Sokan abbahagyják, sokan belehalnak: a kokain és a magyarok – Dezső András Magyar kóla című könyvéről

–

Kokain. Mindenki ismeri, legalább a fogalmat. Legtöbben az utóbbi években népszerű film- és sorozatfeldolgozások révén, amelyek Pablo Escobar, a néhai kolumbiai kokainbáró életéről készültek. Escobar gyakorlatilag nagymenő hőssé vált; a halála után évtizedekkel, az özvegye, Victoria is könyvet adott ki tavaly az életéről.

De mi a kokain azon kívül, hogy körüllengi a „VIP-drog mítosz”? Miért szívják, és mit szívnak tulajdonképpen, akik ezt teszik? Mi a jó benne, és mi a rossz, és azon kívül, hogy a dél-amerikai őserdőkből indult hódító útjára, mégis hogyan kerül például a kelet-európai asztalokra? Nem utolsósorban pedig: mennyi áldozata van? Dezső András könyve, a Magyar kóla az 1900-as évek elejétől kalauzol el bennünket a kokain útján módos polgároktól kezdve, ünnepelt művészeken, fehérgalléros bűnözőköm, piti dílereken és igazi vadorzó gengsztereken át a mai, nagyon zárt fogyasztói rétegig.

Csodaszámba ment, majd a gyógyászatban használták legálisan

Talán nem meglepő, hogy a kokaint a gyógyászatban használták először. 1859-ben Albert Niemann a Göttingeni Egyetemen kidolgozott egy módszert, amelynek segítségével az Erythroxylon coca nevű növényi kivonat kereskedelmi mennyiségben is előállíthatóvá vált. A növény akkor már rég népszerű volt a dél-amerikai indiánok körében, és ez a hír eljutott az óceán túlpartjára is.

Az indiánok elsősorban élénkítő, éhség- és fájdalomcsillapító hatása miatt szívták a kokacserjét. A XIX. században ugyanezért, pontosabban a fájdalomcsillapítás miatt kezdték el használni a gyógyításban. 

Húsz évvel később egy bécsi szemorvos, Karl Koller rájött, hogy a kokain a nyálkahártyán keresztül pár perc alatt felszívódik és érzéstelenít, e hatás akár fél óráig is eltarthat, ez pedig jelentős segítség az operációknál.

Koller egyik előadását meghallgatta a híres pszichiáter, Sigmund Freud is, aki 1884-ben tanulmányt írt a szerről. Ez jelentősen megdobta az anyag népszerűségét, és akik meg tudták fizetni, azok alkalmazni kezdték mindenféle nyavalyára, például mandulagyulladásra, fülfájásra, fogpanaszokra, asztmára, aranyérre, de adták alkoholistáknak és morfinistáknak is. Nem igazán voltak még tisztában a szer veszélyeivel, egy ideig lehetett kapni a gyógyszertárakban is.

A húszas évekre Budapest is behavazódott

A könyv részletesen ír arról az időszakról, amikor Magyarországra is beköszöntött a kokain, és akkor is szívták, amikor már tilos volt. Főleg a tehetősebb réteg engedhette meg magának: a művészkörök, a vagyonos urak jutottak hozzá, és váltak a rabjává, de akadtak olyanok is, akiket rendesen megnyomorított. Volt, aki földönfutóvá vált miatta, esetleg bele is halt a fogyasztásába.

„Ahogy manapság, akkoriban is jól konspiráltak a kereskedők. Kerülték a nyilvánosságot, a dílerek csak olyan emberekkel álltak szóba, akiket előzőleg a hálózat egy másik tagja megbízhatónak tartott és beajánlott.

A drogot nem közvetlenül adták át, hanem egy meghatározott lánc szerint a vevőt küldték a megfelelő helyre. Általában kávéházakba, ahol a pincérek az asztal alatt csúsztatták oda a kis csomagocskát a címzettnek. Ezután a vásárló elvonult a mellékhelyiségbe, és felszippantotta a port. A rendőrség tudott erről, nehéz is lett volna előlük eltitkolni. Mivel nemcsak kokain, hanem morfium is gazdát cserélt ezeken a helyeken, a leginkább fertőzöttnek számító kávéházakban a sok sápadt, lesoványodott arcú vendég láttán a kívülállók is tudták, de legalábbis gyaníthatták, mi folyik a háttérben” – írja a szerző a húszas években az országban uralkodó állapotokról.

A háború után, a kommunizmus évei alatt egyáltalán nem lehetett kokainhoz jutni itthon, a drogot a hanyatló nyugat veszélyes szerének tartották. Egészen a rendszerváltásig szóba sem jöhetett Magyarországon a kokainfogyasztás.

Hosszú idő után aztán újra beköszöntött a tél

„A kilencvenes évek elején egy gramm kokainért tízezer forintot kellett fizetni, ami óriási összegnek számított akkoriban, hiszen az átlagfizetés tíz- és harmincezer forint között mozgott. Ezért tényleg csak azok engedhették meg maguknak a kokót, akiknek nem okozott gondot egy ekkora összeg előteremtése. […] Az alvilágból is a vagyonosabb alakok kaptak rá leginkább a kokóra. Vagy azért, mert annyi pénzt kerestek a bűnözésből, vagy azért, mert a jó bűnözői kapcsolataik révén esetleg a piaci árnál olcsóbban jutottak hozzá a szerhez. Ami pedig sokakat közülük teljesen tönkretett.

Az olajozásból és más okosságokból meggazdagodó bűnözők egy része ötven-, de akár százmilliót is elkólázott az évek során, felélve mindazt, amit »kínkeserves« munkával megszereztek.”

A kilencvenes években a bulizási szokások is egészen másmilyenek voltak itthon, mint a 2010-es évektől napjainkig. Vizoviczki László, a Vizo néven elhíresült bűnöző és partikirály volt az éjszakai élet ura, a birodalmának központja pedig a Hajógyári-sziget volt, ahol nyilvánosan folyt a drogozás. Ekkor terjedtek el szélesebb körben a partidrogok, és velük együtt – a tehetősebb rétegben – a kokain is. A Hajógyárin volt olyan hely (a Coronita), ami hajnal ötkor nyitott szombatonként, és vasárnap délutánig tartott az úgynevezett after. A Coronita kifejezetten a drogos partizók kedvenc helye lett, hiszen a rengeteg szer nem engedi meg a fáradtságot, ezért tudták átbulizni például a vasárnapi ebédet is.

A feláldozható dílerektől a nagy királyokig

A könyv azt a „táplálékláncot” is sorra veszi, amely a kokain és az egyéb drogok útját jelenti Dél-Amerikából. A feláldozható, naiv és sokszor tudatlan dílerek – akik közül sokan azzal sincsenek tisztában, milyen veszélyes üzletet vállalnak magukra – pár ezer dollárért csinálják, köztük akadnak gyereküket egyedül nevelő, reménytelen helyzetben lévő fehér nők is.

Dezső megszólaltat olyan korábbi, magyar női dílert, aki komoly kapcsolatrendszert alakított ki Európa-szerte, többször lebukott, azóta pedig hosszú börtönbüntetése után jó útra tért, de szinte mindenét elvesztette.

A dílerek között különböző életutakat ismerünk meg, de előbb-utóbb mind lebukik, csak aki nagyon rafinált, és kellő időben kiszáll – tehát nem válik a pénz miatt mohóvá, és nem szokik rá maga is a cuccra –, az képes leállni, és a dílerkedés után rendes életet élni. 

„A magyar kokainos bűnügyek aktáit tanulmányozva feltűnt, hogy szinte valamennyi eset leleplezését titkos nyomozati eszközök: telefonlehallgatások, megfigyelések segítették elő. A 2018 nyarán hatályba lépő új büntetőeljárásról szóló törvény már arra is lehetőséget ad, hogy ha egy bűnüldöző szervhez befut egy pletyka, akkor annak alapján eljárást indítsanak valaki ellen. Ezt nevezik az új törvényben előkészítő eljárásnak. Ilyenkor azért nyomoznak a rendőrök, hogy kiderítsék: igaz-e a pletyka” – írja Dezső.

Dr. Bodó Kristóf büntetőügyvéd, aki több drogos ügyben lát el védelmet pedig ezt mondja:

„Általános hiba, hogy a virágnyelvet nem odaillő kontextusban használják. Márpedig ha nem illik a kontextushoz, akkor átlátszó. Ha valakik egyfolytában rúd kolbászok, szalámik megrendeléséről értekeznek, akkor nem árt, ha van éttermük vagy legalább hentes végzettségük.”

Molnárfi István ma már ügyvéd, de korábban harminc évig dolgozott rendőrként, 2007-től tíz éven át a BRFK Szervezett Bűnüldözés Elleni Főosztályán dolgozott a Kábítószer-ellenes Osztályon:

„Nagyon sokan abbahagyják. A bűnözőkre jellemző, hogy lelkileg nehéz megemészteniük azt, amit csinálnak. Állandó feszültségben élnek, egy idő után nem tudnak aludni, felpattannak a sziréna hangjától is. Van, aki csak akkor nyugszik meg lelkileg, ha elfogják, mert lekerül róla a teher.

Azt, aki hosszú távon csinálja ezt, idegileg felőrli. Persze, van az a típus, akit gyorsan megfognak, mert hülye hozzá, és van az a típus, akit nem fognak meg és abbahagyja.”

Évente több ezer tonna fehér por

2014 és 2017 között kétszeresére nőtt az előállított kokainmennyiség, így ennek a szernek lett a leglátványosabb a térhódítása. Becslések szerint jelenleg huszonhárommillió kokainfogyasztó él világszerte, a legtöbben Észak-Amerikában, és Nyugat-, illetve Közép-Európában. Az elosztás természetesen ma is Dél-Amerikából, legfőképpen Kolumbiából, Peruból és Bolíviából indul. Évente több ezer tonna kokain előállításához elegendő kokacserjét termesztenek ezeken a területeken, bár Peruban és Bolíviában összesen nem termesztenek annyit, mint Kolumbiában – a mai napig ez a terület a kokain-nagyhatalom. 

Az Europol adatai szerint 2017-ben összesen száznégyezer kokainfogást jegyeztek fel az Európai Unióban, ez száznegyven tonna lefoglalt drogot jelent. 

Hatalmas számokról beszélünk tehát, és ez csak a lefoglalt része.

Kik szívnak?

Dezső könyve nem leplez le senkit. Olyan nyilatkozatokat, nyilvános eljárások adatait viszont felsorakoztatja, amelyekből tájékozódhatunk és levonhatunk valamiféle tanulságot. 

Ismert Stohl András ügye, aki bekokainozva okozott autóbalesetet, és mivel ebben az esetben volt sérült is, ráadásul a színész visszaeső volt, börtönbe is került. 

Széki Attila, alias Curtis már 2015-ben vallott a kokainozásáról a Csibészbiblia című könyvében:

„Gondoltam, belefér, ugyanolyan, mintha bulizás közben berúgnék. De sajnos tényleg nagyon bejött a kokain.

Az sem tűnt fel, hogy negyvenezret elköltök egy este cuccra, mert úgyis megkeresem másnap. Akkor tényleg nem tűnt fel az embereknek, csak másnap. Ráadásul másnap szarul sem voltam tőle, itt nincs olyan, hogy fáj a fejed, vagy ég a beled, mint egy bebaszás után.”

Curtis azóta valóságshow-t is forgatott a rehabos időszakáról, miután Majka 2018-ban egy koncert előtt bejelentette, megválik a rappertől, mert a kokó közéjük állt. Az esetet különös felháborodás övezte, ezután jelent meg Curtis realityje a TV2-n. Majd új esélyként visszatérhetett a Majkával közös formációjába, illetve idén a TV2 tovább foglalkoztatta a Sztárban sztár című show-műsorban, ahol nagy botrányt okozott, hogy nem jelent meg az egyik utolsó élő adásban. Ez után a húzás után eléggé sokan kokaint kiáltottak ismét.   

 

Stohl András is könyvet írt a börtönben töltött hónapjai után. Bár sokan az ellenkezőjét jósolták, sikerült visszatérnie a szakmájába, azóta botránymentesen él.

Szabó Győzőről viszont soha nem derült ki a könyve megírása előtt, hogy drogozott, bár ő nemcsak kokainnal, hanem leginkább heroinnal élt. Történetét azért tárta fel, hogy másoknak segíthessen.

A Magyar kóla érinti viszont azt a zárt társaságot, a politikusok körét is, amelyhez csak a szóbeszédet lehet felhasználni információs forrásként. A Vizoviczki-birodalom leomlása után egyébként is csak a privát bulik, és a kis klubok szeparált helyiségei adnak teret a kokainfogyasztásnak.

Kik hozzák?

Az egyik díler így nyilatkozik a kötetben:

„Ha van harminc embered, aki tíz éven keresztül rendszeresen, hetente, kéthetente, havonta egyszer-kétszer megkeres, és vásárolja ugyanazt a mennyiséget, az egy tök jó dolog. De ez a legritkábban van így. Az a jellemző, hogy jön egy ügyfél, fél évig nyomja, aztán kiesik a rendszerből, mert elköltözik, szerelmes lesz, tönkremegy anyagilag, vagy egyszerűen csak leszokik.”

„A kokain egy olyan kurva, ami szipkázza az ember erőforrásait. Nem csak az anyagiakat. Az energiát, a motivációit.

Hosszú távon ez befordítja az embert. Sok olyan kliensem van, aki havi egyszer vesz, mert szeretne magának egy estét, amikor egy üveg bor mellett egy este felszív egy csíkot. Ez a legjobb ügyfél.”

Egy másik díler a politikusokról:

„Nekik saját ellátórendszerük van. Nekem csak egyszer volt ilyen ügyfelem. Volt egy rendezvény, ahol sürgősen kellett a cucc, és valószínűleg éppen akkor az ő emberük nem tudta biztosítani valamiért. Egy barátnőmön keresztül ment az üzlet, tehát nem vadidegenként kerestek meg. De csak utólag tudtam meg azt is, hogy ebben a felső szférában kellett a kóla, egy miniszter akkori párjának. Nagyon nehéz abba a körbe bejutni, ami nekik szór. Azok az elosztók, akik nekik szállítanak, személyesen sosem találkoznak az igazán szenzitív személyekkel.”

  

Mit tesz az emberi szervezettel?

„Míg a magyar egészségügyi ellátórendszerbe hivatalosan néhány százan kerülnek be évente a kokainhasználat miatt, a kokainfüggők száma több ezerre tehető. Ami persze elhanyagolható a több százezer masszív alkoholistához képest, de az egészségügy nem szűri ki a kokainhasználókat, ahogy arra sincs adat, milyen arányú a szerhasználat következtében, akár áttételesen fellépő halálesetek száma. Nem egy szívinfarktus hátterében is állhat a kokain. Erre az ország legismertebb toxikológusa, Zacher Gábor hívta fel a figyelmem több interjúban. És itt nemcsak azokra kell gondolni, akiknél halállal végződik a szívroham, hanem azokra is, akik túlélik. A kokain szapora szívverést okozhat, megemelkedhet tőle a vérnyomás, romolhat a látás, akár a hallás is.

Egy kokain okozta szívinfarktus rendszerint nem úgy következik be, hogy valaki felszív egy csíkot, aztán hirtelen lefordul a székről. A szerhasználat után órákkal olyan anyagcseretermék keletkezik, amely összehúzza az ereket, köztük akár a szívet vérrel ellátó kisereket is.

A kórházban viszont nem kérdezik meg az infarktusgyanúval bevitt betegtől, fogyasztott e kokaint, pedig a kezelés szempontjából nagyon nem mindegy, mivel a kokain okozta és a »hagyományos« infarktusnak más a terápiája” – írja könyvében Dezső András. 

De a Magyar kóla felemleget egy olyan esetet is, amelyben egy jól szituált, vidéki pár férfi tagja nyelt le egy zacskó, halálos mennyiségű kokaincsomagot egy igazoltatás során. A férfi testében kiszakadt az anyag, és a halálos mennyiség ötszöröse kezdett el dolgozni a szervezetében. Mire a jogosan félő barátnője kihívta a mentőket, a férfit már nem lehetett megmenteni. Nem hívott kellő időben a segítséget, mert rettegett a lebukástól, egyedül maradt egy kisbabával, de a dolog így is kiderült, hiszen a boncolásnál megtalálták a zacskót. A nő ellen eljárás indult, de nem ítélték el. Az áldozat édesanyja a mai napig képtelen belenyugodni a történtekbe. 

Sok hasonló történetet találunk még a Magyar kólában: felszívott vagyonok, félresiklott életek, halálos gázolások, leromlott egészség, és azon kevesek, akik idejében ki tudtak szállni a drogbizniszből, és ma legális vállalkozást vezetnek a kokainon megkeresett pénzből, vagy ha fogyasztók voltak, akkor letették az anyagot és nem szívtak többet. 

Mások pedig ma is ülnek, vagy visszafordíthatatlan egészségkárosodással élnek együtt, esetleg elszórták az összes pénzüket erre a szerre.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Malte Mueller