Egy társasjáték versengőknek és mindenkinek, aki szeretne végre egy jót társasozni!
A Kuruzslók Quedlingburgban bájitalfőző társas története szerint évente egyszer összegyűlnek az ország csodadoktorai és kuruzslói, hogy bemutassák portékájukat. Ebben a világban csak az rúghat labdába, aki nemcsak ügyes alkimista, de mesterien üzletel és ügyes stratéga is. 2018 Kennerspiel des Jahres (az Év Gémerjátéka) után idén az Év Magyar Társasjátéka elismerést is megkapta. Mi pedig leteszteltük, mit tud. Szőcs Lilla beszámolója.
–
Pár hete a Csak egy kooperatív partitársasjátékot teszteltük a szerkesztőség nagy örömére. Nem kis zúgolódást keltett a veszíteni nem tudó és őrülten versengő játékosaink között a kooperációs játékok filozófiája. Így érveltek: „Mégis mi értelme van egy csapatban játszani a játék ellen, ha játszhatunk egymás ellen is, és nyerhünk egyedül. Hát nem? De!” (Hm, egészen érdekes és újszerű érvelés.)
Azóta persze megértették és megszerették a játékot, de mindig baromi jót szórakozom azon, amikor egy játék során előbújik a többiekből a rejtett „társasjátékos énjük”. Mindig meglepődöm, kiből mit hozhat elő.
A társasozós kollégák óhajának eleget téve most hoztam egy olyan játékot is, amiben végre kiélhetik a versengő hajlamaikat. Mielőtt rákanyarodnék a tesztelésre, nézzük, mi is pontosan a Magyar Társasjáték Díj!
Kik kapják a Magyar Társasjáték díjat?
A Magyar Társasjáték díjat 2010-ben alapította a Magyar Társasjátékok Egyesülete. Azóta minden évben egy általuk összeállított szakmai zsűri választja ki a legjobb magyar kiadású családi játékokat. A korábbi években olyan ismert játékok kerültek shortlistre, mint a Kingdomino, a Stone Age, a Dixit vagy a Carcassonne. A kiválasztás folyamata több héten, sőt hónapon át tart, ami alatt a zsűri folyamatosan szűkíti a jelöltek listáját – ez egészen egyszerű módon történik: játszanak a társasokkal, és bizonyos szempontok szerint pontozzák őket.
A díj célja, hogy segítsen megkönnyíteni a játékvásárlást a közönség számára, és egyfajta minőségi fokmérőként jutalmazza az igazán kúl családi játékokat. A Magyar Társasjáték Díjért az utóbbi naptári évben magyar nyelven megjelenő családi játékok indulhatnak. A zsűri minőségi szempontok (fordítás minősége, szabályok struktúrája, egyszerűség, játékélmény) mellett kiemelten figyeli, hogy olyan játék kapjon jelölést és díjat, amelyik a nem mindennap társasjátékozó emberek számára is értékes.
A zsűrinek mindezen felül lehetősége van különdíj kiosztására is, ha esetleg az adott évben több izgalmas és unikális játékkal találkozott. Ez az elismerést elsősorban a családi kategóriába nem passzoló, de újszerű játékok számára hozták létre.
Elő az üstökkel!
Az idei győztes, a Kuruzslók Quedlingburgban egyből a Harry Potter-könyvek világának bájitaltan tantárgyát juttatta eszembe. Noha különösebben nem csíptem Piton professzort, sem a mardekárosokat, mégis mindig úgy képzelem, ha tényleg létezne a roxforti varázslóvilág, ezt a tárgyat tutira nem lógnám el.
És most itt egy társasjáték, amiben mindenki átélheti a bájitalfőzés élményét.
Noha a grafikában és a történetben lehetne picit több kreativitás (bocsánat, szakmai ártalom, hogy ezekre érzékeny vagyok), mégis fantasztikus játékot hoztak létre az alkotók. Nehezen tudnám bármihez hasonlítani. Bizonyos elemeiben a Carcassonne-ra hasonlít, máskor pedig a Piszkos Fred, a kapitányra, de a játékmenetet tekintve a Mars Terraformálására is hajaz (szerencsére utóbbinál jóval rövidebb a játékideje, egy óránál nem több). Ugyanakkor egyiket sem másolja teljes mértékben.
A Kuruzslók esetében egy „zsákból gazdálkodós” játékról van szó, amiben a játékosok stratégiáját a szerencse is alakítja. Ez azt jelenti, hogy a játékosok minden játékmenet elején a zsákjukból húzzák elő azokat a hozzávalókat, amiket az üstbe kell tenniük. Ha a szerencse nem kedvez nekik, és túl sok mérgező növényt tesznek bele (több mint hét darabot), akkor felrobbanhat a játékos üstje, lenullázva akár ezzel a körben szerzett pontjait is.
Kőkemény verseny van
A játék egyszerre több fronton is próbára teszi a résztvevők stratégiai érzékét. Összesen kilenc körből áll, a végső pontszám pedig azon múlik, mennyire voltál eredményes a játék minden szintjén.
Egyszerre kell tudni jól gazdálkodni a megszerzett javakkal, majd jól befektetni, rugalmasnak lenni és gyorsan jó stratégiai döntéseket hozni, ugyanis minden fordulóban újabb szabályok lépnek érvénybe az akciókártyáknak (jóskártyáknak) köszönhetően.
És ami a legfontosabb (szerintem): tudni kell a játékból kiszállni, vagy felismerni, mikor érdemes éppen kockáztatni, mert egy rossz döntés miatt bármikor robbanhat az üst. A feszültséget elsősorban az adja, hogy nincs olyan helyzet, amikor valaki behozhatatlan előnyre tesz szert, ezért a többiek elunják magunkat. Ezt úgy oldották meg a fejlesztők, hogy az épp rosszul álló játékosok mindig kompenzálhassák a hátrányukat picit. Érdemtelenül nem juttatják őket előnyhöz, inkább csak lehetőséghez, hogy egy jó taktikával újra versenybe szállhassanak a győzelemért.
Amikor először megláttam a játékot az asztalon, bevallom, picit megijedtem: húha, itt fogunk ülni legalább négy órát. Nem is értem, hogy lehet ennyi mindent észben tartani (szerencsére nem kellett, vannak segítőkártyák). Úgyhogy teljesen együttérzek azokkal, akiknek első látásra bonyolultnak tűnik. A gyakorlatban viszont rém egyszerű.
A kivitelezésben erősíthetnének
Nekem egyetlen problémám volt csak a tervezéssel: hogy a dizájnból és a kivitelezésből kimaradt a kreativitás. Az utóbbi években olyan, esztétikailag is igényes játékok jöttek ki, mint a Storycube vagy a King of Tokyo, és hosszú idő után megbarátkoztam a Dixit szürreális képeivel is, így ma már azt is ebbe a kategóriába sorolom.
Megfigyeltem, hogy a társasoknál van egyfajta grafikai és történetmesélési trend, ami jellemzően archaizáló középkori, történelmi körítésből áll, na ezekből a típusokból rengeteget találni a játékboltok polcain. Nehéz is kiválasztani közülük egyet, hiszen tök ugyanolyanok kívülről (na, én ilyenkor szoktam keresni az Év Játéka-jelöléseket).
A társasjáték történetének megfogalmazásától is picit többet vártam, ha már ilyen kompakt módon, következetesen felépítettek egy önálló szabályrendszert és univerzumot. Azért sajnálom ezt, mert a Kuruzslók Quedlingburgban minden más tekintetben rendelkezik azokkal az adottságokkal, amik igazán kultikus játékká tehetik.
A társasjátékoknál nem érvényes az a szabály, mint például a borok esetében, hogy egy szép címke bármilyen pocsék bort elad. Itt a csomagolás mögé kell nézni, ugyanis sokszor az esztétikailag egészen – khm – „fura” külső is elképesztően jó játékot rejt.
De ennyit a kritikáról, mindezektől eltekintve nagyon szerettem ezt a társast, és biztos vagyok benne, hogy még fogok vele játszani. Mindenkinek csak ajánlani tudom, főként azoknak, akik némi agytornára vágynak!
Szőcs Lilla