„Az úton, és nem a célállomásnál van a boldogság” – Gondolatok a boldogságról a világnapján

–

„Hol a boldogság mostanában?”

Nem nehéz felidézni magamban a boldog pillanataimat. Mostanában ezekből merítek erőt, hiszen a jelen valósága immár több mint egy éve sokkal inkább egy utópisztikus film jeleneteire emlékeztet, mint a boldogságra. Hogy mik ezek a pillanatok? Nyilván ezek közé tartozik a gyerekeim születése, amikor először pillantottam meg őket, vagy egy ki tudja, miért belém égett jelenet, amikor kergetőznek egy strandon. Vagy az a mámoros kép, amikor megjelent a róluk és nekik írt első mesekönyvem, és a kezükben tartják… ahogy azon a fotón rám néznek... borzongatóan gyönyörű élmény. Vagy amikor körülveszik a nappaliban a megszeppent, többszörösen kidobott kutyát, Lujzit, aki immár hat éve tartozik hozzánk, meg persze amikor az édesapjuk megtudta, hogy édesapa lesz… szóval szerencsére van hova nyúlnom, és hatalmas szükségem is van ezekre a vissza-visszatérő pillanatokra, mert a mostban bizony nehezen találom a boldogságot. Mivel igazán izgat a kérdés, szakértők segítségét is kértem.

Elsőként dr. Kádár Annamáriát kérdeztem arról, hogy tényleg, hol a fenében is van a boldogság mostanában?

„Sokszor azt hisszük, hogy a birtoklásban, a tárgyakban, az élmények halmozásában… pedig pont akkor találjuk meg, amikor nem hajkurásszuk. A boldogság abban van, amit nem lehet pénzzel megvenni: a kapcsolatokban, a rácsodálkozásban, olykor akár egy kedves gesztusban” – válaszolta a pszichológus.

Amikor arról kérdeztem Annamáriát, hogy vajon a gyerekek boldogabbak-e, mint a felnőttek, és mennyire veszítjük el a felnőttséggel a boldogságra való képességünket, ezt válaszolta:

„A gyerekek tudnak valamit, amit a felnőttek sokszor elfelejtenek: az öröm, a boldogság a pillanatban van. Egy gyerek nem aggódik a jövője miatt, nem szomorkodik a múltja miatt, kizárólag a pillanatra koncentrál. Egy gyerek nem leplezi az érzelmeit, és nem akar olyat mutatni, amit nem érez. Legalábbis kisgyerekkorban nem. És mivel a gyerekek nem akarnak állandóan boldognak tűnni, ez kiegyensúlyozottá és természetessé teszi őket. Felnőttként hányszor vagyunk görcsösek, mesterkéltek pont emiatt… Ha egy gyerek csinál valamit, azt teljes odaadással teszi: alig lehet kizökkenteni a tevékenységből, mert megtalálja a saját flow-élményét. Hogyha ezekhez felnőttként is visszatalálunk, megtaláljuk a boldogság pillanatait is” – mondta dr. Kádár Annamária, és milyen igaza van!

Mit mond ugyanerről a generációkutató?

Steigervald Krisztián generációkutatóként először is visszakérdezett:

„Mi a boldogság? A legtöbb definíció szerint nem egyetlen dologtól függ, hanem sokösszetevős, például nagymértékben függ a körülményeinktől is, ami, ugye, nehezített pálya: talán könnyebb boldognak lenni jó körülmények között. De ide tartoznak például az öröklött tulajdonságaink, vagy akár a (transz)generációs mintáink is. Martin Seligman azt mondja, hogy »Az optimisták egy pozitív eseményt valaminek a következményeként fogják fel, a pesszimisták viszont inkább véletlenként«.”

A mostani helyzetre reflektálva Krisztián így folytatja a gondolatmenetet:

„Az elmúlt egy év is egyfajta körülmény, ami mindenkire kihatással van. A rendezvények hiánya például drasztikusan korlátozta a kollektív örömszerzés lehetőségeit, és át kellett, (át kellene) állnunk az egyéni örömszerzés módjaira, ami nem mindenkinek egyszerű. Például egy extrovertált embernek a mostani otthoni bezárkózás elviselhetetlen lehet egy idő után, hiszen a társaság az, ahonnan az energiáját nyeri. Ezzel szemben egy introvertált ember, aki szereti a nyugalmat, saját magából töltődik fel, őt lehet, hogy kevésbé viseli meg, hogy folyamatosan otthon kell maradni.

Ha a generációkhoz szeretnénk kötni, egy példát mondanék. A háromféle boldogságorientációból most a hedonikus szorult nagyon háttérbe, ez hiányzik is szerintem mindenkinek. Ezzel szemben az értelemkeresés előtérbe került, vagyis például »mi értelme az életemnek, mi dolgom itt, mi dolgom a családomban?«. Ezzel párhuzamosan azt láttuk az elmúlt egy évben, hogy nagyon sok negyven-ötven év körüli (tehát a tipikusan X generációs) önként felmondott a pandémia alatt, főleg multis környezetben, mert rájött arra, hogy nem ezt az életet akarja élni. Újradefiniálják magukat, ha egyáltalán létezik ilyen szó. Önmagában ez az otthonülős időszak új önismereti felismerésekhez juttathat minket.” 

„A boldogság döntés kérdése”

Ez a hihetetlenül megosztó, ám talán túlságosan is sokszor hangoztatott kijelentés dr. Kádár Annamáriát is elgondolkodtatta:

„Oliver Burkeman, a Túladagolt boldogság (angolul: Az ellenméreg: boldogság azoknak, akik ki nem állhatják a pozitív gondolkodást) címmel megjelent könyv szerzője szerint a boldogság felé egy egészen más irányból, a boldogsághoz vezető negatív úton kell közelíteni. A hurráoptimista állítások egyértelműen hamisak, hiszen vannak dolgok, amelyekre nem lehetünk hatással, és amelyeken soha nem tudunk változtatni. Mindenki életében adódnak csalódások, kudarcok, negatív élmények, és ennek letagadása vagy annak mantrázása, hogy »ez csak a saját döntésünk«: egyértelmű torzítás.

Az nagyon jó, ha egy helyzethez való hozzáállásunk optimista, de számolnunk kell a kudarc, a negatív végkimenetel lehetőségével is. Éppen attól leszünk szorongók, bizonytalanok és boldogtalanok, mert minden erőnkkel próbáljuk kiküszöbölni a negatív érzéseket, a bizonytalanságot és a szomorúságot.

Pont attól érezzük magunkat sokszor rosszul, mert mindenáron a boldogságra törekszünk, és mert azt hisszük, hogy a boldogság döntés kérdése” – igazított el ebben a nehéz kérdésben dr. Kádár Annamária.

Mit mond erről a pszichológia?

Dr. Kádár Annamária kutatási adatokkal támasztotta alá a következő állításokat:

„A Yale és Harvard Egyetem kutatócsoportjának vizsgálata szerint azok, akik az érzelmek szélesebb skáláját élik meg, mind pozitív, mind negatív irányba, jobb helyzetben vannak a mentális és fizikai egészség terén, mint azok, akik kevesebb érzelmi élményről számolnak be. A szélesebb érzelmi skála jobb döntésekhez is vezet. 

Az érzelmi jóllét nem arról szól, hogy mindig vidámak és boldogok legyünk, és kerüljük a szomorúságot. Egy tanulmány megállapította, hogy az általános boldogságérzet számára jobb, ha megfelelő időben haragot is érzünk – ahelyett, hogy a helyzettől függetlenül kizárólag a boldogságot keresnénk. Azok, akik meg merik élni egy konfrontáció során a haragot, dühöt, magasabb pszichológiai jóllétről számoltak be. A boldogságra való törekvés nem mindig kapcsolódik magasabb pszichológiai jólléthez. A tanulmány egyértelmű receptet kínál: fontos, hogy rugalmasan érezzük, hogy megéljük mind a kellemes, mind a kellemetlen érzelmeket. A különböző helyzetek a kontextusnak megfelelő érzelmeket idéznek elő. Boldogabbak leszünk, ha nem mindig boldogan válaszolunk ezekre.

Fokozza a boldogságot, ha jó dolgok történnek veled, nem tekinted őket természetesnek, és mindig szánsz rá időt, hogy kifejezd köszönetedet, hogyha értékeled az életet. De ezt sem jó túlzásba vinni.

Sonja Lyubormisky tanulmánya azt mutatta, hogy a túl sok hálaadás és hálanapló-vezetés a rutin miatt pont a hála képességének elvesztéséhez vihet, különösen, ha ez nem belső motiváció által vezérelt.  

Egy kutatásban felmérték a résztvevők pozitív és negatív érzelmeinek a megélését, különös tekintettel az érzelmek változatosságára és bőségére. Ennek alapján egy új koncepciót vezettek be, az emodiverzitást. A hiteles érzelmek kifejezése, az, hogy nehéz helyzetekben megengedjük magunknak, hogy szégyent, bűntudatot vagy féltékenységet érezzünk, hosszú távon egészségesebb, mintha ahhoz alkalmazkodunk, hogy mit »kellene« éreznünk.

Ha hagyjuk, hogy a mérleg kibillenjen a pozitív érzelmek irányába, hogyha elkerüljük emiatt a számunkra kellemetlen szituációkat, nemcsak a teljesítményünk, hanem a boldogságunk rovására is mehet.

Barbara Fredrickson kutatási eredményei is azt bizonyítják, hogyha kibillen az egyensúly a pozitív érzelmek irányába, nem tudunk megfelelően alkalmazkodni az előttünk álló kihívásokhoz. 

June Gruber szerint a boldogság kulcsa az érzelmi egyensúly megtalálása, amelyben a pozitív és negatív érzelmeket egyaránt megéljük. 

Iris Mauss egy kutatás során úgy találta, hogy minél inkább kényszeresen hajtjuk a boldogságot, annál magasabb és irracionálisabb elvárásaink lesznek. Hogyha egy helyzetről megalkotunk egy hollywoodi forgatókönyvet, annál kiábrándultabbak leszünk, amennyiben az, amit megéltünk, nem emelkedik fel az elvárásaink szintjére.”

Boldogan éltek, míg meg nem haltak…

Dr. Kádár Annamáriának mint meséket író és mesékkel nagyon sokat foglalkozó szakembernek kíváncsian tettem fel azt a kérdést, vajon hogyan hat ránk a fent idézett mesezáró formula?

„Hogyha a realitás talaján vizsgáljuk meg a »boldogan éltek, míg meg nem haltak« formulát, ez tényleg csak mesékbe való fordulat, aminek nem sok köze van a valósághoz. A párkapcsolat, a gyereknevelés, a karrierépítés, a teljes élet tele van kihívással, küzdelemmel, nehézséggel.

Egy jó párkapcsolatban lenni önmagában is boldogság, még akkor is, ha időnként veszekszünk, dühösek vagyunk egymásra. Ezért érdemes elindulni, folyamatosan küzdeni: mert épp az úton, és nem a célállomásnál van a boldogság.”

Ez a végső konklúzió igazán megnyugtatóan hatott rám ezekben a hetekben, amit most mindannyian átélünk.

Mennyire segít az önismeret?

Steigervald Krisztián szerint elég nehéz elmélyedni az önismeretben mostanában:

„A Covid alatt rengetegen nem igazán tudunk önismereti elmélyüléssel foglalkozni, így ebből a forrásból sem tudjuk megélni a boldogságot, hiszen lehet, hogy elvesztetted a munkádat hónapokkal ezelőtt, az egészségügyben dolgozol, vagy te magad, vagy rokonod beteg, vagy »csak« említsük a home office-t úgy, hogy otthon van az óvodás, együtt tanulsz az iskolással… Most éppen a harmadik hullám legdurvább időszakában beszélgetünk a boldogság világnapjáról, ami önmagában elég hihetetlen ellentmondást hordoz. És ha nem tudsz az értelemkereső boldogsággal foglalkozni, akármi miatt is, akkor szinte nem maradt semmi más, hiszen az élvezetkereső és az áramlatkereső (flow) boldogság is erősen limitált. Persze mondhatjuk, hogy lehet jókat főzni meg elmélyülten játszani a gyerekkel, de ha közben olyan dolgokkal kell foglalkozni, amiket az előbb említettem, akkor kevés marad a boldogságból” – fejti ki rezignáltan Krisztián.

Mi lehet a cél?

A generációkutató véleménye alátámasztja azt, amit dr. Kádár Annamária is elmondott már:

„Nagyon sokan ismerik Viktor Frankl osztrák pszichiáter üzenetét, aki négy évet töltött koncentrációs táborban: »Ha életünknek megvan a miértje, akkor majdnem minden hogyanját el tudjuk viselni.«

Célokat állított a legreménytelenebb helyzetekben is, amik átsegítették őt ezeken. Keressünk mi is értelmet a mostani életünkben! Ha tudunk reális, akár apró, akár nagyobb célokat állítani, már tettünk egy lépést saját boldogságunk irányába, bármilyen helyzetben is vagyunk”

– fejtette ki Krisztián.

Krisztiánnak feltettem a kérdést: vajon a különböző generációk hogyan élik meg a boldogságot?

„Erre nagyon nehéz egyértelmű választ mondani, ezért inkább másfelől közelítem meg a kérdést. Azt tudjuk, hogy Csíkszentmihályi Mihály pszichológus 1990 eleje óta kutatja a már tudományos kategóriaként definiált »flow«-állapotot. A flow-, azaz áramlatélmény során annyira koncentrálunk, annyira belefeledkezünk egy tevékenységbe, hogy az idő múlásáról és a hétköznapok gondjairól megfeledkezve, a tevékenység végeztével egy sokkal örömtelibb, kiegyensúlyozottabb tudatállapotban térünk vissza. Csíkszentmihályi szerint ilyenkor elvész az Én-tudat, aminek következtében új készségekkel és teljesítményekkel gazdagodva térünk vissza a jelenbe. Ez a fajta flow-állapot a gyerekkorban – a játék miatt – sokkal gyakoribb, mint a felnőtteknél, de természetesen ez egyéntől függ. Ha egy gyereknek gyakran és nagy teret adnak a szülők a szabad játékra, gyakrabban kerül flow-állapotba. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a gyerekek gyakrabban kerülhetnek ebbe az örömteli tudatállapotba, mint a felnőttek. Ezt a megállapítást pedig meghagyom mindenkinek, hogy eldöntse maga, ez alapján boldogabbak vagyunk-e gyerekkorban, mint felnőttkorban” – felelte Krisztián. 

Arra a kérdésre, hogy hogyan védhetik meg magukat mentálisan a különböző generációk a közösségi oldalakon végigfutó túlságosan happy, vagy épp rettenetesen negatív hullámoktól, a következő választ adta a generációkutató:

„Szerintem ne a védekezésre fókuszáljon senki, mert akkor folyamatosan azzal fogsz találkozni, ami ellen védekezned kell. Az van, amire figyelsz. Ha másra figyelsz, az lesz. Ehhez persze kell egy kis önismeret, és ez a mostani szülői generációnak a nagy feladata. Elsőként a saját önismerete, és ezáltal a mintáival, példáival támogathatja a gyermeke önismeretét. Ha ez megvalósul, akkor a gyerek már kapott egy nagy adag muníciót ahhoz, hogy hogyan is tud a boldogság útjára lépni. Ne megmenteni akard őt! Persze szükség van a védelemre, ez is egyfajta szülői feladat.

Sokkal többet tehetsz azzal, ha azt tanítod meg neki, hogyan tudja megtalálni a saját stabilitását egy olyan helyzetben, ami amúgy őt kibillentheti. Ha ezt szülőként képesek vagyunk megtenni, az egyik legnagyobb ajándékot adjuk a gyerekeinknek.”

Egy csoport, százféle vélemény

Van egy remek zárt csoport, amelynek én is tagja lehetek, ez egy igazi közösség, ami sokszor példát mutat nekem emberségből. Nekik is feltettem a provokatív és megosztó kérdésemet: „A boldogság döntés kérdése” (?) (!)

Kommentár nélkül szemezgetek most a különböző véleményekből:

„Szerintem embertípus kérdése, és némiképp fejleszthető, de nehezen. Én optimista vagyok, mindig meg tudom találni a pozitívumokat. De van több olyan ismerősöm is, akinek minden szar, mindennel baja van, soha nem jó semmi.”

„Van benne valami… kimutatott tény, hogyha elkezdesz mosolyogni, nemcsak hogy visszamosolyognak rád, de egy idő után te is jobban (boldogabbnak) érzed magad. Meg biztos azt a képességet is lehet fejleszteni, hogy örülni tudj mindannak, ami van.” 

„Szerintem a boldogság egy pillanatnyi állapot, éppen ezért lehet döntés kérdése.”

„Szerintem a boldogság azért döntés kérdése, mert mibelőlünk kell fakadnia, bármi is vesz bennünket körül. Ha csak a külső tényezőkre hagyatkoznánk, akkor borzasztóan ki lennénk szolgáltatva, és már az maga egy óriási stressz lenne.”

„Szerintem erről nem sok értelme van beszélgetni, amíg nincs pontosítva, mit értünk boldogság alatt.”

„Szerintem ez alapvetően »hozott« dolog, de tanulható is, hogy meg mered-e engedni magadnak, hogy boldog legyél.”

„A boldogság elsősorban a saját lelki belső béke. Kicsit ehhez önzőnek kell lenni, de megéri. Aki saját magával megbékélt, szereti önmagát, az alapvetően már boldog. Aki magával rendben van, annak a kisugárzása is olyan lesz, hogy másoknak is tud boldogságot adni.” 

„Iszonyúan nyomasztó és bűntudatot keltő ez a mondat rengeteg élethelyzetben. Aki akarja, mondja magának, de másoknak ezt mondani rettentő káros dolog szerintem.”

„Aki azt írja, hogy igen, csak rajtunk múlik, valószínűleg soha nem találkozott még depressziós emberrel, és ez csak egy példa.”

„Én ettől az állítástól már önmagában boldogtalan leszek! Ennél már csak a pozitív gondolkodással kapcsolatos idézetek idegesítenek jobban.”

„A boldogság egy döntés. Fejben dől el. Hiszen egy döntéssel vagy gondolattal beprogramozhatjuk magunkat. Vannak eszközök, amelyek segítenek nekem ebben, mint a meditáció, hogy tényleg ezen a boldogsághullámon maradjak.”

„Szerintem ez az állítás erősen áldozathibáztató, mert végső soron az jön belőle, hogy aki nem boldog, az nem tett érte eleget, nem hozta meg a kellő döntést. Miközben annyi kényszer és kiszolgáltatottság szorít bennünket, hogy azokból sokszor kilátni is nehéz.” 

„Attól önmagában semmi nem valósul meg, hogy én eldöntöm, hogy úgy lesz. Ez a döntés segíthet elérni a boldogságot, mert bizonyos tényezőket máshogy értékelek majd.”

„Életem legrosszabb szakítása után úgy tértem vissza az életbe, hogy eldöntöttem: elég volt már a szenvedésből és a »hattyúk halálából«, ezzel a »világ vége«-érzéssel semmi nem fog megváltozni.” 

„A boldogság bennünk van, így mindenképpen döntés kérdése!!!”

Hogy mitől vagyok boldog?

Most per pillanat attól, hogy végre leadom ezt a cikket. És az is igazán boldoggá tenne, ha megírnátok nekünk kommentben, mit jelent nektek a boldogság!

Both Gabi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Oliver Rossi