Az élet: sötét erdő – Ezért szívjuk mellre a rossz dolgokat, és felejtjük el a jókat

–

Negatív gondolatkörök fogságában

Rettenetesen fáradt vagyok, tulajdonképpen egész nap arra vártam, hogy végre ágyba kerüljek és jól kialhassam magam. Mégis, abban a pillanatban, hogy leoltom a villanyt, felrémlik egy kellemetlen eset az általános iskolai éveimből. Ó, jaj, töprengek hosszan, mégis, hogy lehettem ekkora idióta?! Jó darabig képtelen vagyok elaludni, csak forgolódom magamat szidalmazva.

Év végi értékelésen ülök bent a főnököm szobájában. Hosszan sorolja a jó tulajdonságaimat, a temérdek pozitívumot, amit a közös együttműködésünk jelent a cégnek. Ám közben kiemel egyetlen negatív dolgot is, és megkér, erre figyeljek oda a jövőben jobban. Amikor elmesélem este a barátnőmnek, hogyan zajlott a beszélgetésünk, a pozitívumokat szinte meg sem említem, helyette hosszan rágódom a kritikán.

Reggel, miközben készülődöm, megcsúszom a fürdőszoba kövén, és beütöm a térdem a mosógépbe. Érzem, az egész napom el van rontva. Ezt az sem írja felül, hogy délután egy jót kávézom a kollégámmal, és egy kellemes sétára is eljutok a kutyával. Mégis, jó darabig kísért az érzés: ez a nap valóban el van átkozva.

Ha ezek a helyzetek egy kicsit is ismerősek neked, akkor megnyugtatlak: teljesen normális, hogy te is így érzel. Ez ugyanis az evolúciósan meghatározott negatív részrehajlás jelensége, ami ősember korunkban elengedhetetlen volt a túlélésünkhöz.

A kérdés azonban a következő: vajon az amúgy is temérdek kihívással, ám igencsak másfajta veszélyekkel járó XXI. században mihez kezdünk vele?

A rossz többet nyom a jónál

A negatív információt sokkal többször használjuk fel, mint a pozitívat, és a negatív érzések is messze erősebben hatnak ránk, mint a pozitívak. Sokkal nagyobb figyelmet fordítunk a fenyegető veszélyekre, a veszedelmes dolgokat hajlamosak vagyunk felnagyítani, ennek pedig evolúciós okai vannak: nyilván jóval könnyebb volt úgy túlélni a vadonban, ha a lelkünk mélyén folyamatosan fel voltunk arra készülve, hogy valami drámai fog történni: lecsap ránk egy ragadozó, vagy felnégyel az ellenség. 

A veszélyre való fókuszáltság már a kisbabáknál is megfigyelhető. Kutatások szerint már egy nyolchónapos csecsemő is gyorsabban odakapja a fejét, ha egy kígyót lát a képen, mintha egy békát. Ötéves korukra pedig a gyerekek jobban fókuszálnak a mérges vagy ijesztő arcra, mint egy boldogan mosolygó ábrázatra.

De mi történik akkor, ha a fejlődésünk során kialakult bennünk ez a negatívitásra való elfogultság, sokkal inkább koncentrálunk a rossz dolgokra, ám ez a modern korban már inkább hátrányunkká válik, mintsem előnyünkre? Gondolj csak bele a saját médiafogyasztási szokásaidba! Vajon újságolvasás közben mire kattintasz inkább, a katasztrófákra, a tragédiákra, a drámára vagy a szép és boldog pillanatokra, edukatív tartalmakra? Nos a mi tapasztalataink és statisztikáink is azt bizonyítják, hogy inkább az előbbi az, ami felkelti a legtöbb olvasó figyelmét, a „könny-vér” tartalom kelendőbb a könyvkritikáknál, filmajánlóknál. És ha most azt gondolod, hogy ez rád nem vonatkozik, sajnos ki kell hogy ábrándítsalak: nagy valószínűséggel te sem vagy kivétel.

Egy kutatás, mely az alanyok szemmozgását mérte tartalomfogyasztás közben, megállapította, hogy azok, akiket érdekelnek a közügyek és a világban folyó aktuális események, sokkal gyakrabban kattintottak a rossz hírekre. Mégis, amikor megkérdezték őket, hogy mit olvasnak szívesebben, azt felelték, hogy a pozitív dolgokat.

A negatív élményekkel, emlékekkel ugyanez a helyzet

Elég csak egyetlen rossz dolognak történnie velünk, hogy úgy érezzük, az egész napunk szerencsétlenül alakult. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen a világon, aki éjjel hosszan őrli magát évekkel ezelőtt történt kellemetlen incidenseken, míg a pozitív emlékek nem szoktak ilyen sűrűséggel, intenzitással random eszünkbe jutni. Vagy nézzünk egy másik példát: Danny Kahneman Nobel-díjas közgazdász egy kísérletében arra kérte a résztvevőket, hogy képzeljék el vagy azt, hogy nyernek 50 dollárt, vagy azt, hogy ugyanennyit veszítenek. Bár az összeg ugyanaz, gondolom, nem lep meg az eredmény, miszerint a pénz elvesztése érzelmileg sokkal megterhelőbb volt az emberek számára, mint a megnyerése.

A negatív elfogultság az oka annak is, ha a pároddal úgy érzed, titeket egymásnak teremtett az ég, egészen addig, amíg minden szépen alakul, ám amint felütik a fejüket az első problémák, netán a másikról kiderül, mégsem tökéletes, legszívesebben azonnal borítanál mindent. De én a negatív elfogultságot teszem azért is felelőssé (legalábbis részben), hogy a mai napig pontosan emlékszem minden negatív kritikára a könyveimmel kapcsolatban, a dicsérő hangokat azonban nagyon hamar elfelejtem. A negatív hangok nagyobb teret kapnak a közösségi média felületein és a kommentszekcióban is, ilyen mennyiségben pedig egész egyszerűen nem tudunk velük mit kezdeni. A szegény agyunkat, ami a fejlődésünk során úgy alakult, hogy hamar észlelje a veszélyt, a kockázatos helyzeteket, ergo figyeljen a negatív dolgokra, hamar letaglózza az internet bugyraiból feltörő elutasító, lehúzó, szétfikázó, trollkodó megnyilvánulások.

Az is érdekes, hogy bár mindkét nemet egyaránt megviselik a negatív dolgok, másképp reagálnak rá. A nők hajlamosabbak internalizálni a rossz dolgokat, azaz szomorúságot, depressziót élnek át, míg a férfiak kifelé ható dühbe fojtják az őket érő negativitást.

Egy kis pozitív cseresznye a negatívumokból álló kupac tetejére

Ezzel együtt azt is fontos megjegyezni: bár ahogy láttuk, a túlélésünk záloga volt a negatív dolgokra való koncentrált figyelem, a derűlátásnak is megvannak a (khm-khm) pozitívumai, segít például megküzdeni a különféle stresszes helyezetekkel – (gondolj csak egy extrém példára, Az élet szép című filmre).

Ezenkívül azt is érdemes tudni, hogy a középkor közeledtével a legtöbbünk elkezdte meglátni és jobban értékelni az élet napfényes oldalát is, és már nem feltétlenül aggódott azon, hogy mi romolhat el, vagy ő mit rontott el. Ennek valószínűleg az az oka, hogy fiatalon még nagyobb szükségünk van arra, hogy tanuljunk a hibáinkból, a negatív visszajelzésekből, a természet meg (gondolom,) bízik benne, hogy három-négy évtized alatt azért csak átment valami az üzenetekből.  

Idővel az ember arra is rájön, hogy nem kell minden negatív kritikát, megjegyzést mellre szívni, ugyanis sokszor előfordul, hogy azok a pocskondiázó megjegyzések nem az építést, fejlődést szolgálják, hanem sokkal inkább szólnak arról, aki mondja őket. Mert jólesik a szar napja után belerúgni másba, vagy épp őt is ledorongolták valami miatt, és ventilálná tovább a baját… annyi oka lehet. Én legalábbis így tapasztaltam, és ez sokat segített a gonoszkodó, vagy csak simán lehúzó kommentek kezelésében. Vagy, ahogy (jóval az internet, azaz a negatív kommentek előtt) Epiktétosz ókori görög filozófus mondta: „Ha valaki rosszul bánik veled, vagy rosszat mond rólad, emlékezz erre: abban a hiszemben teszi vagy mondja, hogy alapja van rá. Ő csak aszerint cselekedhet, ahogy neki, – nem pedig neked, – helyesnek látszik; ha pedig hamis a véleménye, az neki árt, mert tévúton halad. Ha valaki egy helyes mondatösszetételt hamisnak tart, az nem a mondatösszetételnek árt, hanem annak, aki tévedett. Ha ebből indulsz ki, nem fogsz haragudni a rágalmazódra. Bármit mond, jegyezd meg: »Neki úgy tűnt igaznak«.”

„Always look at the bright side of life”

Az is segíthet a borúlátáson, ha pozitív szemléletben éled a napjaid, vagyis tudatosítod magadban a jó dolgokat, amik történnek veled, netán este, lefekvés előtt számvetést készítesz a pozitív eseményekről, jelenségekről, amikkel aznap dolgod volt.

Amellett az is hasznos, ha te is odafigyelsz a negatív megnyilvánulásaidra, hiszen könnyen lehet, amit te nem is mondtál véresen komolyan, az a másiknak hazavágja az egész hetét. Ez persze nem azt jelenti, hogy soha senkinek nem adhatsz negatív visszajelzést vagy kritikát, csak azt, hogy nem mindegy, hogyan teszed. A „te mekkora egy hülye vagy” helyett sokkal előremutatóbb, ha elmondod, mi az, ami bánt, hogyan esett neked a másik viselkedése.

Rossz dolgok persze mindig történnek az életben, de fontos, hogy ne ezekre fókuszáljunk, (illetve legyünk vele tisztában, ha erre fókuszálunk, az az idejétmúlt ősemberi gondolkodásmódunk), és ne kerüljünk el helyzeteket csak azért, mert mi van, ha esetleg negatív kommenteket, megjegyzéseket váltunk ki vele a környezetünkből. Ahogy Vincent Van Gogh fogalmazott: „A halászok tudják, hogy a tenger veszélyes, és a vihar szörnyű. De sohasem értenék meg, hogy a veszély ok lehetne a parton maradni és sétálni menni. Ezt a bölcsességet azoknak hagyják, akiknek kedvük van hozzá. Jön a vihar, az éj leszáll, de mi a rosszabb: a veszély vagy a félelem a veszélytől?”

Fiala Borcsa

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Oliver Rossi