Szerkesztőségünk egy része betűtúladagolásban él, de azért…

Voltak ugyan egypáran a szerkesztőségben, akik – amúgy érthető módon – azt vallották, hogy annyi betűt látnak egész évben, hogy nyaralás alatt inkább nézik a fák leveleit, a vizet, az eget, vagy bármit, ami nem szavak szövevényes halmaza, de kiadók segítségét is kértem, úgyhogy lesz itt mindenféle jó, a tesztelés a ti feladatok lesz részben, mert elolvasni mind nem tudtam… lévén hogy én is csak most készülök szabadságra és ha a hatályos rendelkezések engedik, akkor éppen Toscana lesz a cél (mint amúgy minden évben, hehe), és már be is raktároztam oda Angela Petch igen rövid című: A toszkán titok – Szívbemarkoló történet szerelemről, árulásról és reményről a napsütötte Itáliából kötetét. A cím alapján szerintem nem is választottam volna, de igazi sorstörténet, amiben egy lány tárja fel nemrég elhunyt édesanyja toscanai éveit, amit a második világháború pont úgy bombázott szét még egy kis hegyi falucskában is, mint milliók testét és lelkét.

Megsárgult levelek olvasgatása közben a lány rájön, hogy ezek a traumák valóban öröklődnek a következő generációkra. Meg még valamire: a szerelem tényleg gyógyír minden mélypontban. Na jó, feltételezem, hogy mindig, de majd meglátjuk.

Ha valaki, hát Radojka kolléganőm nem a „nyári olvasmányok” híve, ahogy ő mondja, szereti magát sanyargatni, szóval csupa nyomasztó, elgondolkodtató, depresszív művet olvas a legszívesebben. A legutolsó könnyedebb könyvet, Gail Honeymantől az Eleanor Oliphant köszöni, jól vant két éve olvasta ugyan, azt viszont nagy szeretettel ajánlja. Az ő szavaival élve ez egy nagyon szeretni való, olykor azért szívfacsaró történet egy fiatal lányról, aki harmincévesen végre (csak plátói) szerelembe esik, és mindent megtesz, hogy felkeltse a kiszemelt férfi figyelmét. Közben persze észre sem veszi sokáig, hogy az igaz szerelem ott van épp az orra előtt.

Nem olyan klisés, mint amilyennek hangzik, mert a lánynak közben elég homályos a múltja, és ahogy szépen kinyílik a szíve a szerelemre, úgy lesz egyre inkább kész rá, hogy szembenézzen rég elfeledett gyerekkorával. A címről meg csak annyit, hogy lány tényleg azt hiszi, jól van és teljes az élete, de persze, amikor szerelmes lesz, és elkezdi feldolgozni a saját múltját, rájön, hogy rohadtul nincs. Spoiler, bocs: végül persze megint jól lesz.

Aztán jöjjön a mi Borcsánk, aki alig két napja kapta kezébe friss, ropogós új könyvét, a Drillt – amit ugye szintén olvasunk nyáron –, máris készülhet fejben valami új, fiatalabb korosztálynak szánt könyvre, mert csak olyanokat akar olvasni, ami gyereket és felnőttet is elvarázsol. Bárhol, bármikor.

„Nagyon szeretem az ifjúsági irodalmat, mindig kiborít, ha valaki azt hiszi, tizennyolc éven felül a sutba kell hajítani egyes szerzőket, mert a műveik »dedósak«. Nope! Nem! Nyet! Nájn!

Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjait szerintem minden nyáron el tudnám olvasni, Roald Dahl is zseniális, ha valakinek magyarul snassz, angolnyelv-gyakorlásra is remek. A Sophie és a HABÓ minden szava parádés, szerintem, de imádom a Boszorkányokat, a Matildát, A fantasztikus rókaurat és Georgie csodás kísérleteit is. Ende Végtelen története: onnantól fogva, hogy befejeztem, Barnabásként el tudnám kezdeni újra, legszívesebben ki se bújnék a világából sohasem. Úristen! És a Kis Nicolas kalandjai René Goscinnytól. Ha azt olvassa az ember, egy percig nem marad szomorú!”

Kösz, Borcsa, cipelem magammal nyaralni újra a Kis Nicolas összes kötetét, annyira imádjuk mindannyian a családból!

Most pedig jöjjön egy kis hazai!

Bauer Barbara A fényfestő című műve visszarepít minket időben és térben is. Először Párizsba, majd az 1956 utáni Budapest világába, ahol a főszereplő művésznő nemcsak önmagát fedezi fel, hanem az akkori világ keménységét és szépségét is, meg természetesen egy Endre nevű építész képében a szerelmet is. Mindeközben pedig egy másik történet is kibomlik előtte, amiről ő az addigi élete során azt hitte, hogy csak a fantáziájában létezett.

Vajon melyik szülő nem szembesült már azzal, hogy a játszótér világa egy egészen másfajta, az utcáétól és bármi mástól elkülönülő, más szabályokkal működő világ,

ahol néha a szülő védelmező fenevaddá, aggodalmaskodó tüsténkedővé és még annyi minden mássá válik, amíg a gyereke éppen próbálgatja a szociális életének első lépéseit?

Maros András fiatal apaként gyakorlott játszótéri dzsungelharcos, inkább a groteszk humor felől közelíti meg a témát a Játszótéri pillanatok című kisprózagyűjteményében. Nagyon találó humorral arról az oldalunkról mutat be minket, a játszótéri társadalom aktuális, volt vagy leendő tagjait, amit a külvilágnak nem biztos, hogy szívesen mutogatnánk.

Bátran vigyétek magatokkal nyaralni Karafiáth Orsolya Amikor a mama lelegelte a papa haját című prózakötetét, amelynek alapja egy háromszázhatvanöt napon keresztül tartó Facebook-vállalás és a költő-írónő saját élete. A hosszú és szimbolikus című könyv nyolc fejezetre oszlik, hetvenkét történettel, amiknek kiindulópontja a saját gyerek- és kamaszkora, és ezekből bomlanak ki a különféle hangulatok, sorsformáló élmények, az álom és a valóság is. Érdekes, hogy egyfajta mesékké alakulnak még az ivással, vagy a szerzővé válással foglalkozó történetek is.

Akik a fekete humort kedvelik, azok szerezzék be Erdős Attila Felvágós könyvét.

Erdős Attila a kilencvenes évek elején négy évig dolgozott kórboncnokként, és annyi sztorit, élményt, őrületes agymenést élt át, hogy ezt egy könyvben fel is kellett dolgoznia. Jól tette.

Amellett, hogy végre bejuthatunk (már aki akar) a félt és misztikus boncterem ajtaján, nagyon sok érdekes, fontos és vicces történetet oszt meg velünk a szerző, aki aztán üzletember, majd még író is lett. De azért fontos tudni, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem azért lesz kórboncnok bárki, mert nekrofil perverz. A halottak tanulmányozásából leginkább az élők profitálhatnak.

Kishírek a nagyvilágból

Elsőként utazzunk jó messzire: nem csupán térben, hanem kultúrában is, hiszen egyre többeket érdekel Japán kulturális öröksége, ami a mai hipermodern díszletek között is elképesztő erővel tartja magát. A világ egyik legkülönlegesebb kultúrájáról a címadásban kissé maradi, de ne aggódjatok, mégis nagyon jól fogyasztható Ezerarcú Japán – A japán kultúra útikalauza nagyon szép és széles látókörű képet fest. Élvezet olvasni az országról, ahol még mindig tökéletes egyensúlyt teremt múlt, jelen és jövő. Van benne minden a természeti szépségektől és annak ünneplésétől kezdve a harcművészeten át az ősi kézművesség, a sintó szentélyek, az ikebana és a kavaii világáig és még azon is túl.

Na de, hogy vannak a franciák? Mi a receptjük a sokak által irigyelt könnyed, stílusos és boldog életre? Eleve mi az, hogy francia életérzés? Hasonló leíró jellegű országbemutatás Dominique Barreau – Luc Millar kötete, A boldogság francia titka, mint az imént említett japán könyv. Na, de persze mégis más. Izgalmas kaland az önmagában is, hogy melyik országot bemutató könyvet milyen kultúra szülte.

Ennek köszönhetően egyfajta igazi könnyedség, néhol francia keszekuszaság is vezeti ennek a képekkel tűzdelt könyvnek a folyását, amiből azért kiderül, hogy mi is a joie de vivre titka.

Családi étkezések, egy csésze kávé egy bisztró teraszán, ünnepi hangulatú vacsorák barátokkal, a gasztronómia szeretete, vonzódás a divat, a parfümök és más kellemes dolgok iránt, múzeumlátogatások, séták kis falvak kövezett utcácskáin… Tulajdonképpen apró dolgok francia módra, amik a lét örömeinek megélését szolgálják.

Képtelen vagyok kihagyni mind az ajánlóból, mind a bőröndömből a teljes szerelem jegyében azt a könyvet, amely az állatok szerelmi életét dolgozza fel. Katharina von der Gathen és Anke Kuhl Az ​állatok szerelmi élete című munkája nem kisebb kérdéseket feszeget, mint például, hogy az állatok is lehetnek-e szerelmesek vagy éppen féltékenyek. Melyik állatot lehet levenni a lábáról egy szép szerelmes dallal és ki az, akinek csak az ajándékok számítanak? 

Hogy vajon hogyan is harcol az izomagy pézsmatulok a társáért? Vagy hogy kik azok, akik biztosra mennek és miért fáj néha a szerelem?

Sőt, a hátizsákos óriás-tutajpoloskáról megtudhatom majd, hogy milyen anyuka, és hogy Tinder híján hogyan keresnek párt maguknak a különféle fajok. Ha megvan a pár, jön a szexuális élet, aztán a szülésfajták és a nevelési stratégiák… Hát van olyan ember, akit ez nem érdekel, még ha egyesek „használat” után elfogyasztják is a párjukat? Hát kérem, itt lesz botrány és érzelem rendesen…

Párevésmentes, könnyed, boldog nyaralást kívánunk nektek, sok D-vitamint – és ha megizzadtok, ne mossátok le magatokról azonnal a verejtéket, mert csak akkor hat az a fránya D! Ezt is olvastam valahol, úgy tűnik, megéri. Haha.

Marossy Kriszta

A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images