–

Január

Menjünk kicsit vissza az időben: január elseje van, épp a Pilis-tetőt másszuk meg – én inkább négykézláb kapaszkodom felfelé – az akkor még nem férjemmel, és ahogy az a nagykönyvben meg van írva, bámulunk bele a naplementébe. Tömény giccs, boldogság, istenem, ez az én évem lesz, a zsigereimben érzem. Különben is, a macska reggel belehányt a papucsomba, szerintem ez jó jel – mint amikor kakába lép az ember. Persze már lehet hallani ilyen-olyan híreket valami durva vírusról, de hol van Kína a Pilis-tetőhöz, és milyen hatással lehet egy elfogyasztott denevér ránk itt, Magyarországon. A lényeg, hogy minden kerek, idén férjhez megyek, kezdek valamit magammal munkafronton is, és ha végre a jóisten is úgy akarja: idén tutira formába hozom magam (csak a jegyzőkönyv kedvéért, ezt minden januárban megfogadom, most december van, és az integető hájaim úgy lobognak, miközben gépelek, mintha egy kiterített lepedőt fújna a szél). Egy szó, mint száz: ez végre az én évem lesz.

Február

Harmincegy éves lettem, és azt hiszem, kicsit kiégtem. Jó, nagyon. Elértem a mélypontot. Van egy bombabiztos, menő állásom, olyan, amiért bárki összetenné a két kezét, mégsem vagyok boldog, elégedett. Másra vágyom. Régóta tudom, csak valahogy elnyomtam magamban. Hát most szépen kijött, és itt dörömböl az ajtón minden áldott nap, hogy ez nem jó, hogy lépni kéne, változtatni. Hogy legyek bátor, ne féljek, úgyis lesz valahogy. És hogy örökké bánnám, ha nem adnék még egy esélyt az írásnak. Hát, adtam. Felmondtam.

Március

Szóval az a kurva denevér jó nagy cirkuszt csinált, és mégsem annyira leküzdhetetlen távolság ez a Vuhan–Budapest. Kijárási korlátozás, home office, maszkviselés, bevásárlás a családnak, kényszeres fertőtlenítés, domestosos csirke, és durva szorongás, hogy mi lesz velünk. A macska is lerobbant, kijött a bűzmirigye, amiből egy szép sipolyt növesztett magának titokban. Irány az állatorvos, kétnaponta. Majd egy ponton túl az orvos beleegyezésével inkább úgy döntünk, az antibiotikumkúra mellett inkább mosogatjuk mi a macska fenekét sebgyógyítóval otthon. Ez a közös program örök „élmény” marad mindhármunknak: a macskának, nekem, aki lefogta, és a vőlegényemnek, aki a „piszkos munkát” végezte.

Közben szépen lassan kezd leesni a tantusz: egy világjárvány kellős közepén felmondtam, hogy végre önmegvalósíthassak. Kínomban röhögök.

A vőlegényemnek, aki fotográfus, lassan visszamondják minden munkáját. Még jó, hogy van megtakarított pénzünk – az esküvőnkre, ami júliusban lesz. Kicsit izgulunk. Úgyhogy úgy döntünk, kifestjük a lakást, hogy eltereljük a figyelmünket. Különben is, régóta terveztük, csak sosem értünk rá. Hát ennél jobb alkalom már nem lesz.

Május

Sose fessetek lakást karanténban! Amúgy szép lett. És a lényeg, teljesült, amire évek óta vágytam: a WMN csapattagja lettem. Még mindig alig hiszem el, végre azzal foglalkozom, amivel mindig is szerettem volna. Ja, és mégsem megyek az idén férjhez. Inkább nem kockáztatjuk a szeretteink egészségét. Mindenki megértő volt, így most a legbiztonságosabb, nem tudni, mi lesz itt még a következő hónapokban. Szerencsére minden szolgáltató készséges volt, így némi energiabefektetéssel sikerült átszervezni mindent egy évvel későbbre. Kimondhatatlanul csalódott vagyok. De nézzük a jó oldalát: legalább több időm lesz belefogyni a menyasszonyi ruhámba, ami október óta a szekrényben áll. Megpróbálkoztam a karanténjógával, de az idő nagy részében a jógaszőnyegen fekve bámultam a plafont és elmélkedtem az élet nagy dolgairól – szóval, abbahagytam.

Június

Járvány ide vagy oda, mégis összeházasodtunk. Pár órás szervezéssel átrakattuk a polgári esküvőnket szabadtérre, ahol a nagyon szűk család előtt egybekeltünk. Gyönyörű, meghitt szertartás volt, olyan, amilyenre mindig is vágytunk.

A templomi szertartás és a lakodalom pedig marad jövőre. Boldogok vagyunk – nagyon. Bejárok a szerkesztőségbe, ismerkedem az új munkahelyemmel, a többiekkel. Kriszta említette, hogy szeretné, ha velük dolgoznék egy podcastsorozaton is. Izgi!

„Na, mondom, simábban mennek a dolgok, mint otthon, lehet, hogy költözni kell?” – Egy „kezdő” kismama babanaplója

WMN Life – 2020. december 6. – WMN

Október

Ennyit a szabadságról, üdv újra a karanténban. Mindenkit egyre jobban megvisel mentálisan ez a helyzet. Pont, mire úgy éreztem, kezdek feloldódni a többiek között (nekem ez nem megy könnyen), újra home office-ba kerültünk. Nem látom a végét, megvisel ez a helyzet. Anya elkapta a vírust, mindennap gyomorgörcsöm van, hogy ne legyen rosszabbul. Megőrjít, hogy nincs ráhatásom a dolgokra. 

November

Ki vagyunk merülve, rengeteget dolgozunk. Emellett pedig hónapok óta lakásokat nézegetünk a neten, de nincs semmi, ami a pénztárcánkhoz is illene, és hangyányit nagyobb, mint Zsákos Bilbó otthona. A férjem végül talált egyet, ami mindkettőnknek tetszik… szóval, meg is néztük, lefoglaltuk, és most úgy néz ki, lesz egy lakásunk. Már ha lesz olyan bank, amelyik hitelt is ad két katás egyéni vállalkozónak. 

December

Szóval a Covid kellős közepén lett egy lakásunk! Meg lakáshitelünk! Ez ám a felnőtt élet! Vár ránk egy apróbb felújítás és egy fárasztó (meg idegőrlőbb) költözés, de ha minden jól megy, februárban már ott ünnepelhetjük a születésnapomat az új otthonunkban. Ha minden jól megy. Ha mégsem, hát majd újratervezünk – mert, ha valamire, erre biztosan megtanított ez az év, életem legfontosabb, legrosszabb, legszebb éve. 

Filákovity Radojka