„Nincs helyed Greta Gerwig forgatásán, ha seggfej vagy”

–

Három rendezésből három telitalálat

A Barbie mozifilm tarolt a július 21–23-i nyitóhétvégén Észak-Amerikában, rögtön 162 millió dollárt lapátolt a mozipénztárakba, és ezzel Greta Gerwig megdöntötte a női rendezők rekordját, megfosztva trónjától a korábbi legsikeresebb női direkort, Patty Jenkinst, aki a Wonder Womant jegyezte – írja a Hollywodd Reporter.

„A legmerészebb álmaimban sem képzeltem ekkora sikert”

– mondta a New York Timesnak a nyitóhétvége után.

Bár a film számomra különösen kedves volt (erről ITT írtam korábban), azt el kell ismerni, hogy a siker nem pusztán az alkotók érdeme, hanem az egészen páratlan PR- és marketingstratégia gyümölcse is. Arról nem is beszélve, hogy talán soha nem látott együttműködés jött létre két olyan filmes kasszasiker között, mint a Barbie és az Oppenheimer, amelyek ugyanakkor kerültek a mozikba, és amelyek nemcsak a saját, hanem a másik malmára is hajtották a vizet – vagyis jelen esetben a nézőket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Viral Pop Culture (@viralpopculture) által megosztott bejegyzés

A siker azonban nem csak a nézők számában, és az ebből fakadó bevételben mutatkozik meg, a kritikák többsége elismerően nyilatkozott Gerwigről és stábja munkájáról, a Rotten Tomatoes oldalon a kritikusok általi Tomatometer a hízelgő 88 százalékon áll, de a közönség értékelése alapján is 86-on. Messze még a jövő évi díjátadószezon – ha a hollywoodi filmes sztrájk el nem kaszálja teljesen –, de könnyen előfordulhat, hogy Greta Gerwiget ismét a legjobb rendezőnek járó díj esélyesei között láthatjuk, ahogy 2018-ban a Ladybirdért, amikor az akadémia egész történetében ő volt mindössze az ötödik nő, akit jelöltek az elismerésre.

Gerwig igazi feministának vallja magát, és ezt a 2017-es Ladybird, a 2019-es Kisasszonyok remake, és most a Barbie-film is egyértelművé teszi. Ezekben a történetekben nemcsak azt láthatjuk, ahogy egy-egy szereplő a kamaszkorból átlép a felnőttkorba, hanem annak is tanúi lehetünk, ahogy felfedezik önmagukat, a bennük rejlő sokféleséget, elfoglalják a helyüket a világban, annak függvényében, hogy miben hisznek és mit képviselnek, és ha úgy adódik, attól sem riadnak vissza, hogy legyen bátorságuk felülvizsgálni korábbi döntéseiket.

Ezek a hősnők nemcsak példaképek, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy meglássuk bennük, az esendőségükben és küzdelmeikben saját magunkat. Felhatalmaznak arra, hogy megengedőbbek és könyörületesebbek legyünk magunkkal, akit a legjobban kellene szeretnünk ahhoz, hogy másokat is képesek legyünk.

A Barbie-ban America Ferrara monológja a női lét kihívásairól és kétségeiről nem véletlenül vált már most ikonikussá, nők ezrei tudtak ugyanis ahhoz a sor elváráshoz kapcsolódni, amit a világ és mi magunk is állítunk magunk elé. Ez azonban nem gyakorolhatott volna ekkora hatást a nézőkre, ha nem lett volna ízig-vérig hiteles. Egyrészt azért, mert Ferrara saját tapasztalatait is beleépítették a jelenetbe, másrészt a forgatáson nemcsak a rendező, de az egész stáb – a férfiakat is beleértve – könnyes szemmel hallgatta és nézte végig.

A mai napig inspirálódik a sacramentói gyerekkorából 

Gerwig szerint a Barbie története a lányok fejlődését idézi gyerekkortól egészen kamaszkorig. „Mindig is úgy gondoltam, hogy a gyerekkor csúcsa nyolc-, kilenc-, tízéves korban van. Akkoriban pimasz és hangos voltam, nem féltem semmitől. Aztán, tudod… jött a kamaszkor. Olyankor legszívesebben egészen picire összezsugorodnál, elrejtőznél az egész világ elől, tele vagy tüskékkel, amelyeket mind eltemetnél. Ráadásul borzasztóan kényelmetlenül is érzed magad, hiszen egy valódi metamorfózison mész keresztül. Folyamatosan vizsgálod magad, megjön a menstruációd, tele leszel pattanásokkal, hirtelen megnyúlsz.

Gyerekként békében vagy az egész világgal, aztán ez egyszer csak megváltozik”

– mondta a Guardiannek.

Gerwig a kaliforniai Sacramentóban nőtt fel, és bár édesanyja ápolónő volt, apja pedig egy hitelszövetkezetnél dolgozott, a rendező-forgatókönyvíró szerint bizonyos értelemben a szülei is művészek voltak. Gerwighez hasonlóan az apja is feljegyezte az álmait, ami szerinte önmagában is elég művészi dolog, de ő ismertette meg vele még kislány korában Steve Martin stand-upját és a Monty Python daloskönyvet is. Utóbbi hatására kezdett el zongorázni tanulni. A család gyakran látogatott a Sacramento Filharmonikusok koncertjeire, édesanyja pedig rendszeresen vásárolt használt ruhákat, amelyeket aztán átalakított.

Gerwig azt meséli, hogy a gyerekkorát csupa olyan felnőtt között töltötte, akik nem voltak hivatásos művészek, mégis mélyen művésziek voltak. Kiemeli: az, hogy ezért egyikőjük sem kapott pénzt, megadta azt az szabadságot, hogy játékosan és függetlenül alkothassanak, annak a terhe nélkül, hogy azon kelljen gondolkodniuk, mindez vajon hogy fog sikerülni. Mintha ez a szemlélet, könnyedség köszönne vissza Gerwig munkásságában is, még akkor is, amikor már súlyos dollármilliók forognak kockán.

Jelszava az emberközpontúság 

Gerwig minden interjúban szót ejt arról, hogy milyen szoros együttműködésben hozták létre ezt a filmet, nemcsak forgatókönyvíró partnerével, Noah Baumbachkal, aki a magánéletben is a társa, hanem a produceri székben is helyet foglaló Margot Robbie-val – aki egyébként felkérte Gerwiget a film elkészítésére –, továbbá minden főbb szerepet játszó színésszel is. Greta Gerwig nem az a fajta rendező, aki istenkomplexustól hajtva akarná bizonyítani a tehetségét és a rátermettségét.

Sokkal inkább a közös munkában, az összekapcsolódásban, az egymásra figyelésben hisz, miközben nagyon is határozott elképzelései vannak az alkotói folyamat során.

Mielőtt megkezdődtek volna a forgatási munkálatok, Gerwig valóban megvalósította a Barbie-ban látott csajos estét, és a londoni Claridges hotelbe szervezett egy ottalvós pizsamapartit a női szereplőkkel. Bár a Keneket alakító férfiak is meghívást kaptak, ők nem tölthették ott az éjszakát. „Úgy éreztem, hogy ez a legjobb módja annak, hogy beindítsuk a munkát. Ráadásul ez valami olyasmi, amire felnőttként már aligha van az embernek lehetősége, mert ebben a korban már ritkán töltünk el egy egész éjszakát a barátainkkal.”

Nem ez volt az első eset, amikor rendhagyó eszközökhöz nyúlt annak érdekében, hogy a kollégák között köteléket teremtsen. A Kisasszonyok forgatása előtt arra kérte a főszereplőket – Saoirse Ronant, Florence Pugh-t, Emma Watsont és Eliza Scanlent –, hogy válasszanak ki egy-egy verset, majd azt adják elő egymásnak. „Profi színészek voltak mindannyian, mégis, az, hogy ki kellett választaniuk egy verset, és elmondaniuk egymás előtt, egyszerre volt hihetetlenül izgalmas és bensőséges, amelynek hatására megmutatták a saját sebezhetőségüket. Elképesztően hatásos volt a kapcsolat megteremtésében” – tette hozzá.

Gerwig híres arról, hogy olyan légkört teremt a munka során, ahol demokratikus elvek érvényesülnek, és ahol mindenki nyíltan vállalhatja a véleményét. „Az is hozzátartozik a munkámhoz, hogy olyan környezetet teremtsek, ahol az elfogadás jegyében nincsenek rossz válaszok, és soha nem ítélkezünk. Ez lehetővé teszi, hogy mindenki biztonságban érezze magát, és olyan csodálatos vad ötleteket hozzon, amilyeneket más körülmények között nem tudna. Rendezőként az a feladatod, hogy megálmodj egy filmet, majd az, hogy az egész stábbal, akár több száz emberrel ugyanazt az álmot láttasd.”

„Ha seggfej vagy, nincs helyed Greta Gerwig forgatásán”

– fűzte hozzá az egyik Kent alakító Simu Liu. Gerwig egyébként színészként kezdte a karrierjét, több független filmben is szerepelt, és finoman fogalmazok, ha azt írom, alakításai vegyes kritikai visszhangot keltettek. Ehhez képest az általa rendezett filmekben megjelenő színészi alakításokat az egekig magasztalták az utóbbi években a kritikusok.

Greta Gerwig zsenialitása nem pusztán a művészetében rejlik, hanem a mások iránti nyitottságában is. Mikor arról kérdezték, hogy pozitív személyiségnek tartja-e magát, visszakérdezett: az, hogy kedveli az embereket és kíváncsi rájuk, annak számít-e. „Ez az egyik oka annak, hogy New Yorkban élek. Szeretek másokat nézni, összefutni ismerősökkel. Ez egy elhagyatott erdőben aligha menne.” 

Egy időre biztosan hátradől

Greta Gerwig még csak negyvenéves, de úgy tűnik, mindent elért, amit csak kívánni lehet. A szakmai tehetségét a kisebb költségvetésű filmek után egy igazi szuperprodukcióban is megmutathatta.

Férjével, Noah Baumbachkal 2011 óta vannak együtt, két közös, egy négyéves és egy öt hónapos fiuk van, Baumbachnak pedig Jennifer Jason Liegh-vel való korábbi kapcsolatából van egy tizenhárom éves fia is. Amikor nemrégiben arról kérdezték Gerwiget, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy Barbie-ból franchise filmsorozat készül, így felelt: „Most úgy érzem, kiadtam mindent, ami bennem volt.

Minden filmem után úgy gondolom, hogy kész, ennyi volt, soha többé nem lesz semmi új ötletem, amit el akartam mondani, azt elmondtam.

Senkinek nem szeretném összetörni az álmait, de a magam részéről én most teljesen lenulláztam magam.”

A feszített sajtóturné után, ráadásul két kisgyerekkel, talán nem is csoda, hogy Gerwig nem a folytatáson gondolkozik, sokkal inkább megállna egy pillanatra, és élvezné mindazt, ami adatott. Nem is kívánhatnánk ennél többet a születésnapjára. Isten éltesse nagyon sokáig!

Kiemelt képünk forrása: Getty Images / Don Arnold / Contributor

Krajnyik Cintia