Az amerikai őslakosoknál a transznemű emberek megbecsült gyógyítók voltak
Észak-Amerikában tombol a woke kultúra, látszólag az egész Nyugat azzal van elfoglalva, ki milyen mosdóba mehet, és kik között indulhat egy-egy sportoló. Kromoszómák, hormonok, biológiai és társadalmi nemek csapnak össze, tombol az identitáspolitika, mindeközben lassan két – élesen elválasztható – csoportra szakad a világ: az egyik azt követeli, maradjon minden a régiben, „hiszen a nő nő, a férfi meg férfi”, a másik szerint viszont az ember nem ennyire körülhatárolható lény, és a nemi szerepekhez köthető viselkedések jó része akár meg is változtatható. Milyen érdekes, hogy az a földrész, amely fő táptalaja a diskurzusnak, egykor képes volt békében élni a „genderkérdéssel”, teret hagyva a közösségükben olyan egyéneknek, akik sem férfiak, sem nők nem voltak. Wilson Luca írása.
–
Egy test, két szellem
Az amerikai őslakos indiánok a közösségük értékes tagjaiként tartották számon azokat az egyéneket, akik sem a hagyományos férfi, sem a hagyományos női kategóriába nem voltak sorolhatók, de mindkét nem sajátosságait, tehát a maszkulinnak és femininnek tartott minőséget is magukban hordoztak. Ők voltak a „kétszellemű” (two-spirit) emberek.
Ugyan a „kétszelleműségről” már a XVII. századtól kezdve beszámolnak a gyarmati emlékiratok, közös, törzseken átívelő elnevezést csupán 1990-ben kapott a jelenség. Ekkor rendezték ugyanis meg az őslakos amerikai LMBT-emberek háromévenkénti gyűlését Winnipegben. Az eseményen Albert McLeod aktivista javasolta, hogy a „two-spirit” szó legyen a törzseken átívelő kifejezés a nemileg nem besorolható, leginkább talán a transznemű vagy a genderfluid identitásokkal azonosuló emberekre.
A „kétszelleműség” egyébként egy ernyőfogalom, ami magába foglalja a natív-amerikai közösség ma ismert LMBTQ-identitásait, legyen az nemi identitás vagy szexuális orientáció, de ezeken túl még erős kulturális és spirituális aspektusa is van.
A kétszellemű emberek ugyanis a közösségen belül pontosan átmeneti, ha úgy tetszik, „két világ” közötti átjárásuk okán hivatottak voltak kommunikálni a szellemvilággal, spirituális ceremóniákat vezetve sámánokként, gyógyítókként.
A törzs tagjai e világi és nem e világi tudást is társítottak hozzájuk, különleges pozícióval felruházva őket a közösségen belül. Mennyire más ez a státusz, mint a transzneműek üldözöttsége a jelenkori USA-ban, ami csak a tavalyi évben 32 erőszakos halálhoz vezetett.
A gyarmatosítás következményei
Az őslakos amerikai kultúrát sok aspektusból érte támadás a gyarmatosítás következményeként, de az egyik kétségkívül a közösség kétszellemű tagjai ellen irányult.
Már a gyarmatosítás korai szakaszában, egészen a XVI. századtól a spanyol gyarmatosítók üldözték a kétszellemű őslakosokat. Azon túl, hogy a saját kulturális és vallási gyakorlataiktól merőben eltérőt, szokatlant, sőt megbotránkoztatót láttak a nemileg pontosan nem definiálható egyénekben, akik sok esetben – mai kifejezéssel élve – azonos nemű kapcsolatot tartottak fenn, ők voltak a közösségi tudás hordozói is.
Ahogy azt korábban is említettem, rengeteg kulturális és szellemi tőke halmozódott fel egy-egy kétszellemű személynél, így az ő verbális és fizikai bántalmazásukkal egyúttal az egész törzset sebezhetővé tették.
Gregory Smithers történész egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy az 1500-as évektől kezdődő genocídiuma, azaz népirtása a kétszellemű embereknek nem volt véletlen: ők voltak a közösség oktatói, gyógyítói, történetmesélői. A törzsben a hagyományos női és férfi szerepeket egyaránt be tudták tölteni, így széles körű készségekkel rendelkeztek. Azzal tehát, hogy a gyarmatosítók őket támadták, 200 indián törzs ütőerét vágták el gyakorlatilag.
Kétszelleműség napjainkban
Nincs mit szépíteni, rengeteg tudás odaveszett a kolonizáció alatt és után. A közösség idős tagjai a szájhagyomány, az orális história útján próbáltak életben tartani számos tradíciót, megőrizve a kollektív tudást akár verseken, történetmesélésen keresztül.
Napjainkban pedig számos szervezet és csoport munkálkodik azon, hogy visszaszerezzék a kétszellemű léthez tartozó kulturális, nemi és spirituális identitást. Céljuk, hogy az érintettek képesek legyenek büszkén vállalni a kétszelleműséget, valamint támogatáshoz, és megtartó, biztonságos térhez jussanak. Az egykor ünnepelt, nagy tiszteletben álló kétszellemű emberek a kutatások szerint a kortárs Észak-Amerikában nagyobb arányban szenvednek mentális egészségi problémáktól: például depressziótól, szorongástól, illetve – LMBTQ-társaikhoz hasonlóan –, valószínűbben válnak valamilyen függőség rabjává a rendszerszintű transzfóbia és homofóbia miatt.
A dobozokon túl
Ahogy megismerkedtem a kétszellemű emberek történelmi üldöztetésével, gazdag kulturális szerepével, és úgy általánosságban, a natív-amerikai spirituális felfogással, eltűnődtem.
Mennyire más úgy tekinteni egy köztes, átmeneti vagy a kettős felfogáson kívül eső identitásra, mint ami képes egy közösség életét gazdagítani, semmint olyasvalamiként látni azt, ami elvesz, vagy bármit is veszélyeztetne. Ugyan miért tenné?
Az európai kultúrkörben is akadnak példák olyan bölcsekre, akik két világ tudóiként mutatnak utat a többségnek. Ott van például a görög mitológiából ismert Teiresziász, a vak jós, aki nőként és férfiként is élt, annak következményeként, hogy megölt először egy nőstény kígyót, majd egy hímet párosodás közben.
Mai kifejezéssel élve Teiresziász transz volt? A kétszellemű emberek pedig szintén transzneműek, esetleg genderfluidak, tehát megélt nemük az idő folyamán változik, esetleg egyszerre van jelen bennük több nem? Nők és férfiak is egyszerre, vagy egyik sem? Esetükben egy harmadik nemről van szó? Látjátok, most belőlem is a kategorizálási kényszer szólt.
Mert ami talán ezen kérdések megválaszolásánál is fontosabb, az az, hogy tudunk-e megbecsült létezést biztosítani olyan emberek számára is, akik nem dobozolhatóak be az egyezményes nemi kategóriák szerint. Mégis, mitől félünk?
Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ San Francisco Chronicle/Hearst Newspapers via Getty Images / Contributor
