–

Több mint 6 évvel ezelőtt született meg bennünk a döntés, hogy a nagyobbik szemünk fényét a hétköznapok felén más, akkor még idegen emberek gondjaira bízzuk. Nem állítom, hogy két három év alatti gyerek szülőjeként volt kapacitásunk nagy jelentőséget tulajdonítani a pillanatnak, egyszerűen csak megtörtént velünk: láttuk, hogy a két és fél éves „nagylányunk” elég érett ehhez, úgyhogy némi (mármint többhetes) netes kutatás után először választottunk egy intézményt, ahonnan gyorsan el is küldtek bennünket (mondván, hogy 3 év alatti gyerekeket akkor sem vesznek fel, ha hét nyelven beszél), aztán a gondosan kiválasztott óvoda egyik óvónénije ajánlott egy másik helyet, ahova csak úgy kutyafuttában, a gyerekekkel beszaladtunk körbenézni. 

Öt perc után azt láttam, hogy a lányom belecsúsztatja a kezét a legkisebb csoport leendő óvónénijének a kezébe, és úgy mennek körbe a három kis csoportszobán. 

Óriási szerencse kellett ahhoz, hogy egy random kiválasztott (3 év alatti gyerekeket fogadó) oviban ilyen szeretetre találjunk

Most a kisebbik lányom ballag el ugyanebből az oviból, a kézfogós óvónéni már sajnos külföldön terelget más gyerekeket, de a kézfogás és a szeretet megmaradt, csak másik óvónénikkel. Azóta számtalan pedagógussal találkoztunk hosszabb-rövidebb időre, a különóra-oktatótól az edzőn át tanítókkal és tanárokkal (magán- és „állami” szektorban is), és nap mint nap látom, mennyi apró, szinte jelentéktelen vagy egészen nagy, rendszerszintű nehézséggel kell megküzdeniük, aminek persze néha a gyerekeink és mi, szülők is a részei vagyunk. 

Kerekes Anna: Ezért jó középkorú anyaként randevúzni!

WMN Life – 2022. június 4. – KAA

Bölcsődei gondozónak, óvodapedagógusnak, tanítónak lenni extra nehéz feladat,

hiszen ők indítják el a gyerekeinket az intézményi létezés rögös útján. Persze szülőként ott kell lennünk mögöttük, de vannak olyan dolgok, amiket mi nem tudunk megtanítani a gyerekeinknek, ők viszont igen. Például azt, hogy hogyan kell nélkülünk létezni a nap egy részében, és leválni rólunk. És nagyon nem mindegy, hogy ki milyen hozzáállással és milyen megbecsültséggel van ennek a másik oldalán.

Szóval én most egyszerűen csak minden egyes pedagógusnak, akikkel valaha dolgunk volt, szeretném megköszönni, hogy szerették, féltve kísérték a gyerekeinket az útjuk egy darabján. (És persze, volt olyan is, akinél nem éreztük ezt a szeretetet, de – nyilván nagyon szerencsések vagyunk – elenyészően kevés akadt belőlük.)

A legnehezebb dolgok egyike friss szülőként átadni valakinek a legféltettebb kincsedet, akinek a szemében a családon kívül nem létezett más referenciafelnőtt.

Aztán másfajta nehézség – de nem kisebb – ugyanettől a gyerektől egy szempillantásnyi idővel később elköszönni egy iskola kapujában (még ha az elején szerencsére tovább lehet is kísérni, illetve később már ő kéri, hogy maradj a kapun kívül).

És nem, nem alap, hogy egy pedagógus csinál helyet a szívében az időről időre felbukkanó, különböző egyéniségű és eltérő gondoskodást igénylő gyerekeknek. Az már a bónusz.

Csak mi sajnos hajlamosak vagyunk a pozitív dolgokat természetesnek tekinteni, a negatívakat pedig kiemelni

Miközben szerintem mi, akik nem vagyunk döntéshozók, csak egyszerű szülők, annyit tudunk tenni a jelenleg – nemrég újra hallhattuk – semennyire nem megbecsült pedagógusokért, hogy őszintén kifejezzük a hálánkat azért, ha erőn felül, az alapokon túl teljesítenek (sőt, talán akár már akkor is, ha minden körülmény ellenére rendben vannak az alapok). Hiszen gondoljunk bele, a kisgyerekeknek mennyit számít, hogy az a felnőtt, aki velük van, éppen hogy érzi magát, mit sugároz magából. 

A kisgyerekeket nevelő, oktató pedagógusok, gondozók is tükörként kapják vissza a gyerekektől, ha rossz napjuk, kedvük, időszakuk van, ahogy mi, szülők is ugyanígy.

Sajnos nem tudom, mit lehet tenni azért, hogy a rendszer jobb legyen

Lennének ötleteim, de sem pozícióm, sem pénzem-paripám-fegyverem nincs ahhoz, hogy megvalósítsam őket. Jelenleg annyit tehetek, hogy itt, személyesen, ajándékkal (lehetőleg olyannal, ami hasznos) és minden lehetséges módon kifejezem a hálámat a gyerekeimet kísérő, tanító, szerető pedagógusoknak, akik nagyon nem érdemlik meg, ami most fentről „kifejeződik” irántuk. És benneteket is arra kérlek, hogy tegyetek ugyanígy. 

Énekelj, táncolj, lélegezz, bújj a komfortzónádba, vagy lépj ki belőle! – Bevált praktikák, hogy kihúzzuk magunkat a gödörből

WMN Life – 2022. június 4. – SzAE

Olyan nagy kincs, ha valaki széllel szemben végzi jól a munkáját, és össze sem lehet hasonlítani, hogy mennyivel nagyobb kárt okoz egy pedagógus esetében, ha kiég, elfárad, vagy akár sosem volt lelkes, mintha egy eladóval, egy újságíróval vagy akár egy cégvezetővel történik ugyanez. Terjesszük ki a mi kis privát védőhálónkat a körülöttünk dolgozó szuper pedagógusok köré! (És közben persze a magunk eszközeivel dolgozzunk azon, hogy végre ne nekünk kelljen működtetni a „védőhálórendszert”, mert az unokáinkat tényleg nem lesz már, aki oktassa/nevelje.)

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / skynesher