Egyedi tervezésű apróság

Nagyon sok olyan kisvállalkozás, kézműves termékeket készítő ember van, amit, illetve akit örömmel ajánlok, írtam már cikket a gyerekrajzos ajándékokról – ezek a szülőknél, nagyszülőknél mindig tuti sikert aratnak (bár a Jézuska-varázslat miatt némelyiket most kicsit necces alkalmazni). ITT pedig azokat az egyedi ajándékokat gyűjtöttem össze, amikhez nem kell feltétlenül nagyon jól ismerni a megajándékozottat – de ha mégis, akkor még extrább lehet. EZEK pedig elsősorban gyerekeknek készült kézműves holmik, és külön szeretném kiemelni közülük a Babymountain sóhegyecskéket, amik melegíthető és hűthető, sóval töltött, csodaszép mintájú és cuki formájú párnácskák, mindenféle gyógynövényes összeállításokkal. Szerintem segítenek a felső légúti megbetegedések elleni, jelenleg különösen fontos harcban. (Én gyerekeknek és felnőtteknek is ajándékoztam már.) Ha pedig valami szép, és egyúttal újrahasznosított dolgot szeretnétek adni, nézzetek körbe az Ursuslupus oldalán. Aki otthoni dekorban gondolkozik, annak ajánlom a Click & Grow okoskertecskéket, nagyon cukik, és a gyerekek is imádják (saját tapasztalat).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BabyMountain (@babymountain.himalaya) által megosztott bejegyzés

Gasztroajándék

A végtelenségig tudnám sorolni az ilyen jellegű tippjeimet, helyette inkább megmutatom az aktuális kedvenceimet, amik mind kézműves és egyedi finomságok: a Gálfi Zakuszka egy csodás, vegyszermentes erdélyi recept alapján készült paprikakrém, a Fenevad Chili szószok készítője családi segítséggel termeszti a paprikákat és keveri az egyedi és változatos csípősségű finomságokat. Ha valami édeset ajándékoznál, akkor a Kaldeneker Lekvárosház csodái között érdemes körbenézni. Az igazán profik egyedi készítésű gasztroajándékkal is próbálkozhatnak. Ha most azonnal nekiállnál valaminek, akkor nagyon ajánlom Lilla fermentálós cikkét. Később (vagyis az utolsó pillanatban) a saját oldalamon megmutatom, hogy mi miket szoktunk csinálni (forrócsoki-kanalat minden évben a gyerekekkel, és az idén tutira kipróbáljuk a sértegető sütiket is Lilla ötlete nyomán).

Persze eszközöket is lehet adni azoknak, akik imádnak sütni-főzni, Borcsa például jó ideje rajong a szuvidálásért – ő ajándékba kapta a szettet hozzá. De egy jó vasserpenyő vagy egy szép egyedi tányér is szuper ötlet lehet (tányért saját kezűleg is készíthetsz a Made by You segítségével teljesen Covid-biztosan, otthon). Kávérajongóknak itt tudtok keresni egyedi pörkölésű kávékat – én kaptam már ilyet, és imádtam. És – stay tuned – hamarosan két cikken keresztül ajánljuk az idei év szerintünk legizgalmasabb szakácskönyveit.

Gasztroélmény

Jelenleg sajnos a vendéglátóipar jelentős része a fennmaradásért küzd – viszont szerencsénkre egyre többen teszik ezt nagyon kreatívan. Éppen ezért tudtok házhoz érkező éttermi élményt ajándékozni. Az előző időszakban több fine dining étterem vállalta, hogy akár otthoni befejezéssel vagy csodálatos csomagokba rendezve az éttermen kívül is biztosítja szinte ugyanazt az élményt: a Costes, a Rosenstein, és a Laurel, az adventi menüt kínáló Stand25, amikről én hallottam. A Babka Budapest csodás dobozai pedig egyszerre jelentenek élményt és kézzelfogható ajándékot.

De szerintem ebben az időszakban az is nagy élmény mindenkinek (és segítség az éttermeknek), ha a kedvenc kifőzdéjébe, kis éttermébe kap egy vouchert, vagy váratlanul megjelenő megrendelt vacsorát.

Ha édességrendelésben gondolkodtok, különleges tortákat találtok az Egy csipet torta kínálatában, ha pedig egy finom reggelivel lepnétek meg valakit, akkor a csodás croissant-okat kínáló Freyját ajánlom. Én biztosan ajándékozok ilyesmit. Ami egyszerre élmény és kézzelfogható ajándék a karanténidőszakban a hobbipékké változott barátoknak és családtagoknak, az egy kis kenyérkészítő pakk, akár különleges lisztekkel, pengével a bemetszéshez, vagy egy fertőzésmentes, titkos tanfolyam Szabival, a pékkel… Jó, ezt, mondjuk, nem tudom, hogyan lehetne kivitelezni. De lehet egy közös sütidekorálás is, amihez az ajándékozott kap egy díszítő pakkot.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Egy csipet torta (@egycsipettorta) által megosztott bejegyzés

Közös kaland

Tudom, hogy nagyon közhelyes, de ebben az időszakban talán a legfontosabb, hogy időt adjunk egymásnak. Ennek a kézzelfogható megvalósítása lehet egy sor bármikor beváltható kártya, amin akármi szerepelhet:

  • közös kávézás vagy forró csokizás (akár séta közben egy erdőben, de ez már tényleg nagyon nyálas);
  • egy nemszeretem feladat átvállalása (írjon, aki nekem szeretne így örömöt szerezni, van egy hosszú listám);
  • a gyerekeknek „kempingezés” a nappaliban;
  • „fordított nap”, amikor a gyerekek és a szülők szerepet cserélnek (ezt az én gyerekeim imádják… és mi, szülők is, mert elég komoly kiszolgálást kapunk);
  • házibuli vendégek nélkül;
  • történetmesélő/fotóválogató nap, amikor régi emlékeket idézünk;
  • szerenád egy olyan rokon vagy barát ablaka alatt, akivel muszáj távolságot tartani (és a zenei aláfestéshez használt hordozható hangszóró is lehet az ajándék része);
  • tudom, hogy ez tök hülyén hangzik, de szerintem érdemes megfontolni, hogy a családok, amelyek az ünnepek előtti napokban már biztosan nem mozdulnak ki, Covid-tesztet ajándékoznak egymásnak, hogy nyugodt szívvel mehessenek a szülőkhöz, nagyszülőkhöz (ez aztán a kaland, nem?).

Persze a járvány előtti időszakban ebben a pontban kulturális élmények és utazások is szerepeltek volna, de szerintem egyelőre ezzel kevésbé tudunk tervezni (maximum az online verzióival).

Online élmény/tanfolyam

A színházakat is segíted, ha az eSzínház kínálatából választasz ajándékot – rengeteg színházi előadás elérhető! Ez már csak azért is szuper, mert nem helyhez kötött, és akár olyan előadásokat is ajándékozhatunk, amiket személyesen sokkal bonyolultabb lett volna. A Cirko Film oldalán 24 órás filmnézési lehetőséget lehet vásárolni, ez is szuper ajándék, a Zeneakadémia pedig online koncertközvetítéseket értékesít. Az online főzőtanfolyamok talán inkább a gasztrotematikába tartoznak, de nagyon sok kreatív tanfolyamot is találtok, a DIY dolgoktól a videóvágásig elég sok dologról lehet tanulni a neten. Idesorolom, hogy

egyre több fontos munkát végző hírportál kér támogatást, előfizetést, és ad cserébe exkluzív tartalmakat. Az objektív tájékoztatást pártoló rokonokat, barátokat simán meg lehet lepni egy ilyen előfizetéssel vagy támogatással.

Sőt, Pásztory Dóriék szuper ötlete nyomán lehet akár egy-egy fontos szervezetet is támogatni – ajándékként.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cirko Film (@cirkofilmek) által megosztott bejegyzés

Játék és/vagy kütyü

Felnőtteknek sem ciki játékot adni, főleg most, hogy kissé beszorultunk esténként. Sok társast ajánlottunk és teszteltünk már, ezeket, ezt és ezt kifejezetten érdemes beszerezni felnőtteknek. Ez pedig a legkisebbeknek való legjobb játékok gyűjteménye. Amire jelenleg rá vagyok kattanva, azok a Marbushka társasok (nekünk a „hazudós” néven futó Bűbáj és a Nénik a törölköző alatt az aktuális kedvenceink, de van karácsonyi, és olyan is, amit te magad találhatsz ki – egy üres alapot kapsz hozzá) és az Itt a sajt, hol a sajt nevű trükkös memóriajáték. Ezen az oldalon kölcsönözni is tudtok, de amúgy van társaskeresőjük is: válaszolsz pár kérdésre, és kidobja, hogy mit ajánl.

Ez pedig egy nagyon friss beszélgetős kártyajáték leginkább felnőtteknek, amit látatlanul ajánlok (mivel tegnap jelent meg), de egy olyan ember készítette, akinek bízom az ízlésében. Szerintem szuper ajándék férjeknek, feleségeknek, barátoknak, barátnőknek.

A kütyük közül pedig nyilván az e-book-olvasó a legkevésbé kütyüjellegű, de az én generációmnak tuti örömöt szerez egy jó kis retró Game Boy vagy Nintendo DS (ezeket használtan tudjátok megszerezni).

Ha pedig nagy közös ajándékban gondolkodtok, szerintem sosem volt ekkora szükségünk a beltéri mozgáslehetőségek újrafelfedezésére, ma már minden konzolgyártónak vannak sporthoz, tánchoz használható kiegészítői és játékai, szóval lehet válogatni.

Könyv/könyves-filmes ötletek

Könyvet ajánlani egyszerre nagyon nehéz és könnyű, úgyhogy csak idedobálok pár random ötletet szemezgetni. ITT összegyűjtöttük a kedvenc könnyed olvasmányainkat – nekem a Játszótéri pillanatok és Az állatok szerelmi élete a személyes kedvenceim. Both Gabi csodálatos gyerekkönyvajánlójának a felét már megvettem, pedig így is túlzásban vagyok. Nemrég jelent meg J. K. Rowling legújabb könyve, Az Ickabog, nálunk a fél szerkesztőség Dezső András Magyar kóláját olvassa, és néhány hete ajánlotta Szentesi Benedek Ágota karanténnaplóját, a Rumbarumbammot is – meg néhány másik könyvet egyedül töltött estékre. Szintén J. K. Rowling, csak éppen Robert Galbraith álnéven megírta a Cormoran Strike-sorozat következő részét, az eddig még csak angolul elérhető Troubled Bloodot – én ezt olvasom épp (e-bookosok előnyben). 

Ha olyan embernek szeretnétek könyvet adni, aki nem az olvasás szerelmese, akkor nézzétek meg Máté Bence természetfotós gyönyörű könyveit.

Annak pedig, aki szereti a filmeket, sorozatokat, és még nincs semmilyen streaming-előfizetése, de, mondjuk, veszélyeztetett korúként beszorult a lakásba, érdemes családi összefogásban venni egy éves (akár családi kiegészítő) előfizetést. A nagyszülők és unokák között is megkönnyítheti az online kapcsolattartást egy közös távmozizás, szóval érdemes belefektetni, ha van rá lehetőség.

Minden, amit fel lehet venni

Vannak, akiknek ruhákkal, ékszerekkel, táskákkal szerezhetünk a legnagyobb örömöt. Ezeket is érdemes helyi tervezőktől beszerezni, a WonderLabben például több tervező munkáiból válogathattok, de érdemes benézni a Verkstadenbe, meglesni a Sisko Studiót vagy Sellei Lilla táskáit. Személyes kedvencem a Bosis és a Tillu design (azon belül is a Leaf collection). Bár a nagy vásárok, mint a WAMP, elmaradnak, de az online felületeken könnyen el lehet jutni a tervezőkhöz. 

Ha pedig egyszerre szeretnétek menő ruhát ajándékozni és jótékonykodni, akkor nézzétek meg a Hintalovon Alapítvány és a Je suis belle közös pólóit, amik tökéletesek erre.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hintalovon (@hintalovon) által megosztott bejegyzés

Saját készítésű/fotós ajándék

Vannak olyan családtagjaink, akik minden évben kapnak tőlünk egy gyerekfotós naptárt – és minden évben tökéletesen boldoggá tesszük őket vele. De a fotós ajándékok választéka kimeríthetetlen: létezik minifotókönyv, amit egy app segítségével pár perc alatt megszerkeszthetsz (Journi Print), a CEWE számtalan könyv- és naptárvariációja, és akár fatáblákra is nyomtattathatunk képeket (Fotoblokk). Vagy éppen adhatunk képből készült vonalrajzot (Zsozsoka) is. A hobbifotós családtagoknak nagyon ajánlom a Fujifilm Instax gépeket, bár ez nem saját készítésű, de nagyjából az ünnepek végére összejön belőle egy kis album – és akár egy tartót is hozzácsaphatunk a tökéletes élmény érdekében. A saját készítésű ajándék akár gyerekek bevonásával is készülhet, az én kedvenceim ebben a tárgykörben a textilfilccel dekorált ruhák (akár az ajándékozott saját egyszerű cuccait is feldobhatjuk, de gondolkodhatunk second hand holmikban is) és a porcelánfilccel felpimpelt bögrék, tányérok.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

• zsozsoka • (@_zsozsoka) által megosztott bejegyzés

Unortodox ötletek gyerekeknek

Mi van a társasjáték, könyv, fejlesztő játék, vágyott csillogó (de hamar megunható) műanyag izék négyszögén túl? Hát persze hogy a vicces, kicsit undi, kicsit fura holmik, amik valahogy nem ugranak fel elsőként, pedig könnyen válhatunk velük az ünnep sztárjaivá. Hiszen a többi opciót mindenki más is választja, nekünk meg marad a móka és kacagás.

Egy cuki kis csótányrobot vagy bármelyik rémisztő kis barátja (pók is van) tipikusan olyan ajándék, amit egyetlen jóérzésű szülő sem vesz meg anélkül, hogy ne borzongana bele, milyen lesz majd, amikor váratlanul kimászik a gyerekszobából. Para.

De a gyerekek imádni fogják. (Szuper saját készítésű ötlet a rovarhotel, kicsit szintén a témához kapcsolódva. Vagy a madáretető, ami még a szülők számára is vonzó lehet, és csodás téli „néznivalót” kínál.)

Adj firkálást – és mindenki boldog lesz. Ma már elképesztően csodás filceket és rajzolható felületeket lehet kapni, lemosható ablakfilc, letörölhető táblaanyagú matrica, TETOVÁLÓFILC (ráadásul csillámló is van), ami pár nap alatt lejön. Körömlakkok gyerekeknek, matricaszettel. Van lehúzható is, ami kifejezetten felhasználóbarát, és nem kell utána káros cuccokkal nekiesni a gyermek körmének. Mondjuk, az én módszerem még ennél is lustább: megvárom, amíg lekopik. A vízzel mosható lakkot viszont kifejezetten nem ajánlom, egyrészt nagyjából a ránézéstől lejön, másrészt a mai, kézmosásgazdag időkben nagyjából tíz percig tartana.

Zene az kell – jobban, mint eddig bármikor, hiszen mindenkinek jólesik egy kicsit kitombolnia magát valamilyen zenére.

A lejátszási lista + megfelelő eszköz kombó nagyjából nullaéves kortól működik. Kisebb gyerekeknek jöhet egy víz- (és kaja-) rezisztens, a szülők telefonjához csatlakoztatható hangszóró – ez akár családi ajándéknak is csodás –, és a kedvenc gyerekdaloktól a legmegnyugtatóbb zenékig mindent össze lehet válogatni. Szerintem nem is olyan sok idő, mégis nagyon személyes ajándék lehet.

Nagyobb gyerekeknek meg akár saját mp3-lejátszó is jöhet, bár ez elég retró dolognak számít, és nincs is olyan sok a piacon. Az én óvodás, kisiskolás gyerekeim imádják, ha a saját zenéiket hallgathatják. Ez szerintem tökéletes távajándék, amitől közelebb érezhetjük magunkat azokhoz is, akikkel nem ünnepelhetünk fizikailag egy térben. Ehhez hasonló ajándék a fényképezőgép – nálunk tavaly a két óvodás imádta, és azóta is lelkesen használják. (Szerintem a viszonylag drága gyerek-fényképezőgépek helyett érdemes körülnézni az olcsóbb, felnőtt kompakt gépek között, ráadásul sok márka készít színeseket is – akár feleannyiért, mint egy kifejezetten gyerekeknek készült gép.)

Élményajándék gyerekekre szabva: bármi, amit a szüleik nem gyakran, vagy nem szívesen engednek (bocs, szülők, de amúgy ti magatok is kipróbálhatjátok ezeket ünnep idején, vagy bármikor).

Például mozidélután junk fooddal, közös sminkelés a mama sminkkészletével, egy nap, amikor az a cél, hogy minél koszosabbak legyünk, aztán egy hatalmas habos fürdő.

Persze az nehéz kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben ki teheti ezt meg a nem saját gyerekeivel, de aki igen, annak érdemes ilyenekben gondolkodnia.

Ezek voltak az én ötleteim, és most kommentben jöhetnek a tieitek, szívesen szemezgetnék belőlük. Kösz!

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images