A mikorműanyagok a vérben, az agyban, a magzatokban, az esőben és a levegőben is ott vannak

–

A műanyag mindenhol körbevesz minket. Az otthonunkban biztosan használunk műanyagból készült tárgyakat, az autónkban vannak műanyag alkatrészek, a ruháinkban – anyagtól függően – kevesebb vagy több műanyagszál fut, a gyerekszobában a polcokon a legtöbb házban ott hever egy-két műanyag játék. „A műanyagot nem kell démonizálni és eltörölni, hiszen alapvetően a hosszú távon használt formáit tudnánk tolerálni, ha nem lenne mellette rengeteg egyszer használatos, le nem bomló fajta. Az építkezések vagy az autógyártás során használt műanyag például több évtizedig funkcióval bír, ellenben egy nejlonzacskóval, amelynek néhány óra, nap, vagy maximum félév a használati ideje” – mondja Dr. Buda Lorina közgazdász, fenntarthatósági szakértő, a Climate Reality magyarországi vezetője.

Az egyik legfőbb tévhit épp a zacskókkal kapcsolatos: a ma már szupermarketekben árult lebomló típus ugyanis valójában nem környezetbarát alternatíva. Inkább csak a lelkiismeret megnyugtatására jó – de arra is tévesen.

„Ezek a zacskók valójában ipari komposztban lennének lebomlóak, ami 60 fokos hőmérsékletet jelent. Ezért, ha betesszük a házi komposztba az uborka héja mellé, hosszú idő múltán ugyanúgy mikroműanyagokra esik szét” – figyelmeztet a szakember.

Nem lehet tehát elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos lenne, hogy felkészülten, többször használatos zsákokkal induljunk útnak bevásárolni.

Már az agyunkban is van műanyag

Sokkoló a számadat, miszerint 2026-ra elérheti a 600 millió tonnát a világ műanyagtermelése, ebből fakadóan pedig 2040-re több mint 1 milliárd tonna műanyag borítja majd be a bolygót. Vajon mikor lepte el úgy a műanyag az emberiséget, hogy elkezdte veszélyeztetni a jövőnket? Vajon mikor kezdett világossá válni, hogy milyen károkat okozhat az eleinte „plastic is fantastic” jelszóval árult anyag? „A bakelitet 1907-ben találta fel egy belga kémikus, Leo Hendrik Baekeland, aki célzottan azért dolgozott a találmányán, hogy minél több pénzt kereshessen vele. A tömeggyártás az ’50-es években vált elterjedtté, majd a még ennél is nagyobb robbanás a ’90-es években következett be” – fejti ki Dr. Buda Lorina, aki hozzáteszi: ebben az időszakban azért már felismerte a tudomány, hogy a műanyag a hulladék szempontjából problémát okoz (ennek ellenére akkoriban nem született szabályozás ezzel kapcsolatban). Az egészségügyi szempontból káros hatásait azonban még nem tudták.

Az emberi agyban átlagosan 7 gramm műanyag található – tudjuk meg a szakembertől. Bár az említett adat húsz-harminc fős kutatási mintából származik és nyilvánvalóan további vizsgálatok várhatóak a jövőben, arra már ez a szám is rávilágít, hogy a mikroműanyagok valóban lerakódnak a szervezetben.

„Az állatok és növények kapcsán már régóta zajlanak kutatások, ezekből tudjuk például, hogy a növényekben lerakódott műanyag gátolja a fotoszintézist. Ebből kiindulva az emberi szervezetben sem várhatunk enyhébb következményeket a mikroműanyagoktól” – mondja a fenntarthatósági szakértő.

Gyakori indok, hogy mit tehet a kisember, ha fentről nem szabályozzák megfelelő szigorral a műanyag-előállítást. Miért ne vegyem meg a palackot, ha már úgysem rajtam múlik, hogy elkészült? Pontosan amiatt, mert a káros hatás már engem, a családomat, a gyerekeimet éri. Éppen ezért lényeges tudatosan választani akkor is, ha a hosszú távon használt műanyag tárgyakról van szó. „A kényelemhez könnyű hozzászokni, és egyszerre kell alulról, valamint felülről szerveződnie a változásnak, hiszen egy kormány sem hoz olyan törvényt, amivel veszélyezteti a népszerűségét a választói előtt. Nagyon nehéz egyéni szinten átlátni, mit jelent 9,5 milliárd tonna szemét, vagy a rengeteg óceánban úszó műanyag. Mégis muszáj, mert a legtöbb egyszer használatos műanyagszemét például a csomagolásokból származik, az ilyen típusú hulladék 40 százalékát ezek teszik ki” – hívja fel a figyelmet Dr. Buda Lorina.

Mit kezdenénk mi most Kossuth kólás üvegével?

A műanyaggyártást persze nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni – bár tegyük hozzá, a Föld problémáját már ez sem oldaná meg – hiszen amellett, hogy néhány hasznos funkciót is ellát maga a termék, rengeteg embernek munkát ad a folyamat. Az újrahasznosítás szempontjából az lenne a legfontosabb, hogy legalább egy helyen tudjuk a hulladékként kezelt műanyagot, – ezért is lényeges a szelektív gyűjtés, – azonban nincs akkora szeméttelep a bolygón, amely be tudná tölteni ezt a szerepet. „Egy London-nagyságú területre lenne szükség:

1800 négyzetkilométer 10 méter mély gödörrel. Itt férne el a világ műanyaghulladéka jelenleg” – mondja a sokkoló számokat a szakember.

Az újrahasznosításnak két módja van, az első klasszikus módszer kapcsán muszáj hangsúlyozni: a hulladékból született új termék mindig eggyel alacsonyabb rendű lesz. Ahogy a papír esetében a fehér géppapírból barnás írólap, majd egy hosszú folyamat végén tojástartó válik, úgy a műanyagpalack sem újra és újra üdítős flakonként támad fel. Ennek tudatában a palackgyűjtők jelenléte ne biztasson senkit a vásárlásra.

A másik típusú újrahasznosítás egy egészen új módszer, amely 2023 óta hazánkban is jelen van. Az úgynevezett pirolízis lényege, hogy mivel a műanyag az olajipar mellékterméke, elégetik, lepárolják és ismét olajat készítenek belőle. A kifejezetten drága, de előremutató eljárással Magyarországon mintegy 40 ezer tonna műanyagot dolgoznak fel.

„Előre nézni mindig nehezebb, mert bizonytalannak tűnik a jövő. Ha azt mondom, az unokáink már térdig műanyagban fognak gázolni, kissé szürreálisnak hat. Nézzünk inkább visszafelé: ha Kossuth és Petőfi idején már lett volna palackos üdítő, mi lépni sem tudnánk a műanyagtól és fel lennénk háborodva, hogy miért tették ezt velünk az elődeink” – mutat egy érzékletes példát a szakember.

Ahol szigorított a kormány, vagy követelt a lakosság

Magyarország mind a műanyagtermelés, mind a vásárlói fogyasztás terén jól áll Európa legtöbb országához képest, ennek azonban inkább az anyagi helyzet az oka, nem pedig a tudatos szabályozás. Az ENSZ és az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) egyébként együttműködik annak kapcsán, hogy létrejöjjön egy jogilag kötelező egyezmény, amely a teljes műanyagciklusra – tervezés, gyártás, hulladékkezelés – kiterjed. Várhatóan ennek utolsó simításait fogják elvégezni 2025 augusztusában Genfben.

„Már beszéltünk arról, hogy egyéni vagy akár lokális szinten milyen fontos lépéseket tehetünk. Természetesen a felülről jövő szabályozásnak is nagy ereje van, ha az adott társadalom már érti és talán el is várja a változást. Kenyában például 2017 óta tilos a műanyagzacskó használata, kitiltották őket az országból és szigorúan büntetik a külföldieket is, ha látnak náluk. Patagóniában szintén így tett a kormány, mivel a hatalmas szél miatt óriási természeti károkat okozott a műanyagszemét. Hongkongban pedig a lakosság lázadt fel a rengeteg műanyagpalack ellen: követelték a Coca-Colától, hogy ezután csak fémdobozban árulja az üdítőket. Azóta a kétliteres kiszerelés is ebben a formában kapható” – mutat be néhány példát a világból Dr. Buda Lorina.

Mértéktartás és cselekvés adhatna okot a reményre

Fontos felismernünk, hogy sokszor a jobb utat akarjuk választani, miközben tévedésből ugyanúgy a rossz mellett döntünk: például amikor nyugodt lelkiismerettel vesszük a legnépszerűbb brandek kávéit papírpohárból, miközben annak borítása belül ugyanúgy műanyag. Ez pedig nemcsak a környezetszennyezés, hanem az egészségünk miatt is probléma. „A mikroműanyagok már mindenhol ott vannak, az esőben, a véráramban, a magzatokban, a földben vagy épp a levegőben. A jövő kutatásai egyre jobban feltárják ezt a területet, hiszen egyre égetőbb a helyzet.

Egyetlen út van: visszatanulni az előző generációk szokásait.

A nagyimnak például három különböző méretű műanyag tálja volt, és végig sütött-főzött vele egy egész életet, nem kellett még tíz másik. Falun régen nem is nagyon volt szemét: mindennek megvolt a maga helye és az újrahasznosíthatósága. Az ünneplős ingből otthoni lett, aztán kapálós, majd az állatetetéshez viselt darab, később pedig törlőrongy. Ehhez a mértéktartáshoz kellene visszatalálni” – fejti ki a szakember.

Dr. Buda Lorina hangsúlyozza: az egyre terjedő városi életmód egyre fokozza a termelést és a fogyasztást. Ráadásul az előzetes becslések szerint 2050-re a Föld lakosságának 70 százaléka városban fog élni. Sem ez a jövőkép, sem pedig a globális felmelegedés várható mértéke nem ad okot a bizakodásra. Tudatosság és cselekvés nélkül pedig lassan már reményre sem.

Széles-Horváth Anna