–

Tizennégy éves voltam, amikor kollégista lettem. Több mint kétszáz kilométerre az otthonomtól, heti zsebpénzzel a pénztárcámban, szó szerint rám zuhant a szabadság. Életemben akkor először fordult elő ugyanis, hogy a pénzért teljes mértékben nekem kellett felelni, nekem kellett beosztani azt. Senki nem volt mellettem (fizikailag), aki óvatosságra, visszafogottságra intett volna.

Szédítő hatalom és óriási felelősség. Utóbbi súlyát akkor éreztem meg, amikor az első hét elteltével a Pestről Bajáig tartó távolsági járaton el kellett döntenem, hogy az átszállásra félretett pénzből beáldozok száz forintot, amit az összesen négy és fél órás út első hosszabb megállójánál pisilésre fordítok, vagy kifizetem belőle Bajától Hercegszántóig a hazautamat. A kettő együtt már nem fért volna bele a keretbe. Végül a választási lehetőségek az idő előrehaladtával – és az elfogyasztott üdítő mennyiségével arányosan – igencsak leszűkültek. Így Baján már csak a szüleim jóindulatában bízhattam, hogy bejönnek értem és hazaszállítanak kocsival. Bejöttek.

Annak ellenére, hogy kezdetben még hiú ábrándokba ringatták magukat arról, hogy ez csupán első és egyszeri eset volt, „kincstárnoki” képességeim az évek előrehaladtával sem változtak meg drasztikusan.

Természetesen ma már tudatosabban kezelem a pénzügyeimet, de még mindig van hová fejlődni – annak ellenére, hogy otthon nem ezt láttam.

A szüleim ugyanis észszerűen kezelik a pénzt: nem verik a fogukhoz a garast, de nem is költekeznek túl. Én azonban elég korán repültem ki otthonról és jutottam olyan fokú szabadsághoz, amire még nem álltam teljesen készen, így az otthon látott jó minta nem rögzült megfelelően.

A családunk pénzzel kapcsolatos hiedelmeit és szokásait gyermekkorunktól szívjuk magunkba

Ez pedig nagyban alakítja a későbbi viselkedésünket – akár úgy, hogy öntudatlanul követjük a már ismert mintát, akár tudatosan megyünk ellene azzal, hogy igyekszünk korrigálni a szüleinknél tapasztalt rossz pénzügyi döntéseket. Szentesi például a WMN új, Mindent bele! című podcastjának premieradásában – melynek a pénz és párkapcsolatok volt a témája – beismerte: a rossz otthoni minta miatt nagyon érzékeny arra, ha beleszólnak, mire költi a pénzét.

Michael Kay amerikai pénzügyi tanácsadó a pénz bevésődésének nevezi azt a folyamatot, amikor belénk rögzülnek a pénzzel kapcsolatos benyomások – akár a szűkebb családunkból, akár a kicsit tágabb környezetünkből.

Sokszor pedig ez a gyerekkorunkban bevésődött minta generációról generációra adódik át és határozza a pénzhez való viszonyunkat.

Természetesen ahány ház, annyi szokás, a költési szokásaink, a pénzhez való viszonyunk alapján azonban fel lehet állítani jellemző kategóriákat. Ilyen például az, hogy valaki inkább költeni vagy spórolni szeret, hogy kockáztat vagy biztosra megy, illetve, hogy ő maga irányítja a pénzügyeit vagy inkább átengedi az irányítást.

És hogy mi jellemző pontosan rájuk?

A költekező – magától értetődően – nem takarékoskodik, nem készít költségvetést, a vásárlás pedig mással összehasonlíthatatlan örömet okoz neki. Így nem csoda, hogy hó végére gyakran elfogy a pénze. Ezzel ellentétben a spóroló típusú ember állandóan kalkulál, tervez, van félretett pénze, így semmi sem érheti váratlanul. Háromszor meggondolja, mire adjon ki pénzt, így sokszor hiába engedhetné meg magának a drágább holmikat, szórakozást, egyszerűen felesleges pénzkidobásnak tartja. A kockázatkerülő biztonságban szereti tudni a pénzét, a kockázatvállaló számára azonban a pénz egy óriási kaland: szerencsejátékozik, tőzsdézik, azt élvezi, amikor sosem tudhatja előre, hogy nyer majd vagy veszít.

Amikor a szülő adóssága a gyerekei terhe lesz

A szülők egy-egy rossz korábbi pénzügyi döntése számszerűsíthető veszteséggel járhat a gyerekeik számára. Nem csupán a korábban említett minta továbbvitele miatt, hanem, mert – ahogy a vagyon, úgy – az adósság is átörökíthető. Így nyomoríthat meg a felmenők hitele pénzügyileg több utánuk következő generációt is.

Az adósságspirálból elképesztően nehéz kilépni, így a szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy a pénzügyi nevelést már egészen kicsit kortól érdemes elkezdeni, méghozzá a tudatosság, öngondoskodás, előrelátás szentháromságának jegyében. 

Ezt lenne a legfontosabb a saját példánkon keresztül átadni a gyerekeinknek is, akiket életkoruknak megfelelően érdemes bevonni a pénzügyi tervezésbe, megismertetni őket a pénz értékével, a pénzügyi tudatosság fogalmával. Ez a kulcsa ugyanis annak, hogy felnőttként felelős döntéseket tudjanak hozni.

Az otthonról hozott pénzügyi mintákat nehéz felülírni

Nagyon ritkán vizsgáljuk meg tudatosan, hogy mit hozunk a családunkból, illetve a környezetünkből a pénzkezelést illetően, pedig már az is sokat elárulhat a pénzzel kapcsolatos viszonyunkról, mi a legkorábbi emlékünk róla. Egyáltalán gyerekként hogyan tekintettünk magunkra: gazdagként vagy szegényként? A hallgatás is árulkodó lehet azonban: ha például a szüleink sosem beszéltek róla, akkor jó eséllyel mi is titkos információként fogunk tekinteni a pénzzel kapcsolatos dolgokra, és a pénzügyi helyzetünket nem fogjuk megosztani mással.

Annak ellenére, hogy a hozott mintákat nehéz felülírni, természetesen nem lehetetlen. Ehhez azonban első lépésként tisztában kell lennünk azzal, milyen „csomaggal” érkezünk. Ahogy mindenben, itt is a kiegyensúlyozottság megteremtése a boldogság kulcsa: az, hogy egyszerre legyünk gondos takarékoskodók, akik el tudják érni a pénzügyi céljaikat, míg szükség van arra is, hogy olykor-olykor, ha lehetőségünk van rá, bűntudat nélkül, örömmel költsünk. 

Filákovity Radojka

Források: ITT, ITT és ITT