt és az élményt.

Prvić szigetén kötöttünk ki először, ahol már triciklis bácsik-nénik várták, és vették át a csomagok egy részét. Később a sziget másik oldalán újra megállt a hajó, hogy egy másik apró településhez is eljuttassák a békés reggel minden hozzávalóját. A Šibenik előtti utolsó megálló egy másik sziget volt, ahol kicsit tovább tartott a pakolás, és több kézikocsi is megtelt zsákokkal és kartondobozokkal. Néhányan, akiknek Šibenikben volt dolguk, felszálltak a hajóra, és amikor az elindult, lelkes integetéssel búcsúztak a parton maradóktól. Szó nélkül bámultuk a filmbe illő reggeli idillt.

h-kilatas

Šibeniki óváros

Šibenikben információt gyűjtöttünk a következő napra tervezett utazáshoz, majd bevetettük magunkat az óváros kis utcáiba. Felmásztunk a régi várhoz, mert az az egyetlen hely, ahonnan belépőjegy nélkül is csodálható a kilátás. Itt töltöttünk pár órát, az omladozó falak tetején ülve, majd újra az óváros zöld zsalus házai között sétáltunk. Minden kápolnát megcsodáltunk, de legjobban a szerzetesek kertje tetszett, ahol fűszernövények között üldögélve próbáltuk minél kisebb feltűnést keltve lelegelni a fügefa összes termését. Cinkostársunk lett három magyar kislány is, akikkel kicsit később együtt örültünk egy ingyen vécének.

Másnap újra visszatértünk Šibenikbe, de most hajó helyett egy rángatós busszal. Azonnal továbbindultunk volna Skradinba, ha a csatlakozásunk nem robban le ijesztő durranások közepette. Így azonban rozogábbnál rozogább buszok között vártuk a pótlóbuszt. Amikor megérkezett, olyan élményben volt részünk, amit a pesti csúcsforgalomban sem tapasztaltunk még.

A horvát nénik olyan szenvedélyesen tolakodtak, hogy szinte tömegverekedés tört ki. Nekem halálfélelmem volt, és bár a nénik, miután elfoglalták a helyüket, bájcsevegni kezdtek, én jól kisírtam magam, és a többi turista is elég megviselten nézett ki.

A vízesés az „Supercool"

A buszok malőrjei után egy szerpentinen érkeztünk Skradinba, ahol egy tapasztaltabb fiatalember átvezetett minket a Krka nemzeti park jegyirodáihoz. Meglepetésünkre nem akartak kedvezményesen beengedni minket, de Anna megvető nevetése és az én értetlenkedő krákogásom elég meggyőző volt ahhoz, hogy odaadják a diákjegyet, ami csak 80 kúna.

A hajónk fél óra múlva indult, így körbenéztünk egy kicsit Skradinban, és rávetettük magunk az kóstolót kínálgató piaci árusokra. Az aszalt füge rágcsálása közben összefutottunk egy amerikai diáklánnyal, aki egyedül utazta körbe Európát, és velünk töltötte a nap hátralevő részét.

Ami csodálatos, vagy, ahogyan Grace mondaná „supercool” volt. A Krka nemzeti parkban több tucat vízesés csobog, és a kék víz olyan árnyalataiban úsznak a kacsák és a folyami halak, amiket korábban még sosem láttunk.

h-nyak

A legnagyobb vízesés által kialakított kanyonrendszer egy békésnek tűnő medencét alkot. Itt fürdeni is lehet, ami igazán jó edzés, mert az ellenár kegyetlenül sodorja el az embert, a napszemüvegekkel és vízálló kamerákkal együtt. Mi sem hagytuk ki a mártózást, aztán végigandalogtunk az ezernyi apró ágra bomló folyó felett kiépített pallórendszeren. Anna úgy érezte, hogy megtalálta a helyet, ahol minden idejét tölteni akarja, „az sem baj, ha kacsának kell lennem”. Biztosak voltunk benne, hogy a környék tele van rejtőző manókkal és elfekkel is.

Ültünk még egy fél órát a vízesés alatt, de még naplemente előtt vissza kellett indulnunk Skradinba, majd Šibenikbe, ahol búcsúzóul fagyiztunk egyet Grace-szel, és elkaptuk az utolsó zötyögő-rángatózó buszt Vodicébe.

Koppány Csenge