A Barbie egy igazi felnövéstörténet a női lét valódiságáról

–

Barbie karaktere, ez a sok szempontból ellentmondásos szimbólum évtizedek óta áll a vita középpontjában, hogy milyennek is kellene lennie, illetve hogy Barbie igazi úttörő feminista-e, vagy ahogy a filmben is elhangzik egy ponton, valójában a női testhez kapcsolódó irreális ideálok, a szexualizált kapitalizmus és a túlzó fogyasztói életforma megszemélyesítője, amely azóta kelt a nőkben ellentmondásos érzéseket, amióta feltalálták – írja a film apropóján Willa Paskin a New York Times oldalán megjelent elképesztően részletes és átfogó anyagában, melyből számos érdekességet emelek majd át az alábbi cikkben. 

A Barbie szülőanyja, aki nem akart anyukát csinálni a kislányokból

Ruth Handler, a Barbie megálmodója zsidó üzletasszony volt, aki férjével, Elliottal 1945 óta üzemeltette egy kaliforniai garázsban a játékcégüket, a Mattelt. Ruth Handlerben a lányát játék közben hallgatva fogalmazódott meg a gondolat, hogy a kislányoknak csak úgy van lehetőségük babákkal játszani, ha anyaszerepbe bújnak, hiszen a játékbabák tényleg kivétel nélkül mind csecsemők vagy kisbabák.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fandango (@fandango) által megosztott bejegyzés

Greta Gerwig adaptációja is ezzel az ellentmondással indít, méghozzá Stanley Kurbick 2001: Űrodüsszeia című filmjének nyitányával a háttérben.

A háziasszonyi szerepekért egyáltalán nem rajongó Handler szeretett volna egy olyan karaktert a lányok kezébe adni, ahol egy felnőtt nő figurájával játszva fedezhetik fel a saját nőiességüket.

Az ötlet egészen addig nem tűnt megvalósíthatónak, míg a nő egy svájci út során nem találkozott a német pletykalap, a Bild egyik képregényéből született babafigurájával, Bild Lillivel, aki sokkal inkább férfiak számára készült, mintsem gyerekeknek. Bild Lillit ugyanis meglehetősen szűk ruhába bújtatták, óriási mellei voltak, és szerepe szerint egy aranyásó szexszimbólum volt – írja a history.com. Bild Lilliből aztán Ruth Handler megalkotta lánya, Barbara után elnevezve a Barbie babát, amely 1959-ben került először a boltokba, fekete-fehér fürdőruhában. (Barbie tökéletes testének egyik jellegzetes védjegye a szintén dús kebel, és sajátos fordulata az életnek, hogy Ruth Handler a baba megalkotása után évtizedekkel később két masztektómián is át kellett hogy essen.)

A fogyasztók kérésére 1961-ben aztán Ken is színre lépett, aki Handler fiáról kapta a nevét. Bár a vásárlók nagyon szerették volna, hogy Barbie édesanyává váljon és gyereket szüljön, ez az elmúlt több mint hatvan év alatt nem következett be.

Barbie és a feminizmus 

Bizonyos szempontból Barbie igazi első hullámos feminista. 1962-ben már saját álomháza lett, pedig abban az időszakban a jelzáloghitel és a hitelkártyák még bőven elérhetetlenek voltak a nők számára, de Neil Armstrongot megelőzve jutott fel a Holdra, és korát a mai napig meghaladva vált női amerikai elnökké.

Ugyanakkor Barbie sok szempontból megtestesítette mindazt, ami ellen a második hullám feministái küzdöttek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Barbie (@barbie) által megosztott bejegyzés

Amikor piacra dobták az úgynevezett ottalvós Barbie-t, kellékként egy olyan mérleg járt mellé, amely 110 fontot, azaz valamivel több mint 49 kilót mutatott, azzal a felirattal ellátva, hogy „Ne egyél!”, a Teen Talk Barbie névre keresztelt szériát pedig arra programozták, hogy azt mondja: „A matekóra nagyon kemény!”. A sztereotipikus Barbie-k tehát gyönyörűek, tökéletes a hajuk, a sminkjük, feszes a bőrük, kerek a mellük és a fenekük, mindig mosolyognak, boldogok, gazdagok és persze hibátlanok.

2015-ben aztán valami jelentősen megváltozott, és a Barbie-t gyártó Mattel eladásai soha nem látott mélypontra zuhantak. A vásárlók számára a Barbie addigra egy olyan játék lett, amit nem szívesen adtak kislányok kezébe, mert sekélyesnek, minden értelemben véve műanyagnak tartották, ami életben tartja azokat az irreális elképzeléseket, hogy milyennek is kellene a tökéletes nőnek lennie. Ekkor a Mattelnél is megkezdődött a változás, és elindultak a diverzitás irányába.

Több mint százféle babát dobtak piacra, különféle bőrszínnel, hajszerkezettel, arcformával, szemszínnel, és az eredeti mellett három további testalkattal bővült a paletta: a kerekded „curvy”-vel, a kis méretű „petite”-tel, és a magas „tall”-lal.

De megjelentek a vitiligós, a Down-szindrómás, a kopasz Barbie-k is, és olyan ikonikus női példaképeket is megformáztak, mint Rosa Parks, Maya Angelou és Billie Jean King.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Barbie (@barbie) által megosztott bejegyzés

2023-ra pedig arra is nyitottá vált a cég, hogy bevállaljanak egy olyan mozifilmet, amelynek elkészítése és promotálása elképesztő összegeket emésztett fel – nyilvánvalóan a busás megtérülésben bízva –, de arra is hajlandó volt, hogy szabad kezet adjon Greta Gerwignek, aki amellett, hogy humanizálta Barbie karakterét, nem félt kritikusan hozzáállni, nemcsak a Mattel legnépszerűbb termékéhez, de a vállalat működéséhez sem, amely a filmben is szerepet kap. 

Greta Gerwig és a felnövéstörténetek

Az augusztusban negyvenedik életévét betöltő Greta Gerwig 2017-ben a Lady Birddel, majd 2019-ben a Kisasszonyok remake-jével tette fel magát az A-listás rendezők térképére. Gerwig maga is imádott babázni, mellyel egészen tizennégy éves koráig nem is hagyott fel. Mikor Margot Robbie – aki a film producere is – azzal az ötlettel kereste fel, hogy írjon és rendezzen egy filmet Barbie-ról, teljes szabadságot kapott. Azt csinálhatott a történettel és a karakterrel, amit csak akart. Az csak még tovább tágította a határokat, hogy a munkába a Covid kitörésekor kezdett bele, így fennállt az esélye, hogy a mozik soha többet nem nyitnak ki, bizonytalan volt, hogy eljut-e valaha a film a nagyvászonra. 

Gerwig minden szempontból komolyan vette a feladatát. Több mint egy éven át győzködte Ryan Goslingot, hogy vállalja el Ken szerepét, igyekezett az olyan ikonikus musicalek hangulatát megidézni, mint amilyen az Ének az esőben, olyan részletekre ügyelt, hogy a speciális effektusok nagy része az 1959-es analóg technikákon alapuljon, mert Barbie ekkor debütált, és olyan művészekkel beszélgetett, mint például Peter Weir, a Truman Show rendezője, hogy abban kérje ki a tanácsát, miként lehet létrehozni egy olyan világot, ami egyszerre mesterséges, mégis tele van érzelmekkel. Weir elég jó tippeket adhatott, Gerwig ugyanis ezt még azzal is meg tudta fejelni, hogy egy

mesterien okos, szellemes filmet alkotott, ami művészi pontossággal adagolja a humort, a paródia, a karikatúra és a szarkazmus elemeivel, miközben olyan fontos kérdéseket feszeget hitelesen, hogy valójában mikor is növünk fel, miként definiáljuk önmagunkat, és hogyan rázhatjuk le magunkról az állandó megfelelési kényszert, valamint az elvárásokat, amelyeket nemcsak a környezetünk, hanem legtöbbször mi magunk támasztunk.

Gerwig rendezői debütálásának, a Lady Birdnek a hősnői is – amelyet saját sacramentói gyerekkora ihletett –, és az azt követő, kedvenc könyvén alapuló Kisasszonyok karakterei is a szemünk előtt próbálják megfejteni, kik is ők valójában, hol a helyük a világban a gyerek- és a felnőttkor küszöbén billegve. Ahogyan azokban a filmekben, úgy a Barbie-ban is ez matriarchális ügy, egy olyan út, amelyet egy nő az édesanyjával, a lánytestvéreivel, a barátnőivel jár végig.  

A film története

Barbie esetében a felnőtté válást, az útkeresést olyan banális apróságok indítják el, minthogy egyszer csak váratlanul a halálra gondol, narancsbőrös lesz a combja, hideg víz jön a zuhanyzóból, megromlik a tej, és már nem emelkedik a levegőbe a sarka, mintha mindig magas sarkút viselne. Barbielandben ugyanis minden tökéletes, és minden pontosan úgy működik, ahogy azt gyerekként gondtalanul eljátszottuk a babáinkkal. Ezek az intő jelek viszont egyet jelentenek a meghibásodással, a tökéletlen működéssel, mely abból fakad, hogy egy kislány odaát, a valóságban túl hevesen játszott egy babával.

Barbie ekkor felkeresi Furcsa Barbie-t, aki minden nézőnek, aki valaha megszentségtelenítette a saját babáját, ismerős figura lesz a levágott hajával, összefirkált arcával, és lehetetlen spárgapózba tett lábaival. Furcsa Barbie azt tanácsolja Barbie-nak, hogy keljen útra, menjen el a valóságba, és keresse fel azt a lányt, akinek a hiba köszönhető.

Barbie bár kicsit sem vágyik arra, hogy a lapos Birkenstockok világában alámerüljön a problémák tengerében, és szembenézzen az élet – még a narancsbőrnél is nagyobb – kihívásaival, de ha újra tökéletes akar lenni, nincs más választása. 

Barbie-t Ken is elkíséri, így hosszú utazás után egyszer csak a kaliforniai Santa Monicában találják magukat, ahol mindkettőjüket arcul csapja a valóság. Kent azért, mert eddig jelentéktelen kellékként, egyszerű beach boyként csak másodhegedűs volt Barbielandben, a valóságban viszont megízleli a patriarchátus nyújtotta előnyöket, és hanyatt-homlok igyekszik vissza, hogy ezt a működési elvet a neonpink világban is meghonosítsa. Barbie pedig szembesül azzal, hogy

korántsem olyan közkedvelt szereplő, mint amilyennek önmagát hitte, és a nőket érő egyenlőtlenségekkel, elvárásokkal is szembetalálja magát.

A kérdés az, hogy ki is ő valójában. Számomra pedig, hogy Barbie milyen szerepet tölt be a nők életében.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BARBIE (@barbiethemovie) által megosztott bejegyzés

Az világos, hogy Barbie sokkal több, mint egy játék: egy igazi popkulturális ikon, akinek nemcsak vásárlói, hanem rajongói is vannak. Ennek megfelelően bőven akadnak olyanok is, akik utálják a figurát, és mindazt, amit szerintük képvisel. Greta Gerwig filmje viszont éppen arra világít rá, hogy

ha egy olyan tökéletes világban, mint Barbieland, egy Barbie is érezheti azt, hogy nem felel meg az elvárásoknak, hogy nem elég, akkor mit szóljunk mi, hús-vér nők, akik folyamatosan, minden egyes nap meg kell hogy vívjuk a harcainkat?

A díszbemutatón, miután az America Ferrera által játszott karakter monológja véget ért a női lét kihívásairól, a moziteremben taps és üdvrivalgás harsant fel. Ennél jobban talán nem is jelezhetné semmi, mennyire elevenébe találtak mindannyiunknak az elhangzottak.

„Ha Barbie korábban annak a szimbóluma volt, hogy nem vagy elég, akkor csak olyan filmet készíthettem, ami arról szól, hogy mindezt hogyan fordíthatjuk át”

– mondta Gerwig, aki azt is elárulta, miért van kiemelt jelentősége annak a jelenetnek, amikor Barbie egy idős nénire csodálkozik rá, aki a padon ülve újságot olvas, és akinek, miután azt mondja, hogy gyönyörű, a néni azt feleli, hogy „Tudom”. Ebben a pillanatban a lélegzetelállítóan szép Barbie olyan akar lenni, mint ez a több mint kilencvenéves nő, aki már pontosan tisztában van a saját értékeivel, és azzal, hogy mennyit ér. Greta szerint, ha ez a jelenet kimaradt volna a filmből, az egész mozi értelmét vesztette volna. Ez a karakter jelképez minden olyan anyai, nagymamai energiát, amely sugárzó tekintettel tekint az emberre, és szeretettel telve mondatja, hogy minden rendben lesz. 

Bár nem tagadom, a film egyes pontjain úgy gondoltam, kissé kegyetlen a férfiak megítélése, mégis – vagy talán épp ezért – nekem igazi „sisterhood”-élményt adott, és kétórányi megerősítést, hogy nem vagyok egyedül a kihívásaimmal, a kétségeimmel. Greta Gerwig a gyerekkorom nosztalgikus elemeit ötvözte a női lét szépségeivel és nehézségeivel, miközben nemcsak nevettem, de könnyekig is hatódtam. Ennek pedig most, felnőtt fejjel legalább annyira örültem, mint annak, amikor gyerekként letéptem a karácsonyi ajándékomról a csomagolást, és az akkoriban számomra legszebb elképzelhető ajándék, egy Barbie baba volt a papír alatt.

Kiemelt képünk forrása: Warner Bros. Pictures

Krajnyik Cintia