–

Na de kinek mi az igénye?

Nemrég készítettem el ezt a tesztet, amiből megtudhatjátok, hogy milyen alvók vagytok, bagoly, pacsirta, mormota vagy az extrémen keveset alvó bálna kategóriába tartoztok-e. A kommentek között többen felvetették, hogy miért nem gondoltam a kisgyerekes szülőkre, akiket ébreszt a gyerekük. Szó sincs arról, hogy nem gondoltam rájuk, egyfolytában rájuk gondolok, mert én is ebben élek, lassan hét éve. Csakhogy az ébresztő gyerek egy KÜLSŐ tényező, tehát nem múlik rajta a te BELSŐ alvási igényed. Amit ugye próbáltam megfejteni a kvízben.

Én például egy tipikus bagolybálna vagyok, aki keveset alszik, szinte mindenre felébred, de azt a keveset lehetőleg éjjel három és reggel nyolc között szeretné. Erre viszonylag kevés lehetőségem van, amióta megszülettek a gyerekeim.

Nézzük a kisgyerekes élet alvásevolúcióját, annak előnyeivel és hátrányaival! (Mérsékelten komoly lista!)

1. Éjjel-nappal nyitva tartó „étterem”

Az első időszak nem a szülők, szoptatás esetén az anyák alvásáról szól. De kiválóan lehet sokkolni az ismerősöket hajnali négykor küldött üzenetekkel, a különböző streamingszolgáltatóknak köszönhetően pedig a visszaaludni képtelen szülők egészen bizarr időpontokban is nézhetnek akármit. Nem akarok egy hat és fél meg egy ötéves gyerekkel bezzegezni, de ez még nem így volt, amikor én voltam szoptatós anyuka, és az éjszakai tévéműsorkínálat meglehetősen hervasztó volt. Mondjuk, egyszer teljesen véletlenül belenéztem a Super Bowl-döntőbe két szoptatás között. Mártír típusú szülőknek kiváló lehetőség arra, hogy reggel nyolcra kész legyen a háromfogásos ebéd, ki legyen mosva két adag ruha.

Egyáltalán, ez az időszak teljesen átalakítja az alvásról alkotott képet, a legtöbben megtapasztalják, hogy

nem számítanak a konvenciók, mint nappal, éjszaka, munkaidő, ebédidő – bármikor lehet aludni vagy enni, amikor a legfőbb főnök (vagyis a gyerek) lehetőséget ad rá. Én például évekig hangoztattam, hogy egyszerűen olyan típus vagyok, aki nem tud világosban elaludni. Aha. Olyan típus voltam. Aztán lett gyerekem. Már nem vagyok „típus”. Csak szülő.

2. A hajnali járat

Az éjszakai evésről frissen leszokott gyerekek valamelyik utolsó, éjjel kettőkor elfogyasztott anyatej- vagy tápszeradaggal együtt lenyelnek egy belső időmérőt. Ami direkt összeköttetésben van a szülők REM-fázisaival. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

abban a pillanatban, amikor a megfáradt szülő végre eljutna a pihentetőalvás-fázishoz, valami jelez a gyerekben, hogy idő van. Kell csinálni valamit. Mondjuk, meg kell jelenni a szülői ágyban, és ezt jól irányzott arcon rúgással minden érintett tudomására kell hozni.

Ha már eleve ott van a szülői ágyban, akkor… akkor is működik az arcon rúgás, de vannak egyéb cselek is: „Mamaaaa, szomjas vagyok!” „Anyaaaaa, pisilnem kell.” A cselesebbek egyszerűen odapisilnek, hátha a kis piszok anyuka vagy apuka egy sima „oké, tudod, hol a vécé, hajrá!” után csak simán átfordulna a másik oldalára. És érdekes módon, az ilyen éjszakai ügyek mindig egy hosszan elnyújtott, enyhén nyávogva előadott megszólítással indulnak. A hideg kiráz tőle. Beletelik pár évbe, amíg a szülők minden eshetőségre felkészülnek, odakészítik a vizet az éjjeliszekrényre, kiszuperált repülőkből ellopott jelzőfény mutatja az utat a vécére, és kifejlesztik a tökéletes rúgásvédő technikát (arc elé tett kéz). Akkor jön a következő szint. 

6 társasjáték, ami próbára tesz, és barátságok sem szakadnak meg tőle (talán) – Társasjáték-ajánló

WMN Zizi – 2020. október 18. – SZL

 

3. Elalvási tapsrend (sok visszatapsolással)

Amikor az éjszaka már oké, se evés, se más hülyeség nincs, vagy legalábbis nem kell hozzá a szülő, akkor jön az elalvási mizéria (sőt, néha összecsúszik az előzővel). Kiderül ugyanis, hogy ezek a kis öntudatkapitány gyerekek sokkal jobban tudják, hogy nekik mikor kell lefeküdniük, mint a kedves szüleik.

Hát hiszen honnan is tudná megítélni egy másik ember, hogy a folyamatosan ásítozó, minden apróságon kiboruló, a szemét alig nyitva tartó gyerek mennyire fáradt?! Amikor ő pontosan érzi belül, hogy semennyire!

És egyébként is, mindig van valami, amiért ki kell kelni az ágyból (ha egyáltalán bejutott), egy háromfogásos vacsora után fél órával teljesen életszerű, hogy megéhezett, egyetlen este alatt tök fontos nyolcszor pisilni, és amúgy is, ki fekszik le úgy aludni, hogy nem adott egyesével jóéjt-puszit az összes plüssállatának?! Természetesen senki. Szóval mire végre valóban elalszik a delikvens, addigra vagy a szülő is kidől, vagy minimum úgy érzi magát, mint akin átment egy úthenger.

4. Kora reggeli szellemjárás

Miután az első hat évben kellőképpen kifáradt az egész család ebben a káoszban, akkor bumm, jön az iskola, és mindent letarol. Legalábbis azokban a családokban, amik olyan szerencsések, hogy a szülők munkaideje később kezdődik, mint nyolc. Azoknak, akik már korábban megkezdik a hajnali kelést, dupla tisztelet és elismerés jár.

A friss iskolás szülők (ezek vagyunk mi jelen pillanatban) félálomban keltegetik a félájult gyerekeket, sós kávét fogyasztanak napi rendszerességgel (minek kell egyforma tartóba rakni, ugye), felemás zoknik, hiányos öltözetek, otthon hagyott tesicuccok és kifelejtett uzsonnás dobozok szegélyezik útjukat.

De legalább az esti elalvási probléma megszűnt, mindenki úgy dől ki kilencre, mint a kisangyal. Bár nem tudom, hogy a nagyobb méretű kisangyalok szoktak-e bazdmegelni, amikor újfent elaludtak egy egyébként nagyon érdekfeszítő Netflix-sorozat előtt. Nyilván nem. Az elsős lányom (hat és fél éves) megkérdezte valamelyik reggel, hogy a kávétól tényleg fel lehet ébredni. Mert akkor ő kér. Elgondolkoztam rajta, hogy a gyerek koffeinnel pörgetését vajon tiltja-e valamilyen törvény, hogy legalább egy ember képben legyen a családunkból, mert rajtunk már a két kávé sem segít.

5. Várni rá… (ezt még csak hallomásból ismerem)

Emlékszem rá, mennyi időt töltöttem azzal, hogy epedve vártam, a kiszemelt fiú vagy akár a kezdeti stádiumban lévő kapcsolat életjelt adjon magáról sms-ben, MSN-en (akkor még az ment), képes voltam éjszakákat átvirrasztani egy-egy üzenetre vagy egy megbeszélt késői telefonra várva. Na, ilyesmi lesz az is, amikor a buliból hazaérkező vagy éppen a megbeszélt célállomásról bejelentkező gyerekemet fogom várni.

Remélem, addig nem felejtem el, hogy akárhányszor azt mondtam a szüleimnek, hogy egy barátnőmnél alszom, valami fiú volt a dologban, és ha véletlenül tényleg a barátnőmnél kötöttünk ki (ez volt a ritkább), tuti nem voltak otthon a szülei, és nem csak ketten érkeztünk. Ha a saját egyetemista élményeimből indulok ki, nem sok alvásban lesz részünk akkor sem, amikor már mindenki önállóan megy mindenhova – mert azért csak be kell jelentkezni a buli után. (Nekem is be kellett.)

Végül: a legnagyobb kicseszés az egészben

Ha pedig véletlenül alszik a gyerekünk, akkor hosszú percekig állunk az ágya fölött/mellett, és gyönyörködünk benne, hogy milyen csodaszép, milyen kisimult a kis arca, milyen édesen veszi a levegőt, és egyáltalán, micsoda tökéletes kis teremtmény, úgy, ahogy van. Ahelyett, hogy aludnánk.

Tóth Flóra