„A bátyám elmondása alapján háromévesen fogtak be az erdőben, és megszelídítettek” – Galád hazugságok, amikkel a testvérünket etettük

–

Hogy lesz a kisbaba?

Az első és legfontosabb kérdés, amit tisztáznunk kellett, hogy mindenki képben legyen, hol a helye: hogy a fenébe került a betolakodó a családba? Erre több elméletet is kidolgoztunk a jelek szerint.

„Engem, a bátyám elmondása alapján, háromévesen fogtak be az erdőben, és megszelídítettek. Addig termésekkel és kisebb rágcsálókkal táplálkoztam. Állítólag nem igaz…” (Boglárka)

„Én a húgomnak mondtam azt anno, hogy a kínai piacon vettük. És mivel kicsi volt, el is hitte.” (Borbála)

„Téged mi örökbe fogadtunk. Tizennyolc évesen fogják anyuék elmondani. (Nem vagyok rá büszke!)” (Cseperke)

„Én azzal okoztam kárt, hogy NEM hazudtam. Mivel tanúja voltam a két és három évvel fiatalabb tesóim születésének (mármint láttam anyánkat várandósan), plusz egész magas polcokra is felmásztam, és ötévesen magamtól megtanultam olvasni, teljesen tudtam, hogyan lesznek a kisbabák. Ezt kifejtettem (iskolásat játszottunk, én voltam a tanár). A kisebbik öcsémnek ez sok(k) volt, zokogva rohant anyánkhoz, hogy »anyuuuu, ugye nem igaz?«. Szerencsére nem okoztam egész életre szóló traumát.” (Virág)

„Nekem az öcsém mesélte be azt, hogy a kuka mellett találtak. Logikus magyarázat is volt rá: róla volt kórházi fénykép, ahogy anyu fogja, rólam meg nem…”

Azok a rohadt szavak!

Szabó Anna Eszter kolléganőm gyorsan beszállt a kommentlicitbe egy teljesen agyament sztorival – de kiderült, hogy egyáltalán nem egyedi eset, ha egy-két gonosz tesó a szavakon lovagol…

„Azt mondtam az öcsémnek, hogy a világ legrondább szava a szivarka. Ha kimondta, iszonyúan lecsesztük a bátyámmal. Igen, túlerőben voltunk. Szegény öcsém akkor is kitartott a szivarka mellett, amikor az osztálytársai már hülyének nézték. De ugyanezt a saját gyerekemnek is beadtam. #javithatatlanvagyok.” (Szabó Anna Eszter)

„Nekem két bátyám van, úgyhogy én a másik oldalon állok. Gyerekkoromban csináltam valami hülyeséget, és megkérdezték felháborodva, hogy „Te normális vagy?!”. Én meg nem tudtam, mit jelent ez a szó, de mivel a hangsúlyból ítélve nem tűnt pozitívnak, kikértem magamnak, hogy én nem vagyok normális! Ők meg jót röhögtek rajta, és éveken keresztül szívattak ezzel, mert sokáig nem tudtam a jelentését... Ez azóta is megy a családban, de igazából büszke is vagyok rá, mert szerintem senki nem normális nálunk!” (Klári) 

Szimpla biosz, nem érted?

Ezeknél a kommenteknél már igazából fetrengtem: egészen döbbenetesen leleményesek vagyunk, ha arról van szó, miféle baromságokat meséljünk be a kisebbeknek.

„Azt mondtam az öcsémnek, hogy olyan kicsi, hogy nincs is vérnyomása.” (Emese)

„A bátyám elhitette velem, hogy a szakáll a borotvahabtól nő, aztán összekente a fejem…” (Judit)

„A bátyám komoly fejjel magyarázta apró gyermekkorunkban, hogy tizenkétezer agysejtünk van, és minden fejre mért ütéssel ezer agysejt elpusztul, a végén pedig mi is. No, ő utána pont tizenegyszer csapott (enyhén persze) a fejemre. A tizenegyedik után elkezdtem bőgni, hogy itt a vég…” (Judit)

„Az unokatesómmal egyszer azt mondtuk az öccsének, hogy ő mutáns, mert a lábán a mutatóujja hosszabb, mint a nagylábujja. Pár perc múlva hallottuk, hogy a konyhában kérdezi: 

»Anyu, én tényleg mutáns vagyok?«” (Ildikó)

Edd meg szépen… (Vagy ne!)

Talán a legaljasabb kategória mind közül, hiszen… Nos, nézzétek. És persze mindenki szégyellje magát, aki gusztustalan dolgokat etetett a tesójával!

„Birkakaki = csokidrazsé. Nagyon közel volt a kóstolás pillanata, de végül megkönyörült rajtam (remélem, jól emlékszem)…” (Boglárka)

via GIPHY

„A húgom utálta a tejet, én meg bemagyaráztam neki, hogy innia kellene, mert attól lehet megnőni. Miután majdnem leküzdötte a félliteres zacskót (sarkot kiharapva inni, ahogy kell), megjegyeztem, hogy én is milyen jól megnőttem tőle. 156 cm vagyok. A szoba közepére köpte az utolsó kortyot.” (Irén)

„A tarhonyát ősszel szüretelik.” (Ágnes)

„Egyszer a nagymamáméknál azon kaptam a húgomat meg az unokatesómat (ő is fiatalabb nálam), hogy a kert végében valami bokorról eszik a bogyókat. Kérdeztem, mit csinálnak, erre halál komoly fejjel közölték velem, hogy ennek a bokornak mérgezők a bogyói, és most tesztelik, hogy halhatatlanok-e. Én meg persze teljesen pánikba esve könyörögtem nekik, hogy ne csinálják. Egy darabig húzták az agyamat, aztán jól kiröhögtek és közölték, hogy ez csak szeder.” (Zsuzsanna)

„Azt mondtam a nővéremnek, hogy a párizsi a disznó fenekéből készül. Azóta sem eszik.” (Dóra)

via GIPHY

Testvéries osztozásaink

Mindenki ismeri a jelenetet, amikor irigykedve figyeljük az ünnepi asztalnál, melyikünk mennyit kap valamiből – és miért pont annyit. Miért jut neki több krém? Több töltelék? Miért ő kapja a finomabb részt? És miért ő kap először? Miért nem mi?! Emlékszem, azon a karácsonyon, amikor szintetizátort kaptunk a húgommal, nem lehetett másképp megóvni a családi békét, mint ébresztőórával: ötpercenként cseréltünk a hangszer előtt, máskülönben fuccs lett volna a meghitt hangulatnak. Igazán megnyugtat, hogy ez másnál is hasonlóan működött!

„Egyszer a két unokatesómmal ugyanolyan babakocsit kaptunk húsvétra babával és gyönyörű, smaragdzöld paplanokkal. Úgy láttam, hogy az egyiküknek a paplanja kicsit smaragdabb az enyémnél, és megpróbáltam elkunyizni, persze nem adta (egyébként valószínűleg tök egyformák voltak). Akkor egyszer csak szóltam neki, hogy úgyis kicseréltem már. Erre azonnal »visszacserélte«.” (Gabi)

„Karácsonykor a gyerekszobában volt a meglepi, akkor éjjel anyáéknál aludtunk, reggel pedig a kulcslyukon leskelődtünk. Hárman lányok mindig ugyanolyant kaptunk. Az átlátszó dobozban úgy látszott, hogy a középső más színű! Én meg mondtam, akárhonnan is, én vagyok a középső, az extra színű az enyém. Este kiderült, hogy mindhárom egyforma.” (Kati)

„Öcsém hisztizett karácsonykor, hogy nem szereti a kacsát. Mire komoly arccal megkértem anyut (persze a tesó előtt), hogy neki a kacsa csirkéjét adja. Közmegelégedés volt.” (Gabi)

Jaj, ne parázz már!

Amikor a Sikoly című örökbecsű megjelent videókazettán, hónapokig szórakoztam azzal, hogy elváltoztatott hangon felhívtam a húgom random pillanatokban, és belelihegtem a kagylóba: „Mi a kedvenc horrorfilmed?” Szerencsétlen még úgy is készen volt ettől, hogy tudta, én csinálom… De az olvasókat se kell félteni, ha egy kis paráztatásról van szó!

via GIPHY

„A középső öcsém és köztem tíz év van; ő kb. négy-öt éves lehetett, amikor bemeséltem neki (nem tudom, miért, lehet, csak úgy), hogy egy láthatatlan menyétcsalád él az ágya alatt, és csak arra várnak, hogy lemenjen az ágyáról, hogy be tudják húzni magukhoz. Nagyon megrémült, én meg egy kis további szívatás után (ugrálva közlekedj, akkor nem tudnak elkapni, stb.) hamar visszakoztam, de nem hitte el, hogy nincsenek is láthatatlan menyétek. Úgyhogy elkezdtem magamhoz szólítani őket, gondoskodtunk róluk és simiztük őket (igen, a nagy büdös semmit), csak hogy bebizonyítsam neki, hogy jóóóó, igen, rajtakapott, TÉNYLEG vannak láthatatlan menyétek, de nagyon cukik.” (Henrietta)

„Én egyszer halára rémisztettem a húgomat egy lepedő és két fluoreszkáló műanyag maci segítségével…” (Nikolett)

„Hétéves voltam, mikor mindkettőnknek kivették a manduláját. Engem vittek be először, és máig emlékszem, hogy végig sikítottam az egészet, hogy a kint ülő, sorára váró nővérem kellően be legyen gyulladva, mire bemegy.” (Irén)

„Az én öcsém rettegett a pókoktól. Kiskorunkban volt egy ismeretterjesztő könyvsorozat, a Búvár. Annak volt egy pókokról szóló része. Mindig rajtam lógott, éjjel átmászott az ágyamba, mindig a padlón ébredtem. Minden könyvemet összefirkálta. Egy nap meguntam. Ha nem hagyott játszani, csak elővettem a könyvet, és kinyitva letettem az ágya elé. Órákig ült ott csendben.” (Alexandra)

via GIPHY

„Tíz-tizenkét éves voltam, mikor elkezdték rám bízni a mutterék a kisöcsémet, aki akkor öt-hat volt. Nem sok időre, csak amikor vásárolni mentek. Sajnos nem bírtam vele, nagyon rossz volt, egyik ilyen alkalommal azt hazudtam neki, hogy az erkélyünkön veszett-vad kutyák vannak, akik éhesek, felkaptam és elkezdtem vinni az erkély felé… Szegényke sírva fakadt, de onnantól kezdve olyan jól viselkedett és olyan szépen nézte a mesét, mint egy kis angyalka. Pár év múlva már ezt a módszert felváltotta egy másik, az »adok 500 forintot, csak ülj itt, míg vissza nem érnek anyáék«.” (Veronika)

„Még kamasz lány voltam, varrógéppel átvarrtam a körmömet, megijedtem, kikaptam, a tű beletörött. Bevitt a bátyám a kórházba, de sokat kellett várni, és dagadt az ujjam… A tűből egyre kevesebb látszott, ő meg elkezdett ijesztegetni, hogy ha eltűnik, le kell vágni az ujjamat. Mire beértem, annyit kérdeztem a dokitól: vége? Nagyon aranyos volt. Először azt kérdezte, mi maga, varrónő? De mondtam neki, hogy szerintem akkor nem lennék itt. Miután kihúzta, betűzte a köpenye zsebébe, és azt mondta, ilyet még nem látott, elteszi emlékbe.” (Judit)

Maradandó károsodások

Az is előfordul, hogy a szívatásnak tartós a hatása. Egyes esetekben akár örökké is tart! (Őszintén szólva ez a fajta meggyőzőerő tulajdonképpen lenyűgöző, nem?)

„Felnőtt fejjel kellett szembesülnöm azzal, hogy nem jól ismerem a sakk szabályait. A bátyám régen több szabályt is kitalált, amikor nyerésben voltam, hogy ne tudjak úgy lépni, hogy mattot kapjon.” (Ildikó)

„A nővérem éppen fodrász akart lenni, és a felnyírt hajat gyakorolta. Egyszer csak átjött, mézes-mázos hangon kölcsönkérte az egyetlen (!) babámat, hogy megcsinálja a gyönyörű, barna, derékig érő haját. Visszahozta rövid, seprűfrizurával, és közölte, hogy ne sipákoljak, mert visszanő. Majd. (Kb. 6-7 éves voltam.)” (Csilla)

„Kilencéves koromban sokat voltam a négy- és hároméves unokatesóimmal. Akkoriban tanulgatták a színeket, formákat, és nagyon untam magam közben. Hogy felrázzam kicsit a dolgokat, a kékre rendszeresen azt mondtam, hogy zöld, és fordítva, hogy »kijavítsam« őket. Vicces volt, főleg, hogy a mai napig néha keverik a kettőt. Már felnőttek…” (Beatrix)

Van benne ráció!

És a végére az abszolút kedvencem, a kategóriákon felüli kamu, a l’art pour l’art hazugság, amit azonnal bevezetnék a futballba:

„A bátyám kiskoromban elhitette velem, hogy a fociban van fekete lap, ami egyből börtönt jelent. És azért nem láttam még, mert nagyon ritkán alkalmazzák.”

Szóval ki vele: ti mivel szívattátok a tesótokat? (Vagy ő titeket…)

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/max-kegfire