„A gyerekeinkről még, a szüleinkről már gondoskodunk” – A szendvicsgeneráció karácsonya közel sem stresszmentes

–

„Csak Magyarországon több százezer olyan ember él, aki teljesen beszorult a szülei és a gyerekei közé. Olyan kicsi mozgástere van, annyi elvárásnak kell megfelelnie, hogy szinte alig kap levegőt. Az úgynevezett szendvicsgeneráció tagjai jellemzően 40–60 éves felnőttek – általában nők –, akiknek annyi mindenkiről kell egyszerre gondoskodniuk, hogy saját magukról már nem tudnak” – kezdte egy korábbi cikkét Milanovich Domi. Még ha a megnevezés újszerűen is cseng, a jelenség mindig létezett a társadalomban, és valószínűleg sokan magukra ismernek általa: a „középen ragadó” egyének egyszerre három embernyi feladatot végeznek, hiszen egyszerre próbálnak helytállni szülőként és gondoskodó gyerekként, miközben saját életüket és karrierjüket is igazgatniuk kell. Mondanunk sem kell: általában az utóbbi sorolódik leghátra. Bár ez sokszor az „élet rendjének” tűnik, az érintetteknek jóval csekélyebb a lehetőségük arra, hogy felismerjék és beteljesítsék saját szükségleteiket. Az alaphelyzetbe most nem mennék bele ennél mélyebben – pláne, hogy Domi ezt már körültekintően megtette – egy fontos jelensége viszont felhívnám a figyelmet:

a karácsonyi időszak a szokásosnál is nagyobb megterhelést jelent a szendvicsgeneráció számára.

Bár én lennék a legboldogabb, ha patetikus mondatokat írhatnék a forralt bor illatáról, a vendégvárás izgalmairól és a közös Mennyből az angyal-éneklésről, mind jól tudjuk, hogy a téli szünidő egy valóságos stresszcsomag – még akkor is, ha amúgy a családban nincs nélkülözés, diszfunkcionalitás, vagy nem küzdenek épp krízissel. Ráadásul – a realitás talaján maradva – a háromból legalább az egyik a legtöbb magyar családnál mindenképp érvényesül, így nem meglepő, hogy a költekezés, a rokonlátogatás, valamint a kapkodós készülődés rengeteg feszültséget szül.

A Psychology Today szerzője, Dougles Newton pszichiáter szerint az ünnepek során az amerikaiak több mint 50 százaléka küzd a „szendvicseződés” terhével, és él át hatványozott szintű stresszt a mindennapjaihoz képest. Newton felhívja rá a figyelmet: a család „megoldóemberének szerepe” már önmagában megterhelő, az ünnepi időszakban pedig kifejezetten nagy kockázatot jelenthet az érintett mentális egészségére nézve. Arról nem is beszélve, hogy számára aztán biztosan elmarad a várva várt pihenés. 

A százmillió dolláros kérdés, nem meglepő módon, ezúttal is a vélt és valós, külső és belső elvárásokhoz vezet. A témában Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeutát is megkérdeztem, aki szintén a szendvicsgeneráció tagja:

„»Mi vagyunk azok, akiket nemcsak a szülei, hanem a gyerekei is leszidnak« – fogalmazta meg Steigervald Krisztián. Jómagam úgy tapasztalom, hogy férfiak és nők is terhelődnek, a nők gondoskodnak, érzelmileg megtartók, sütnek-főznek mindenkinek, senki nem ismeri el őket és magányosak. A férfiak keresnek mindenkire, furikázzák gyerekeiket és szüleiket, beleszakadnak, senki nem ismeri el őket és magányosak. A gyerekeinkről még, a szüleinkről már gondoskodunk. A gyerekeink nem akarnak lemondani önállóságuk érdekében az általunk megteremtett életszínvonalról. Elhitetjük magunkkal, hogy csak akkor vagyunk jó szülők, ha gyerekeink remekül teljesítenek, és mi is remekül teljesítünk” – mondja. Hozzáteszem: és akkor még nem is beszéltünk az egyedülálló szülőkről. Dániel emellett fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy

„az ünnep nem attól lesz szép, ha tökéletes. Akkor is szép, ha nem mindenkinek tetszik. A karácsony nem a »vásárold magad rommá« ünnepe, hanem a szereteté, Krisztus születéséé, a téli napfordulóé, ki mit ünnepel. A kirepedt bejgli a legfinomabb”.

Newton – aki maga is a szendvicsgeneráció tagja – saját tapasztalatai alapján öt fontos lépést emel ki, ami segítségünkre lehet ebben az időszakban, ha a fiatalabb és idősebb generáció zsemléi közé szorulnánk:

1. Vizsgáljuk meg, mi okozza a legfőbb stresszt!

A szakember azt tanácsolja, hogy még az ünnepi hajsza beindulása előtt üljünk le egy papírlappal, és vegyük végig azokat a tényezőket, amik fejfájást okozhatnak ebben az időszakban. Erre a kérdésre a válasz természetesen egyénenként eltérő: van, aki az ajándékvásárlástól szorong, más attól tart, hogy nem lesz közös téma a vacsoraasztalnál, és ugyanígy felmerülhet az idősebb rokonok egészségügyi kondíciója is. Egy ilyen lista összeállítása elsőre riasztó lehet, azonban ha átlátjuk a helyzetet, máris könnyebb lesz menedzselni a kihívásokat. Itt érdemes különböző kategóriákba szedni a feladatokat: mi az, amit másra is rábízhatsz? Mi az, amire mondhatsz nemet anélkül, hogy az óriási fennakadást jelentene a család életében? A feladatok mely része jelent technikai-, és melyik okoz lelki kihívást? Utóbbi esetében rendelkezésre áll-e olyan megküzdési mód vagy terápiás módszer, ahova ezt be lehet csatornázni?

2. Szervezzünk ki feladatokat, húzzunk határokat!

Ha a lista már a kezünkben van, és sikerült benne leválasztani azt a részt, ami „kiszervezhető”, jön az újabb kihívás: a kontroll elengedése. Egy olyan ember számára, aki hozzászokott, hogy ő felel (sajátja mellett) a gyerekek és a szülők jóllétéért is, ez nagy próbatétel lehet elsőre, azonban fontos látni, hogy 1) más családtag is képes lesz kiválasztani a megfelelő karácsonyfát, 2) nem attól lesz rosszabb az ünnep, ha bizonyos helyzetekben határokat húzunk, és ötfogásos menü helyett csak kettőre vállalkozunk. A helyzet kulcsa itt is a kommunikáció: minél előbb és minél határozottabban elmondod a szeretteidnek, hogy miben van szükséged segítségre, és mi az, amit nem tudsz, vagy nem szeretnél vállalni, annál könnyebben tervezhetnek ők is.

3. Kerítsünk időt az öngondoskodásra!

Tudom, tudom, tudom – ez az a mondat, amitől a legtöbb „szendvicseződött” ember a szemét forgatja, és (teljesen jogosan) a fejemhez vágja: kösz, erre már magamtól is rájöttem, de mégis hogyan? Bár roppant szívesen javasolnék meditációs tréningeket, hosszú elvonulásokat, egyedül eltöltött délutánokat és barátokkal közös színházazást, – a realitás talaján maradva – most csak apróságokat szúrok be: ilyen lehet például egy hosszabb, forró vizes fürdőzés, bezárt fürdőszobaajtóval. Öt perc az udvaron egyedül, amíg a többiek vacsoráznak. Autózás egyedül, a kedvenc dalodat hallgatva, amíg a boltba igyekszel. Ha minden napodban csak pár olyan percet tudsz találni, ami rólad szólhat, már az is komoly különbséget jelent majd a mentális állapotodra vonatkozóan. 

4. Attól még, hogy te vagy a „család megoldóembere”, neked is lehetnek nehéz pillanataid…

… és bátran kifejezheted azokat! Talán hozzászoktattad már a családtagjaidat az elmúlt években ahhoz, hogy mindig rád támaszkodjanak, és hozzád forduljanak tanácsért, segítségért, azonban ez nem jelenti azt, hogy neked kősziklaként kellene viselkedned. Bátran fejezd ki az érzéseidet, oszd meg velük a nehézségeidet, mesélj a céljaidról, munkádról, álmaidról, szorongásaidról. Ki tudja? Lehet, hogy a megosztástól megkönnyebbülsz, és kiderül, hogy valójában több emberre számíthatsz a családi környezetből, mint azt gondoltad volna. 

5. Ne söpörd szőnyeg alá a veszteségeket!

Bár a gyászév elméletét már több szakember is kétségbe vonta, az egyszer biztos, hogy az olyan ünnepeken, amiket korábban együtt töltöttek a családtagok, hatványozottan megjelenik a hiány, a veszteség érzése. Arról nem is beszélve, hogy a gyászt számos családon belüli történés kiválthatja: egy válás, egy valami miatt kimaradó rokon, egy betegség tragédiája ugyanúgy átrendezi a dinamikákat, mint egy családtag halála. A veszteséggel minden egyén és minden család másképp birkózik meg, az azonban biztos, hogy az valamilyen módon megjelenik az ünnepekkor, és ezt szőnyeg alá söpörni nemcsak nehéz, de nem is egészséges. Az apró gesztusok pedig kifejezetten sokat jelenthetnek ebben a helyzetben: a szép emlékek felidézése, egy közös gyertyagyújtás, fényképnézegetés segítheti a gyász élményének megosztását, és ezzel együtt a vele járó feszültség feloldását is.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ graphixchon

Takács Dalma