Ki a szép? Ki a jó? – Hogyan beszélj a gyerekeddel a szépségről?

–

Akkor most játsszunk egy kicsit: mindenki vegyen elő egy darab papírt, gondoljon a munkahelyére, és írja le, ki a legszebb férfi és nő, akivel együtt dolgozik. Ezután mutassa meg a papírt a kollégáinak, majd kérje meg őket, hogy ők is írják le, szerintük ki a legszebb. Ezek után beszélgessetek erről: mindenkinek ugyanazok a kollégák szépek? És akik szépek, azok vajon ugyanolyan jók is?

Oké. Először is tisztázzuk (mielőtt még nekiállnátok kommentelni): valójában nem akarjuk, hogy ezt csináljátok. Viszont jó ha tudjátok, hogy az általános iskola harmadik osztályában használatos A mi világunk című tankönyv szerint, a nyolc-kilencéves gyerekeknek ilyet kellene játszaniuk az osztályban. És hogy mi ezzel a baj?

Muszáj szépnek lenni

A szépség az emberiség történelmének egyik legerősebb mítosza. Egy igazi mitikus démon, ami elsősorban a nőket nyomasztja. A kislányok leggyakoribb dicsérete a „milyen szép” vagy. Míg egy fiú lehet tehetséges, vicces, okos, jó sportoló, az osztály bohóca, a társaság lelke, addig – noha egy lány is képes lehet minderre – neki elsősorban a szépségért, kedvességért jár elismerés.

A lányos szülők nagy része szerencsére ma már éberen figyel arra, hogy gyereke pozitív visszajelzést kapjon a külsején kívül más dolgokra is. Viszont még mindig nagyon komoly a vágy, hogy gyerekünk (az éppen aktuális szépségideál szerint) szép legyen. És ez érthető is, hiszen a szülők jót akarnak a gyereküknek, és tudják, hogy

a szépség ma nagyon komolyan összefonódik olyan üzenetekkel, mint jóság, megbízhatóság, egészség és nem utolsó sorban a siker.

A chicagói egyetem egy 2012-es kutatása szerint például: a szép emberek három-négy százalékkal többet keresnek, mint a genetikai lottó kevésbé sikeres résztvevői. Igen, jól olvastad, több pénzt keresnek a szép emberek.

Nem kell senkinek szégyellnie magát azért, mert szépnek született, de nem véletlen, hogy a nők időről-időre fellázadnak a szépség ellen – pontosabban a szépségnek az ellen a koncepciója ellen, amit adott társadalomban megalkottak.

Nem csak mások erőltetik rád, te is szép akarsz lenni

A „szépnek lenni” elvárása annyira része lett az életünknek, hogy észre sem vesszük, milyen alattomosan befolyásolja, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, és mit gondolunk saját magunkról. Nem alszol eleget? Karikás a szemed? Megjelentek az első ráncok? Babaháj van a hasadon? Megereszkedett a feneked? Visszereid vannak? Nem volt időd hajat mosni? Nincs egy rendes göncöd? Ugye, nem kövérít ez a ruha? Megint nem mentem el futni, el fogok hízni... és a többi, és a többi. Hiába hirdetjük, hogy a belső értékek fontosak meg a kisugárzás, azért ha fontos megbeszélésünk lesz, vagy randira megyünk, mégis gondosan és alaposan felkészítjük a testünket, mert tudjuk, hogy csak az után lesz érdekes amit mondunk, ha „eladtuk a csomagolást".

Ezt hirdetik az újságok, a magazinok, a média teljessége. Egyszerre (és nagyjából  ugyanolyan arányban) van jelen az üzenetekben a „fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy”, és az „így lehetsz tökéletes öt perc, egy nap, két hét alatt”.

Persze senkinek nem szabad rosszul éreznie magát amiatt, ha fontos a kinézete, és törődik a külsejével. Csak akkor van baj, ha nem a saját, egyéni vágyainkban, lehetőségeinkben gondolkodunk, hanem abban, amit mások várnak el tőlünk.

Szezonális szépség

És rögtön itt is vagyunk a szépség mítoszának egyik legádázabb kistestvérénél, a divatnál. Belegondoltál már abba, hogy mennyi ruhát vásárolsz, vagy mennyit költesz arra, hogy "szebb" legyél? Egy 2014-es amerikai felmérés szerint, az ottani nők átlagosan 64 darab új ruhát vásárolnak. (Ez havonta több mint öt új ruhadarab!)

A fast fashion márkák egyenesen a kifutókról veszik át, hogy mi a divat, hogy aztán azt gyorsan, és elérhető áron piacra is dobják, általában három héttel a bemutató után. Minden divatmagazinnak van olyan rovata, ahol megmutatják a kifutói trendet (neked ilyen sosem lesz), de rögtön mellé rakják azt, ami elérhető számodra is, és szinte pontosan ugyanúgy néz ki. Az olcsó is trendi, és ez nagyon bejön.

Ha valamit nagyon olcsón árulnak, akkor csak úgy éri meg, ha nagyon sokat adnak el belőle. Ehhez viszont rá kell venni az embereket arra, hogy vásároljanak. Folyton.

Minden szezonban a fincsi új dolgokat, aztán leértékeléskor a még-olcsóbb dolgokat. A ruházat ma már nem arról szól, hogy megvédjen az időjárás viszontagságaitól.

Abban a pillanatban, amint az ember lánya összehasonlította magát a szomszéd barlangban lakó ősasszonnyal, és látta, hogy a kardfogú tigris által megtépázott ősember azzal akar utódot gyártani, akinek ősleopárdbőrből készült a gúnyája, onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy összekapcsolódik a divat, a trendiség és az érvényesülés összekapcsolódnak.

Miért ne úgy beszélj a szépségről, ahogy a tankönyv írja?

Fontos, hogy a gyerekeddel beszélgess a minket körülvevő világról. A média szépségideáljairól, a címlaplányokról, az elvárásokról, és persze arról is, hogy valójában mi az, ami számít.

A gyerekek (családonként persze eltérő módon), de már nyolc-kilencévesen is bírnak valamiféle szépség-koncepcióval.

Ez nagyban függ attól, hogy a szüleik mennyire vannak jóban saját magukkal, a testükkel a külsejükkel, mennyire fontos számukra a divat, milyen médiumokat fogyasztanak, és milyen megjegyzéseket tesznek a környezetükben élőkre („az mennyire elhízott, ez milyen rosszul néz ki, biztosan valami baja van vagy beteg...” stb.) A gyerekek ezeket a mintákat óhatatlanul követik, és ezzel a tudással értelmezik a „ki a szép” kérdését. De még nem tudatosak ebben.

Felnőttként (remélhetőleg) tudjuk, megtapasztaljuk, hogy önmagunk, partnerünk, sikerünk, boldogságunk megtalálása nem attól függ, hogy milyen méretű ruhát hordunk, és mit gondol rólunk a házmester, hanem hogy mennyire vagyunk jóban magunkkal. A gyerekeket is ebben kell segítenünk – ehhez viszont

ki kell lépni a „szépség” és a „jóság” kategóriáiból, és elsősorban abból, hogy mindezt másokhoz képest határozzuk meg.

Persze mindezen túl is nagyon sok módszertani kérdést felvet egy ilyen tankönyvi írás onnantól kezdve, hogy szabad-e a gyerekekben a szépséget és a jóságot összekapcsolni, megengedhető-e, hogy egy osztályközösségben (tanári felszólításra) az legyen a téma, hogy ki kit tart szépnek (jónak); vagy hogyan tudja a tanár elejét venni azoknak a csúfolódásoknak, vitáknak, amelyek abból erednek, ki kit tart szépnek (kibe szerelmes), és akit nem tartanak szépnek, az vajon csúnya-e; akit pedig nem tartanak jónak, az rossz-e?

Azon túl, hogy a gyerekek kapcsán a „jó gyerek” szókapcsolattól minden valamirevaló gyerekjogi szakembert kiver a víz, sokkal inkább

a pozitív énképre, egészséges testképre, elfogadásra, toleranciára kellene munkafüzeti példákat gyártani, mert arra például már nyolc-kilencéves korban is igen nagy szükség lenne.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Jenn Huls